# Gulliver's Fifth & Sixth Voyages, Chapter Two Utazás Faremidóba / Capillária · Frigyes Karinthy · The Novel Source: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-2. Data: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-2.json. Audio: https://audio.1732studios.com/faremido/.m4a. Az a gép, mely a szerzőt idehozta, csodálatos öntudatot árul el. The machine that had brought the Author hither betrays a wondrous consciousness. - Különös beszélgetés. A strange conversation. - Emberformájú fák. Trees of human form. - A kastély. The castle. Magamhoz térve kábultságomból, kinyitottam a szemem és körülnéztem. Coming to myself out of my stupor, I opened my eyes and looked about me. Ragyogó napfényben úszó vidék terült el: egyik oldalon enyhén emelkedő hegyhát, bal kéz felől csillogva kanyargó folyó, partjain kékeszöld cserjék. A country lay outspread, bathed in radiant sunshine: on the one hand a gently rising ridge of hills, on the left a river winding and glittering, with blue-green shrubs upon its banks. A folyón egyszerű vashíd vezetett korlát nélkül; távoli erdő felé fehér út, kétoldalt furcsa alakú fák. Across the river a plain iron bridge led over, without a rail; toward a distant wood ran a white road, with strangely shaped trees on either side. Az út igen hosszúnak látszott, kékes ködbe veszett, s úgy tűnt, ott, ahol az erdőt éri, a fák között valami kapu- vagy boltívféle. The road seemed very long, and lost itself in a bluish haze; and it appeared that there, where it met the wood, among the trees was some manner of gate or archway. Az egész táj, fölötte a napnak szokatlanul megnagyobbodott, a rendesnél csaknem kétszer nagyobb tányérjával, valami valószínűtlen, meseszerű és idegen, ugyanekkor mégis megfoghatatlanul ismerős volt, mintha nem először járnék ezen a vidéken. The whole prospect, with the sun above it grown unwontedly large, its disk near twice the ordinary size, was something improbable, fabulous, and strange, and yet at the same time inconceivably familiar, as though I trod this country not for the first time. Később, álmélkodásaim közepette, gondolkoztam ezen, és rájöttem, honnan ismerem én ezt a tájat: álmomban jártam itt, nem is egyszer, főleg gyermekkoromban; nagy időközökben váratlanul visszatérő álom volt ez; eleinte, gyermekkoromban, a folyónak innenső partján álldogáltam, és vágyakozva néztem az erdő felé, ahonnan valami ismeretlen, édes zene szólt, aztán álmodtam úgy is, hogy átmegyek a hídon, és megindulok a fehér út homokján. Later, in the midst of my astonishments, I pondered upon this, and I discovered whence I knew this landscape: I had walked here in my dreams, and that not once, above all in my childhood; it was a dream that returned unlooked-for at long intervals. At the first, in my childhood, I would stand upon the hither bank of the river and gaze longingly toward the wood, whence sounded some unknown, sweet music; then I dreamed also that I crossed the bridge and set out upon the sand of the white road. Mint kiképzés alatt álló katona is álmodtam róla, borjúval a hátamon meneteltem az erdő felé; tudtam azt is, hogy ott valami jó vár rám, üde pihenés és nyugalom, de úgy rémlett, sohase jutunk el odáig. As a soldier under training too I dreamed of it, and marched toward the wood with my knapsack upon my back; I knew likewise that some good thing awaited me there, fresh repose and quiet, but it seemed that we should never come so far. Most azonban mindez kézzelfogható valóság volt, ébren voltam, szomjúságot éreztem, és mozgolódni próbáltam. Now, however, all this was palpable reality; I was awake, I felt thirst, and I made to stir. Ekkor kemény szorítást éreztem a derekamon, ugyanekkor valami erő kiemelt ülésemből, s egy percig a levegőben lóbált. Thereupon I felt a hard grip about my waist, and at the same moment some force lifted me out of my seat and dangled me for a minute in the air. Ijedten néztem oda: a derekamhoz keskeny fémgyűrű tapadt, mint valami csukló, ez a fémgyűrű felfelé vastagodó fémkarban végződött. I looked thither in fright: to my waist there clung a narrow ring of metal, like a manner of joint, and this metal ring ended in a metal arm that thickened upward. A következő pillanatban még magasabbra emelt e kar, aztán lassan leeresztett, és letett a földre, mintegy három-négy méternyire a géptől, amelyben ültem; aztán eleresztett, s a kar visszahúzódott. In the next instant this arm raised me higher yet, then slowly let me down and set me upon the ground, some three or four meters from the machine in which I had been sitting; then it released me, and the arm drew back. Felnéztem és különös, soha nem látott szerkezetet, vagy gépet láttam magam előtt: csak zavaros körvonalakban tudom leírni, mert tiszta képet adni róla még talán rajzban se tudnék, jóllehet azóta gyakran láttam hasonlót. I looked up, and beheld before me a strange contrivance, or machine, such as I had never seen: I can describe it only in confused outline, for I could not perhaps render a clear picture of it even in a drawing, albeit I have since often seen its like. Első gondolatom, érthetően, az volt, hogy egészen újrendszerű, végtelenül bonyolult repülőgéppel állok szemben, amelynek váza, eltérően az eddigiektől, függőlegesen állt a földön, kétoldalt ezüstből alkalmazott szárnyakkal. My first thought, understandably, was that I stood face to face with a flying-machine of an entirely new system, and infinitely intricate, whose frame, unlike any hitherto, stood upright upon the ground, with wings of silver set on either side. Ennek a váznak azonban kimondhatatlanul különös formája volt: felül tojás alakú aranytömb, tetején belapítva, olyanforma, mint egy nagyon szabályos, stilizált emberfej, amilyenhez hasonlót épületek díszítésére alkalmaznak a szobrászok, a két szem helyén két csillogó, kerek üveglencse, mely mögött vöröses fény villódzott. Yet this frame was of an unspeakably strange form: above, an egg-shaped mass of gold, flattened at the top, of such a fashion as a very regular, stylized human head, the like of which the sculptors employ for the adorning of buildings; in the place of the two eyes, two glittering, round lenses of glass, behind which a reddish light flickered. E lencsék alatt két csőféle állt ki a fejből, ezalatt pedig hosszúkás, szépvonalú nyílás, aranylappal befödve, mely szabályosan emelkedett és csukódott. Beneath these lenses two pipe-like things stood out from the head, and below these an oblong, finely drawn aperture, covered over with a plate of gold, which rose and closed at regular intervals. A váz törzse pajzs alakú, szintén aranyból, rajta igen széprajzú, művészi berakások, drágakövekből, alul, a derék táján fémkarika. The trunk of the frame was shield-shaped, likewise of gold, and upon it very finely wrought, artistic inlays of precious stones, and below, about the waist, a ring of metal. Két lefelé keskenyedő, formás támasztékon állt a szerkezet: e támasztékok bonyolult kerékrendszerben végződtek; a kerekek szabadon mozogtak, emelkedni és lépni is tudott velük a gép, sík földön sebesen forogtak. The contrivance stood upon two shapely supports that narrowed downward: these supports ended in an intricate system of wheels; the wheels moved freely, and with them the machine could raise itself and could step, and upon level ground they turned swiftly. A váz két karja volt a szárny, de ezenkívül még több keskeny, hajlékony fémkar nyúlt ki a derékból, különböző végződésekkel, egyike ezeknek volt az, ami engem a szerkezetből kiemelt. The two arms of the frame were the wings, but besides these there reached out from the waist several more narrow, pliant arms of metal, with divers terminations, and one of these it was that had lifted me out of the contrivance. Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk. The whole machine, notwithstanding its intricacy, conveyed somehow the impression of simplicity and self-evident necessity; one felt that everything was in its place and worked together in wondrous harmony; but above all this it awakened also, at the first instant, a feeling inexpressibly pleasant, which stood in no connection with the impression that the machine was assuredly a masterwork of economical and perfect engineering, but, apart from that, worked upon me separately: I cannot express myself otherwise, and use but an approximate word, when I say that this machine was beautiful, meaning by beautiful not merely so much, but a great deal more, than we are wont to attach to the word when we apply it, for instance, to a painting, or rather to a woman. Egyszerű seborvos vagyok, és nem járatos a szavak művészetében, de emlékszem, hogy akkor elragadtatott jelzők jutottak eszembe, amilyeneket szerelmes ifjak találtak ki a mámor perceiben. I am a plain surgeon, and not versed in the art of words, but I remember that there came into my mind at that time rapturous epithets, such as amorous youths devise in their moments of transport. Lehet, hogy nem is voltam normális állapotban, részben fülembe csengtek még az előbbi akkordok, részben pedig a gépből valami különös erő áradt, minden idegemet feszült zsibbadásban tartva, valami a melegség és az áramló villamosság közti láthatatlan villamos hőnyaláb. It may be that I was not even in a normal state, partly for that the former chords still rang in my ears, and partly for that from the machine there streamed some strange force, holding all my nerves in a taut numbness, something like an invisible electric beam of heat, betwixt warmth and flowing electricity. A gép belsejéből állandó, kellemes zengés hangzott, a szárnyak leereszkedtek a földre. From within the machine there sounded a constant, pleasant humming; the wings sank down to the ground. Arcomon valami csiklandozást éreztem, és feltekintve láttam, hogy a két üveglencse rám szegeződik. I felt a certain tickling upon my face, and looking up I saw that the two glass lenses were fixed upon me. Egyben felemelkedett az egyik kar, és hozzám ért, aztán megint visszahúzódott. At the same time one of the arms rose and touched me, then drew back again. Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis. While I mused who this man might be that worked the machine from within, a valve stirred upon the head of the frame, and again there sounded, in a tone unspeakably sweet, that music which I had heard a while before, but now not in the notes fa-re-mi-dó, but another measure, deep and curling up at the end, which, alas, I cannot exactly express in the notes of the chromatic scale, but in something of this order: g, a, a, gis, g, gis. Többször egymásután hallottam ezt az ütemet, közben a szemek rám meredtek. Several times over I heard this measure, and meanwhile the eyes stared upon me. Különös érzést keltettek bennem e hangok: mintha hozzám szólnának valami ismeretlen nyelven, aminek nincs szövege. These sounds awakened in me a strange feeling: as though they spoke to me in some unknown tongue that has no text. Csodálkozva álltam ott, majd kinyitottam a szájam és néhányszor ügyetlenül próbálkozva, végre megközelítően helyesen ismételtem a hangokat. I stood there in wonder, then opened my mouth and, essaying it clumsily several times, at last repeated the sounds with approximate correctness. A zene abban a pillanatban megszakadt, a gép megállt, és mintha megfeszülve figyelt volna. In that instant the music broke off, the machine stood still, and seemed to attend with a strained intentness. Hangosabban ismételtem a hangokat. I repeated the sounds more loudly. A gép most három más hangjegyet muzsikált, ezt is utánaénekeltem. The machine now made music of three other notes, and these too I sang after it. Most másik kar nyúlt felém és megtapogatott. Now another arm reached toward me and felt me over. Aztán néhányszor ismétlődött még ez a játék más-más hangjegyekkel. Then this game repeated itself several times more, with various other notes. Hirtelen suhogást hallottam, a szárnyak zúgni kezdtek, légáram ütötte meg arcom, s a következő pillanatban felemelkedett a gép, néhányszor keringett a fejem fölött, aztán a folyó felé tartott, emelkedett, kisebb lett, végre eltűnt az erdő fölött. Of a sudden I heard a rushing, the wings began to hum, a blast of air struck my face, and in the next moment the machine rose up, circled several times above my head, then made toward the river, mounted, grew smaller, and at last vanished beyond the wood. Kábultan álltam ott néhány percig, aztán körülnéztem. Dazed, I stood there some minutes, then looked about me. Finom fű borította azt a helyet, ahol álltam, alatta valami nagyon puha, süppedő talaj. Fine grass covered the place where I stood, and beneath it some very soft, yielding soil. Most egyszerre élesen villant agyamba kétségbeejtő helyzetem, ismeretlen helyen vagyok, mondtam magamban, ahol tanácstalanul és tehetetlenül elpusztulok, mert nem tudom, ellenséges terület-e, vagy bajtársi. Now all at once my desperate situation flashed sharply upon my mind: I am in an unknown place, I said to myself, where I shall perish, helpless and at a loss, for I know not whether it be hostile territory or friendly. Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak. On the other hand the fate of my comrades too gave me disquiet; I could not be sure whether any had escaped from the Bulwark, and that, were word brought that the commander and I had quit the sinking ship by flying-machine, a warrant would in all likelihood be put out against me, so that, did I not present myself, they would declare me a deserter and hale me before a court-martial. Azután ismét úgy okoskodtam, hogy ahol ilyen tökéletes gépek vannak, ott nyilván rendkívüliek és fejlett értelműek az emberek, s meg fogják érteni sanyarú helyzetemet. Then I reasoned again thus: that where there are such perfect machines, there the men are plainly extraordinary and of advanced understanding, and will comprehend my sorry plight. Csak azt nem tudtam, hol találom azt a várost vagy tábort, ahonnan ez a repülőgép való: azzal tisztában voltam, hogy nem Németországba kerültem, mert kitűnő kémeink feltétlenül jelentették volna, ha effajta gépek állanak rendelkezésére az ellenséges hadseregnek. Only I knew not where I should find the city or camp whence this flying-machine came: of this I was assured, that I had not come into Germany, for our excellent spies would without fail have reported it, had machines of this kind stood at the disposal of the enemy's army. Sorsomra bíztam hát magam, fegyvereimet leraktam a fűre, s elkészítettem zsebkendőmet, hogy abban az esetben, ha ellenség területén vagyok, megadjam magamat a hágai egyezmény értelmében annak, akivel először találkozom. I committed myself, therefore, to my fate, laid down my weapons upon the grass, and made ready my handkerchief, that, in the event I were in the enemy's territory, I might surrender myself, according to the tenor of the Hague convention, to the first whom I should meet. Majd óvatosan megindultam a folyó felé, körülnézelődve, de anélkül, hogy egyetlen élő lelket pillantottam volna meg. Then I set out warily toward the river, looking about me, but without espying a single living soul. Akadálytalanul keresztüljutottam a hídon, s elhatároztam, hogy a fehér úton indulok az erdő irányában. Unhindered I made my way across the bridge, and resolved to set out upon the white road in the direction of the wood. A legközelebbi facsoport felé közeledtem, mely a fasor szélén állott. I drew near the nearest cluster of trees, which stood at the edge of the avenue. Hirtelen meghökkenve torpantam vissza, s önkéntelenül zsebkendőmhöz kaptam. Of a sudden I started back in alarm, and clutched involuntarily at my handkerchief. Pillanatra úgy tűnt, hogy az a fa, amelyhez legközelebb voltam, nem is fa, hanem élőlény. For a moment it appeared that the tree to which I stood nearest was no tree at all, but a living creature. Így húszlépésnyi távolságról tisztán kivehettem egész alakját, határozottan emberformájú volt, bár szokatlanul hatott. Thus, from a distance of twenty paces, I could plainly make out its whole figure: it was decidedly of human form, though it worked upon me strangely. Bőr helyett barna kéreg födte el testét, két lába a földbe gyökeredzett, és kitárt karjai közt idegenszerű levelekből lombsátor képződött feje fölött. In place of skin a brown bark covered its body; its two legs were rooted in the ground, and between its outspread arms a canopy of leaves, of an outlandish sort, was formed above its head. A fej zömök és alacsony, a barna kéreg-arc felém fordítva. The head was squat and low, the brown bark-face turned toward me. Meglepetésemből magamhoz térve, megérteni véltem, hogy valami különös szoborral, vagy a kertészművészet holmi tréfás alkotásával állok szemben: emberformára növesztett fa ez nyilván, ennek a vidéknek sajátos különlegessége. Recovering from my surprise, I imagined I understood that I stood before some strange statue, or some jesting creation of the gardener's art: this was plainly a tree grown into human form, the peculiar curiosity of this country. Megkönnyebbülve közel mentem a különös növényhez és megtapogattam. Relieved, I went close to the strange plant and felt it over. Igen, kéreg volt biz az, de puhább, mint a közönséges fáké, érintésemre rózsaszínű nedv szivárgott belőle. Yes, bark it was indeed, but softer than that of common trees, and at my touch a rose-colored sap oozed from it. Kissé megriadtam megint, mikor a fa vonaglani kezdett, vissza is húzódtam, de aztán megnyugodtam. I took fright a little again when the tree began to writhe, and drew back, but then grew calm. Láttam, hogy a két láb alakú gyökér keményen kapaszkodik a földben, és nem tud mozdulni. I saw that the two leg-shaped roots clung fast in the ground and could not stir. Mégis az egésznek emberformája volt, ismétlem, sőt, az arc vonásai is kivehetők voltak: a szemek nagyon üresek és szárazok, de az orr csaknem szabályos, s a benőtt száj valami lehangoló, keserű vonásban görbült kétoldalt lefelé. Yet the whole had human form, I say again; nay, even the features of the face could be made out: the eyes very empty and dry, but the nose almost regular, and the ingrown mouth curved downward on either side in a certain disheartening, bitter line. Volt ebben a faarcban különben is valami végtelenül szomorú, kétségbeesett, önkéntelenül eszembe jutott a mesék elátkozott vándorlegénye. There was, besides, in this tree-face something infinitely sad and despairing; there came unbidden to my mind the accursed journeyman of the fairy tales. Mikor közelebb hajoltam, meghökkenve láttam, hogy a száj vonaglik, mintha mondani akarna valamit; ekkor érthetetlen részvét szorította marokra szívemet, s fájdalmamban hangosan felkiáltottam. When I bent nearer, I saw with a start that the mouth writhed, as though it would say somewhat; whereupon an unaccountable compassion gripped my heart in its fist, and in my pain I cried aloud. Válaszul fülsértő, süket recsegés támadt a fa belsejében, a kitárt karok erőlködve rángatództak, aztán megint csendes lett a fa. In answer an ear-splitting, dull creaking arose within the tree, the outspread arms twitched with straining effort, and then the tree grew still again. Nem tudtam megmagyarázni magamnak hirtelen támadt érthetetlen levertségemet, de éreztem, hogy nem tudnám még egyszer hallani azt a kongó, üres recsegést. I could not account to myself for my sudden, unaccountable dejection, but I felt that I could not bear to hear once more that hollow, empty creaking. Gyorsan elfordultam és elmentem onnan; ekkor csodálkozva vettem észre, hogy a többi fa is hasonló ehhez: kisebb-nagyobb alakú emberfák, kitárt karokkal és keserű, öreg arccal. I turned quickly away and went from thence; whereupon I perceived with wonder that the other trees also were like to this one: man-trees of greater and lesser stature, with outspread arms and bitter, aged faces. Nagyon rosszul éreztem magamat, és meggyorsítottam lépteimet, nem néztem körül, de úgy rémlett, az egész fasort, amelyen végigmentem, ilyen fák alkották. I felt very ill at ease, and quickened my steps, and looked not about me, but it seemed that the whole avenue along which I passed was made up of such trees. Később elmaradtak a fák, és finom fehér porral behintett út kanyargott előttem; megint elfogott az a különös emlék, hogy én már egyszer jártam erre álmomban. Later the trees fell away behind me, and a road strewn with fine white dust wound before me; again there took hold of me that strange remembrance, that I had once walked this way in my dream. Az erdő és az út találkozásánál, mint ahogy messziről kivettem, csakugyan diadalív állt, mely magasan ért össze a fejem felett. At the meeting of the wood and the road there stood indeed, as I had made out from afar, a triumphal arch, which met together high above my head. Megkönnyebbülve lélegzettem fel, látva, hogy ezek a fák már nem ember formájúak; igaz, hogy nem láttam még ilyen fákat se: húsos, csaknem gömbölyű levelek buja koronája sötétítette el az utat, mintha minden levél egy-egy gyümölcs volna. I breathed again with relief, seeing that these trees were no longer of human form; true, I had never seen such trees as these either: a luxuriant crown of fleshy, well-nigh globular leaves darkened the road, as though every leaf were a fruit apiece. Most már valóban zavarban voltam, és kezdtem attól tartani, hogy mégiscsak álmodom, az erdőn keresztül vezető út sötét volt, féltem, hogy eltévedek. Now was I truly in confusion, and began to fear that I dreamed after all; the road that led through the wood was dark, and I feared that I should lose my way. Nyugtalanul tekingettem körül, ekkor keskeny nyíláson ismét megpillantottam a napfényt, és sietve tartottam arrafelé. Uneasily I looked about me, when through a narrow opening I again caught sight of the sunlight, and hastened toward it. Néhány perc múlva kiértem az erdőből és elvakulva kaptam szemeimhez. After some minutes I came forth out of the wood, and, blinded, clapped my hands to my eyes. Óriási, szabályos alakú fennsík bukkant elő. A vast plateau of regular form came into view. Pompás, vörös kövekből épített lépcső vezetett a háttérbe, ahol óriási épület zárta el az eget. A magnificent stairway, built of red stones, led to the background, where a huge edifice shut off the sky. Ennek az épületnek a frontkapujához vezetett a lépcső, óriási, kitárt kapu volt ez, aligha alacsonyabb negyven méternél. To the front gate of this edifice the stairway led, a huge, wide-open gate it was, scarce lower than forty meters. Az egész front egyetlen, félkör alakú fal, kétoldalt monumentális oszlopok: soha nagyszerűbb, impozánsabb remekét az építőművészetnek nem láttam. The whole front was a single, semicircular wall, with monumental columns on either side: never had I seen a grander, more imposing masterwork of the builder's art. Ami azonban első percben ennél jobban lekötötte figyelmem: két alak volt a kapu előtt, formában, nagyságban tökéletesen hasonló ahhoz a géphez, mely engem idehozott. But what, in that first moment, held my attention more than this: there were two figures before the gate, in form and in size perfectly like to that machine which had brought me hither. --- Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715). English translations: © 2026 1732 Studios, LLC — original translations from the public-domain Hungarian, pending editorial review.