# Gulliver's Fifth & Sixth Voyages, Chapter One

Utazás Faremidóba / Capillária · Frigyes Karinthy · The Novel

Source: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-1. Data: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-1.json. Audio: https://audio.1732studios.com/faremido/<line id>.m4a.


Szerző visszapillant eddigi kalandjaira.  
The Author looks back upon his former adventures.

- Kitör az európai világháború: szerző mint seborvos kerül a Bulwark sorhajóra.  
The European world war breaks out; the Author, as a surgeon, is posted to the man-of-war Bulwark.

- Essex közelében a németek felrobbantják a hajót.  
Off Essex the Germans blow up the ship.

- Szerző és a hajó parancsnoka hidroplánon menekülnek.  
The Author and the ship's commander make their escape by hydroplane.

- A válságos percben egy csodálatos repülőgép megmenti a szerzőt, és épségben partra szállítja Faremidóban.  
At the critical moment a wondrous flying-machine rescues the Author and sets him safely ashore in Faremido.

Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.  
The reader will doubtless marvel that, notwithstanding so many sorrowful experiences, and after I had vowed forever that I would put to sea no more, in July of the year 1914 I nevertheless forsook my wife and children to set out, as a surgeon aboard the man-of-war Bulwark, for the waters of the Baltic.

Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.  
There will be those who charge me with inconstancy on this account; for already at the close of my first voyage, having by good fortune escaped out of Lilliput, I ought to have concluded that a true-born English subject does better never to overstep the borders of our boundlessly beloved country, since he procures himself thereby nothing but senseless and profitless bitterness, forgetting that one day he must, after all, return to the fervently loved land of his birth.

Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.  
My later voyages, to Brobdingnag, to Laputa, and to the country of the Houyhnhnms, did but the more convince me of this truth; as the reader will surely recollect (for is it not so?) that, calling to mind above all my last adventurous journey, had I, upon returning home from Laputa and Lagado, but sat quietly at home, how many horrible and mortal perils I should have spared myself: to say nothing else, I need mention only that well-nigh fatal adventure, when in my despair at being brought back by force to England I leaped from the ship's bow into the sea, on which occasion I very nearly lost my life.

Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe.  
Had I stayed at home, I should never have come into such a pass.

Hogy látszólagos állhatatlanságomat mentegessem, csak arra a lángoló és határtalan hazaszeretetre kell utalnom, amely minden angol alattvaló lelkében ott ég, arra a gondolatra, hogy hazájáért életét és vagyonát kockára tegye.  
To excuse this seeming inconstancy of mine, I need only point to that burning and boundless love of country which glows in the breast of every English subject, to the thought that a man should stake his life and fortune for his native land.

Ezerkilencszáztizennégy nyarán az Osztrák-Magyar monarchia elégtételt kért a szerb kormánytól azért, mert az felbérelt emberekkel orvul megölette az ország trónörökösét.  
In the summer of 1914 the Austro-Hungarian monarchy demanded satisfaction of the Serbian government, for that it had procured, by hired men, the treacherous murder of the country's heir to the throne.

Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.  
The chivalry of our beloved country and of Russia could not, of course, suffer that a strong and mighty state, such as the monarchy, should fall upon so weak and helpless a little people, one that has not even strength enough to kill its enemy in open battle, but is driven to strike treacherously, from behind, whenever it has a mind to do a little murdering.

Hogy tehát Európa békéjét biztosítsa, hazám hadat üzent Németországnak, mint a kultúra kerékkötőjének, amelyik folyton háborúval fenyegette a világot.  
Accordingly, that it might secure the peace of Europe, my country declared war upon Germany, as the obstructor of culture, which had ceaselessly threatened the world with war.

Oroszországgal is kibékült, abban a reményben, hogy az segítségül hívja régi ellenségét, Japánt, ami meg is történt.  
With Russia, too, it made peace, in the hope that she would call to her aid her old enemy, Japan; which indeed came to pass.

Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.  
In such circumstances every Englishman felt it, of course, his duty to defend his unjustly and unexpectedly assaulted country, the more so since everyone well knew that we had these ten years been preparing our splendid army and our invincible fleet for this very war.

Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.  
I too presented myself at once as a surgeon, being unable to resist partly my own roving and adventurous nature, which forever drove me into fresh and further undertakings, and partly that unquenchable and irresistible love of country which lives in the breast of every English subject when the hour comes to offer up his life and blood for the common cause.

Elhatározásomban csak megerősített végre az a körülmény is, hogy mint tartalékos hajóorvost, sürgős behívóval rendeltek csapatomhoz, s tudtam, hogy ha önként nem jelentkezem, haditörvényszék elé állítanak és valószínűleg főbe lőnek.  
In my resolve I was confirmed, at the last, by this circumstance also: that, as a naval surgeon of the reserve, I had been summoned to my company by an urgent call-up, and knew that, did I not present myself of my own accord, I should be haled before a court-martial and, in all likelihood, shot.

Jelentkezésem után a Bulwark sorhajóra osztottak be, amelynek feladata volt Essex közelében védeni a partokat, és esetleg támogatni a hajóhad támadó akcióját.  
After presenting myself I was assigned to the man-of-war Bulwark, whose charge it was to guard the coast off Essex and, upon occasion, to support the offensive operations of the fleet.

Parancsnokom, Sir Edward B..., igen kitűnő és művelt férfiú, már az első napokban barátságot kötött velem, és sok érdekes és hadi értelemben fontos részletet közölt velem a tengernagy magánéletéből.  
My commander, Sir Edward B——, a most excellent and cultivated gentleman, struck up a friendship with me in the very first days, and imparted to me many interesting particulars, of military moment, touching the private life of the Admiral.

Hajónk eleinte nem került tűzvonalba, hanem a francia parton sebesülteket vett fel és szállított Essexbe.  
Our ship came at first into no line of fire, but took up wounded men on the French coast and carried them to Essex.

Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.  
As a surgeon I gathered exceedingly interesting and instructive experience toward the advancement of my profession; and I may roundly affirm, in the name of my colleagues, that there is nothing which so furthers the beautiful science of surgery as a modern war of this kind, which, with its numberless weapons, its machine guns, its grenades, its steam-mortars, its bombs that burst in the air, its bullets filed to a point, its poisoned arrows, supplies the apt and studious surgeon with cases each more interesting and each newer than the last, for his edification.

Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.  
I myself observed no fewer than thirty-four such mortal wounds and maladies, external and internal, as had until then figured in no medical lexicon whatsoever, and by the recording of which I may say, without immodesty, that I rendered the science of medicine no trifling service.

Voltak ott eltörött csontok, szétroncsolt májak, voltak kifordult belek és benyomott szemek.  
There were broken bones and mangled livers; there were entrails turned inside out and eyes pressed in.

Volt egy ember, akinek az arca és melle hordónagyságúra dagadt, mert a gégét átfúrta egy golyó s a levegő félig a tüdőbe, félig a bőr alá hatolt, és volt egy másik, akinek a bal karja leszáradt, mert a jobb vállán egy gránátszilánk szétszaggatta az artériát.  
There was one man whose face and breast had swollen to the bigness of a barrel, because a bullet had bored through the windpipe and the air had passed half into the lung and half beneath the skin; and there was another whose left arm had withered away, because a splinter of shrapnel in his right shoulder had torn the artery asunder.

Voltak lőtt, vágott és szúrt sebek bőven s néhány érdekes, fiziológiai szempontból igen megfontolandó eset, mely a nyaktáji izmok sebészi bántalmainak mekkoraságával jelezte az emberi fogazat dinamikus erejét.  
There were shot wounds, cuts, and stab wounds in plenty, and some few cases of great physiological interest, which, by the magnitude of the surgical injury to the muscles of the neck, gave proof of the dynamic force of the human dentition.

Bár szorosan véve nem tartozik szakmámba: néhány érdekes idegkórtani megfigyelést is feljegyeztem: kezembe került például egy japán katona (tudnivaló, hogy az európai kultúra megmentésére japánokat is segítségül hívtunk), aki a harctéren megőrült - az a rögeszméje volt, hogy ő tudja, miért harcol.  
Though it lies not strictly within my province, I set down also some interesting neuropathological observations: there came into my hands, for instance, a Japanese soldier (it being understood that we had called in the Japanese as well, for the saving of European culture), who had gone mad upon the field of battle — his fixed delusion being that he knew what he was fighting for.

Hajónk egész november végéig cirkált az angol partok közelében - a részletekkel nem untatom az olvasót.  
Our ship cruised close under the English coast until the very end of November — I shall not weary the reader with the particulars.

November huszonkettedikén szikratáviratban érkezett a parancs, hogy a Bulwark rakja partra sebesültjeit, legénységét egészítse ki hadilétszámra, és vonuljon fel Dixmuiden felé, amit a németek elfoglaltak.  
On the twenty-second of November there came by wireless telegraph the order that the Bulwark should land her wounded, make up her crew to full war strength, and advance upon Dixmude, which the Germans had taken.

Hétszáz embert vettünk fel, behajóztuk a lőszerkészletet, és november huszonnegyedikén nagy ködben indultunk a belga partoknak.  
We took on seven hundred men, shipped our store of ammunition, and on the twenty-fourth of November set out, in a great fog, for the Belgian coast.

A ködöt fényszórókkal világítottuk meg, de még így is eltévedtünk, és kevéssé letértünk az útról, az angol partok irányában, nyugat-délnyugat felé.  
We lit the fog with our searchlights, yet even so we lost our way, and strayed a little off our course, toward the English coast, to the west-southwest.

November huszonötödikén a ködben fényjeleket kaptunk, de nem tudtuk elolvasni, néhány csomónyira fényszóróink hajót jeleztek.  
On the twenty-fifth of November we received light-signals in the fog, but could not read them; some few knots off, our searchlights showed a ship.

Kifordítottuk a süllyesztett ágyúkat, és riadót adtunk le a legénységnek.  
We swung out the disappearing guns and sounded the alarm to the crew.

Mindenki elfoglalta helyét, s már éppen teljes gőzt parancsolt a hajómérnök, mikor rettenetes dördülés rázta meg a fedélzetet: a hajó aknára futott.  
Every man took his post, and the ship's engineer had that instant ordered full steam, when a terrible detonation shook the deck: the ship had run upon a mine.

Vad rémület támadt a fedélzeten, mindenki elvesztette a fejét, és kétségbeesett tolongás indult meg a mentőcsónakok felé.  
Wild terror broke out upon the deck; every man lost his head, and a desperate press began toward the lifeboats.

Engem a robbanás ereje ledöntött a parancsnoki hídról, ahol éppen a kapitánnyal beszélgettem, s néhány pillanatra elvesztettem eszméletemet.  
The force of the explosion flung me down from the bridge, where I had that moment been speaking with the captain, and for some seconds I lost consciousness.

Mikor magamhoz tértem, a hajó féloldalt feküdt, és rohamosan süllyedt.  
When I came to myself the ship lay upon her side and was sinking fast.

A legénység káromkodva és marakodva tépdeste a csónakok tartóláncait: minden helyet elfoglaltak, velem senki sem törődött.  
The crew, cursing and brawling, tore at the retaining chains of the boats: they had seized every place, and no one troubled himself about me.

Láttam, hogy el kell vesznem, és kétségbeesetten átkoztam a pillanatot, mely engem a hajóra hozott, midőn a parancsnok odakúszott hozzám, és intett, hogy kövessem.  
I saw that I must perish, and cursed in my despair the moment that had brought me aboard, when the commander crept over to me and beckoned me to follow.

Dülöngve kapaszkodtunk a hátsó fedélzetig: ekkor a parancsnok felemelte a deszkapallót és intett, hogy szálljak le gyorsan.  
Reeling, we made our way to the after-deck; whereupon the commander raised a wooden gang-board and signed to me to climb down quickly.

Hatalmas repülőgépet pillantottam meg csónakfutókkal teljesen felszerelve, és indulásra készen: már a motor is berregett.  
I espied a great flying-machine, fully fitted out with boat-runners and ready to start; the motor was already whirring.

Egy ugrással beszállottunk az ülőkékbe, a parancsnok megragadta a fogantyút, s a következő percben a hidroplán lejtős siklóján lefutott a vízre.  
At a single bound we sprang into the seats; the commander seized the lever, and the next moment the hydroplane ran down its sloping slipway onto the water.

A csavar hadarni kezdte a levegőt, néhány kilométert a vízen futottunk, aztán hirtelen fellibbentünk a ködbe.  
The screw began to beat the air; we ran some kilometers upon the water, then of a sudden fluttered up into the fog.

Visszapillantva semmit sem láttam már a hajóból: a ködön keresztül bizonytalan fények villództak alattam.  
Looking back, I could see nothing more of the ship: uncertain lights flickered through the fog beneath me.

Metsző hideg volt, és csakhamar eltűnt minden körülöttünk: áthatlan, sűrű köd vette körül a gépet, mely nem hogy tisztult volna, de egyre erősbödött.  
The cold was piercing, and soon everything about us vanished: an impenetrable, dense fog wrapped the machine, which, far from clearing, grew ever thicker.

A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.  
For the clatter of the motor one could not speak, and so I had no notion in what direction we were making, nor at what height.

Szorongva ültem helyemen, időnként a hidegtől és a sebes légáramtól félig elvesztve öntudatom, úgyhogy ma se tudom: három órát repültünk-e így, vagy fél napot.  
I sat in my place in dread, from time to time half losing my senses from the cold and the rushing blast of air, so that to this day I do not know whether we flew thus for three hours or half a day.

Csak arra emlékszem, hogy egyszer nedvességet éreztem csurogni államra, odanyúltam és a kezem véres volt, egyben észrevettem, hogy körmeim alól is vér szivárog, és lélegzetem kihagy.  
I recall only that once I felt a wetness trickling upon my chin; I put my hand to it, and my hand came away bloody, and at the same time I perceived that blood was seeping too from beneath my nails, and that my breath was failing.

Körülöttem mintha tisztulni kezdett volna a köd s valami természetellenes, sötétszürke fény bujkált a szárnyak között.  
About me the fog seemed to begin to clear, and a certain unnatural, dark-gray light lurked between the wings.

Ekkor megértettem, hogy olyan magasan vagyunk, ahol már egészen ritka a levegő, rémülten ragadtam meg a parancsnok karját, de ő meg sem mozdult, előrehajoltam és arcába néztem, mozdulatlan és merev volt, szemei üvegből, két orrlikából csendesen csurgott a vér.  
Then I understood that we were so high that the air was already grown quite thin; in terror I seized the commander's arm, but he did not so much as stir; I leaned forward and looked into his face; it was motionless and rigid, his eyes of glass, and from his two nostrils the blood ran quietly down.

Kezei egy taszító mozdulattal görcsösen szorították a magassági kormányt.  
His hands, with a thrusting motion, gripped the elevating-rudder convulsively.

Iszonyú rémület fogott el, és félrelöktem őt; nehezen billent balra és feje előrebukott.  
A hideous terror took hold of me, and I thrust him aside; he tipped heavily to the left, and his head fell forward.

Feje fölött kinyújtottam két karom, és megragadtam a kormányt, de már éreztem, hogy végem van, nem bírom tovább.  
Over his head I stretched out both my arms and seized the rudder, but I felt already that I was done for, that I could hold out no longer.

Ekkor fejem fölött suhogást hallottam; felpillantva hatalmas, madárformájú szerkezetet láttam a tisztuló ködön keresztül.  
At that moment I heard a rushing above my head; looking up, I beheld a great bird-shaped contrivance through the clearing fog.

Kiáltani akartam, hogy megadom magam (megzavarodó agyamban úgy képzeltem, hogy ellenséges repülőgép került fölém), de egy hang se jött torkomból.  
I made to cry out that I surrendered (in my reeling brain I fancied that an enemy aircraft had come above me), but not a sound would come from my throat.

Aztán olyan érzésem volt, mintha valami kiemelne ülésemből: egyidejűleg különös, édes muzsikaszó ütötte meg a fülem, és a szemem lecsukódott.  
Then I had the sensation as of something lifting me out of my seat; at the same instant a strange, sweet strain of music struck upon my ear, and my eyes fell shut.

Mikor megint kinyitottam, fekete éjszaka volt körülöttem, és az ég fölöttem és alattam tele csillagokkal: megismertem a Göncöl szekerét, és valami nagy megnyugvás töltött el.  
When I opened them again, black night was about me, and the sky above me and below me was full of stars: I knew again Charles's Wain, and a great tranquility filled me.

Valami puhán feküdtem, és mintha szívós erős kötelek fogtak volna le, de nem okozva kellemetlen érzést.  
I lay upon something soft, and it was as though tough, strong cords held me fast, yet causing no unpleasant sensation.

Kétoldalt mintha csapkodott volna valami: egyenletes és zengzetes hang volt ez is, és homlokomra mintha hűs, jószagú lé csöpögött volna egy csapból.  
On either side something seemed to be beating: this too was an even and resonant sound; and upon my brow, as from a tap, a cool, sweet-smelling liquid seemed to drip.

Hogy haladunk-e vagy állunk, arról fogalmam se volt, arról se, meddig tartott ez így; egyszer aztán fényes, zöld mezőt láttam, folyók és hegyláncok szeszélyes rajzával.  
Whether we moved or stood still I had no notion, nor how long it lasted thus; until at last I saw a bright, green field, with the capricious tracery of rivers and mountain ranges.

Eleinte úgy volt, mintha fölöttem volna ez, aztán alattam volt és mi csendesen ereszkedtünk le rája.  
At first it was as though this were above me, then it was below me, and we were gently sinking down upon it.

Egy ideig világoszöld, mosolygó liget fölött lebegtünk, aztán virágos tisztás bukkant fel, nagyobbodott, éreztem, hogy leszállunk.  
For a while we hovered above a light-green, smiling grove; then a flowering clearing came into view, grew larger, and I felt that we were coming down.

Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.  
Now I understood why I felt myself so happy: for something like an hour a single chord had been ringing about me, but in a tone so sweet and pure that I seemed to swim and bathe in that sound as in cool oil; I began to attend to it, and found that this music repeated itself out of four simple notes: the ravishing charm of the music being given rather by the color and softness of these notes than by their succession. I understand something of music, having been set to the piano in my youth, and so I could determine at once that these four notes followed one upon another thus: f, d, e, c, according to the do-re-mi-fa-sol-la-si-do of the scale, thus: Fa-re-mi-dó.

Ugyanekkor földet értünk.  
At that same moment we touched the earth.
---

Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715). English translations: © 2026 1732 Studios, LLC — original translations from the public-domain Hungarian, pending editorial review.