# Gulliver's Fifth & Sixth Voyages, Chapter Nine Utazás Faremidóba / Capillária · Frigyes Karinthy · Capillária Source: https://1732studios.com/books/faremido/cap-chapter-9. Data: https://1732studios.com/books/faremido/cap-chapter-9.json. Audio: https://audio.1732studios.com/faremido/.m4a. Látogatás a bullok-telepen. The Author pays a visit to the bullok-settlements. - Bullok-művészek. Of the bullok-artists. - Tér és idő. Space and time. - Úrnőm néhány sajátos nézete az emberi fajtáról. My mistress's singular opinions concerning the human race. - Test és lélek. Body and soul. - A hatodik és hetedik érzék. The sixth and seventh senses. A következő napok egyikén aztán Opula olyan magyarázatát adta az egész bonyolult kérdésnek, ami, amellett, hogy világosan meg lehetett érteni, annyira ellentétben állott minden hitemmel és tudásommal, hogy hosszú időbe tellett, míg magamhoz tértem, legalább annyira, amennyi ahhoz kell, hogy az ember gondolatait rendbe szedje. Upon one of the days that followed, Opula gave me such an explanation of this whole intricate question as, notwithstanding that it might be clearly understood, stood in such contradiction to all my belief and knowledge, that a long time passed before I recovered myself, at least so far as a man requires to set his thoughts in order. Úrnőm készülő bullok-telepeket látogatott éppen, és megengedte, hogy elkísérjem. My mistress was at that time visiting bullok-settlements under construction, and she permitted me to accompany her. A villódzó, zöld fényben egész sora lengett bizonytalanul az épülő Bábel-tornyoknak - új külvárosa Capillária székhelyének, makacsul, fáradhatatlanul dolgozó bullok-tömegek műve: külön-külön mindegyik eget verő létrának készül, megannyi kísérlete egyetlen gondolatnak, hogy elérjék egyszer ama tenger felszínét, melynek fenekén e boldogtalan férgek dolgoznak, harcolnak és pusztulnak, újra meg újra megfeledkezve róla, hogy céljukat soha el nem érhetik. In the flickering green light a whole row of Babel-towers swayed uncertainly in their building — a new suburb to the capital of Capillária, the work of bullok-multitudes laboring stubbornly and untiringly: each severally fashioning itself into a sky-storming ladder, so many attempts of one single thought, to gain at last that surface of the sea beneath which these hapless worms labor, and struggle, and perish, forgetting again and again that their end can never be attained. Bementünk az egyik torony belsejébe is: úrnőm szakértelemmel nézegetett körül és kijelentette, hogy ez az épület, az oihá-k szempontjából nézve, néhány nap múlva elkészül. We went also into the inside of one of the towers: my mistress looked about her with an expert eye, and pronounced that this building, considered from the oihas' standpoint, would be complete within a few days. Három fal már elég magas; ha a negyedik is eléri őket, értesíteni fogja barátnőit, hogy jöhetnek a füstölőkkel. Three walls already stood high enough; should the fourth also reach them, she would give word to her friends, that they might come with their smoking-pots. Megható volt látni a kis bullok-ok nyüzsgését, sürgésforgását, erőlködését. It was touching to behold the bustle, the hurrying to and fro, and the labored striving of the little bulloks. Opula megjelenésére sem hagyták abba a munkát: néhányan váltak csak le a párkányokról, odajöttek, körülúszkálták, apró szemeiket kimeresztve. Not even at Opula's appearance did they cease their work: only a few detached themselves from the ledges, came near, and swam about her, their tiny eyes staring wide. "Megfigyelnek!" - mondta Opula mosolyogva, aztán, szavait magyarázva, hozzátette, hogy e kis lények között vannak művészi ösztönűek, akik a készülő torony falát rajzokkal ékesítik: ezek a rajzok mindig, kivétel nélkül oihá-kat ábrázolnak, különös helyzetekben, ami arra enged következtetni, hogy e kis szörnyetegekben él valami derengő sejtelem a szépségről és boldogságról, az élet valódi céljáról. "They are observing me!" said Opula, smiling; whereupon, expounding her words, she added that among these little creatures there are some of an artistic bent, who adorn the wall of the tower under construction with drawings: these drawings, invariably and without exception, depict oihas, in singular postures, from which one might infer that in these small monsters there lives some glimmering intimation of beauty and happiness, of the true purpose of life. Ezeket a kis művészeket a dolgozó bullok-ok lenézik és csúfolják - Opula hangutánzó szavakkal utánozva őket, értésemre adta, hogy "vallásosaknak", "hívők"-nek hívják őket bullok-társaik: az oihá-t ábrázoló képet pedig "bálvány"-nak, "isten"-nek. These little artists are despised and mocked by the laboring bulloks — Opula, imitating them with onomatopoeic sounds, gave me to understand that their fellow-bulloks call them "the pious," "believers": and the picture depicting the oiha, "idol," "god." Maguk a művészek "végzet" és "sors" hanggal jelzik az ábra jelentését. The artists themselves signify the meaning of the image with a sound like "fate" and "destiny." Ebből megértettem azt, amit Opula természetesnek talált, nekem azonban eddig érthetetlen volt: hogy miért nem ismeri fel a bullok munkája egyetlen ellenségét és kisajátítóját, az oihá-t, s miért nem harcol ellene, ahelyett, hogy egymást marcangolja. From this I understood what Opula found perfectly natural, but what had hitherto been incomprehensible to me: why the bullok does not recognize in the oiha the sole enemy and expropriator of his labor, and why he does not war upon her, rather than tearing at his fellows. A bullok felsőbb lénynek, metafizikai erőnek tartja az oihá-t, elvont fogalomnak, ami magában foglalja az életet - ellene küzdeni tehát, az ő furcsa értelme szerint, annyi volna, mint önmaga és az élet ellen szállni harcba. The bullok holds the oiha to be a higher being, a metaphysical power, an abstract conception that comprehends life itself — to struggle against her, therefore, according to his strange understanding, would be as much as to take up arms against himself and against life. A naiv művész, közöttük is, mint az emberek között, istennek nevezi ezt az erőt: lerajzolja őt, áldozatot mutat be neki művével, hogy kiengesztelje és meghallgatásra bírja. The naive artist, among them as among men, calls this power god: he draws her likeness, and offers up, by his work, a sacrifice to her, that he may appease her and move her to hear him. Megnéztem egy ilyen bálványképet: - bullok-ok térdeltek előtte, akik Opula megjelenésekor szétrebbentek, a képre mutogattak, és lökdösték egymást. I looked upon one such idol-image: bulloks were kneeling before it, who, at Opula's appearance, scattered in confusion, pointing at the picture, and jostling one another. Csak körülírással tudnám elmondani, mi volt a tárgya ennek a két oihá-t ábrázoló képnek: annyit mondhatok róla, hogyha másolatát közölni akarnám jelen mű szövegében, semmiféle ország cenzúrája nem engedné meg ezt a közlést. I could relate what was the subject of this picture, depicting two oihas, only by circumlocution: thus much I may say of it, that were I to attempt to reproduce a copy of it within the text of the present work, the censorship of no country whatsoever would permit the publication. Röviden szólva, a kép közönséges trágárságot ábrázolt, fajtalan műveletet: (a két oihá-n kívül néhány bullok is szerepelt rajta) olyant, amilyenekkel nálunk kéjencek szokták mulattatni kis hölgyeiket, rejtett zsebekből húzva elő, döntő pillanatokban, remélve, hogy felgyújtják vele hölgyük képzeletét. In short, the picture depicted a common obscenity, an indecent act: (besides the two oihas, several bulloks likewise figured in it) of the kind with which, among us, libertines are wont to entertain their little ladies, drawing them forth from hidden pockets at decisive moments, in the hope of thereby inflaming their ladies' imagination. Megvetéssel és undorral fordultam el és kértem Opulá-t is, hogy vesse tekintetét inkább a verejtékező és dolgozó bullok-tömegekre. With contempt and disgust I turned away, and entreated Opula likewise to cast her gaze rather upon the sweating, laboring multitudes of bulloks. Felhasználtam az alkalmat, hogy jelképezzem velük azt, ami iránt eddig hiába igyekeztem tiszteletet kelteni benne, amit férfimunkának, férfiértelemnek, férfiakaratnak neveztem. I seized upon the occasion to hold them up as an emblem of that which I had hitherto striven in vain to instill into her with due reverence, that which I termed man's labor, man's understanding, man's will. Íme, mondottam emelt hangon: van valami, ami boldogságnál, örömnél többet jelent, amiért fel lehet áldozni az életet, valami szent, ismeretlen célú hivatás: a kötelesség. Behold, I said, raising my voice: there is something that signifies more than happiness, more than pleasure, for which life itself may be sacrificed, some sacred calling of unknown purpose: duty. Kant úgy mondja: fejem fölött a csillagos ég, és bennem a kategorikus imperativus. As Kant has it: the starry heaven above me, and within me the categorical imperative. Ezek a kicsi lények tornyot emelnek, hogy elérjék - ti mindannyiszor tönkreteszitek munkájuk eredményét, de mit tesz az? These small creatures raise up a tower, that they may attain it — you destroy the fruit of their labor every time, but what does that signify? Ők belefognak újra, hittel és bizalommal. They set to it again, in faith and confidence. S ez a reménytelen verekedés nem szebb, nem magasztosabb, mint elpuhulva kéjelegni az élet örömeiben - az életnek ez a tagadása egy szebb, magasabb élet kedvéért nem méltóbb-e a lélekhez, mint beletörődni a végtelen jelenbe, nem kívánva a nagyszerű jövőt? And is not this hopeless struggle fairer, more sublime, than to lie enervated, taking one's pleasure in the delights of life — is not this denial of life, for the sake of a fairer, higher life, worthier of the soul than to resign oneself to the endless present, desiring no splendid future? Úrnőm csodálkozva nézett rám, és megjegyezte, hogy térről és időről olyan kiáltásaim vannak, amiket rendkívül unalmasaknak talál: arra kér, hagyjam abba. My mistress looked upon me in wonder, and observed that I made such outcries about space and time as she found exceedingly tedious: she begged that I would desist. Magas és mély, múlt és jövő - ezek ostobaságok, hiszen egyiket se éljük át (élvezzük, ahogy ő kifejezte) - mivel az oiha nincs mélyen és magasan, hanem ott van, ahol van, vagyis saját lelkében, a világ közepén, örökké jelen és mindig boldogan. High and low, past and future — these are follies, since we live through neither the one nor the other (nor, as she expressed it, enjoy them) — for the oiha exists neither deep nor high, but is there where she is, that is to say, in her own soul, at the center of the world, forever present and forever happy. Ami a bullok-ok magasság-vágyát illeti, azt se tartja egy cseppet se mulatságosnak és változatosnak. As for the bulloks' longing after height, she found this not one whit more amusing or various. Mert hiszen mit érhetnének el, legjobb esetben, feltéve, hogy valamelyik tornyot egyszer sikerülne befejezni? For what, after all, could they attain, in the best of cases, supposing that one of the towers were once to be completed? Feljutnának a tenger felszínére - kijuthatnának a szárazföldre, abba az országba, amiről én beszéltem neki, s ahonnan állítólag származom. They would reach the surface of the sea — they might come out upon dry land, into that country of which I had spoken to her, and whence I professed to have my origin. De hol van ebben az országban az a magasabb, boldogabb életforma a számukra? But where, in this country, was that higher, happier form of life awaiting them? Odafönt valamivel nagyobbak a bullok-ok, de lényegben, mindabból, amit előadtam, azt látja, hogy ugyanolyan ostobák (boldogtalanok), ha nem ostobábbak, mint idelent. Up above, the bulloks are somewhat larger, but in essence, from all that I had set before her, she perceived them to be just as foolish (just as unhappy), if not more foolish, than down below. Valamivel elbizakodottabbak talán, ennyi az egész és az, hogy helyzetüket, ha lehet, még kevésbé ismerik fel és vallják be önmaguknak. Somewhat more presumptuous, perhaps, that is the whole of it, and that they recognize and confess their own condition to themselves, if possible, even less. Amit a házasságról elmondtam, lényegben nem más, mint Capilláriában a bullok-tenyésztés. What I had related concerning marriage was, in essence, nothing other than bullok-breeding, as practiced in Capillária. Hogy a mi bullok-jaink csövekbe bújnak, az nagyon természetes - a mi oihá-ink akarják ezt így, nem tűrvén el, hogy fizikai mivoltuk fitogtatásával ők is vágyakat keltsenek, s ezen az alapon ingyen tartassák el magukat. That our bulloks creep into their tubes is altogether natural — our oihas wish it so, not suffering that by a display of their bodily nature they too should stir up desires, and upon that ground get themselves maintained for nothing. Egyébként bebizonyíthatja, saját vallomásomból, hogy a mi szegény bullok-jaink is, lelkük mélyén, istenségnek tekintik az oihá-kat, és fölényeskedésük tagadása csak annak az öntudatlan érzésnek, hogy alulmaradtak. She could, moreover, prove, from my own confession, that our own poor bulloks likewise, in the depths of their souls, regard the oihas as a divinity, and that their denial of her superiority is but the unconscious feeling of having been worsted. Egészen elhűlve kértem, magyarázza meg szavait. Quite aghast, I entreated her to explain her words. Opula saját vallomásomat tárta elém, a maga felfogásában. Opula set before me my own confession, in her own construction of it. Elismertem, úgymond, hogy a "nőkérdés"-sel, ahogy mi nevezzük - eltekintve azt a néhány feministát, akiket nem is nőknek, csak elkorcsosodott férfiaknak tekint - úgynevezett "lángelmék" foglalkoztak minálunk: hogy tehát e kérdésnek a megoldásához, amit a nők egyszerűen a létükkel és életükkel oldanak meg, minden nehézség nélkül - a férfiak között legalábbis lángelme szükségeltetik, értelmi kiválóság, mindent feláldozó szorgalom és erőfeszítés. I had acknowledged, said she, that with the "woman question," as we call it — setting aside those few feminists, whom she considers not women at all, but merely degenerate men — so-called "geniuses" had, among us, occupied themselves: that, therefore, toward the solution of this question, which women resolve simply by their existence and their life, without any difficulty whatsoever — among men, at the very least, genius is required, intellectual excellence, an all-sacrificing diligence and exertion. Hogy van az, hogy a női lélek rejtélyét mindig férfiak boncolgatják, a nő jellemét férfiak elemzik: a nagy eredmények e súlyos tudomány mezején férfiak nevéhez fűződnek, a nők adatokkal szolgálnak csak e tudományhoz? How comes it that the mystery of the feminine soul is ever dissected by men, that a woman's character is analyzed by men: that the great achievements in this weighty science attach to the names of men, while women furnish only the data for this science? A női értelem alacsonyrendűségét, a nő szellemi szegénységét én azzal akartam bizonyítani, hogy íme, még önmagukat se tudják meghatározni - ahhoz, hogy fogalmunk legyen róluk, egy férfi lángelméje kell, mert tulajdon lelkükről tulajdon vallomásuk nincsen. The inferiority of woman's understanding, the poverty of her spirit, I had sought to prove by this very fact, that behold, they cannot even define themselves — that to form any conception of them at all requires the genius of a man, since of their own souls they render no confession of their own. Ezen az alapon azt is lehet mondani, hogy az Isten alacsonyabb rangú értelem az embernél, mert hiszen nem adott magáról önéletrajzot és jellemleírást: amit tudunk vagy hiszünk róla és működéséről, emberek fedezték fel és határozták meg - ő maga hallgat és cselekszik. Upon this same ground, it might likewise be said that God is an understanding of a lower order than man's, since He has furnished no autobiography or character-sketch of Himself: what we know or believe of Him and His workings, men have discovered and determined — He Himself is silent, and acts. De a valódi hívő tisztában van vele, hogy az ő hallgatása és a mi imánk abban a viszonyban leli értelmét, amely Isten és ember közt fennáll - hogy nekünk szükségünk van Istenre, de Istennek nincsen szüksége reánk. But the true believer is well aware that His silence, and our prayer, find their meaning in that very relation which subsists between God and man — that we have need of God, but God has no need of us. Határozottan állítja, hogy a mi nagy nőismerőink szívesebben lennének nők, mint nőismerők - Strindbergnek pedig és a többi pesszimistáknak, akik a nő aljasságát abban látják, hogy szívesebben élik a maguk életét, mintsem azon törjék a fejüket, hogy Strindberg milyen ember lehet és hogy lehetne őt boldoggá tenni, ezeknek egyszerűen savanyú a szőlő. She maintains decidedly, that our great connoisseurs of women would rather be women than connoisseurs of women — and as for Strindberg, and the rest of the pessimists, who find the baseness of woman in this, that she would rather live her own life than rack her brains over what manner of man Strindberg might be, and how he might be made happy — for these, the grapes are simply sour. Egyébként is úgy látszik, hogy minden hóbortos elméleten és eszmeépületen keresztül valami névtelen vágyakozás lakik a mi bullok-jainkban, hogy nőkké lehessenek ők is, "lealjasodjanak" és otthagyják bábel tornyaikat. Furthermore, it appears that beneath every crack-brained theory and edifice of ideas there dwells in our bulloks some nameless yearning, that they too might become women, might "debase themselves," and abandon their Babel-towers. Magam ismertem el, hogy a nőies férfiakat jobban szeretik a nők, mint a férfias nőket a férfiak - mi mást jelent, mint egy egységes embertípus felé való vágyat, vágyat a "lealacsonyodás", a "süllyedés", az "effeminálódás" felé, röviden szólva sejtelmes honvágyát minden földi embernek Capillária felé, a tenger fenekére, amit eddig csak nekem, Gullivernek adatott megismerni, s ahol egyetlen nem él, boldogan és derülten, a Nietzsche Übermensch-e - de ehhez az egyetlenhez inkább hasonlítanak a nők, mint a férfiak. I myself had owned, that women love effeminate men better than men love masculine women — what else does this signify, but a longing after one single unified type of being, a longing toward "debasement," toward "sinking," toward "effemination" — in short, the dim homesickness of every earthly man for Capillária, for the floor of the sea, which hitherto it has been granted to me alone, to Gulliver, to know, and where a single sex lives, happy and serene, Nietzsche's Übermensch — but of this single sex, women bear a nearer resemblance than men. Ugyanezt a homályos ösztönt nemcsak hogy nem cáfolja meg, de inkább bizonyítja az, amit az "egyneműek szerelmé"-ről, erről a "fajtalanság"-ról beszéltem, ami férfiak és nők közt is előfordul nálunk, szerelmi elfajulás formájában: - azzal a különbséggel, hogy míg a nők egymást éppen úgy, mint Capilláriában, nők gyanánt szeretik - addig a homoszexuális férfi partneréül "nőies férfit keres, női neveket ad neki, női ruhába öltözteti fel, elannyira, hogy felmerül a kérdés, ha már a nőt keresi a férfiban is - miért nem fordul egyenesen a nőhöz? This same obscure instinct is not merely not refuted, but rather is proved, by that which I had spoken concerning "the love of like for like," this "unnatural vice," which occurs among us as well, among men and among women alike, in the form of a degeneration of love: — with this difference, that whereas women, exactly as in Capillária, love one another as women — the homosexual man seeks for his partner an effeminate man, gives him women's names, dresses him in women's clothing, so entirely that the question arises, if he seeks the woman even in the man, why does he not turn directly to the woman? S a kéjenc, akit említettem, miért mutat meztelen női testet a nőnek, akit szerelemre akar hangolni: nem ugyanazon oknál fogva, amiért a bullok-ok festegetik a bálványképeiket? And why does the libertine, whom I mentioned, display a naked woman's body to the woman whom he wishes to incline toward love: is it not for the very same reason that the bulloks paint their idol-images? - Hiszen, ha azt hinnők, hogy a nőnek lelkileg is ugyanakkora szüksége volna a férfira, mint a férfinak a nőre - szüksége volna rá, nemcsak eszköz gyanánt használná, egyéb eszközök híján -, akkor az önmaga meztelenségének csábító feltárásával próbálná meggyújtani a nőt. For were we to believe that a woman, even in her soul, stood in as great need of a man as a man of a woman — had need of him, and did not merely make use of him as an instrument, for want of other instruments — then he would seek to kindle the woman by the seductive disclosure of his own nakedness. Mi tréfásan használjuk a szót, hogy a nő ennek és ennek osztotta "kegyeit" és nem vesszük észre, a valóságban milyen komolyan így van. We use it in jest, the saying that a woman has bestowed her "favors" upon such-and-such a man, and we do not perceive how gravely, in reality, this stands. Szent Antalt nők kísértették a pusztában, és ő Istenhez fordult segítségért - Istennek ismerve el a nőt, mikor egyenrangú erőt küldött harcba ellene, érezvén, hogy önmaga, felséges emberi mivoltában, gyönge volna azzal a lénnyel szemben, akit még csak embernek se akarunk elismerni különben. Saint Anthony was tempted by women in the desert, and he turned to God for succor — thereby acknowledging the woman as God, when he sent a power of equal rank into battle against her, feeling that he himself, in his majestic human nature, would be weak against that being whom otherwise we scarcely wish to acknowledge even as human. De hát miért tartjuk mi tragikusnak s férfiak nő utáni sóvárgását és komikusnak, ha nő liheg a férfi után, ha nem ugyanazért, amiért a tökéletesebb felé való igyekezetet is tragikusnak érezzük? But why, then, do we hold tragic a man's longing after a woman, and comic a woman's panting after a man, if not for the very same reason that we feel the striving toward the more perfect to be tragic likewise? Opula elhallgatott, s én, ki lehajtott fejjel és gúnyosan figyeltem eddig, gyűjtvén magamban az ellenérveket, hirtelen feltekintettem rá. Opula fell silent, and I, who till now had listened with bowed head and a scornful ear, gathering within myself my counter-arguments, of a sudden looked up at her. Az arca nyugodt volt és hideg, de oly megdöbbentően szép, hogy torkomon akadt a szó. Her countenance was calm and cold, yet so astonishingly fair, that the words stuck in my throat. Néhány pillanatig dobogó szívvel álltam ott, aztán nyugtalanul, remegve, fájdalmasan kiáltottam fel: For some moments I stood there, my heart pounding, and then, restless, trembling, I cried out in anguish: - De hát mi ez, mi ez akkor - mit jelent ez a zavar, ez a vágy, ez a határozatlan és sokféle akarat, ez a szabadság után való sóvárgás a boldogtalanok szívében? "But what, then, is this — what is it then — what does it signify, this confusion, this longing, this indeterminate and manifold will, this yearning after freedom in the hearts of the unhappy? Mondd meg, én nem értem, adj valami jelt, mutasd meg az utat, amin elinduljak! Tell me, for I do not understand; give me some sign, show me the road upon which I am to set out!" Opula lehajolt s kezének egy gyakorlott és ügyes mozdulatával elkapott egyet a fickándozó kis bullok-ok közül. Opula bent down, and with a practiced and dexterous motion of her hand caught up one from among the frisking little bulloks. Fölemelte és odatartotta szemeim elé. She raised it and held it before my eyes. Először láttam ilyen közelről a furcsa kis szörnyeteget. It was the first time I had beheld the strange small monster from so near. - Ide nézz - mondta nyugodtan, s átlátszó, halványsárga ujjai, mint apró lángocskák, erősen fogták a rugdalódzó állatka derekát. "Look here," said she calmly, and her transparent, pale-yellow fingers, like small flames, held fast the kicking little animal's waist. - Látod ezt a zavaros, bonyolult kis gépezetet? "Do you see this confused, intricate little mechanism? Eredetileg, ahogy te magyarázod, s ahogy legendáink is bizonyítják, egyetlen szerv volt, egyetlen célra szolgáló része a nagy egésznek, amit ti, odafönt, embernek, mi, idelent, oihá-nak, azaz Nőnek nevezünk. Originally, as you yourself explain, and as our legends likewise attest, it was a single organ, a part serving a single purpose of that great Whole which you, up above, call man, and we, down here, call oiha, that is, Woman. Alakja elnagyolt körvonalakban, ma is emlékeztet származására, ha hinni lehet a leírásnak, ahogy te a földi "férfi"-t jellemezted megjelenésének lényegében. Its shape, in its rough outlines, still recalls, even today, its origin — if the description may be believed by which you have characterized, in the essence of its appearance, the earthly 'man.' Ez a szerv, ez a része az egésznek, levált rólunk, és külön fejlődésnek indult. This organ, this part of the Whole, detached itself from us, and set out upon a separate development. És felszerelte magát mindennel, ami csak az Egészet illeti meg és nem az Alkatrészt: szemekkel és fülekkel és szájjal - nézd, uszonyai is vannak, szárnyai is vannak -, mindent egyesíteni akart magában, azt hitte, tökéletessé lesz, ha minden tökéletesnek formáját magára ölti. And it furnished itself with everything that belongs only to the Whole, and not to the Part: with eyes, and ears, and a mouth — see, it has fins too, and it has wings too — it wished to unite everything within itself; it believed that it would become perfect, if it assumed unto itself the form of everything perfect. Csakhogy az élet bölcsességét nem lépheti át az sem, aki bölcsebb akar lenni az életnél - s aki a természetnél jobban akar sietni, az sem siethet más úton, mint a természet - megelőzheti csak, de a maga területén. But the wisdom of life cannot be overstepped, even by one who wishes to be wiser than life — and he who wishes to hasten faster than nature can hasten by no other road than nature's own — he may only outstrip her, but upon her own ground." - Nem érted ezt a világos beszédet? "Do you not understand this plain discourse? A füledből, amit az élettől kaptál, csinálhatsz tökéletesebb fület: hiszen telefonjaitok vannak, és ezer mérföldre tudjátok kinyújtani hallóérzéketek - és csinálhatsz a szemedből tökéletesebb szemet, hiszen közelről látjátok a holdat távcsöveitekkel, és bálnának a vízben úszkáló ázalagot, ha szemeteket üveggel szerelitek fel. From your ear, which you received from life, you may fashion a more perfect ear: for you have your telephones, and can stretch out your sense of hearing to a thousand miles — and you may fashion from your eye a more perfect eye, for you behold the moon at close quarters with your telescopes, and a swimming infusorian in the water becomes, to your microscopes, a whale. És lábadat, mely arra való, hogy elmozdítsa testedet állóhelyéről, felszerelheted vasúttal és repülőgéppel, hogy ezerszer tökéletesebben feleljen meg a célnak, amire a természet rendelte. And your leg, which serves to move your body from where it stands, you may furnish with a railway and an aeroplane, that it may answer, a thousandfold more perfectly, the purpose to which nature ordained it. Íme, a tökéletesedés természetes útja a boldogság felé, akarat, értelem és belátás a természet szolgálatában, szentháromság, amivel a természet felülmúlja önmagát, mikor megnyilatkozik legtökéletesebb formájában, az emberben. Behold, the natural road of perfection toward happiness: will, understanding, and insight in the service of nature, a holy trinity by which nature surpasses herself, when she manifests herself in her most perfect form, in man. Annyi kell csak hozzá, hogy tisztában legyünk vele: mire valók az alkatrészek, mielőtt hozzáfogunk a tökéletesítéshez? All that is required is that we be clear on this one point: for what were the parts made, before we set about their perfecting? Mert aki a fülével akar látni és a szemével hallani, az letért erről az útról, és eredményt nem fog elérni. For he who would see with his ear and hear with his eye has strayed from this road, and will attain no result. Ez a féreg, ez a részecskéje a csodálatos oihá-nak, fellázadt az Egész ellen s azt hitte, felveheti vele a versenyt, fölöslegessé tudja tenni, pótolni, utolérni. This worm, this small particle of the wondrous oiha, rose up in rebellion against the Whole, and believed that it could rival her, could render her superfluous, could replace her, could overtake her." - Képzeld el, hogy a fül fellázadna az ember ellen, leválna róla, önállósítaná magát, s új életet kezdene. "Imagine that the ear should rise up in rebellion against man, should detach itself from him, should make itself independent, and begin a new life. Akárhogy erőlködik, igazán nem tud egyebet, mint hallani - látni igazán nem fog soha, áltatja csak magát, nevetséges torz lesz belőle, társtalan, boldogtalan állat -, nem szerzi meg azt, amire vágyott s elveszti azt, amije volt: reménytelen erőlködésében, hogy láthasson, megsüketül. However it may strive, it can truly do nothing but hear — it will never truly see, it does but deceive itself, it becomes a ridiculous deformity, a companionless, unhappy beast — it does not acquire that after which it yearned, and it loses that which it had: in its hopeless striving to see, it grows deaf. És így járna minden más szerv, mely egyebet is akar, mint amire alkottatott: ha hallani akar a szem és látni a fül. And thus it would fare with every other organ that wishes for something other than that for which it was made: if the eye wishes to hear, and the ear to see." - De hát az értelem... - szóltam én közbe. "But reason..." I broke in. - Valóban, az értelem - folytatta Opula és mosolygott. "Indeed, reason," Opula continued, and smiled. - Mit gondolsz róla, mire való? "What do you take it to be, and for what purpose? Meg tudnád-e mondani pontosan? Could you say, precisely? Én azt mondom neked, nem arra, amire ti odaát használjátok. I tell you, it is not for that for which you, over there, employ it. Az a bonyolult, rendkívül finom szerv, mely ott reng, titkosan, még a mi gyöngéd testünkben is láthatatlanul, a koponya kecses csontedényében, ezer selyemszálat bocsát ki magából a test minden részébe, örömet s fájdalmat gyűjtvén egybe és osztván szét. That intricate, exceedingly delicate organ, which trembles there, secretly, invisible even in our own tender body, in the graceful bony vessel of the skull, sends forth a thousand silken threads into every part of the body, gathering together joy and pain, and distributing them. S igyekszik örömmé és jóérzéssé és boldogsággá feldolgozni mindent, amit összegyűjtött - még a fájdalmat is, ha munkájában nem zavarod s nem kényszeríted rá, hogy egyébbel foglalkozzék, mint amire való. And it labors to work up into joy and well-being and happiness everything that it has gathered — even pain itself, if you do not disturb it in its labor, and do not compel it to occupy itself with anything other than that for which it is made." - De hát az öntudat... az Én érzése... az a feszült ösztön, hogy megismerjem az igazságot... a lélek... "But consciousness... the sense of the self... that taut instinct to know the truth... the soul..." Opula mosolygott. Opula smiled. - Aki az Én számára keres valamit, az nem az igazságot keresi, csak a maga igazát. "He who seeks something for the sake of the Self seeks not the truth, but only his own version of it. Hagyd az Én-t - mi egy szervről beszéltünk, amit ti agynak neveztek -, és ez nem az Én, annak csak egy része - ha a legbonyolultabb és legtökéletesebb része is. Leave the Self aside — we have spoken of an organ, which you call the brain — and this is not the Self; it is only a part of it — even if the most intricate and the most perfect part. Avagy, hogy hívjátok ti odaát - én-nek mondod-e a lelkedet? Or else, what do you call it, over there — do you call your soul 'I'? Nem: az "én lelkem, úgy hívod, ugye, elismervén, hogy nem te vagy az, csak egy részed, mint ahogy mondod az "én kezem", vagy az "én lábam". No: you call it 'my soul,' do you not, thereby acknowledging that it is not you yourself, but only a part of you, just as you say 'my hand,' or 'my leg.' Hagyd az "én"-t - ezzel a bonyolult szervvel, amit léleknek nevezel, nem fogod megtudni soha, ki az... Leave the 'I' aside — with this intricate organ that you call the soul, you will never come to know who it is... De miért nyugtalankodol? But why do you disquiet yourself? Hát lelkiismeret-furdalás nélkül használod kezed és lábad arra, amire valók: használd a lelked is éppen úgy - ennek az egyetlen lénynek, akit mi egy boldog felkiáltásban oihá-nak, ti pedig kissé szárazon Embernek neveztek, minden öröm, szépség és mámor és Istenhez való emelkedés forrásának boldog figyelésére, minden lehetőség formájára: mert őbenne van meg minden lehetőség, úgy, ahogy előtted áll, kézzel, lábbal és lélekkel. For you use your hand and your leg, without any prick of conscience, for that for which they are made: use your soul in just the same way — for the happy contemplation of this one single being whom we, in one blissful cry, call oiha, and you, somewhat drily, call Man, the source of every joy, beauty, and rapture, and of the ascent to God, the very shape of every possibility: for in her resides every possibility, exactly as she stands before you, with hand, and leg, and soul. Ez a lélek dolga és feladata - erre alkottatott. This is the soul's business and its task — for this was it made. Végezze hát dolgát, amíg bírja, s aztán pihenjen el - s majd jön új lélek, hogy új örömre serkentse halhatatlan testünket - mert a lélek halandó, csak a test halhatatlan. Let it then perform its office, so long as it is able, and afterward let it rest — and then a new soul will come, to rouse our immortal body to new joy — for the soul is mortal, and the body alone immortal." - Ember... lélek... test... öröm és bánat... oiha... - dadogtam - ... de ha ebben merül ki minden... kire bízzam hát... melyik szervre... ki foglalkozzék az Emberiséggel... a nagyszerű fajtával... embertársaimmal... nőkkel és férfiakkal... az Emberiséggel, melynek hivatása van e Földön... Te csak az Emberről beszélsz... a testről.... kézről, lábról... szemről és fülről... az öt érzékről, mely a testet, az embert szolgálja... a hatodiknak nevezed a lelket... de hát kinek lesz gondja az Emberiségre, ha a lelket lefoglalod az Ember számára? "Man... soul... body... joy and sorrow... oiha..." I stammered — "... but if all is exhausted in this... upon whom, then, am I to lay it... upon which organ... who is to concern himself with Mankind... with the splendid race... with my fellow men... with women and with men... with Mankind, which has a calling upon this Earth... You speak only of Man... of the body... of hand, of leg... of eye and of ear... of the five senses which serve the body, which serve man... the soul you call the sixth... but who, then, will have a care for Mankind, if you engage the soul entirely for Man?" Opula mosolygott. Opula smiled. Ránéztem. I looked at her. - Hát elfelejtetted a hetediket? "Have you, then, forgotten the seventh?" - A szerelem... - dadogtam megsemmisülve. "Love..." I stammered, utterly annihilated. Opula mosolygott, és magasra emelte a kezében fickándozó bullok-ot. Opula smiled, and raised on high the bullok frisking in her hand. --- Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715). English translations: © 2026 1732 Studios, LLC — original translations from the public-domain Hungarian, pending editorial review.