# Gulliver's Fifth & Sixth Voyages, Chapter Four Utazás Faremidóba / Capillária · Frigyes Karinthy · The Novel Source: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-4. Data: https://1732studios.com/books/faremido/chapter-4.json. Audio: https://audio.1732studios.com/faremido/.m4a. Világnézletek. Views of the world. - Szerző kezdi sejteni, miféle lények közé került. The Author begins to surmise what manner of beings he has fallen among. - A szolaszik. The solasis. - Néhány szó a szolaszi-gyárról. A few words touching the solasi-works. Mindazt, amit eddig megértetni próbáltam az olvasóval, én magam csak hosszú napok és hetek múlva értettem meg és fogtam fel, annyi bizonyos, hogy már akkor, mikor ott álltam az emberformájú fa alatt, s egyszerre megéreztem, hogy ama csodálatos gépezet, Faremidó egyik polgára engem e növénnyel összehasonlít: hogy már akkor borzongva kezdtem sejteni olyan lehetőségeket, amilyenekről nem is álmodhattam eleddig. All that which I have hitherto endeavored to make the reader comprehend, I myself understood and grasped only after long days and weeks; so much is certain, that even then, when I stood there beneath the man-shaped tree, and of a sudden felt that yon wondrous mechanism, one of the citizens of Faremido, was comparing me with this plant: that even then I began, with a shudder, to surmise such possibilities as I had never so much as dreamed of until then. Csodálatos kalandjaim, melyek korábbi útjaim folyamán gyakran döbbentették meg érzelmemet, hozzászoktattak, hogy fenntartva kitűnő filozófusok és logikusok, főleg imádott hazám természettudósai által megszabott világnézletemet: mégis igyekezzek tudomásul venni olyan tényeket és valóságokat, melyek ebbe a világnézletbe semmiképpen nem illeszthetők; tudom azt, hogy komoly természettudóst elméleteinek felállításában nem befolyásolhat olyan csekélység, mint például egy tény vagy jelenség, mely homlokegyenest ellentmond az elméletnek. My marvelous adventures, which in the course of my earlier voyages had often startled my feelings, had accustomed me, while yet retaining the world-view prescribed to me by excellent philosophers and logicians, and above all by the natural scientists of my adored country, nevertheless to endeavor to take cognizance of such facts and realities as can in no wise be fitted into that world-view; for I know that a serious man of natural science cannot be swayed, in the framing of his theories, by so trifling a thing as, for example, a fact or a phenomenon that flatly contradicts the theory. Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk. Retaining, therefore, my former world-view, I nevertheless took cognizance of the fact that my ill fortune had cast me into such a country, or region of the world, or perhaps such a heavenly body, where the beings that rule over nature, the inhabitants of this heavenly body, are not only unlike man, but cannot even be reckoned living beings in the earthly sense; for although they move by their own force, act purposefully, and together form certain social forms, yet there is not in their bodies a single particle of that certain matter which, according to our conception, is the sole possible bearer and condition of life, and which we commonly call organic matter. Ezek a lények, a szolaszik (így nevezik magukat hangjegyekben), szervetlen elemekből állanak: vasból, aranyból és még sokféle fémből és ásványból, közöttük néhány olyanból is, amit a mi szervetlen kémiánk nem ismer. These beings, the solasis (so they name themselves in musical notes), consist of inorganic elements: of iron, of gold, and of many another metal and mineral besides, among them some such as our inorganic chemistry does not know. Hogy ezek az élettelen anyagok mégis mozognak és cselekszenek, erre vonatkozóan megjegyzem, hogy hiszen hasonló mozgásokat mi is tapasztalunk az élettelen anyagban, csak nem ennyire kifejezetten s nem ennyire összhangzatban, hiszen a testeknek kiterjedése a hőtől, egymáshoz való igyekezete az anyagvonzás következtében: mindezek mozgást idéznek elő az élettelenben, s már akkor sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a szolaszik életét ilyen egyszerű és primitív erők igazgatják, mint fény, hő, villamosság, mágnesség. As to how these lifeless materials nevertheless move and act, I remark upon this point that we too observe similar motions in lifeless matter, only not so pronouncedly, nor in such concord; for the expansion of bodies by heat, their striving toward one another in consequence of the attraction of matter: all these produce motion in the lifeless; and even then I surmised, of which I later became convinced, that the life of the solasis is governed by such simple and primitive forces as light, heat, electricity, magnetism. Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye. That grand and secret, intricate force which we call, with reverence, the life-force, vitality, which dissolves and multiplies the nucleus of the organic cell: this force the solasis do not know, or they know it, but marvelously have no need whatsoever of it; nay more, as I later understood, they hold it to be a more worthless, in a certain respect a diseased and unnatural form of existence, one not fit to make that soul, which is the condensation, in matter, of the forces of nature, and which is called to the understanding and perhaps the amelioration of nature (and which we call the human soul, the human understanding), to make, I say, this soul and understanding happy, harmonious, and comprehensible. A szolaszik értelmének szerve, az ő agyuk, szervetlen anyagból van; egy higanyféle, folyós fémnek s még valami ásványnak szerencsés keveréke. The organ of the solasis' understanding, their brain, is of inorganic matter: a fortunate mixture of a mercury-like, fluid metal and some other mineral besides. Ebben az agyban nem amaz ismeretlen életerő, hanem ismert és ellenőrizhető erők: hő és villamosság idézik elő az általunk gondolatnak és érzésnek nevezett mozgásokat. In this brain it is not that unknown life-force, but known and controllable forces — heat and electricity — that produce the motions we call thought and feeling. Hogy ezek az érzések és gondolatok értéktelenebbek-e, mint a mieink, azt én véges eszemmel nem tudom megállapítani; csak annyit tapasztaltam idővel, hogy lényegben nem különböznek a mi szerves értelmünk produktumaitól, csak mérhetetlenül fokozottabbak és intenzívebbek, de hiszen ebben nincsen semmi meglepő, a Földön is tapasztaljuk, ugyebár, hogy a szervetlen anyagból készült gépek többet és jobbat produkálnak az időegységben, mint az emberi vagy állati munka. Whether these feelings and thoughts be more worthless than our own, that I cannot, with my finite wit, determine; I observed only, in time, that in essence they differ not from the products of our organic understanding, only that they are immeasurably heightened and more intense, but then there is nothing surprising in this, for on Earth too we observe, is it not so, that machines made of inorganic matter produce more and better in a given unit of time than does human or animal labor. A szolaszik képzetkapcsolódása jelentékenyen gyorsabb és precízebb, mint a miénk, ami pedig érzéseik és indulataik erejét illeti, erre nézve jellemző, hogy ők már a legegyszerűbb gondolataik közlésére is azt az eszközt használják, amit mi csak legfokozottabb és legkomplikáltabb érzésünk kifejezésére használunk: a zenét. The association of ideas among the solasis is considerably swifter and more precise than our own; and as touching the force of their feelings and passions, it is characteristic in this regard that even for the communication of their simplest thoughts they employ that instrument which we employ only for the expression of our most heightened and most complicated feeling: music. Egyébiránt lehet, hogy gondolat és érzés náluk nincs úgy elhatárolva, mint a mi értelmünkben. For the rest, it may be that thought and feeling are not so sharply demarcated among them as in our understanding. Az olvasó természetesnek találja, hogy első gondolatom, mikor mindezeket sejteni kezdtem, az volt: hogyan jönnek létre ezek a lények, mert hisz a szaporodásnak ez a formája, ahogy az minálunk tapasztalható, az ő szervetlen életükben tárgytalan. The reader will find it natural that my first thought, when I began to surmise all this, was this: how do these beings come into being, for that form of propagation which is to be observed among us is, in their inorganic life, without object. Nagyon hamar megkaptam a választ erre a kérdésemre. Very soon I had the answer to this question of mine. Az a szolaszi, amelyik az ember formájú fa mellé állított, miután láthatóan csodálkozva hallotta, hogy néhány hangját utánozni tudom, intett nekem egyik karjával (egyelőre karnak nevezem), hogy kövessem. That solasi which had set me beside the man-shaped tree, having heard, with visible astonishment, that I could imitate some few of its notes, beckoned to me with one of its arms (for the present I call it an arm) that I should follow. Sietve megindultam mellette, miközben észrevettem, hogy erőlködve igyekszik lépteit hozzáhangolni az én hozzá képest szánalmas vánszorgásomhoz. I set out hastily beside it, the while I perceived that it strove with effort to attune its steps to my pitiable crawling, which by comparison with its own was pitiable indeed. Olyan volt ez, mintha egy automobil vezetne a földön egy embert. It was as though an automobile were leading a man along the ground. Csakhamar elértük azért ama nagyszerű épület bejáratát, mely már egyszer elkápráztatta szemeimet. Soon enough we reached the entrance of that grand edifice which had once already dazzled my eyes. A kapu fölött aranyjegyeket vagy betűket vettem észre ez alkalommal; később megtudtam, hogy az ő írásukban ezek a jegyek annyit tesznek: szola-szi-mi-re, ami hozzávetőleges magyar fordításban szolaszi-gyárat, vagy szolaszi-műhelyt jelent. Above the gate I perceived, on this occasion, golden signs or letters; later I learned that in their writing these signs signify: sol-la-si-mi-re, which in approximate English translation means the solasi-works, or the solasi-workshop. Az ellipszis alakú küszöbre lépve, sajátságos rengés és zakatolás ütötte meg fülemet, amint a márványfolyosón végigmentünk, ezek a hangok erősödtek. Stepping upon the ellipse-shaped threshold, a peculiar throbbing and clattering struck upon my ear; as we passed along the marble corridor, these sounds grew stronger. Hajlékony üvegből való ajtó csapódott ki előttünk és óriási fehér fényben úszó csarnok tárult fel szemeimnek. A door of pliant glass flew open before us, and a hall, swimming in a vast white light, disclosed itself to my eyes. Hosszú ideig tartana, míg elmondanám mindazt a leírhatatlan, legfeljebb körülírható zűrzavart, ami ebben a csarnokban fogadott, talán rajzban, papíron jobban meg tudnám közelíteni a látványt. It would take a long while were I to tell all that indescribable, at most circumscribable, confusion which greeted me in this hall; perhaps in a drawing, upon paper, I could the better approach the spectacle. Hosszú kőasztalok húzódtak párhuzamosan, elborítva ezer- meg ezerféle fantasztikus műszerekkel, tárgyakkal, görebekkel, csapokkal, üvegekkel, fémekkel, forrasztókkal, csavarokkal, emelőkkel, mérlegekkel, edényekkel, izzasztókkal, folyadékokkal, csövekkel, retortákkal, áramfejlesztőkkel, huzalokkal, tengelyekkel, kerekekkel, forgókkal, fogókkal, csipeszekkel, fúrókkal. Long stone tables ran parallel, buried beneath a thousand and a thousand kinds of fantastical instruments, objects, cucurbits, taps, bottles, metals, soldering-irons, screws, levers, balances, vessels, crucibles, liquids, tubes, retorts, current-generators, wires, axles, wheels, rotators, pincers, tweezers, drills. Ezeknek nagy része ütemes mozgásban volt, valami láthatatlan áramtól hajtva hangtalanul, de szédítő gyorsasággal forgó és keringő korongok villództak a fényben, sziszegve pörögtek felülről és alulról szíjak és drótok, acélpántok remegtek, és könyökforgók futkostak az asztalok szélén. The greater part of these were in rhythmic motion; driven by some invisible current, disks that turned and circled soundlessly, yet with a dizzying swiftness, flashed in the light; belts and wires spun hissing from above and from below; steel bands quivered; and crank-rotators ran to and fro along the edges of the tables. Itt-ott vörös, lila, kék fények és lángok libegtek, üvegek alatt és szabadon sűrű folyadékok csörögtek nagy tartályokban. Here and there red, violet, and blue lights and flames hovered; under glass and in the open, thick liquids clattered in great vats. Első pillanatban alig vettem észre, hogy e látszólagos zűrzavarban szolaszik dolgoznak: hiszen e lények alkata tulajdonképpen ugyanaz, mint amit gépekben és műszerekben láttam. In the first moment I scarcely perceived that solasis were at work amid this seeming confusion; for the frame of these beings is, in fact, the very same as what I had seen in the machines and instruments. Hogy kissé hozzászokott szemem a látványhoz, rájöttem, hogy az asztalok mellett egyenlő távolságban kisebb-nagyobb szolaszik állanak, serény munkába merülve. When my eye had grown a little accustomed to the spectacle, I found that beside the tables, at equal distances, stood solasis great and small, immersed in busy labor. Az ovális aranyfejről ismertem rájuk s a két fényes üveglencséről, mely a homloktájon villog. I knew them by the oval golden head and by the two bright glass lenses that gleam in the region of the brow. Testükből karok és emelők nyúltak az asztal felé, igazgatva és összerakosgatva a mindenféle alkatrészeket, láncokat forrasztva össze a láng fölött, mint megannyi órásmester. From their bodies arms and levers reached toward the table, adjusting and fitting together the parts of every kind, soldering chains together above the flame, like so many watchmakers. Az a szolaszi, aki engem vezetett, most odalépett ahhoz, amelyik legközelebb állt hozzánk: ez egy percre abbahagyta a munkát, s zenélni kezdtek egymással. The solasi that had led me now stepped up to the one which stood nearest to us: this one left off its work for a moment, and they began to make music with one another. Közben mindketten felém fordították arcukat, éreztem, hogy rólam van szó. Meanwhile both turned their faces toward me; I felt that it was of me they spoke. Zavartan s magam előtt is érthetetlen szégyenkezéssel fordítottam el szememet, s az asztalon heverő tárgyakat és alkatrészeket kezdtem vizsgálni. In confusion, and with a shame incomprehensible even to myself, I turned my eyes away, and began to examine the objects and parts lying about upon the table. Sok domború és homorú üveglencse hevert az asztalon; egy üvegben valami átlátszó ragasztóanyag. Many convex and concave glass lenses lay upon the table; in one glass, some transparent adhesive substance. Az asztal szélén egy már összerakott szerkezet: hogy jobban megnéztem, csodálkozva jöttem rá, hogy ez a szerkezet, legalább lényegében, nem is egészen ismeretlen előttem. At the edge of the table, a contrivance already assembled: when I looked more closely, I found with astonishment that this contrivance, at least in essence, was not altogether unknown to me. Nagyon hasonlított egy apró, végtelenül precíz és finom fotografálómasinához, csakhogy gömb alakú volt az egész, és kétoldalt és hátul acélhuzalok lógtak le a földre, elöl egy villogó, domború lencse, mögötte gömb alakú sötét kamara. It greatly resembled a tiny, infinitely precise and delicate photographing-machine, save that the whole was globe-shaped, and on either side and behind, steel wires hung down to the ground; in front a gleaming, convex lens, and behind it a globe-shaped dark chamber. Világos volt előttem, hogy a célja is ugyanaz: egyben mégis olyan volt az egész, mint egy nagy, exorbitált szemgolyó. It was clear to me that its purpose too was the same; yet withal the whole was like a great, exorbitated eyeball. Rögtön átvillant agyamon, hogy hiszen ez rendben is van: tudjuk, hogy a fotografáló gép lényegében nem más, mint egy rekonstruált emberi szem, működése is ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy míg az emberi szemet nem lehet tökéletesíteni, addig a gépet olyan módon szerkeszthetjük, hogy százszor élesebben és gyorsabban reprodukálja a fényjelenségeket, mint a szem, gondoljunk csak azokra az érzékeny mozgóképfelvételekre, amelyek százszor többet fognak föl a mozgásjelenségekből, mint szemünk. It flashed at once through my brain that this was indeed as it should be: we know that the photographing-machine is in essence nothing other than a reconstructed human eye, its operation likewise the same, with this difference, that whereas the human eye cannot be perfected, the machine we may so construct that it reproduces the phenomena of light a hundredfold more sharply and swiftly than the eye; let us but think of those sensitive moving-picture recordings which apprehend a hundredfold more of the phenomena of motion than does our eye. Egy pillantás a szolaszi arcára meggyőzött, hogy ugyanazt csinálja, amire neki is szüksége van: szemeket. A glance at the solasi's face convinced me that it was making the very thing it too had need of: eyes. Most világos volt előttem, hogyan jönnek létre ezek a csodálatos lények vagy szerkezetek: önmaguk gyártják a hozzájuk hasonlókat fémekből, ásványokból, s az elkészült szolaszit önmaguk hozzák mozgásba a testükben elhelyezett erőforrások (villamos akkumulátorok, gőz, gáz) által. Now it was clear to me how these wondrous beings, or contrivances, come into being: they themselves fashion their like out of metals and minerals, and the finished solasi they themselves set into motion by means of the sources of power lodged within their bodies (electric accumulators, steam, gas). Első pillanatra a fajta szaporításának ez talán nehézkesebb és körülményesebb módja, mint amilyen bolygónkon dívik - és lesznek, akik hozzáteszik, hogy kevésbé mulatságos -, de el kell ismerni, hogy az eredmény szempontjából megbízhatóbb és lelkiismeretesebb. At first sight this is perhaps a more cumbersome and troublesome mode of propagating the species than that which prevails upon our planet — and there will be those who add, a less amusing one — but it must be granted that, in respect of the result, it is more reliable and more conscientious. A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen. The solasi that creates or assembles its fellow (I say fellow, because I could scarcely call it a son or a child, seeing that a solasi is brought into being not by two, but by six or seven, they are beings of one kind), the solasi, I say, has it in its power to examine each single part minutely with a view to fitness for purpose, and to assemble it so that it shall have no defect whatsoever. Kicserélheti azokat az anyagokat, melyek zavarnák az összműködést, a mozgató szerkezeteket tökéletes összhangba hozhatja az egyes szervekkel. It can replace those materials which would disturb the joint working, and can bring the moving mechanisms into perfect concord with the several organs. Innen van, hogy a szolaszik között nincsen nyomorék, béna vagy hibás egyén, ez különben magyarázható azzal is, amire később még rátérek, hogy az egyszer elkészült szolaszi alkatrészei romlás vagy kopás esetén bármikor felcserélhetők és pótolhatók anélkül, hogy az egésznek összhangja és egyénisége megváltoznék. Hence it comes that among the solasis there is no cripple, no maimed or defective individual, which, moreover, may also be explained by that which I shall touch upon later: that the parts of a solasi once finished may at any time, in case of decay or wear, be exchanged and replaced, without the concord and the individuality of the whole being altered thereby. Erről még bővebben kell majd beszélnem, kapcsolatban azzal a nagy különbséggel, ami a faremidói lények közt és közöttünk fennáll a születés, élet és halál fogalmazásának szempontjából. Of this I shall have to speak more fully hereafter, in connection with that great difference which subsists between the beings of Faremido and ourselves in respect of the conception of birth, life, and death. Arról is korai volna még beszélni, hogy a hosszú asztalok mellett és között elhaladva, hányféle és minemű szervek gyártását figyelhettem meg, e szervek nagy részének nemcsak célja, de még szerkezete is merőben érthetetlen és felfoghatatlan lévén akkori ismereteimmel. It would also be premature as yet to tell how many kinds and manner of organs I could observe in the making, as I passed beside and between the long tables, the greater part of these organs being, with my knowledge at that time, utterly unintelligible and incomprehensible not only in their purpose but even in their structure. Csak annyit jegyzek meg, hogy az utolsó asztalon túl egy dobogón láttam egy teljesen elkészült, összeállított szolaszit mozdulatlanul állani, körülötte sürögtek a munkások, és úgy látszik, éppen azokkal a mozgató szerkezetekkel szerelték fel, amiket földi szóval motornak neveznek: egy nyíláson éppen valami folyadékot öntöttek bele, és alulról megcsavartak valamit. I remark only this: that beyond the last table, upon a dais, I saw a solasi, fully finished and assembled, standing motionless; about it the workers bustled, and it seemed they were just then fitting it out with those moving mechanisms which in earthly speech are called a motor: through an opening they were just then pouring some liquid into it, and from below they screwed something tight. Elmenőben még hallottam, amint a szolaszi belsejében zengés indult meg, és visszapillantva láttam, amint fejét lassan felemeli és körülnéz. As I went away I heard yet how within the solasi a ringing set in, and looking back I saw how it slowly raised its head and looked about. --- Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715). English translations: © 2026 1732 Studios, LLC — original translations from the public-domain Hungarian, pending editorial review.