# Gulliver's Fifth & Sixth Voyages, Letter to H. G. Wells

Utazás Faremidóba / Capillária · Frigyes Karinthy · Capillária

Source: https://1732studios.com/books/faremido/cap-front-matter. Data: https://1732studios.com/books/faremido/cap-front-matter.json. Audio: https://audio.1732studios.com/faremido/<line id>.m4a.


Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást?  
How could man and woman ever understand one another?

Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit.  
Each wants something different — the man wants the woman, the woman wants the man.

A Short History of the World költőjéhez és a First Men in the Moon tudósához.  
To the poet of A Short History of the World and the scientist of The First Men in the Moon.

Kedves H. G. Wells,  
Dear H. G. Wells,

Meg akarom kérni Önt, olvassa el figyelmesen ezt a kis szatírát, amit zaklatott lelkiállapotban és keserves életkörülmények között írtam néhány évvel ezelőtt.  
I want to ask you to read carefully this small satire, which I wrote some years ago in a troubled state of mind and under bitter circumstances of life.

Nálunk, kis Magyarországon vegyes érzelmekkel fogadta kritika és közönség - ismernie kellene furcsa írói pályafutásomat és beállításomat, hogy ezt megértse.  
Here in our little Hungary it was received with mixed feelings by critics and public alike — you would have to know my strange career as a writer, and my whole outlook, to understand why.

Most, hogy talán németül s talán angolul is megjelenik, megint elolvastam, és ekkor jutott eszembe, hogy sürgősen beszélnem kell Önnel erről a munkáról.  
Now that it is perhaps to appear in German, and perhaps in English too, I have read it again, and it occurred to me that I must speak with you about this work without delay.

Mindjárt elmondom, miért csak most és nem előbb, már akkor, mikor megírtam, és miért éppen Önnel.  
I shall explain at once why only now, and not earlier — not even when I wrote it — and why with you of all people.

Én ezt a könyvet nem akartam megírni, vonakodva és ellenszenvvel írtam, abban az időben jobban szerettem volna boldog regényt, kacagtató színdarabot, vagy szép verseket írni a magam és mások vigasztalására.  
I did not want to write this book; I wrote it reluctantly and with distaste. In those days I would far rather have written a happy novel, a comedy to make people laugh, or beautiful verses for my own consolation and that of others.

A gondolatokra és ötletekre, amikről szól, nem voltam büszke, jobb szerettem volna elkergetni, elfelejteni őket, kidobálni magamból - nem szeretek tartalmas ember lenni, élő ember szeretek lenni, minden pillanatban megújuló tartalommal.  
I took no pride in the thoughts and notions it is made of; I would rather have chased them off, forgotten them, thrown them out of myself — I do not like being a man full of content; I like being a living man, with content renewed at every moment.

De ezek a gondolatok és ötletek mégis megvoltak, és én egyszer egy téli délután, uzsonna közben, persze kettesben, egy kedves és bájos és elég művelt úrhölgynek a mulattatására rövidesen el akartam mondani mindazt, ami a Capilláriában van; ha akkor elmondhatom, soha nem írom meg.  
But these thoughts and notions were there all the same, and one winter afternoon, over tea, alone with her of course, I set out to tell a kind and charming and reasonably cultivated lady, for her amusement, everything that is in Capillária; had I been able to tell it then, I should never have written it.

De valami baj volt, a hölgy eleinte figyelt, aztán szórakozott lett, pedig szerelemről is szó volt.  
But something went wrong: the lady listened at first, then grew distracted, though there was talk of love in it too.

Később fel is ugrott, egy barátnőjének valami ügye jutott eszébe, akinek telefonálni kell.  
Later she even jumped up — she had remembered some matter of a friend's, whom she had to telephone.

Mire visszakerült, bár udvariasan kért, hogy folytassam, kiestem a kerékvágásból, jelentéktelennek és időszerűtlennek éreztem az egészet, abbahagytam.  
By the time she came back, though she asked politely that I go on, I had lost the thread; the whole thing felt trivial and out of season to me, and I let it drop.

Igaz, hogy neki is mennie kellett aztán.  
It is true she had to leave soon after, in any case.

De bennem megmaradtak, és később egyik barátomnak említettem, futtában, ezeket a gondolatokat és ötleteket.  
But the thoughts and notions stayed with me, and later I mentioned them, in passing, to a friend of mine.

Férfiakkal másképpen van az ember: vitatkozott, érvelt, csakhamar elhallgattam, láttam, hogy másról beszél.  
With men it goes differently: he argued, he objected, and before long I fell silent, seeing that he was talking about something else.

S mert mindig beleestem abba a hibába, hogy jobban érdekel annak a személye, akivel beszélek, mint a vita tárgya, inkább ezt is abbahagytam.  
And because I always fall into the fault of being more interested in the person I am speaking to than in the subject of the argument, I let this drop too.

S hogy ilyenformán ráfanyalodtam arra, amit irodalomnak neveznek: hogy egyszerre mindenkinek mondjam el azt, amit külön-külön senki se akar meghallgatni.  
And so, in this manner, I was reduced to what is called literature: to telling everyone at once what no one, taken singly, wants to hear.

A könyv megjelent, vitákat vártam, ellenkezést, hozzászólást.  
The book appeared, and I expected arguments, objections, replies.

Mindez elmaradt - néhány ostobaságot írt néhány hiú és fáradt kritikus, rajongó fiatalemberektől zavaros leveleket kaptam, amikben azt igyekeztek kimutatni, hogy csak ők értenek engem, mert ők még nálam is különbek.  
None of this came — a few tired and vain critics wrote some foolishness, and I received confused letters from adoring young men, in which they took pains to show that only they understood me, being finer men even than I.

Az asszonyok tréfásan megfenyegettek ujjacskáikkal, aztán csönd lett.  
The women shook their little fingers at me in jest, and then there was silence.

Most a német kiadás sajtó alá rendezésekor átnéztem a Capilláriát.  
Now, in preparing the German edition for the press, I went over Capillária again.

És három év előtti önmagamtól megtermékenyülve különös izgalom és nyugtalanság fogott el, szívdobogást kaptam, az ájulás környékezett.  
And, fertilized by my own self of three years before, a strange agitation and unease seized me; my heart began to pound, and I came near to fainting.

Szóról szóra így volt, higgye el - eszembe is jutott, és nem véletlenül, Rousseau Vallomásai-nak egy passzusa.  
Word for word it was so, believe me — and it brought to mind, not by accident, a passage from Rousseau's Confessions.

A genfi remete elmondja, hogy magányos sétája közben - ha emlékszik rá, szeretett gyalogolni - az emberi társaság együttélésének különös ellentmondásán töprengett.  
The hermit of Geneva tells how, during one of his solitary walks — he loved, if you recall, to walk — he fell to brooding over a strange contradiction in the way human society lives together.

- Hirtelen, mintha világosság gyúlt volna benne, egy egyszerű összefüggés felismerésének formájában, meg kellett állnia - a közelben egy körtefa volt, annak támaszkodnia.  
— Suddenly, as though a light had kindled in him, in the shape of the recognition of some simple connection, he had to stop; there was a pear tree nearby, and he leaned against it.

S félig önkívületben, megálló szívvel és aggyal, a matematikai törvények vakító tisztaságában bontakozott ki előtte felfedezésének első vázlata.  
And half beside himself, with heart and brain standing still, the first outline of his discovery unfolded before him in the blinding clarity of mathematical law.

"Mikor magamhoz tértem - írja a zord puritán -, csak azt láttam, hogy mellényem egészen iszamós lett lecsurgó könnyeimtől s hogy három órája állok egy helyben."  
"When I came to myself," the stern puritan writes, "I saw only that my waistcoat was quite drenched with the tears that had run down it, and that I had been standing three hours in one place."

Így született meg a Contrat Social, az a mű, amely nélkül - Ön jól tudja - talán később tört volna ki a társadalomnak eddig egyetlen sikeres forradalma, a francia.  
Thus was born the Contrat Social, the work without which — as you well know — the one successful revolution society has yet produced, the French one, might have broken out much later.

Eszemben sincs, hogy eszméim jelentőségét Rousseau-éhoz vagy Rousseau-ét a magaméhoz hasonlítsam: igazán kevés közünk van egymáshoz.  
It is not in my mind to compare the importance of my own ideas to Rousseau's, or his to mine — we truly have little in common with each other.

De ezt az izgalmat ismerem: saját munkámnak, a Capilláriának elolvasása után rázott meg elementáris erővel.  
But I know this agitation: it shook me with elemental force after reading my own work, Capillária.

Amit akkor gondoltam és hevenyészve megfogalmaztam magamban, az egyszerűbb és szerényebb dolog, mint amiről Capillária beszél - és mégis túl van Capillárián, túl van azon is, amiről most fogok beszélni ebben a levélben.  
What I thought then, and set down hastily to myself, is a simpler and humbler thing than what Capillária speaks of — and yet it goes beyond Capillária, beyond even what I am about to speak of in this letter.

Ha könyvet írnék belőle, ennek a könyvnek szerény címe ez volna: A kétnemű ember vagy a Nemi Szerződés.  
Were I to write a book of it, its modest title would be: The Two-Sexed Human, or The Sexual Contract.

Sietek bevallani, hogy evvel a Kétnemű Ember című könyvvel is úgy vagyok, mint a Capilláriával voltam annak idején - szívesebben mondanám el az egészet egy kedves, okos, másnemű embertársamnak, de most már tudom, hogy nem hallgatna végig, kénytelen leszek vagy megírni, vagy elfelejteni az egészet.  
I hasten to confess that I stand toward this book called The Two-Sexed Human just as I once stood toward Capillária — I would rather tell the whole of it to some kind, clever fellow creature of the other sex, but I know by now that she would not hear me out to the end; I shall be forced either to write it or to forget it altogether.

Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, mint az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.  
And since I have as much reason to fear the latter possibility as the former, and since I hope something better will turn up for me than the writing of a theoretical study called The Two-Sexed Human, I have no ambition to be counted among the pioneers of the great revolution of marriage and love; I should be content if enough remained of the memory of this hour to excuse, defend, and explain this work of mine called Capillária, and to make it accessible to the one whose opinion I respect.

Véleményekről, gondolatokról, igazságkeresésről, alapfogalmakról, helyes fogalmazásokról volt szó: Önre kellett gondolnom.  
It was a matter of opinions, of thoughts, of the search for truth, of basic concepts, of correct formulations: and I had to think of you.

Amit Ön és Önök néhányan odakint, Angliában csinálnak - bizonyára nem mondok evvel újat Önnek -, az külső formában nagyon hasonlít valamihez, ami itt Európában néhányszor már megtörtént - először talán nem is Európában, csak Európa számára, Alexandriában -, utoljára a tizennyolcadik század második felében, Párizsban.  
What you, and a few of you out there in England, are doing — I am certainly telling you nothing new here — in its outward form closely resembles something that has already happened here in Europe a few times before: first, perhaps, not even in Europe but for Europe, in Alexandria; last in the second half of the eighteenth century, in Paris.

A párizsiak már tudatosan enciklopedistáknak nevezték magukat; ők már tudták, hogy a kibontakozás nagy művének alapja az analízis - a rettenetesen összekuszálódott fogalom-komplexumokat, melyeknek téves kapcsolódását a gyakorlati eredmény, szörnyűséges közállapotok mutatják, fel kell bontani, szétszedni, széttörni, ha másképp nem megy, megkeresni a tiszta, egyszerű fogalomelemeket, hogy aztán természetes, egészséges módon lehessen összerakni megint.  
The Parisians already called themselves, deliberately, encyclopedists; they already knew that the foundation of the great work of unfolding is analysis — that the terribly tangled complexes of concepts, whose false connections practical results and monstrous public conditions reveal, must be broken open, taken apart, smashed to pieces if there is no other way, so that the pure, simple elements of the concept can be found and then put together again in a natural, healthy manner.

Félig-meddig elvégzett munkájuk után megint gyom és dudva verte fel a kertet - jött a tizenkilencedik század, jött Napóleon: az alapfogalmakat nem a csöndesen tűnődő ész és szív, hanem a rémülettől felzaklatott idegek kapcsolták átabotába.  
After their work, only half finished, weeds and thistles once more overran the garden — the nineteenth century came; Napoleon came: the basic concepts were joined together not by quietly musing reason and heart but by nerves thrown into disorder by terror.

Eredmény: Hegel és Darwin, Marx és Metternich.  
The result: Hegel and Darwin, Marx and Metternich.

Általános védkötelezettség, világháború, halva született forradalom: egy század, amelynek lángelméiről sorban mutatta ki a pszichológia, hogy egytől egyig őrültek voltak - s nem akadt, aki így tette volna fel a kérdést - micsoda gyalázatos, pokoli század lehetett az, amelynek lángelméi megőrültek.  
Universal conscription, a world war, a stillborn revolution: a century whose men of genius psychology showed, one after another, to have been mad to the last man — and no one thought to put the question the other way round: what a shameful, hellish century that must have been, whose men of genius went mad.

Most Önök, néhányan Londonban, írók, ha nem is tudatosan, újra felveszik az abbahagyott munkát.  
Now you, a few of you in London, writers, are taking up the abandoned work again, even if not deliberately.

A finnyás német esztétika némi lenéző dicsérettel intellektualistáknak nevezi önöket - valahogyan szeretné kitudni önöket az irodalom szent berkeiből, azzal a megokolással, hogy önök néha, ha kedvük szottyan, fogalmak tisztázásával is bíbelődnek, s evvel érdemetlenné váltak az ihlettel alkotó művész rangjára és méltóságára, akik természetesen a központi idegrendszer megkerülésével, a periferikus idegeken át, legfeljebb a hasukon keresztül hozzák létre a Nagy Tükröt, melyben a valóság meglátja önmagát.  
Fastidious German aesthetics calls you intellectualists, with a certain condescending praise — it would somehow like to expel you from the sacred groves of literature, on the grounds that you sometimes, when the fancy takes you, busy yourselves with clarifying concepts too, and have thereby made yourselves unworthy of the rank and dignity of the artist who creates by inspiration, who of course, bypassing the central nervous system, working through the peripheral nerves, at best through the belly, brings forth the Great Mirror in which reality beholds itself.

Oda se neki - nevet mind!  
Never mind — let them all laugh!

Legfeljebb kiderül, hogy az irodalom nem is művészet - annyi baj legyen.  
At worst it will turn out that literature is not an art at all — so much the worse.

Ha nem művészet, bizonyára több annál - az egész embert képviseli, szőröstül-bőröstül, szívestül és eszestül, szemestül, fülestül és egyebestül.  
If it is not an art, it is surely something more — it represents the whole man, hide and all, heart and mind, eye and ear and all the rest.

Szemben a valódi művésszel, aki mindig csak egy szervet reprezentál: festő a szemet, muzsikus a fület, szobrász a tapintást, költő a szívet, bölcselkedő az észt.  
As against the true artist, who always represents only one organ: the painter the eye, the musician the ear, the sculptor the touch, the poet the heart, the philosopher the mind.

Legyenek büszkék az anatémára: így van, ahogy mondom.  
Let them be proud of the anathema: it is as I say.

Ha egyszer az Isten, aki ráér, mert van ideje, mégiscsak lelátogat a földre, és követet rendel magához, beszámolni az Ember viselt dolgairól: ez a követ mégiscsak az Író lesz - festő és muzsikus és költő és filozófus csak kísérni fogják útjában, hogy tolmácsolják őt, hasonlatokkal illusztrálják az Egyetemes Gondolatot, mely rombol és teremt.  
If ever God, who has the leisure for it, since he has time, should after all pay a visit to the earth, and appoint himself an envoy to report on the doings of Man, that envoy will after all be the Writer — the painter and the musician and the poet and the philosopher will only accompany him on his way, to interpret him, to illustrate with similes the Universal Thought, which destroys and creates.

Rombol és teremt és szétszakít és összeköt, időn és téren át.  
It destroys and creates and tears apart and joins together, across time and space.

Most, míg ezt írom Önnek, egy budai kis kávéházban, a rikkancs lappéldányt tett le elém: az első oldalon nagy betűkkel olvasom: Chamberlain, Benessel való tárgyalás után, be akarja terjeszteni a parlament elé az Európai Egyesült Államok alkotmányáról szóló törvényjavaslatot.  
Now, as I write this to you, in a small café in Buda, the newsboy has laid a copy of the paper before me: on the first page I read in large letters that Chamberlain, after negotiations with Beneš, means to bring before parliament a bill concerning the constitution of the United States of Europe.

Nem tudom, mit jelent, mi igaz belőle mi lesz belőle, nem tudom, hogy álljak fel a gondolattal szemben, eltiport, megvert, kifosztott, megkínzott ország eltiport, megvert, kifosztott, megkínzott gyermeke.  
I do not know what it means, how much of it is true, what will come of it; I do not know how to stand up against the thought, I, the trampled, beaten, plundered, tortured child of a trampled, beaten, plundered, tortured country.

Nem remélek, és nem félek, nem hiszek a javaslat jóhiszeműségében, komolyságában.  
I neither hope nor fear; I do not believe in the good faith or the seriousness of the proposal.

De egy nyilvánvaló: ha semmi más nem lesz belőle, annyi maradandó haszna és eredménye meglesz ennek a javaslatnak, hogy nekem alkalmas fordulatot adott rátérni tárgyamra.  
But one thing is plain: if nothing else comes of it, this proposal will at least have done me the lasting service of giving me a convenient turn by which to come to my subject.

Mert sokféle nagy közösség és hovatartozás zűrzavarában elém varázsolta egy minden közösségnél, európaiságnál, államnál, országnál, hazánál, nemzetiségnél, fajnál talán még családnál is kisebb, tehát szorosabb és mélyebb már régen meglevő, minden Egyesült Államok Alkotmánya nélkül is egységes törvénnyel és alkotmánnyal érvényes közösség megnyugtató látomását: az élet folytonosságában hívő és gondolkodó írók közössége ez Európa-szerte és világszerte.  
For amid the confusion of so many great communities and allegiances, it has conjured before me the reassuring vision of a community smaller than any community, any Europeanism, any state, country, homeland, nationality, race, perhaps even family — therefore closer and deeper, one long since in existence, valid by a law and a constitution of its own unity even without any Constitution of the United States: the community, spread across Europe and across the world, of writers who believe and think in the continuity of life.

Ennek a közösségnek közös öröm és közös bánat diktálja törvényét - polgárainak egy kötelessége van: akarni és keresni a jót és helyeset és szépet, a rossz, és helytelen és csúnya helyett.  
This community's law is dictated by common joy and common grief — its citizens have one duty: to will and to seek the good and the right and the beautiful, in place of the bad and the wrong and the ugly.

Térben és időben, élők és holtak, tagjai ennek a közösségnek, csinálják, építik a Nagy Enciklopédiát, vakon néha, elkeseredve, felépítve, lerombolva megint - ha már olvasta volna "Capilláriá"-t, melankolikusan hozzátenném: Halvargót, a Bullok-tornyot, amit romba dönt a Goncsargó.  
In space and in time, the living and the dead alike, the members of this community make and build the Great Encyclopedia, sometimes blindly, sometimes in despair, building it up, tearing it down again — had you already read Capillária, I would add, melancholically: Halvargó, the Tower of the Bulloks, which the Goncsargó lays in ruins.

Jól emlékszem egyik tervére, az Új Bibliára - volt idő, úgy látszik, mikor így képzelte el az Enciklopédiát.  
I well remember one of your projects, the New Bible — there was a time, it seems, when you pictured the Encyclopedia in that form.

Nos tehát - tekintse ezt a levelemet egy szerény, de a fent jelzett közösségbe tartozó érdeklődő figyelmeztetésnek, aki, ha mással nem, legalább evvel a figyelmeztetéssel szeretne részt venni a munkában: vigyázzanak, az idő alkalmas rá, hogy ez a Biblia tökéletlenül, döntő és pótolhatatlan hiányokkal készüljön el, ha csak önök angolok akarják megcsinálni!  
Well then — regard this letter of mine as the modest warning of an interested party who belongs, if to nothing else, to the community named above, and who would like to take part in the work at least with this warning: take care, for the time is ripe for this Bible to be finished imperfectly, with decisive and irreplaceable gaps, if you Englishmen mean to make it alone!

Az angol enciklopédisták, az angol írók, élükön mostanában talán éppen Önnel, már eddig is mély utakat ástak az összekuszálódott fogalmak bábeli zűrzavarában - nagy vonásokban fölvázolták a Mű keretét, foglalkoztak múlttal és jövővel és jelennel is, új történelmet álmodtak, és új utópiákat eszeltek ki, tanulmányozták a politikát és társadalombölcseletet, naivan, érdeklődő szemmel, Cartesius gyermekszívének friss kedvével, csaknem egészen szabadon.  
The English encyclopedists, the English writers, at their head these days perhaps yourself, have already dug deep passages through the Babel-like confusion of tangled concepts — they have sketched the frame of the Work in broad strokes, they have concerned themselves with past and future and present alike, dreamed new histories, devised new utopias, studied politics and social philosophy, naively, with an inquiring eye, with the fresh spirit of Descartes's childlike heart, almost entirely free.

Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.  
They have written a great many beautiful, clever, above all honest books about man, each one fit to have its refined result explain some single technical term in the Great Encyclopedia, which speaks to everyone, to every man on the round earth, for only that enters it which is human always and everywhere, addressed to man, understandable by man.

De az istenért, uraim, van egy terület, a jelenségeknek egy kategóriája, ha úgy tetszik, amihez önök, angol írók - angolokat gondolok, nem skótokat és íreket - egyszerűen nem értenek, ahol Önök úgy mozognak, mint a fóka a parton, amihez nincs érzékük, nincs szemük és szívük, még csak nem is tudják magukról, hogy nincsen - agyrémnek, őrületnek, betegségnek gondolják a szenvedést és nyugtalanságot, amit e jelenségek okoznak, mint a Diderot "vakok országának" lakói a szín- és fénybenyomások okát.  
But for God's sake, gentlemen, there is one territory, one category of phenomena, if you like, of which you English writers — I mean the English, not the Scots and the Irish — simply understand nothing, where you move as a seal moves on dry land, for which you have no feeling, no eye and no heart, and do not even know of yourselves that you lack it — you take the suffering and unease these phenomena cause to be a delusion, a madness, a sickness, just as the inhabitants of Diderot's "country of the blind" took the cause of impressions of color and light.

Éghajlat, különleges vérmérséklet, elkülönözött gőgös állami és társadalmi törvények által elnyomott, elcsökevényesedett érdeklődés az oka ennek a vakságnak - vagy talán csakugyan az a közmondásos angol álszemérem (hypocrisy), amit írek és skótok annyit csúfolnak - nem tudom.  
The cause of this blindness is climate, a particular temperament, an interest stunted and suppressed by isolated, haughty state and social laws — or perhaps it is truly that proverbial English prudery (hypocrisy) that the Scots and the Irish mock so much — I do not know.

Hogy magyarázzam meg, hogy értessem meg Önnel, mire gondolok?  
How am I to explain, how make you understand what I mean?

Képet próbálok Ön elé állítani.  
I shall try to set an image before you.

Tükörképet, tulajdon lelki arcuk tükörképét, aminek az Ön által láthatatlan fehér foltjaiból, a negatívumokból, legalább kvantitatíve következtethet ennek az Önök által felszántatlanul hagyott területnek jelentőségére.  
A mirror-image, the mirror-image of your own soul's face, from whose white patches invisible to you, from its negatives, you can at least judge quantitatively the importance of this territory that you have left unplowed.

Angol könyvet veszek elő kapásból - kettőt vagy hármat, a legjobbakat, elsőrangú, reprezentatív műveket, regényeket.  
I take up an English book at random — two or three, the best, first-rate, representative works, novels.

Gyönyörködő lélekkel élvezem egyiknek csendes, mély bölcsességet, érzékeny megértését mindennek, ami emberi - a másik elragad bátorságával, ahogy farkasszemet néz az élet kegyetlen igazságával - a harmadik fellelkesít, megrázza képzeletem, csodás lehetőségek, még csodásabb valóságok kápráztatóan éles rajzával, mindig teljes kört leíró pazar gazdagságú reflektorával a képzettársításnak.  
With a delighted soul I enjoy in one its quiet, deep wisdom, its sensitive understanding of everything human — another carries me away with its courage, the way it stares down the cruel truth of life — a third fills me with enthusiasm, shakes my imagination, with its dazzlingly sharp drawing of marvelous possibilities, of even more marvelous realities, with the lavishly rich searchlight of association, always describing a full circle.

Olvasom és élvezem - és akkor egyszerre jön a vakság.  
I read and I enjoy — and then, all at once, the blindness comes.

Mind a háromnál ugyanakkor, ugyanazzal a jelenséggel szemben, szinte ugyanabban a pillanatban.  
In all three at once, faced with the same phenomenon, at almost the same instant.

A regényben nő jelenik meg.  
A woman appears in the novel.

És abban a pillanatban az angol író mekegni kezd, komoly, tűnődő, kedves arca furcsa torzba szalad, a derekát riszálja, nem lát és nem hall, áporodott vicceket mond, medvetáncba fog.  
And at that instant the English writer begins to bleat; his serious, musing, kindly face twists into a strange grimace, he wags his hips, he neither sees nor hears, he cracks stale jokes, he breaks into a bear's dance.

Az ember nem hisz a szemének: egy oldalt fordít, és a zordon szépségű pompás tájkép helyén, amit, mondjuk egy Jack London-regény elfutó vászna tár fel: képes levelezőlap, komisz olajnyomat, csokoládéreklám vigyorog.  
One cannot believe one's eyes: one turns a page, and in place of the grand landscape of stern beauty that, say, the racing canvas of a Jack London novel had opened before us, a picture postcard grins out, a wretched oleograph, a chocolate advertisement.

A szerző mentegetőzik: egy szőke nő bűvös mosolya tette ezt.  
The author excuses himself: the bewitching smile of a fair-haired woman did this.

Kedves H. G. Wells, félre ne értsen, a szőke nő mosolyát bűvösnek tudom magam is, és áldom érte Istent és a sugárzó napot, hogy egyebek közt ezt is megteremtette.  
Dear H. G. Wells, do not misunderstand me — I too know the smile of the fair-haired woman to be bewitching, and I bless God and the radiant sun for having created this too, among other things.

De micsoda bűvölet az, ami a hegedűsírásból és orgonarengésből komisz, fülhasogató, áporodott verklimekegést csinál?  
But what sort of enchantment is it that turns the weeping of the violin and the swelling of the organ into the wretched, ear-splitting, stale bleating of a barrel-organ?

Fordítva kellene lenni ezzel a bűvölettel.  
This enchantment ought to run the other way.

Mi történt hát, hogy eshetett, hogy nem így esett?  
What happened, then — how could it have come about that it did not happen this way?

Mégis a németeknek volt igazuk, hogy önök, racionalisták, csak a dialektikában erősek, de rögtön megdermednek, komikusan tehetetlenné válnak, mihelyt az Élet Titkos Mélységeinek szele csapja meg önöket?  
Were the Germans right after all, that you rationalists are strong only in dialectic, but freeze at once, become comically helpless, the moment the wind of Life's Secret Depths strikes you?

Nem, nem, egészen bizonyos, hogy nincs igazuk.  
No, no — it is quite certain that they are not right.

Mert a Szőke Nő odaát, náluk is megjelenik, megfelelő helyen, és a bűvölet odaát náluk is beáll: azzal a különbséggel, hogy a holdfényben fürdő képes levelezőlap helyén ezúttal a városligeti panoptikum borzalomkamrájának viaszfigurája hökkent meg.  
For the Fair-Haired Woman appears over there too, with them, in her proper place, and the enchantment sets in there too, with them, with this difference: that in place of the moonlit picture postcard, this time it is the wax figure of the horror-chamber of the Városliget waxworks that startles one.

Ugyanannak a szőke nőnek most fekete a haja, mosolya sátáni bűvöletet áraszt, a kezéről vér csorog, szemei vészesen lobognak - feltűnően hasonlít egy szoknyában járó zupás őrmesterhez, aki kézitusából bukkant elő, miután ötven kozákot levágott, és legszívesebben leharapná az orromat.  
This same fair-haired woman now has black hair, her smile gives off a satanic enchantment, blood drips from her hand, her eyes flash ominously — she bears a striking resemblance to a mustachioed sergeant-major in a skirt, freshly emerged from hand-to-hand combat after cutting down fifty Cossacks, and would gladly bite my nose off.

Mindez nagyon szép és a filozófus bólogat: Hja, hja!  
All this is very fine, and the philosopher nods: Ah, ah!

Ez azt jelenti, hogy a nő sátán és angyal egy személyben, és hogy keserű meg édes az asszonyi állat.  
This means that woman is devil and angel in one person, and that the female animal is both bitter and sweet.

De mit tegyek én, mihez fogjak én a csokoládéangyallal és a zupás őrmesterrel, aki se sátán, se angyal nem vagyok, hanem eleven ember és szeretnék egy eleven...  
But what am I to do, what am I to make of the chocolate-box angel and the mustachioed sergeant-major, I who am neither devil nor angel but a living man, and would like a living...

Azaz hogy álljunk meg csak egy pillanatra: mit is szeretnék én?  
That is — let us stop a moment: what is it, exactly, that I would like?

Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban (véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra) még elég szabatosan tudtam.  
Before I came to know the double mirror of Reality, the Chocolate-Box Angel and the Mustachioed Sergeant-Major — that is, the nineteenth century's view of woman — in my childhood (as it happens I remember my childhood very well) I still knew things quite precisely.

A valóságot nem láttam kettősen, nagyon megfogható és kompakt valami volt a valóság: úgy hívtam, hogy: én, és valami nagyon határozottat értettem ez alatt, bár a természettudományok ismerete híján akkor még nem tudtam, hogy a véglényen és a missing link-en keresztül hogyan vált lehetségessé ez a valami.  
I did not see reality doubled; reality was something very graspable and compact: I called it: I, and I understood something very definite by this, though for want of any knowledge of the natural sciences I did not yet know how this something had become possible by way of the protozoon and the missing link.

Valószínűen azért nem tudtam arról se, hogy emlősállat vagyok, eleveneket szülök, és azokat saját emlőmből táplálom.  
Probably for the same reason I did not know, either, that I was a mammal, that I bore living young, and fed them from my own breast.

Az első kellemetlen tapasztalatom az volt, hogy egy kislányt hoztak a rokonok, akivel ha kettesben maradunk, nagyon jól meglettünk volna.  
My first unpleasant experience was that the relatives brought a little girl, with whom, had we been left alone together, we should have got on very well.

Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk.  
We would have played and amused each other — had we been left this way, the two of us alone (forgive the impropriety), I consider it likely that, without Darwin and without Haeckel, we should have discovered for ourselves that we were mammals, that we bore living young, and fed them from our own breasts.

És ebből semmi baj nem lett volna, ennek mindketten egyformán örültünk volna, egyformán örültünk volna annak, hogy egymásnak örömet tudunk okozni, emiatt se össze nem vesztünk volna, se egymás fölé kerekedni nem akartunk volna: ebből semmi utálatosság nem lett volna, ahogy én magamat meg őtet ismerem.  
And no harm would have come of this; we should both have been equally glad of it, equally glad that we were able to give each other pleasure; on this account we should neither have quarreled, nor wished to get the better of one another: nothing hateful would have come of it, so far as I know myself and her.

A kislányból nem lett volna se csokoládéangyal, se zupás őrmester, hanem együtt szerettük volna az angyalokat, és utáltuk volna az ördögöt - lett volna belőle egy hozzám legalább annyira hasonlító, mint amennyire különböző drága, kedves, édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t, hanem szép verseket írtam volna neki, és magamtól kitaláltam volna neki a repülőgépet és rádiót is, a kategorikus imperativust, és ő magától kitalálta volna nekem a mákos rétest és a caprice-párnát és istent és a túlvilágot.  
The little girl would have become neither a chocolate-box angel nor a mustachioed sergeant-major, but together we would have loved the angels and hated the devil — she would have become a dear companion in Mankind, resembling me at least as much as she differed from me, and I would never have written Capillária, but would have written her beautiful verses instead, and would have invented for her, on my own, the aeroplane and the wireless and the categorical imperative, and she would have invented for me, on her own, poppy-seed strudel and the caprice-cushion and God and the life to come.

Nem tehetek róla, még ma is meg vagyok győződve, hogy mindez így lett volna, ha a rokonok nincsenek.  
I cannot help it — even today I remain convinced that all this would have happened just so, had the relatives not existed.

De a rokonok voltak, és a rokonok azon kezdték, hogy én álljak fel, és adjam át a helyemet a "kis kisasszonynak" és segítsem fel a kabátját, amit maga is fel tud venni.  
But the relatives did exist, and the relatives began by having me stand up and give my place to the "little young lady," and help her on with her coat, which she could very well have put on herself.

És azt mondták: nem szégyelled magad, milyen gavallér lesz belőled, nem tudod, hogy a nőkkel udvariasnak kell lenni?  
And they said: are you not ashamed of yourself, what a fine gentleman you will make, don't you know one must be polite to women?

És röhögtek hozzá.  
And they laughed as they said it.

És én abban a pillanatban meggyűlöltem a kislányt, és igazam volt, hogy meggyűlöltem, mert abban a pillanatban ő is affektálni kezdett, és szétterpeszkedett a széken, és elvárta, hogy feladjam a kabátját, amit ő maga is fel tudott volna venni.  
And at that moment I began to hate the little girl, and I was right to hate her, for at that very moment she too began to put on airs, and sprawled herself in the chair, and expected me to help her into her coat, which she could very well have put on herself.

És attól a pillanattól fogva gyűlöltem őt, mert azt mondták, hogy azért legyek hozzá gyöngéd, mert ő gyengébb - és arra gondoltam rögtön, hogy ha én őt pofon vágnám, leesne a székről - de hát ő pofon vághat, és megalázhat engem csak azért, mert én nem üthetem vissza udvariasságból?  
And from that moment I hated her, because they told me to be gentle with her because she was the weaker — and it occurred to me at once that if I were to slap her face, she would fall off the chair — but then she may slap my face, and humiliate me, only because I, out of politeness, may not strike back?

Persze később megtudtam, hogy van valami egyéb oka is az udvariasságnak, mint az, hogy a nők gyöngébbek. De ez keveset változtatott a dolgon.  
Of course I learned later that there is some other reason for politeness besides the fact that women are the weaker — but this changed little in the matter.

És mindig újra, ha találkoztam vele, akár ő közeledett hozzám, akár én közeledtem hozzá, valami közénk került, valami káprázat, amit nem tudtam eloszlatni.  
And always again, whenever I met her, whether she approached me or I approached her, something came between us, some illusion I could not dispel.

Én sokat tanultam és tanítottam is, ő pedig nem tanult és nem tanított semmit, és mégsem tudtam fölébe kerülni, se alul maradni: de mindig újra megbuktam előtte és önmagam előtt, mikor harcba szálltam vele.  
I studied a great deal, and taught too, while she studied nothing and taught nothing — and yet I could not get the better of her, nor remain beneath her: I was always defeated anew, before her and before myself, whenever I went into battle with her.

Legyőztem a nehéz kérdéseket, megnyergeltem a természet erőit, leküzdöttem magamban az ösztönöket.  
I overcame difficult questions, I mastered the forces of nature, I subdued the instincts within myself.

Felkorbácsoltam az akaratot, kinyitottam a rejtett fiókokat.  
I lashed my will into action; I opened the hidden drawers.

Hiába, a nővel szemben nem segített semmi, azon kívül, hogy férfi voltam.  
In vain: against the woman, nothing helped, save that I was a man.

Pedig hát én igazán több vagyok, nem igaz?  
And yet I am truly something more than that, am I not?

És közben folyton jelentkeztek a rokonok és biztattak, és magyarázták, hogy mit tegyek vele.  
And all the while the relatives kept coming forward, encouraging me, explaining what I ought to do with her.

Az egyik rokon a romantikát ajánlotta - nem ízlett, nagyon sok volt benne az alattomos hízelgés: nem ment a fejembe, miért rejtélyesebb vagy kevésbé rejtélyes ő, mint én?  
One relative recommended romance — I did not care for it; there was too much sly flattery in it: I could not get into my head why she should be more mysterious, or less mysterious, than I.

A másik, egy német rokon, korbácsot adott a kezembe - utálattal dobtam el, nem kellett, amit ezzel kényszerítek ki.  
Another, a German relative, put a whip in my hand — I threw it away in disgust; I did not want what one extorts by such means.

A harmadik, a francia unokatestvér, azt ajánlotta, nézzek szembe vele, de ne nyúljak hozzá - szemléljem meg közelről tüzetesen, bontsam fel, majd kiábrándulok belőle.  
A third, the French cousin, advised me to face her, but not to touch her — to examine her closely and minutely, take her apart, and I would soon be disillusioned with her.

De én nem akartam kiábrándulni - nem volt hajlandóságom szétszedni azt, amit nem tudok összerakni megint.  
But I did not want to be disillusioned — I had no inclination to take apart what I could not put together again.

És közben ő ott állt, szemben velem, mosolyogva, hol mint Csokoládéangyal, hol mint Zupás Őrmester, de mindkét alakjában nyugodtan, várva, mire szánom el magam, kire hallgatok.  
And meanwhile she stood there, facing me, smiling, now as the Chocolate-Box Angel, now as the Mustachioed Sergeant-Major, but calm in both shapes, waiting to see what I would resolve, whom I would listen to.

Türelmet vesztve a negyedik rokonhoz fordultam, egy zsidóhoz, aki átszellemült arccal mutatott az égre: felejtsem el, úgymond, az egészet, nem méltó dolog az Isten képére teremtett emberhez.  
Losing patience, I turned to a fourth relative, a Jew, who pointed to the sky with a transfigured face: forget the whole thing, said he, it is not a fitting matter for a man made in the image of God.

Legjobb, ha a pusztaságba megyek, megszabadulni az ő kísértésétől.  
Best that I go into the wilderness, to free myself of her temptation.

Ez volt a legrosszabb tanács.  
This was the worst advice of all.

A misztikus aszkéták között rémesen éreztem magam, mindegyik a nők elől menekült, és rövid együttlét után kiderült, hogy életmódjukat, szemléletüket, bölcsességüket, egész világfelfogásukat sokkal jobban befolyásolta az a negatívum, hogy nekik nem kell a nő, mint az enyémet az, hogy kell.  
Among the mystic ascetics I felt dreadful; every one of them had fled from women, and after a short time together it turned out that their way of life, their outlook, their wisdom, their whole conception of the world had been shaped far more by the negative fact that they had no need of woman, than mine had been shaped by the fact that I did need her.

A nélkülözéssel úgy jártam, mint Gautama Buddha: sanyargatott testem sanyarú bölcsességet izzadt ki magából.  
With deprivation I fared as Gautama Buddha did: my chastened body sweated out a chastened wisdom of its own.

Velük vagy nélkülük: - a pusztaságban is miattuk volt baj, míg rá nem jöttem, hogy sárgára fogyott bőrömmel sokkal kísértetiesebb vagyok, mint ő, a kísértő, aki elől menekültem - a pusztaságból visszatérve, hamar észrevettem, hogy a kísértő én vagyok.  
With them or without them — even in the wilderness the trouble was on her account, until I discovered that with my skin gone sallow I was a far more ghostly sight than she, the temptress, from whom I had fled — returning from the wilderness, I soon noticed that I was the tempter.

A rokonok egyre azt magyarázták, hogy milyen portéka a nő, mire való, hogy kell bánni vele, és mikor összezavarva és elkeseredve szakítottam velük, megértve, hogy nem tudják jóvátenni kettőnk viszonyát, amit akkor gyermekkorunkban elrontottak: egyenesen a nőhöz fordultam, kinyújtva békítő kezem, ő már nem fogadta el, duzzogva elfordult, vagy gúnyosan végigmért - talán meg volt sértve, lenézett és megvetett ostobaságomért, hogy ez nem előbb jutott eszembe - vagy talán el is felejtett közben, magára maradván, amíg harcoltam érte: önmagában találva meg a boldogságot, amit én nem tudtam nyújtani neki?  
The relatives went on explaining what sort of goods a woman was, what she was for, how one must treat her, and when, confused and embittered, I broke with them, understanding that they could not repair the relation between the two of us that they had spoiled back in our childhood: I turned directly to the woman, holding out my hand in peace — she no longer accepted it, but turned away sulking, or looked me over scornfully — perhaps she had been offended, and despised and looked down on me for my stupidity in not thinking of it sooner — or perhaps she had forgotten it all in the meantime, left to herself while I fought for her: having found in herself the happiness that I had not been able to give her?

És most sejteni kezdtem, hogy minden bajnak a rokonok, rokonlelkek, férfitársaim voltak az okai, akik közénk furakodtak, engem félrevezettek, őt pedig elrontották.  
And now I began to suspect that the relatives, kindred spirits, my fellow men, were the cause of all the trouble — they who had wormed their way in between us, misled me, and spoiled her.

A nővel való dolgom kettőnk ügye volt, abba nem szabadott volna beleszólni senkinek, arról nem szabadott volna senkinek tudni.  
My affair with the woman was a matter between the two of us; no one should have been permitted to have a say in it; no one should have been permitted to know of it.

A születés pillanatában, mielőtt megláttam a napvilágot, már itt e Földön, és még Odaát egy pajkos angyal fülünkbe súgott valamit, egy Titkot, amit egyetlen valakinek vallhatok csak meg majd annak idején, a Másiknak, akinek szintén megsúgta: de jól vigyázzunk, kettőnkön kívül senki más nem tud róla!  
At the moment of birth, before I saw the light of day, already here on this Earth, and even Over There, some mischievous angel whispered something in our ears, a Secret, which I could confess to only one person in due course, to the Other, to whom he had whispered it likewise: but let us take good care that no one but the two of us should know of it!

És én elindultam a titokkal, még nem tudtam, ki lesz az a másik, csak annyit, hogy hozzám hasonló nem sejtve a csúf tréfát, amitől markába nevetett a garázda angyal -, hogy másoknak is ugyanígy súgta meg, hogy másokat is ugyanígy vezetett félre - és mások, ezek a mások, előre telebeszélték az ő fejét, meg az én fejemet szerelemről, nemiségről, nemi harcról, szörnyű és rejtelmes és lényegbe vágó különbségekről kettőnk között, pólusokról, amik soha nem találkozhatnak, kettősségről, amely szétbontja a világot, férfiatomról és nőatomról - és nőkérdésről, függetlenül a szerelemtől.  
And I set out with the secret, not yet knowing who that other would be, only that she would be like me — not suspecting the ugly joke at which the unruly angel laughed into his fist: that he had whispered the very same thing to others as well, that he had misled others in the very same way — and others, these others, had talked her head full in advance, and mine too, of love, of sex, of the war between the sexes, of terrible and mysterious and essential differences between the two of us, of poles that can never meet, of a duality that splits the world in two, of the male atom and the female atom — and of the woman question, independent of love.

Aki őszintén tud emlékezni tulajdon tavaszának ébredésére, megtalálja emlékei közt az első elkedvetlenedést, az első undort, az életvágy első sérelmének csíráját: bomlasztó, bűzös kukacot és csiganyálat a legelső rózsakehelyben, ami megnyílt előtte - ez a kukac és csiganyál az a felfedezés volt, hogy mások is tudnak a titokról, amiről azt hitte, csak ő tud.  
Whoever can honestly recall the awakening of his own spring will find among his memories the first disenchantment, the first disgust, the first seed of injury to the desire for life: a corrupting, foul-smelling worm and a snail's slime in the very first rose-cup that opened before him — this worm and this slime were the discovery that others too knew the secret he had believed only he knew.

És mégis ez nem volt puszta féltékenység.  
And yet this was not mere jealousy.

Nem arra haragudtam én, aki tisztán és egyenesen kívánta, amit én is kívánok - arra haragudtam, aki alattomosan és kerülő úton, talán irigységből szétszedte és elrontotta és bepiszkította nekem a szerelmet, mielőtt hozzáérhettem volna.  
I was not angry at the one who purely and directly desired what I too desired — I was angry at the one who, slyly and by a roundabout way, perhaps out of envy, had taken love apart and spoiled it and soiled it for me before I could ever reach it.

Arra, akit okom van vádolni, hogy Isten ajándékát, a legtisztább esszenciát meghamisította, belepancsolt - nem a fehér palástban érkező lovagot, ki kardot ránt szerelmeséért - hanem a reszkető szakállas, csipásszemű Két Aggastyánt, akik rejtett helyről leskelődtek a fürdőző Zsuzsannára, hogy összehunyorítva, tárgyilagosan "lerajzolják" és titokban terjesszék a rajzot, amit nem lehetett titokban tartani Zsuzsanna előtt sem.  
At the one I have reason to accuse of having falsified, adulterated, God's gift, the purest essence — not the knight arriving in a white cloak, who draws his sword for his beloved — but the trembling, bearded, bleary-eyed Two Old Men, who spied from a hidden place on Susanna at her bath, so that, winking at one another, they might dispassionately "sketch" her, and secretly circulate the sketch that could not, in the end, be kept secret even from Susanna herself.

Ez a két aggastyán ült aztán törvényt Zsuzsanna fölött, mielőtt szóhoz juthatott volna - ezek csináltak "nőkérdést", ezek határozták meg a "nő természetrajzát" minden században másképpen, de mindig úgy, mint ahogy a kitűnő Brehm rajzol meg valami különleges háziállatot.  
It was these two old men who then sat in judgment over Susanna before she could get a word in — it was they who invented the "woman question," they who determined the "natural history of woman" differently in every century, but always in the manner in which the excellent Brehm draws some peculiar domestic animal.

S az egymást követő századok alkonyán, egyre nyugtalanabb sejtések között, egyre határozottabban alakult ki bennem a hajmeresztő gyanú, hogy itt valami sorrendi hiba történik.  
And at the close of one century after another, amid ever more uneasy misgivings, the hair-raising suspicion took ever firmer shape in me that some error of sequence was taking place here.

A század elején jól-rosszul megrajzolt Zsuzsanna a század vége felé egyre hasonlatosabb lett a rajzhoz, amit a Két Aggastyán alkotott: nem lehetett ez a rajz olyan hamis, elrajzolt, ferde és képtelen és felismerhetetlen, hogy a századvég Zsuzsannájában, mikor aztán találkoztam vele, ne találtam volna meg rémülten és elálló szívveréssel szakasztott mását eredetijének: a rajznak.  
The Susanna sketched, well or ill, at the start of a century grew, toward its end, ever more like the drawing the Two Old Men had made: nor could that drawing have been so false, so distorted, so crooked and impossible and unrecognizable, that in the Susanna of the century's end, when I came to meet her, I should not have found, with a start and a skipped heartbeat, the very image of its original: the drawing.

Nem akarom megnevezni a tizenkilencedik század két Aggastyánját, kik kissé elkésve, de sohasem elég korán, megfestették Zsuzsánna-Nórát és Zsuzsánna-Satanellát és Dorian Gray-t és Franciskát, e valószínűtlen ábrákat, amin jót kacagott annak idején az előbbi század örökségeként ránk maradt eleven, kecses kis Manon: - csak annyit állapítok meg, hogy az a kifestett szájú, borotvált képű, nadrágos és csizmás Zsoké, gúnyos mosolyával és szikrázó szemeivel, aki mint női ideál elsőnek futott be az utóbbi évtized nemi versenyében, ijesztő hasonlatossággal igazolja a kifejezetten hímnemű Ördög és Faun és Krampusz víziójától inspirált képet, amit az asszonyi démontól borzadó nőgyűlölet apostolai festettek a múlt század derekán.  
I will not name the two Old Men of the nineteenth century, who a little late, but never early enough, painted Susanna-Nora and Susanna-Satanella and Dorian Gray and Francesca, these improbable figures, at which the living, graceful little Manon bequeathed to us from the inheritance of the previous century once had a good laugh — I will only note that the painted-lipped, clean-shaven, breeched and booted Jockey, with her mocking smile and flashing eyes, who ran in first as the feminine ideal in the sexual contest of the last decade, confirms, with a frightening likeness, the very image inspired by the vision of the distinctly masculine Devil and Faun and Krampus that the apostles of woman-hatred, shuddering before the female demon, painted in the middle of the last century.

Kép és modell hajszálig hasonlít: és századunk gyermeke bizonytalanul pislog egyikről a másikra, hogy melyik az eredeti, melyik a tükör, melyiket ölelje meg, ha nem akarja kitenni magát annak, hogy üvegnek megy neki.  
Picture and model resemble each other to a hair: and the child of our century blinks uncertainly from one to the other, unsure which is the original, which the mirror, which to embrace if he does not wish to expose himself to walking into glass.

A harmadik aggastyán pedig, aki nem rajzol, csak bölcsen bólogat, tétova mosollyal vonogatja a vállát: itt a lap másik oldalán, melynek címlapján az Egyesült Európai Államokat jelentik be, Pirandello úr, egy újságírónak átnyújtá a rezümét: a nő illúzió.  
The third old man, meanwhile, who does not draw but only nods wisely, shrugs his shoulders with a hesitant smile: here, on the other side of the page whose front announces the United States of Europe, Signor Pirandello has handed a journalist his summary: woman is illusion.

Az önök tehetséges Wilde Oszkárja könnyed gesztussal utal az életművészet kölcsönhatására - a kölcsönhatás valamivel bonyolultabban, de sokkal mélyebben és valóságosabban igaz, mint ahogy bármelyikünk képzelni merné.  
Your own gifted Oscar Wilde alludes, with a light gesture, to the reciprocal action of art and life — the reciprocal action is true in a somewhat more complicated way, but far more deeply and far more really, than either of us would dare imagine.

Valóságosabb és álomszerűbb: több mint kölcsönhatás: úgy látszik, nem kevesebbről van szó e világon, mint arról, hogy minden, amit az ember elképzel, az meg is történik, csakúgy, mint az álomban.  
More real and more dreamlike: more than a reciprocal action: it seems that nothing less is at stake in this world than the fact that everything man imagines also comes to pass, exactly as in a dream.

E szorongató sejtelem hatása alatt volt hát okom lázadozni a Két Aggastyán ellen, akik gonosz és rút és használhatatlan Zsuzsannát képzeltek el.  
It was under the pressure of this oppressive misgiving, then, that I had reason to rebel against the Two Old Men, who had imagined a wicked, ugly, and useless Susanna.

Míg aztán Capillária olvasása közben világosság nem gyúlt az agyamban.  
Until, while reading Capillária, a light kindled in my brain.

És rájöttem, hogy a két aggastyán nem hibás - nem is lehetnek azok, hiszen, a kutyafáját, elvégre ők se szakállal jöttek e világra.  
And I realized that the two old men are not to blame — indeed they cannot be, for, confound it, they were not born into this world with beards either.

Voltak ők is fiatalok, és ha jól felgondolom, az ifjú trubadúr, ki szerenádot nyávog az ablak előtt ahelyett, hogy bemenne, van olyan vén szamár, hozzájárult annyira Zsuzsanna elfajulásához, mint ők ketten.  
They too were once young, and, thinking it over properly, the young troubadour who caterwauls a serenade before the window instead of going in is quite as much of an old fool, and contributed quite as much to Susanna's degeneration, as the two of them together.

Dadogva, torkot köszörülve, sok vargabetű után rugaszkodom neki, hogy megsúgjam Önnek felfedezésem: jól tudom, hogy szavakba elmondva egy spontán érzést, valami kis jelzőn, egy interpunkción, két szó viszonylagos helyzetén, egy igekötőn múlhatik, hogy a felfedezett puskapor útszéli közhelynek, vagy a világ legeredetibb igazságának bizonyul.  
Stammering, clearing my throat, after many a roundabout turn, I brace myself to whisper my discovery to you: I know well that in putting a spontaneous feeling into words, everything may hang on some small qualifier, a mark of punctuation, the relative position of two words, a single prefix, whether the gunpowder discovered proves to be a roadside commonplace or the most original truth in the world.

Nem tudom, a világ megváltása, kétezer év szellemi tápláléka, az Új Testamentum végleges megoldása-e erkölcsi törvényünknek - a magamfajta Beszélő Ember az Ótestamentumban és a buddhizmusban foglalt igazságok szabatosabb, világosabb, általánosabb és tökéletesebb megfogalmazásnak tekintem, és ezzel korántsem becsülöm kevesebbre jelentőségét, mint a római pápa.  
I do not know whether the redemption of the world, the spiritual nourishment of two thousand years, the New Testament, is the final solution to our moral law — I, a Speaking Man of my own sort, regard it as a more precise, clearer, more general, and more perfect formulation of the truths contained in the Old Testament and in Buddhism, and in saying so I by no means rate its importance lower than does the Pope of Rome.

De soha nem tudta, mit jelent halálosan szeretni az igazságot, aki csak arra ügyelt, hogy amit kimond, vagy leír, igaz legyen: az igazság kimondhatatlan és az őszinteség még nem igazság - szavak útvesztőjében közeledünk a labirintus központja felé, ahol ő lakik.  
But no one has ever known what it means to love the truth to the death who has only taken care that what he utters or writes down should be true: truth is unutterable, and sincerity is not yet truth — through a labyrinth of words we draw near to the center of the maze, where she dwells.

Felfedezésem ugyanis abból áll, hogy az ember kétnemű.  
For my discovery consists in this: that the human being is two-sexed.

Bármily furcsán hangzik, ezt a tényt nem szegezték még le matematikai pontossággal.  
However strange it may sound, this fact has not yet been laid down with mathematical precision.

Gyorsan hozzáteszem, hogy nem a kétnemű emberről beszélek, arról a testi és lelki elemzésről, mely kimutatta, hogy mindnyájunkban vannak férfi és női tulajdonságok.  
I add at once that I am not speaking of the two-sexed human in the sense of that physical and psychological analysis which has shown that we all carry both male and female traits within us.

És nem arról beszélek, hogy a felsőbbrendű állat kétnemű.  
Nor am I speaking of the fact that the higher animal is two-sexed.

Mert azt tudtam, hogy a ló kétnemű, eleveneket szül, és azokat saját emlőiből táplálja.  
For I already knew that the horse is two-sexed, that it bears living young, and feeds them from its own teats.

A disznóról és a majomról is tudtam ezt a dolgot.  
I knew this of the pig and of the ape as well.

De hogy az ember éppen úgy kétnemű, mint a ló meg a disznó, ezt a merész következtetést ma már kénytelen vagyok erélyesen visszautasítani, miután sem eleveneket nem szültem, sem pedig azokat saját emlőimből nem tápláltam.  
But that the human being is two-sexed in just the same way as the horse and the pig — this bold inference I am today obliged to reject emphatically, since I myself have neither borne living young nor fed them from my own breasts.

Ehhez semmi kedvem sincsen, és a jelek szerint nem is fogom tenni halálomig: - márpedig én ember vagyok, sőt csakis én vagyok ember Salamon király szerint.  
I have not the slightest inclination toward this, and by all signs I shall not do it until my dying day — and yet I am a human being, indeed, according to King Solomon, I alone am a human being.

Itt valami ellentmondás van, vagy Darwin tévedett, vagy Salamon király, vagy pedig az ember valahogyan másképpen kétnemű.  
There is some contradiction here: either Darwin was mistaken, or King Solomon was, or else the human being is two-sexed in some other fashion.

Legalább ahogy ma állnak a dolgok.  
At least as matters stand today.

Az ember valahogyan úgy kétnemű, hogy nem olvad össze eggyé, mint az állatfajok, hanem két nemében megtartja egyéni mivoltát.  
The human being is two-sexed, somehow, in such a way that it does not merge into one, as the animal species do, but retains its individual character in each of its two sexes.

Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok.  
If I am alone in the room, then I am a human being.

Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem.  
If a woman comes in, then I have become a man.

És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.  
And I am a man to exactly the same degree that she who came into the room is a woman.

Fogalmazásom tehát így módosul: az ember vagy férfi, vagy nő.  
My formulation, then, is modified thus: a human being is either man or woman.

Így nézve a dolgot, ez a két szó, férfi és nő, nem főnév, hanem csak viszonyszó.  
Seen this way, these two words, man and woman, are not nouns but only relational terms.

Mert ha egy nő van egyedül a szobában, akkor - hiába kukucskál, a két aggastyán nem fog egyebet tapasztalni - ő is csak úgy fog viselkedni, mint én: eszik, vagy ásítozik, vagy tűnődik.  
For if a woman is alone in the room, then — peep as they may, the two old men will observe nothing else — she too will behave exactly as I do: she will eat, or yawn, or muse.

Nővé akkor válik, ha férfi jön be hozzá.  
She becomes a woman only when a man comes in to her.

De viszont tudni csak úgy tudnak egymásról, ha találkoznak - ha pedig találkoznak, akkor már nemük van.  
But then again, they can know of each other's existence only if they meet — and once they meet, they already have a sex.

A gyakorlatban az ember szó válik viszonylagossá.  
In practice, it is the word human being that becomes relative.

Végső formája tehát felfedezésemnek: ember nincsen, csak férfi és nő van.  
The final form of my discovery, then, is this: there is no such thing as a human being — there is only man and woman.

A tapasztalat igazolja elvont elmélkedésem.  
Experience bears out my abstract reflection.

Járván a világot, embert még nem láttam soha, a szó eszmei értelmében, amit láttam, az vagy férfi volt, vagy nő.  
In all my journeying through the world, I have never yet seen a human being, in the ideal sense of the word; what I have seen has always been either a man or a woman.

És minél férfibb a férfi és minél nőbb a nő, annál emberebbnek nevezzük.  
And the more manly the man, and the more womanly the woman, the more human we call them.

Annál emberebbnek, tökéletesebbnek, annál kiválasztottabbnak.  
The more human, that is, the more perfect, the more chosen.

A magyar nyelvnek egy különleges finomságára hívom fel a figyelmét (nyelvünk tele van ilyen mély és jelképesen lényegbe világító szavakkal, aminthogy árnyalati megkülönböztetésben is gazdagabb a nyugati nyelveknél - így például a love főnévre is két szavunk van, aszerint, hogy általános emberi, vagy a nemek közötti vonzalmat jelenti).  
I would draw your attention to a peculiar refinement of the Hungarian language (our tongue is full of such words that reach deep and reveal their meaning symbolically, just as it is also richer than the western languages in nuance of distinction — thus, for instance, for the noun love we have two separate words, according to whether it denotes the general human affection or the attraction between the sexes).

Mi a nobilitás fogalmát a nemes, az ignobilisét a nemtelen szóval fejezzük ki: betű szerinti értelmezésében nemmel felruházottat és nemileg közömböset jelent ez a két szó: - az emberi nemesség, előkelőség mértéke tehát az, hogy mennyire férfi, vagy mennyire nő az ember.  
We express the concept of nobility with the word nemes, and that of the ignoble with nemtelen: taken literally, these two words mean, respectively, endowed with sex and sexually indifferent — the measure of human nobility, of distinction, is thus how much of a man, or how much of a woman, the person is.

És ha már az etimológiánál tartunk, ne feledkezzünk meg róla, hogy a kultúra tetején élő nyugati népek nyelvében a homo és vir fogalmak nevét gyakran használjuk közös jelölésre - hogy a man és a l'homme szó közhasználatban homó-t meg vir-t is jelent az angolban és a franciában (mi a homót és a virt - a házasság kivételével - minden esetben két szóval jelöljük).  
And while we are on the subject of etymology, let us not forget that in the languages of the western peoples living at the summit of culture, the names of the concepts homo and vir are often used as a common designation — that the word man and the word l'homme, in common usage, mean both homo and vir in English and in French (whereas we, save in the one matter of marriage, denote homo and vir in every case by two separate words).

Ez a nyelvi szűkkeblűség mélyebben szánt a nemi kérdés lényegébe, mintsem hinnők - számomra e pillanatban világító ujjal mutat rá a bűn forrására, ahonnan minden bűnhődés származott.  
This linguistic narrowness ploughs deeper into the essence of the sexual question than we should believe — for me, at this moment, it points with a luminous finger at the source of the sin from which all punishment has sprung.

Hatezer éve valami különös makacssággal, aminek okát a pszichológia fejlődéstörténet van hivatva kutatni, ember alatt öntudatlanul mindig férfit értett a filozófia, irodalom és művészet, még a szociológia is.  
For six thousand years, with a peculiar stubbornness whose cause the developmental history of psychology is charged with investigating, philosophy, literature and art, and sociology too, have unconsciously always understood man to mean the male.

A gondolkodás törvényeit, az emberi becsület zsinórmértékét, az emberméltóság jogait, kötelességeit olyan módon fogalmazták meg, mintha gyakorlati alkalmazásban mindezeknek az ideáloknak csak a férfiember életében kellene érvényesülni, igazolódni.  
The laws of thought, the standard of human honor, the rights and duties of human dignity, have been formulated in such a way as though, in practical application, all these ideals needed to hold good and be justified only in the life of the male human being.

A becsület, jog és kötelesség, emberi ideáljai, mikor példaképet kerestek rá, mikor követendő elvnek állították elénk: az embert, akire vonatkoztak, éppen úgy férfi mivoltában képzeltették el, mint ahogy az Istent, egészen természetes módon férfinak képzelte el fogalmának első megalkotója, egyszerűen azért, mert az illető véletlenül férfi volt és szórakozottságában, éppen egyedül lévén abban a percben, megfeledkezett arról, hogy nő is van a világon.  
Honor, right and duty, the ideals of humanity, whenever a model was sought for them, whenever they were set before us as a principle to be followed: the human being to whom they referred was pictured, every time, in his character as male — just as the first framer of the concept of God pictured Him, in a perfectly natural way, as male, simply because that person happened to be male himself, and, in his absent-mindedness, being alone at that particular moment, forgot that woman too existed in the world.

Az első ilyen szórakozott férfit aztán követte a többi - egy bolond százat csinál - és a szórakozottság éppen olyan ragadós, mint az ásítás.  
The first such absent-minded man was then followed by others — one fool makes a hundred — and absent-mindedness is every bit as catching as yawning.

Ezek összeálltak, vita közben még jobban megfeledkeztek a nőkről, derűre, borúra gyártani kezdték a szemléletnek és akaratnak produktumait, a Megismerés megállapításait és az Erkölcs törvényeit.  
These men banded together, and in the course of argument forgot about women all the more thoroughly; they set about manufacturing, come rain or shine, the products of contemplation and will, the findings of Cognition and the laws of Morality.

És minden megállapításnak férfiszaga lett, és minden törvénynek férfialakja, amibe nem is lehetett belegyömöszölni a nőket.  
And every finding took on the smell of a man, and every law the shape of a man, into which women simply could not be crammed.

A nők mással voltak elfoglalva, és a törvénygyártás vígan folyt tovább.  
Women were occupied with other things, and the manufacture of laws went merrily on.

Persze hamarosan kiderült, hogy az egész alkotmány nem ér semmit: az első primitív törvények és megállapítások nem voltak alkalmazhatók.  
Of course it soon turned out that the whole constitution was worth nothing: the first primitive laws and findings could not be applied.

Az embernek bátornak kell lenni, mondta a Törvény - de kiderült, hogy a nőnek például nem kell, sokszor nem is szabad bátornak lenni.  
Man must be brave, said the Law — but it turned out that woman, for instance, need not be brave, and often is not even permitted to be.

Az embernek erősnek és izmosnak kell lenni, mondta a Törvény - és kiderült, hogy a nőknek például gyöngének kell lenni.  
Man must be strong and muscular, said the Law — and it turned out that women, for instance, must be weak.

Az ember verejtékkel keresi kenyerét, mondta a Törvény -, és kiderült, hogy a nők például nem keresik verejtékkel a kenyerüket.  
Man earns his bread by the sweat of his brow, said the Law — and it turned out that women, for instance, do not earn their bread by the sweat of their brow.

Az ember vérengző állat, mondta a Törvény, és kiderült, hogy a nők például nem vérengzőek.  
Man is a bloodthirsty animal, said the Law, and it turned out that women, for instance, are not bloodthirsty.

Az ember a természet titkait kutatja, mondta a Törvény, és kiderült, hogy a nők például nem kutatják a természet titkait.  
Man searches out the secrets of nature, said the Law, and it turned out that women, for instance, do not search out the secrets of nature.

Szét kellett volna rombolni az egész hibás lexikont, ehelyett a régi tévedés megmentésére konstruáltak egy újabb tévedést.  
The whole faulty lexicon ought to have been torn down; instead, to save the old error, a newer error was constructed.

Miután a nőre nem lehetett alkalmazni a férfinak, mint embernek önmagáról szóló megállapításait, ehelyett kilökték a nőt, az önmagát önmagán keresztül megismerő intellektus belső világából, és kicsukták a külső világba, amit érzékeink tapasztalata révén szemléletből ismerünk.  
Since the male's findings about himself as human being could not be applied to woman, she was instead thrust out of the inner world of the intellect that knows itself through itself, and shut out into the outer world, which we know through observation, by way of the experience of our senses.

Természetrajzi fogalommá alakították át, a külső természetbe osztották be, mint valami tüneményt, vagy jelenséget, aminek titkát (a nő rejtély! Rémes! Hát akkor a férfi mi az istencsudája?) az emberi (alias férfi) elme van hivatva megfejteni.  
She was transformed into a concept of natural history, classed among external nature, as a phenomenon or an appearance whose secret (woman is a mystery! Dreadful! Then what in God's name is man?) the human — alias male — mind was appointed to solve.

És hovatovább természetes alapelvévé lett a filozófiának az a hajmeresztő feltevés, az a fából vaskarika, hogy a kettős ember lényét is a férfi van hivatva megérteni, önmagán keresztül, belülről - és a nő lényét is a férfi, természetszemléletén keresztül, kívülről.  
And little by little it became a natural first principle of philosophy, that hair-raising assumption, that wooden iron ring, that it is the male who is appointed to understand the being of the twofold human, through himself, from within — and the being of woman too, the male, through his view of nature, from without.

A végeredmény olvasható Pirandello úr interjújában: a nő csak illúzió.  
The final result may be read in Signor Pirandello's interview: woman is only illusion.

Hát persze, a külső világ, ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes - hiszen akadt más filozófia, mely szerint csak ember van, világ, az nincs.  
Why, of course — the outer world, if I please, is pregnant, if I please, is not pregnant — for there has been another philosophy too, according to which only man exists, and there is no world.

Furcsa, hogy a fogalmak permutációjának az a lehetősége, hogy csak világ van, pedig ember nincsen, még egy metafizikusnak sem jutott az eszébe!  
Strange, that the possibility of this permutation of concepts — that there is only world, and no man — never occurred even to a metaphysician!

Rólam egyszer azt mondta valaki: magában van valami nőies.  
Someone once said of me: there is something womanish in you.

Azt feleltem neki ijedtemben: lehet, hogy az anyámtól örököltem: az anyám ugyanis nő volt.  
I answered him, in my fright: perhaps I inherited it from my mother — for my mother, as it happens, was a woman.

De Pirandello úr, egy illúzió, egy árnyék gyermeke, embernek képzeli magát, aki nőt álmodik.  
But Signor Pirandello, the child of an illusion, of a shadow, imagines himself to be a man who is dreaming a woman.

Most már megmondhatom: Capillária lidércnyomásos álma annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre, a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést, amivel megtagadta tőle az önmagát férfitársában, a másik énben felismerő én biztonságos, boldogító érzését.  
Now at last I may say it: Capillária was born, a nightmare dream, out of the disquieting sense of a recognition: how woman answered her expulsion from her own kind, from the tyrannical arbitrariness practiced upon her in society; how she avenged, with a more legitimate, more healthy, and more effective selfishness, the crazed, senseless, sickly selfishness of the male, by which he had denied her the secure, joy-giving sense of the self that recognizes itself in the other self, in her fellow man.

Nem tehetek róla, tartsanak gyávának és nemtelennek: én képtelen vagyok abban a tényben, hogy a férfiak verekszenek, öldösik, tönkreteszik egymást, ziháló testi és értelmi küzdelemben pusztítják ki magukból az élet örömeinek fölfogására való lelket ahelyett, hogy ápolnák az élet-étvágyat, a nők pedig önmagukkal, testi és lelki jóérzésükkel foglalkoznak ezalatt - én képtelen vagyok ebben az embernemesség, jóság, vitézség, önfeláldozás, értelmi fölény és erő példaadó jelképet látni.  
I cannot help it, let them call me a coward and ignoble: I am incapable of seeing, in the fact that men fight, slaughter, and destroy one another, that in a gasping bodily and intellectual struggle they root out of themselves the very soul fit to grasp the joys of life, instead of cultivating the appetite for life, while women meanwhile occupy themselves with themselves, with their own bodily and spiritual well-being — I am incapable of seeing in this an exemplary symbol of human nobility, goodness, valor, self-sacrifice, intellectual superiority and strength.

Nem, nem tetszik nekem az egész dolog, valami alattomosat, valami álszentet, valami piszkos és gyáva megalázottságot érzek bűzleni a dolog mögött, amit nem tudok kifejezni.  
No, the whole business does not please me; I sense something sly, something sanctimonious, something dirty and cowardly and degraded reeking behind it that I cannot put into words.

A modern divatos drámák tele vannak a nagylelkű és nemesszívű férj magasztos alakjával, aki hosszú belső szenvedés után megbocsát a hűtlen asszonynak, miután az kimondhatatlan szenvedést okozott neki - megbocsát, mert megérti gyengeségét és szereti őt.  
The fashionable modern dramas are full of the exalted figure of the generous and noble-hearted husband who, after long inward suffering, forgives the unfaithful wife, after she has caused him unspeakable suffering — he forgives her because he understands her weakness and loves her.

Nekem nem tetszenek ezek a drámák, nekem gyanús az a jóság, ami kizáróan csinos nőknek bocsát meg, véletlenül se kevésbé csinosaknak, vagy pláne férfiaknak.  
I do not care for these dramas; I am suspicious of a goodness that forgives only pretty women, and never, by any chance, the less pretty ones, still less men.

Nekem gyanús az egész lovagias kor, amely folyton az ember női becsületét védi, miközben senki sem védi az ember férfibecsületét.  
I am suspicious of the whole age of chivalry, forever defending the female honor of the human being, while no one defends the male honor of the human being.

Nekem gyanús a férfiaknak a nő szerelmét prédikáló, soha a nőknek a férfi szerelmét nem prédikáló, az anyaság eszméjének magasztos álarca mögé rejtőző rajongás.  
I am suspicious of the rapture, preached by men on the subject of woman's love, and never preached by women on the subject of man's love, that hides behind the exalted mask of the idea of motherhood.

Valami nyomorúságot érzek mögötte, ami undorít, mint minden nyomorúság.  
I sense some wretchedness behind it, which disgusts me, as all wretchedness does.

Az európai férfi nemi nyomorúságban, nemi elnyomatásban sínylődik: ez az egész alapja a nő hamis kultuszának.  
The European man languishes in sexual wretchedness, in sexual oppression: this is the whole foundation of the false cult of woman.

Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény - hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő.  
In vain does the natural-scientific romanticism croak in my ear, the raven-bird of the natural-scientific committee, that this is no social phenomenon, no symptom of the age, but an eternal law of nature — that man is of necessity a subordinate instrument of woman, in the service of the species; that woman is the center around which the world swarms; that woman is the axle, man the wheel; that woman is the flower and the cup and the fruit, man only the gray stamen; that woman is the seducer, man the seduced; that woman exists for herself, man for woman; that man wages war for woman against other men, while woman wages no war for man; that woman is the body, man the soul; that woman is beauty, man is strength.

Hiába példálódzik a méhkirálynővel és termesznősténnyel és éjjeli pávaszemmel mindennek bizonyítására ahelyett, hogy legalább a kakassal példálódzna.  
In vain does it cite the queen bee and the termite female and the peacock moth of the night to prove all this, instead of citing, at the very least, the rooster.

Mert az ember nem méh, nem hangya és nem éjjeli pávaszem, akármit is csinálnak, nem lehet az embert természetrajzi mivoltával megmagyarázni.  
For man is neither bee nor ant nor peacock moth of the night; whatever they may do, man cannot be explained by his natural-historical being.

Mert minden állat- és növényvilágból vett hasonlattal szemben áll a tény, hogy az ember úgy, ahogy van, eleven társadalmi vonatkozásaival meghatározott eleven alakuló valóság.  
For against every comparison drawn from the animal and plant kingdoms stands the fact that man, such as he is, is a living, evolving reality defined by his living social relations.

És az ő alakulásában éppen olyan döntő faktor mindaz, ami származása óta történt vele, társadalmi élete, öntudata, állati akaratától független emberi akarata, lelke, vágya, terve, öröme és bánata, mint az adottságok, amiket állatszármazásával örökölt.  
And in his formation, everything that has happened to him since his origin — his social life, his self-awareness, a human will independent of animal will, his soul, his desire, his design, his joy and his grief — is just as decisive a factor as the given traits he has inherited from his animal descent.

A természetrajz kedvenc képe az a bizonyos petesejt, amiben minden adva van, a fajta egész élete kicsinyben haláláig.  
Natural history's favorite image is that certain egg-cell in which everything is given, the whole life of the species in miniature, down to its death.

Nos, abban a petesejtben, melyből fajtánk származik, mégsem volt adva minden - utóbb magunk is szereztünk hozzá valamit.  
Well, in that egg-cell from which our species descends, not everything was given after all — we ourselves later acquired something further.

És ha ez nem méltó állati mivoltunk fenségéhez, hát akkor legfeljebb lemondunk erről a fenségről, és nem vagyunk állatok.  
And if this is unworthy of the sublimity of our animal nature, then at most we renounce that sublimity, and we are not animals.

Nem vagyunk állatok, nem vagyunk hímek és nőstények, hanem férfiak vagyunk és nők.  
We are not animals, we are not males and females, but we are men and women.

És a mi szerelmünk nem kényszer és végzet, hanem boldog felismerése annak a boldogságnak, amit nyújtani tudunk egymásnak.  
And our love is not compulsion and fate, but the happy recognition of the happiness we are able to give one another.

És a nő nemcsak test, és a férfi nemcsak lélek, és a nő nem csábító és a férfi nem csábított, és nem tengely és kerék, és nem nap és hold, hanem ikercsillagok, egymás körül keringve csábító és csábított mindkettő.  
And woman is not only body, and man not only soul, and woman is not the seducer and man the seduced, nor axle and wheel, nor sun and moon, but twin stars, each circling the other, both of them seducer and seduced together.

Nincs szép nem és csúnya nem, egyformán szépek egymás számára, ha szeretik egymást és önmagukat, és egyformán harcolnak egymásért, ha kell, és ha nem kell, nem harcolnak.  
There is no beautiful sex and ugly sex; they are equally beautiful to each other, if they love each other and themselves, and they fight equally for each other, when it is needed, and when it is not needed, they do not fight.

Ha pedig nincsen így, hanem rosszul van és átok és boldogtalanság és megalázás és megalázottság és elnyomás és zsarnokság, és nyomorúság van, ennek nem a természet és a végzet az oka, hanem az egyik fél gyávasága és ostobasága, a másik fél önzése és hatalmával való visszaélése.  
And if it is not so, but instead there is wrong, and curse, and unhappiness, and humiliation and degradation, and oppression and tyranny, and wretchedness — the cause of this is not nature or fate, but the cowardice and stupidity of the one side, the selfishness and abuse of power of the other.

Európa rettentő nemi nyomorúságának, nemi boldogtalanságának nem a női erkölcsök elfajulása az oka, hanem a férfiönérzet öngyilkos hanyatlása.  
The cause of Europe's dreadful sexual wretchedness, its sexual unhappiness, is not a degeneration of female morals, but the suicidal decline of male self-respect.

Egy férfitársamnak mondom ezt, szokatlan és férfiatlan dolog, mi?  
I am saying this to a fellow man — an unusual, an unmanly thing to do, is it not?

- hiszen a férfiak politikáról és tudományról szoktak beszélni egymással - olyan kicsi és ostoba dolog, mint a boldogság, mellékes beszédtárgynak számít.  
— for men are accustomed to speak to each other of politics and science; a thing as small and foolish as happiness counts as a marginal subject of conversation.

Igenis, rajongva imádom a női szépséget, és mégis, higgye el nekem, ha egy üde és nevető női arc után megfordulok az utcán, nem az örök Éva, nem az én ellentétem és ellenfelem csábos ereje állított meg, hanem a csodálkozás és tisztelet, talán irigység is, hogy embertársam, én-társam, az Isten képére teremtett ember, íme, csakugyan hasonlítani akar Istenhez: mosolyog és örül, hogy él.  
Yes indeed, I adore female beauty with rapture, and yet, believe me, if I turn to look after a fresh, laughing woman's face in the street, it is not the eternal Eve, not the seductive power of my opposite and my adversary, that has stopped me, but wonder and respect, perhaps envy too, that my fellow man, my fellow self, the human being made in the image of God, truly wishes, behold, to resemble God: she smiles, and rejoices to be alive.

Mert járván az utcán, férfiak jönnek szembe velem, akiknek arcáról se örömet, se istent nem olvasok le: ködös, veszekedésben és rablásban, nem szívesen végzett, megalázó munka lázában, kielégítetlen kéjvágyban elborult tekintetük gyanakodva sandít rám - az arcuk petyhüdt és fáradt és megviselt és elnyűtt, világháborútól, forradalomtól, gazdasági krízistől.  
For as I walk the street, men come toward me from whose faces I can read neither joy nor God: their gaze, clouded, brooding on quarrels and plunder, in the fever of degrading work unwillingly performed, in unsatisfied lust, glances at me with suspicion — their faces slack and tired and worn and threadbare, from the World War, from revolution, from economic crisis.

Hja, feleli Kovács úr, a férfinak nem kell szépnek lenni, elég, ha izmos és erős - Ön talán beteges hajlamú, hogy szépséget vár a férfiaktól?  
Ah well, replies Mr. Kovács, a man need not be beautiful; it is enough if he is muscular and strong — perhaps you have some morbid inclination, to expect beauty of men?

Én nem, Kovács úr, de a nők, képzelje, a nők ilyen beteges hajlamúak.  
Not I, Mr. Kovács, but women, imagine, women have just such a morbid inclination.

És ha szépséget nem is várok, azt elvárom, hogy emberi méltóság tükröződjön az arcukon, márpedig esküszöm Önnek, hogy ez az emberi, nem férfiúi vagy női, hanem emberi méltóság mosolygó életörömhöz hasonlít kifejezésben: és ebben a korban inkább csak gyermekarcon és női arcokon találtam meg, ott látható bizony, sajnos, bizony inkább csak ott - az üde és egészséges nő arca, amit a savanyú természettudós csak nemi mágnesnek, a nemiség cégérének tud látni: bennem azt a gyanút kelti, hogy inkább hasonlít az Isten képére teremtett emberarchoz, mint például az Ön mély gondolatokat és nagyszerű eredményeket tükröző képe, Kovács úr - talán nem is a nemi vonzódás húz feléje, hanem az a vonzódás, amivel az egészség és öröm felé húzódik a betegség és boldogtalanság, függetlenül a nemektől.  
And even if I do not expect beauty, I do expect human dignity to be reflected in their faces — and I swear to you that this human dignity, neither male nor female but human, resembles in its expression a smiling joy in life: and in this age I have found it, more than anywhere, on the faces of children and on the faces of women — it is to be seen there, alas, more truly, alas, only there — the face of the fresh and healthy woman, which the sour natural scientist can see only as a sexual magnet, a signboard of sexuality: in me it awakens the suspicion that it resembles, far more, the human face created in the image of God, than does, say, your own face, Mr. Kovács, reflecting deep thoughts and magnificent achievements — perhaps it is not even sexual attraction that draws me toward it, but that attraction with which sickness and unhappiness are drawn toward health and joy, independent of sex.

Gyanúmat megerősíti az a tény, Kovács úr, hogy a szép és egészséges nők egymásnak is jobban tetszenek, mint ahogy ön tetszik nekik - polgári társadalmunknak Európa-szerte azt a feltűnő jelenségét, a nők mértéktelen barátkozását, egymás iránti érdeklődését, egymás majmolását divatban és szokásban, a barátnői kultuszt nem szabadna a fölényes felsőbbrendű férfi kézlegyintésével vagy a szimatoló aggastyán alattomos, kéjenc hunyorgatásával nézni - szégyellni kellene magunkat, Kovács úr, amiért a nők nem velünk barátkoznak, hanem egymással.  
My suspicion is confirmed by the fact, Mr. Kovács, that beautiful and healthy women please one another more than you please them — the striking phenomenon of our bourgeois society throughout Europe, the immoderate friendliness of women toward one another, their interest in one another, their mimicking of one another in fashion and custom, the cult of the woman friend, ought not to be regarded with the superior wave of the hand of the lordly male, or with the sly, lascivious wink of the sniffing old man — we ought to be ashamed of ourselves, Mr. Kovács, that women do not make friends with us, but with each other.

De hogy lehet az, hogy a század asszonyembere boldogabb, mint a század férfiembere?  
But how can it be that the woman of our century is happier than the man of our century?

Egyszerűen úgy, hogy okos önzése legyőzte a férfi ostoba önzését.  
Simply because her clever selfishness defeated man's stupid selfishness.

Kitagadva a fajtából, hozzánk hasonló énjük tagadása folytán, "élvezetcikké" magasztosítva és a "szerelem központjává" aljasítva, nem a ránézve hátrányos, hanem a ránézve előnyös konzekvenciáját vonta le ennek a félreértésnek.  
Cast out from the species, on account of the denial of her self as our equal, exalted into a "consumer good of pleasure" and debased into the "center of love," she drew from this misunderstanding not the consequence disadvantageous to her, but the one advantageous to her.

Ha élvezeti cikk vagyok, legyek élvezeti cikk - mondta magában a nő -, és óvakodott elárulni az egyszerű igazságot, amit Opula, az oihák királynője e kérdés formájában vet fel: hogy lehet élvezeti cikk, ami maga is élvez?  
If I am a consumer good, said the woman to herself, then let me be a consumer good — and she took care not to betray the simple truth that Opula, the queen of the oihas, raises in the form of this question: how can something be a consumer good, that itself enjoys?

De akkor meg fogjátok fizetni ezt az élvezetet.  
But then you shall pay for this pleasure.

Fiziológiai berendezése a nőnek erre a szerződésre kedvező előnyöket biztosított.  
Woman's physiological arrangement secured favorable advantages for her in this contract.

És a férfi végtelen önzésében nem vette észre a két főbenjáró élvezeti cikk, nő és rostélyos közti lényeges különbséget: hogy a rostélyos nem harap vissza, ha beleharapok, de a nő visszaharap.  
And man, in his boundless selfishness, failed to notice the essential difference between the two capital consumer goods, woman and beefsteak: that the beefsteak does not bite back if I bite into it, but the woman bites back.

És természettudományos képektől, bikaharctól, méhkirálynőtől, rózsaszáltól elvakítva, hajlandó volt ugyanúgy fizetni a szerelemért, mint a betevő falatért, vagyis, kereslet és kínálat örök törvénye szerint, mindig pontosan annyit, amennyire neki szüksége volt rá.  
And blinded by natural-scientific images, by bullfights, by the queen bee, by the rose-stem, he was willing to pay for love exactly as he paid for his daily bread — that is, by the eternal law of supply and demand, always exactly as much as he needed of it.

Ha nem nagyon kellett, kevéssel, ha mindenáron kellett, az életével.  
If he did not need it very badly, a little; if he needed it at all costs, his life.

Hajlandó volt belemenni abba a képtelenségbe és ostobaságba, hogy a nő szerelmének más ára és jutalma is lehet, mint a férfiszerelem - maga a férfi kap valami egyebet a nőtől, mint amit a nő kap a férfitól: - és megjelent az élet színpadán az Önérzetes Nő, ez a nemi szélhámos, akit ünnepeltek és csodálnak ugyanakkor, amikor a nemével szélhámoskodó férfiak lenézték, és megvetették és kiközösítették.  
He was willing to go along with the absurdity and stupidity that woman's love could have a different price and a different reward than man's love — that the man himself receives something other from the woman than what the woman receives from the man: and there appeared on the stage of life the Self-Respecting Woman, this sexual swindler, who was celebrated and admired at the very moment when men who swindled with their own sex were despised, held in contempt, and cast out.

A valódi nő pedig, akinek éppen úgy kell a férfi, mint a férfinak a nő saját érdekében, bölcsen hallgatott: eljátszotta a szerepeket, amiket a két aggastyán kiosztott neki, a csokoládéangyalt és a zupás őrmestert, a zsokét - az angyalt, az ördögöt is, a Föld Szellemét, az Eredendő Rosszat.  
The true woman, meanwhile, who needs the man just as much as the man needs the woman, in her own interest, held her tongue wisely: she played the roles the two old men assigned her, the chocolate-box angel and the mustachioed sergeant-major, the jockey — the angel, and the devil too, the Spirit of the Earth, Original Sin.

Utóbbit nem szívesen - végre is nem kellemes, ha az embert folyton szidják, miközben vágynak rá; szerencséjére erőt adott a nőnek ehhez a szerephez az a kárpótlás, hogy míg férje sátánnak és vérszívó vámpírnak tisztelgette őt, a kisfia, akivel szerződés nélkül is megértették egymást, édesanyámnak nevezte.  
The last of these unwillingly — after all, it is not pleasant to be forever reviled while one is desired; luckily, strength was given to woman for this role by the compensation that, while her husband paid her the homage of calling her a devil and a bloodsucking vampire, her little son, with whom she came to an understanding without any contract at all, called her mother.

És tűnődve, csodálkozva nézte, hogy bolondul a férfi, hogy rontja tulajdon esélyeit, hogy dobálja le magáról a csábítás minden eszközét, hogy ruházza fel a nőt vele - egy nő bírásáért hogy vész össze egy férfi az egész világgal, míg egy férfi meghódítására, hogy fog össze a nő mindenkivel a világon.  
And she looked on, musing, marveling, at how man played the fool, how he ruined his own chances, how he threw off every instrument of seduction from himself, how he decked the woman out with them instead — how a man will quarrel with the whole world to possess one woman, while a woman joins forces with everyone in the world to conquer one man.

És cserébe a békéért és nyugalomért, amihez hozzájutott, és amiben ráér fejlődni az önnön testének örülő, önnön testét szépítő és boldogító lélek, szívesen elviselte a férfi megvetését, a férfivádat, hogy önző és kicsinyes, és csak az élet apró örömeivel foglalkozik, csupa olyan dologgal, amivel a férfi is szeretne foglalkozni, ha ráérne.  
And in exchange for the peace and quiet she thereby obtained, in which the soul that rejoices in its own body, that beautifies and delights its own body, has leisure to develop, she willingly bore man's contempt, the male accusation that she is selfish and petty, and occupies herself only with the small joys of life — with just those things that man too would like to occupy himself with, had he but the leisure.

Kedves H. G. Wells, már nem sokáig feszítem próbára az Ön türelmét.  
Dear H. G. Wells, I shall not tax your patience much longer.

Az ön "History of the World"-jának tudós alapgondolata, hogy az emberi fajta gyermekéveit éli még - csecsemő, sőt embrióforma korunk furcsa, már fölösleges, visszahajló mozdulatai még világosan felismerhetők szokásaiban, ösztöneiben -, ez a gondolat, ez a sejtelem sokszor vigasztalt meg engem is, múló bajnak mutatva a rosszat, amit a pesszimizmus örök végzetnek, halhatatlan sorsnak nevez.  
The learned basic idea of your History of the World, that the human race is still living through its childhood years — that the strange, already superfluous, atavistic movements of our infant, even embryonic age, are still clearly recognizable in its habits, in its instincts — this thought, this intimation, has often comforted me too, showing as a passing ill what pessimism calls an eternal doom, an immortal fate.

Hogy a véráldozat, a Totem és Tabu szokása ma is virágzik még százféle alakban, ez nem okvetlenül azt jelenti, hogy ezek örök és változhatatlan dolgok, tartozékai az ember konstrukciójának jelentheti azt is, hogy nagyon közel vagyunk még a messzinek hitt forráshoz, amelyből sokféle salakkal és szeméttel és magzatvízzel keveredve bontakozik ki a Forma, ami aztán csakugyan maradandó és állandó és jellemző lesz az emberre.  
That the blood sacrifice, the practice of Totem and Taboo, still flourishes today in a hundred forms does not necessarily mean that these are eternal and unchangeable things, appurtenances of man's construction; it may mean, instead, that we still stand very close to that source we believe to be far off, out of which, mingled with much dross and refuse and amniotic fluid, the Form is unfolding that will afterward truly be lasting and constant and characteristic of man.

Csúszva az időben, ahogy egyre jobban világosodik a jövő, egyre jobban világosodik a múlt is - aki messze lát a jövőbe, a múltba is messzebb lát: - a tudat fénye, ahogy erősödik, előre és hátra veti fényét - ezért emlékszik jobban a ma embere kőkorszakbeli ősére, mint a római polgár, aki pedig időben közelebb volt hozzá.  
Sliding along in time, as the future grows ever clearer, the past too grows ever clearer — whoever sees far into the future sees further into the past as well: the light of consciousness, as it strengthens, casts its glow both forward and back — this is why the man of today remembers his Stone Age ancestor better than the Roman citizen did, though the Roman stood nearer to him in time.

A múlt fokozódó feltárása döntő bizonyíték arra, hogy haladunk a jövő felé, hogy fejlődünk, hogy történik valami, hogy közeledünk valami messze hegygerinc felé, ahonnan egyszerre pillantjuk majd meg bölcsőnket és koporsónkat: - ahonnan szemmel és szívvel és ésszel tájékozódhatunk.  
The mounting disclosure of the past is decisive proof that we are advancing toward the future, that we are developing, that something is happening, that we are drawing near to some distant mountain ridge, from which we shall at last catch sight, all at once, of our cradle and our coffin together — from which we may take our bearings by eye and by heart and by reason.

Addig egy homályos érzés iránytűje vezet, valami különös egyensúlyozó ösztön, ami mindig megmondja: ez jó, ez nem jó, ettől jól fogom érezni magam, ettől rosszul, ez fölfelé, az élet és ébredés felé mutat, ez lefelé, az álom és halál felé.  
Until then we are guided by the compass of some obscure feeling, some peculiar balancing instinct, which always tells us: this is good, this is not good, this will make me feel well, this will make me feel ill, this points upward, toward life and awakening, this points downward, toward sleep and death.

Ez az ösztön határozott, harsogó igen-nel reagál a szerelem képzetére és határozott harsogó nem-mel a nemi harc divatos jelszavára.  
This instinct answers with a firm, resounding yes to the idea of love, and with a firm, resounding no to the fashionable slogan of the sex war.

Lehet, hogy aki békét akar, annak háborút kell viselnie - de hogy szerelem és nemi harc nem azonos fogalmak, azt hiába tagadja az "ősi és örök nemi törvény" vajákosa.  
It may be that whoever wants peace must wage war — but that love and the sex war are not identical concepts is a thing the sorcerer of the "ancient and eternal sexual law" denies in vain.

Talán nem is olyan örök ez a törvény, mint amilyen ősi.  
Perhaps this law is not so eternal as it is ancient.

Se az örököt, se az ősit nem látjuk tisztán, de valószínű, hogy férfi és nő alakját azért vette föl az ember, hogy életörömhöz, szerelemhez jusson, nem azért, mintha más módot nem talált volna a szaporodásra.  
We see clearly neither the eternal nor the ancient part of it, but it is likely that man took on the shape of man and woman in order to arrive at the joy of life, at love — not because he could find no other means of multiplying.

Ennyi az, ami a nőkérdésből kettőnkre, férfiakra tartozik: a többi már a nőknek szól, mert az már férfikérdés.  
This much of the woman question belongs to the two of us, to men: the rest is already the concern of women, for it is now a man question.

Annak a fogalmazásnak, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, a férfi számára is van egy nagy előnye és egy nagy hátránya.  
The formulation that the human being is either man or woman has, for man too, one great advantage and one great disadvantage.

Hátránya az, hogy a férfinak engednie kell emberi büszkeségéből - előnye, hogy módot ad neki önmagát kívülről, a nőszemléleten átismerni meg.  
Its disadvantage is that man must give up something of his human pride; its advantage is that it gives him a means of coming to know himself from without, through woman's view of him.

Az emberrel nem sokat törődik a nő - a férfiról, magunkról olyan hírt adhat nekünk, olyan képet adhat át a férfival, mint objektummal foglalkozó női géniusz, amilyent soha nem fogunk alkothatni magunkról, mint ahogy a nőről nem adott helyes képet soha nő, csak férfi.  
Woman does not much concern herself with the human being — but of man, of ourselves, she can give us such report, hand us such a picture of man as an object, the feminine genius at work upon him, as we shall never be able to compose of ourselves, just as no woman, only a man, has ever given a true picture of woman.

De csak akkor, ha egyenrangú felek vagyunk a szerelemben, ha nem hirdet harcot az egyik fél a másik ellen, a sacro egoismo zászlója alatt.  
But only if we are equal parties in love, if the one side does not declare war upon the other under the banner of sacro egoismo.

Hanyatló századunkban ezt a harcot látszólagos sikerrel vívja a férfit nem támogató, hanem kizsákmányoló nő - de el kell vesztenie, mihelyt a férfi felveszi az odadobott kesztyűt, és felveszi a harcot a nővel, nem szellemiekben és gazdaságiakban, ahol a nő nem harcol, hanem a nő saját területén, a csábítás és hazugság művészetében, a nőéhez hasonló fegyverekkel.  
In our declining century this war is being waged, with apparent success, by the woman who does not support the man but exploits him — but she is bound to lose it the moment man takes up the gauntlet thrown down before him, and takes up the fight with woman not in the sphere of the intellect and of economics, where woman does not fight, but on woman's own ground, in the art of seduction and falsehood, with weapons resembling her own.

Csak a nemi nyomorúságot nyíltan feltáró forradalom tenné elkerülhetővé ezt a rút harcot.  
Only a revolution that openly lays bare our sexual wretchedness could make this ugly war avoidable.

Ebben a forradalomban a nőnek kell támogatni a férfit: a nőknek kell feldobni a masculinizmus, a férfiemancipáció, a férfi felszabadulásának jelszavát.  
In this revolution it is the woman who must support the man: it is women who must raise the slogan of masculinism, of male emancipation, of the liberation of man.

A mindennapi kenyér forradalma után el kell következnie a mindennapi boldogság, mindennapi csók forradalmának.  
After the revolution of daily bread must come the revolution of daily happiness, of the daily kiss.

A szerelem rabság, ha egyik fél uralkodik a másikon - és jól jegyezze meg minden nő: a szerelmet azért dicsőítjük és azért rajongunk érte, mi férfiak, mert a szabadság felé vezető utat látjuk benne - jól jegyezze meg minden nő a mi Petőfink halhatatlan igéjét:  
Love is bondage, if one side rules over the other — and let every woman note this well: we men glorify love, and are enraptured by it, because we see in it the road that leads toward freedom — let every woman note well the immortal words of our own Petőfi:

Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.  
Freedom and love — these two I need.

Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet.  
For my love I would sacrifice my life; for freedom I would sacrifice my love.

Két férfifigurát állítok a nők elé, mint ahogy elénk, férfiak elé állította a Két Aggastyán a Csokoládéangyal és Zupás Őrmester, Manon és Nóra figuráját: - Petrucchiót és Lohengrint.  
I set two male figures before women, just as the Two Old Men set before us, before us men, the figures of the Chocolate-Box Angel and the Mustachioed Sergeant-Major, of Manon and of Nora: — Petruchio and Lohengrin.

Melyiket akarjátok?  
Which do you want?

A meghódításokért értetek, veletek harcoló ravasz és okos legényt, aki ha kell, álnokabb és őrültebb és kiszámíthatatlanabb és hazugabb tud lenni nálatok, s hatalmába kerít benneteket, jogosan, mert nem fog úgy visszaélni hatalmával, mint ti - vagy a fehérpalástos, titokzatos lovagot, ki önmaga becsületéért harcolt a másik férfival, más jutalmat nem vár, mint hogy őt jutalomnak tekintsd - de megsértődik és otthagy a faképnél, ha megsérted kényes férfibüszkeségét.  
The cunning, clever fellow who fights for your conquest, against you, and with you, who, if need be, can be more cunning and more mad and more unpredictable and more of a liar than you yourselves, and who takes possession of you, rightly, because he will not abuse his power over you as you abuse yours — or the mysterious knight in the white cloak, who fought for his own honor with another man, who expects no other reward than that you should regard him as the reward — but who takes offense and walks away and leaves you standing, if you wound his delicate male pride.

Mit akartok hát - szerelmet vagy hatalmat?  
What do you want, then — love, or power?

Ezt kérdem én a század asszonyától - Önt pedig melegen és nagy tisztelettel köszöntöm, és kérem, adja át üdvözletemet barátainak.  
This is what I ask of the woman of our century — and you I greet warmly and with great respect, and I ask you to pass on my regards to your friends.

Budapest, 1925. július  
Budapest, July 1925

Őszinte híve: Karinthy Frigyes  
Sincerely yours, Frigyes Karinthy

Különös örömöm telik benne, hogy ismét nekem jutott a szerencse, Gulliver hatodik, eddig ismeretlen útinaplóját kiadni, és bemutatni a közönségnek.  
It affords me peculiar pleasure that the good fortune should once again have fallen to me of publishing, and presenting to the public, Gulliver's sixth and hitherto unknown travel journal.

Kitűnő elődöm a Gulliver féle kéziratok és hagyatékok felkutatásában és sajtó alá rendezésében, Swift Jonathan, kétszáz évvel ezelőtt négy teljes útinaplót hozott nyilvánosságra, Gulliver's Travels címen a Lilliputban, Brobdingnagban, Laputában és Hahnhnhms-országban szerzett benyomások anyagából.  
My excellent predecessor in the searching-out and preparation for the press of the Gulliver manuscripts and remains, Jonathan Swift, two hundred years ago brought four complete travel journals before the public, under the title Gulliver's Travels, drawn from the material of impressions gathered in Lilliput, Brobdingnag, Laputa, and the country of the Houyhnhnms.

Ezelőtt mintegy két esztendővel sikerült rábukkannom - sajnos, csak töredékekben - az ötödik eredeti Gulliver-kézirat egy másolatára, melyet Utazás Faremidóba címen állítottam össze - a kitűnő utazó barátai és szelíd, istenfélő eszméinek kedvelői bizonyára emlékeznek még erre a könyvre, mely, ha a benne foglalt csekély jelentőségű földrajzi és néprajzi adatokra való tekintettel, nem is mérhető Stanley vagy Nansen, vagy akár Vámbéry halhatatlan műveihez - megfigyeléseinek jámbor és becsületes hűsége s ama lángoló hazaszeretet révén, mely az egészet besugározna, bizonyára odasorozható ama művek közé, melyeket minden pedagógus nyugodtan ajánlhat az ifjúság okulására, és ismereteinek fejlesztésére éppen úgy, mint a társadalmi együttérzés istápolására: - olyan erények ezek, melyek Gulliver minden eddig ismert írásában fellelhetők.  
Some two years ago I succeeded in coming upon — in fragments only, unfortunately — a copy of the fifth original Gulliver manuscript, which I put together under the title Voyage to Faremido; the friends of this excellent traveler, and the admirers of his gentle, God-fearing ideas, will no doubt still remember that book, which, granted that it cannot be measured, on account of the slight importance of the geographical and ethnographic data it contains, against the immortal works of Stanley or Nansen, or even Vámbéry — is surely, by virtue of the pious and honest fidelity of its observations, and that ardent love of country which illuminates the whole, to be numbered among those works that any schoolmaster may confidently recommend for the instruction of youth, for the furthering of their knowledge, quite as much as for the nurturing of social fellow-feeling: such being the virtues to be found in every one of Gulliver's writings known to us thus far.

Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.  
The travel account that follows here, which treats of Capillária, that is, of the country of the female sex, setting aside the landscape descriptions it contains, and, though modest in its pretensions, its faithful and reliable topographical and natural-historical observations — is distinguished chiefly by that warm and pure love which makes it a work that cannot be recommended highly enough to all those who seek not hair-raising and gaudy fantasy, but sincerity and simplicity, with which our author praises the idyllic beauty of family life, the happy joys of the relation between man and woman, and all those wisely established human and divine laws which, in the society as it stands, make it possible for man and woman to live together in noble harmony, for the development and prosperity of the glorious human race.

Karinthy Frigyes  
Frigyes Karinthy
---

Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715). English translations: © 2026 1732 Studios, LLC — original translations from the public-domain Hungarian, pending editorial review.