b
Words of Gulliver's Fifth & Sixth Voyages · 401 headwords
Each word with its meanings, its forms, and the lines it stands in.
baj
trouble; of the trouble; as a passing ill 10 times
baj, bajnak, bajtól
noun, nominative, singular; noun, genitive, singular; noun, dative, singular
- Azután elmondta Midore, hogy a Föld nevű szolaszit tényleg mintegy hatvanezer éve vizsgálja ő maga, mert ez a kérdés érdekelte, és sejtette, hogy ott valami baj van.
- De valami baj volt, a hölgy eleinte figyelt, aztán szórakozott lett, pedig szerelemről is szó volt.
- Legfeljebb kiderül, hogy az irodalom nem is művészet - annyi baj legyen.
bajtárs
my comrades'; to my comrades; my comrades 3 times
bajtársaim, bajtársaimnak, bajtársaimat
noun, nominative, plural, first-person singular possessor; noun, dative, plural; noun, accusative, plural, first-person singular possessor
- Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak.
- Életem ebben az időben igen nehéz volt, míg erőim egyrészt erősen igénybe vette az a munka, amit ingyen és önzetlenül ajánlottam fel bajtársaimnak, kik a szent cél érdekében, hogy védtelen nőinket megvédelmezzük a barbároktól, egyesültek - másrészt, e külön munka mellett egyre nagyobb gondot okozott, hogy feleségemet és leánykámat eltarthassam.
- Vajha megértenék, hogy én, a szerény utazó és seborvos, nem kívánok magamnak méltóbb hivatást, mint hogy vitéz bajtársaimat, a hős angol katonákat, néhány szerény megfigyelésemmel mulattassam a pihenés óráiban - s ha hazám szebblelkű honleányai is szívesen olvassák egyszerű útleírásomat, ezzel már többet értem el, mint amennyit megérdemeltem.
bal
left; to the left 4 times
bal, balra
adjective, nominative, singular; noun, sublative, singular
- Volt egy ember, akinek az arca és melle hordónagyságúra dagadt, mert a gégét átfúrta egy golyó s a levegő félig a tüdőbe, félig a bőr alá hatolt, és volt egy másik, akinek a bal karja leszáradt, mert a jobb vállán egy gránátszilánk szétszaggatta az artériát.
- Iszonyú rémület fogott el, és félrelöktem őt; nehezen billent balra és feje előrebukott.
- Ragyogó napfényben úszó vidék terült el: egyik oldalon enyhén emelkedő hegyhát, bal kéz felől csillogva kanyargó folyó, partjain kékeszöld cserjék.
Baloldali
Left once
Baloldali
Part of 'Baloldali Szövetség', 'the Left Alliance'.
barát
friend; to a friend of mine; to his friends 7 times
barátja, barátomnak, barátainak, barátai, barátaim, Barátokra
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, dative, singular, first-person singular possessor; noun, dative, plural, third-person singular possessor
- Az ő barátja, Szidó, egy alkalommal a Laszomi bolygó légkörét horzsolva (így nevezik a Földet), csodálkozva fedezett fel a légkörben egy csaknem értelmes lénynek látszó alakot lebegni, olyan magasságban, ahol az ő Laszomiról való tudomásuk szerint, semmiféle anyag nem szokott jelentkezni.
- Másrészt mit ért az alatt, hogy fertőző, mert, ha jól vettem ki szavaiból, az ő barátja tévedésből a repülőgépet nézte értelmes lénynek és engem, aki benne voltam, valami egyébnek tekintett.
- De bennem megmaradtak, és később egyik barátomnak említettem, futtában, ezeket a gondolatokat és ötleteket.
barátnő
her friends; of a friend of hers 3 times
barátnőit, barátnőjének
noun, accusative, plural, third-person singular possessor; noun, genitive, singular, third-person singular possessor
- Később fel is ugrott, egy barátnőjének valami ügye jutott eszébe, akinek telefonálni kell.
- Nőm közben barátnőit látogatja, szabónőjét keresi fel: fáradhatatlan abban a törekvésben, mely a nő legszentebb kötelességét - hogy mindig szép és kívánatos, a férfi tevékenységének buzdítója és jutalma legyen - alkotja.
- Három fal már elég magas; ha a negyedik is eléri őket, értesíteni fogja barátnőit, hogy jöhetnek a füstölőkkel.
barbár
barbarous; from the barbarians 4 times
barbár, barbároktól
adjective, nominative, singular; noun, ablative, plural
- Emlékszem, milyen őszinte felháborodást keltett bennem, röviddel Faremidóba való utazásom előtt, mikor a barbár németek bombázni kezdték a reimsi székesegyházat, ugyanekkor csak futólag jegyeztem meg magamnak, hányan estek áldozatul ez ütközetnek.
- Életem ebben az időben igen nehéz volt, míg erőim egyrészt erősen igénybe vette az a munka, amit ingyen és önzetlenül ajánlottam fel bajtársaimnak, kik a szent cél érdekében, hogy védtelen nőinket megvédelmezzük a barbároktól, egyesültek - másrészt, e külön munka mellett egyre nagyobb gondot okozott, hogy feleségemet és leánykámat eltarthassam.
- Ugyanazt figyelték meg egy másik halfajtánál, melynek hímje a nőstényhez képest oly kicsiny, hogy tőle való félelmében állandóan a nőstény bélcsatornájának túlsó nyílásában tartózkodik, s különös szerencséjének tekinti, hogy a nőstény fajfenntartásra szükséges szervei véletlenül ugyanott vannak, és nem például a szemei között, mely esetben nem volna ideje hozzá, hogy dolgát elvégezze, mert kegyetlen és barbár párja előbb felfalná.
barna
brown; the dark-haired 3 times
barna, barnák
adjective, nominative, singular; noun, nominative, plural
- Bőr helyett barna kéreg födte el testét, két lába a földbe gyökeredzett, és kitárt karjai közt idegenszerű levelekből lombsátor képződött feje fölött.
- A fej zömök és alacsony, a barna kéreg-arc felém fordítva.
- Később ez a tudomány igen kifinomodott: különféle tulajdonságok alapján állította szembe egymással a bullok-okat, kiderült, hogy a haj, a fül, a körmök növése, színe, szaga és halmazállapota szoros összefüggésben áll a bullok természetével és szándékával - így keveredtek harcba először az alacsony növésűek és a magasak, aztán a kiálló pofacsontúak és a beesett szeműek, a szőkék és a barnák, a kövérek és soványak.
bánat
sorrow; with grief; grief 4 times
bánat, bánattal, bánata
noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Aznap fájó szívvel s reménytelen bánattal lelkemben, elbúcsúztam azoktól a szolasziktól, akiket megismerni szerencsém lehetett.
- Ennek a közösségnek közös öröm és közös bánat diktálja törvényét - polgárainak egy kötelessége van: akarni és keresni a jót és helyeset és szépet, a rossz, és helytelen és csúnya helyett.
- És az ő alakulásában éppen olyan döntő faktor mindaz, ami származása óta történt vele, társadalmi élete, öntudata, állati akaratától független emberi akarata, lelke, vágya, terve, öröme és bánata, mint az adottságok, amiket állatszármazásával örökölt.
bár
although; though 15 times
bár, Bár
- Bár szorosan véve nem tartozik szakmámba: néhány érdekes idegkórtani megfigyelést is feljegyeztem: kezembe került például egy japán katona (tudnivaló, hogy az európai kultúra megmentésére japánokat is segítségül hívtunk), aki a harctéren megőrült - az a rögeszméje volt, hogy ő tudja, miért harcol.
- Így húszlépésnyi távolságról tisztán kivehettem egész alakját, határozottan emberformájú volt, bár szokatlanul hatott.
- Hosszadalmas volna időrendben részletezni annak a néhány hónapnak történetét, mely Faremidóba való érkezésem s ama nap közt eltelt, amikor elmondhattam, hogy törve és ügyetlenül bár, de már ki tudom magam fejezni a szolaszik nyelvén, s nagyjából megértettem azt, amit ők beszéltek.
bátor
brave; boldly 5 times
bátornak, bátor, bátran
noun, dative, singular; adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
Predicative dative, as in 'bátornak lenni' = 'to be brave'.
- Az embernek bátornak kell lenni, mondta a Törvény - de kiderült, hogy a nőnek például nem kell, sokszor nem is szabad bátornak lenni.
- S ha tekintetbe vesszük, hogy a víznek, a levegőnél sűrűbb elemnek folytonos áramlása és érintkezése végtelenül gyengéd és érzékeny bőrüknek egész felületével szüntelenül csiklandozza és bizsergeti tapintóérzékük minden porcikáját: bátran elmondhatjuk, hogy az oiha születésétől kezdve utolsó pillanatáig pillanatra sincsen híjával annak a ritka és sűrített állapotnak, amit mi a testi jóérzés legnagyobb fokát jelentő szóval, a gyönyör-rel szoktunk megjelölni.
- A nők választójogának bátor és lelkes előharcosai, kik Európa-szerte küzdenek a női nem sajnálatos elnyomatása ellen, bizonyára csodálkozni fognak, s talán el sem hiszik nekem, hogy Opula, az oihá-k királynője, ki egész életét örömök és élvezetek keresésében, játékkal és cukorkák szopogatásával töltötte, s így a mi felfogásunk szerint, az elképzelhető legalacsonyabb szellemi életet élte, meglepően gyorsan fogta fel egész értelmét és jelentőségét mindama bonyolult kérdéseknek, amelyeket szárazföldi életünkkel kapcsolatban előadtam neki: - annál csodálatosabb ez, mert hiszen említettem már azt a szégyenletes és megalázó módot, amihez folyamodnom kellett, hogy teljesen közönyös értelmét érzékein keresztül közelítsem meg, az oiha-nyelv sajátságos lelkendező, csupa indulatszó, inkább érzékingerlő, mint fogalomkeltő zenéjével.
bátorság
with its courage; his courage; my courage 3 times
bátorságával, bátorságát, bátorságom
noun, instrumental, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, first-person singular possessor
- Gyönyörködő lélekkel élvezem egyiknek csendes, mély bölcsességet, érzékeny megértését mindennek, ami emberi - a másik elragad bátorságával, ahogy farkasszemet néz az élet kegyetlen igazságával - a harmadik fellelkesít, megrázza képzeletem, csodás lehetőségek, még csodásabb valóságok kápráztatóan éles rajzával, mindig teljes kört leíró pazar gazdagságú reflektorával a képzettársításnak.
- És e pontnál valamit előre kell bocsátanom, valamit meg kell magyaráznom, néhány hasonlattal kell élnem, nehogy forrón szeretett honfitársaim és imádott fajtám büszke férfiai azzal vádoljanak, hogy hamis és útleíróhoz méltatlan adatok koholásával, vagy valódi megfigyelések elferdítésével, hibás és felületes értelmezésével olyan jelenségek lehetőségét állítom, melyek mélyen sértenék a férfibüszkeség nemes kultuszát, s jogos s méltó önérzetében támadnák meg a világ urát, az alkotó és hódító férfiembert, kinek korlátlan bátorságát és tökéletességét éppen napjainkban bizonyítja diadalmasan sok dicső ütközet, ostrom, ragyogó előrenyomulás, halált megvető vitézség, ragyogó hősi halál.
- Ennek a balhitnek köszönhettem bizalmát, nem volt jogom, de bátorságom se volt visszautasítani ezt a bizalmat.
be
(particle: in); in; (particle) 34 times
be, Be
adverb; verbal particle; adverb (separable verb particle)
mutat + be = bemutat "display/present"; the contextual sense is carried by mutatták.
- Jelentkezésem után a Bulwark sorhajóra osztottak be, amelynek feladata volt Essex közelében védeni a partokat, és esetleg támogatni a hajóhad támadó akcióját.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
- Igaz - ezt be kell vallania -, hogy volt egy idő, amikor komolyan megrémült, s azt hitte, a betegség komoly és végzetes fordulatot vesz: abban az időben lehetett ez, mikor az én szavaim szerint az általam embernek nevezett doszire agyában hirtelen új szerv indult fejlődésnek, az a szerv, amit én a tudat szervének neveztem.
becsül
they esteem; esteemed; I esteem 6 times
becsülik, becsülte, becsülöm, becsüljön, becsülni
verb, present, indicative, definite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular
- Megértettem volna, hogy az ember önmagánál mindig többre becsülte azt, amit alkotott, s minden alkotásában arra törekedett, hogy önmagát is megalkossa, újra és tökéletesebben, hogy aztán megszűnjön lenni, mint felesleges agyagminta, amibe az ércet öntötték.
- Nem tudom, a világ megváltása, kétezer év szellemi tápláléka, az Új Testamentum végleges megoldása-e erkölcsi törvényünknek - a magamfajta Beszélő Ember az Ótestamentumban és a buddhizmusban foglalt igazságok szabatosabb, világosabb, általánosabb és tökéletesebb megfogalmazásnak tekintem, és ezzel korántsem becsülöm kevesebbre jelentőségét, mint a római pápa.
- Hogy engem ilyen eszményi férj és férfi gyanánt tiszteljen és becsüljön mindenki: ez volt csak velem törődő feleségemnek minden törekvése.
becsület
honor; her honor; for his own honor 4 times
becsület, becsületét, becsületéért
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, causal-final, singular, third-person singular possessor
- A gondolkodás törvényeit, az emberi becsület zsinórmértékét, az emberméltóság jogait, kötelességeit olyan módon fogalmazták meg, mintha gyakorlati alkalmazásban mindezeknek az ideáloknak csak a férfiember életében kellene érvényesülni, igazolódni.
- A becsület, jog és kötelesség, emberi ideáljai, mikor példaképet kerestek rá, mikor követendő elvnek állították elénk: az embert, akire vonatkoztak, éppen úgy férfi mivoltában képzeltették el, mint ahogy az Istent, egészen természetes módon férfinak képzelte el fogalmának első megalkotója, egyszerűen azért, mert az illető véletlenül férfi volt és szórakozottságában, éppen egyedül lévén abban a percben, megfeledkezett arról, hogy nő is van a világon.
- Nekem gyanús az egész lovagias kor, amely folyton az ember női becsületét védi, miközben senki sem védi az ember férfibecsületét.
befejez
to finish; concluded; (particle) 5 times
befejezni, fejezte, be, befejezte
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, infinitive; adverb (separable preverb)
- - Mindezt - fejezte be Midore - csak azért mondtam el, hogy bizonyítsam, mennyire megértettem azt, amit ön előadott; hasonló elmezavarok előfordulhatnak, s elő is fordulnak.
- Mindezeket gazdám egészen nyugodtan és hidegen mondta el, érdekes, hogy különös véletlen folytán az elzenélt szavak, eltekintve értelmüktől, oly csodálatos melódiává olvadtak össze, hogy miután a "generáció" szóval, mint egy elhaló akkorddal, befejezte előadását: percekig elbűvölve és szótlanul álltam, elzsongított és édes izgalomba ringatott lélekkel.
- Összeálltak hát, hogy tornyot építenek, ami odáig érjen - e torony felviszi őket a tenger felszínére, s ott egyesülhetnek majd azokkal az isteni lényekkel, kik ama távoli szférák vidékét lakják, Csakhogy - mint láttuk - a tornyot sohase tudják befejezni, az oihá-k felében elfoglalják tőlük, s ők kezdhetik mindaddig elölről.
belátás
insight 5 times
belátás
- Néhány ezer év s a munka sikerül, a koponya üregében lassan fejlődni kezd az új szerv: a Tudat szerve, mely a külső és belső jelenségeket megérti, s azokhoz nem álomszerű tudatlanságban alkalmazkodik, de a belátás és akarat világító fáklyája mellett.
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
- De Capilláriában, ahol a "két nem" ismeretlen fogalom, ahol az ember, a felsőbbrendű lény, a teremtés koronája fogalmak kizárólag az oihá-kra vonatkoznak, azt állítani, hogy egy oiha és egy bullok úgy viszonylanak egymáshoz, mint egy egésznek két fele, mint a legfelsőbb életlehetőség két egyenrangú tényezője: éppoly nevetséges és ostoba állítás volna, mintha nálunk, a szárazföldön, azt próbálná kimutatni holmi hóbortos tudós, hogy az emberi méltóságot nem az értelem és belátás, a lélek székhelye, az emberi agy képviseli, hanem például a máj, a vese, vagy a lép, vagy a nemi szerv, vagy egy erjesztőgomba, ami táplálkozásunkat elősegíti.
bele
into it once
bele
lemma was correctly fixed to 'bele' (a lexicalized directional adverb/preverb, 'into it'), but the morphology field still describes it as an inflected pronoun ('pronoun, illative, singular'), which contradicts treating 'bele' itself as the lemma.
belefog
begin (again); set to it; would begin 3 times
belefogok, belefognak, belefognék
verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, conditional, definite, third-person, plural
- Már-már azon voltam, hogy a nagyobb társaságra való tekintettel újból belefogok mondókámba, midőn a hozzám legközelebb álló hölgynek egy mozdulata a legnagyobb álmélkodás döbbenetével forrasztotta ajkamra a szót.
- Ők belefognak újra, hittel és bizalommal.
- Ezt meg kell érteni, mielőtt belefognék a "toronyvédelmi jog" kialakulásának történetébe.
belőle
of it; from it; out of it 25 times
belőle, belőlem, belőled, belőlük
adverb; adverb, pronominal (from -ból/-ből + 3sg)
Surfaces vary by person (belőle/belőlem/belőled/belőlük): out of it/him/her, out of me, out of them.
- Igen, kéreg volt biz az, de puhább, mint a közönséges fáké, érintésemre rózsaszínű nedv szivárgott belőle.
- Ezt az állatot választja ki az élet, hogy belőle tökéletest alkosson.
- Más szóval: Midore aggodalma, hogy az élősdi doszirék a szegény Földet pusztítják el, eszik meg s így diadalmaskodnak rajta, túlzottnak bizonyult: a doszirék éppen csak arra használták a Földet, hogy kibújjanak belőle, s aztán, hála az ösztön szervének, egymásnak estek.
belső
inner; inside; inward 18 times
belső, belsejében, belsejéből, belsejébe, belsejét
adjective, nominative, singular; noun, inessive, singular, third-person singular possessor; noun, elative, singular, third-person singular possessor
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
- A gép belsejéből állandó, kellemes zengés hangzott, a szárnyak leereszkedtek a földre.
- Válaszul fülsértő, süket recsegés támadt a fa belsejében, a kitárt karok erőlködve rángatództak, aztán megint csendes lett a fa.
belül
within; inside 6 times
belül
preposition; postposition; adverb
- Ebben az automatában belül egy ember ült, az ő kezébe esett a pénz, és ő tolta ki a cukrot a nyíláson.
- Ez a szerv az agyban indult fejlődésnek, az ösztön szervén belül: félni lehetett, hogy teljesen kifejlődik, elnyomja és fölöslegessé téve, végleg kiszorítja az ösztön szervét, annak helyébe lép, megismeri a lét lényegét s megértvén a szerves test tökéletlenségét, romlandóságát, a szolaszi szervetlen, maradandó, pusztulásnak ki nem tett anyagával, arannyal és ásványokkal pótolja azt, s végre legyőzi a halált, más szóval megszűnik betegség, azaz mulandó jelenség lenni.
- A furcsa mozgolódásból és nyüzsgésből, ami élénk, bujkáló tevékenység érzését keltette anélkül, hogy határozottan láthattam volna valamit, arra kellett következtetnem, hogy az épület belül tele van ezekkel az élőlényekkel - s hogy most, idegen és különös állat közeledvén lakóhelyük felé, riadtan visszahúzódtak, és a nyílásokon keresztül vizsgálnak.
belülről
from within 4 times
belülről
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- Kiderült, hogy a doszirék életüket úgy akarják fenntartani, hogy egymást megeszik, százféle alakban; ebből nyilvánvaló, hogy az egész dolog nem tarthat soká, valamint el kell pusztulnia minden szerkezetnek, mely az életéhez szükséges anyagot nem kívülről, egy nem hozzá hasonló világból veszi s alakítja át céljainak, hanem belülről, önmagában emészti fel, újra és újra.
- Csónakot, ugye, nem lehet belülről előremozgatni, csak ha kívül, evezők segítségével, megkapaszkodom a vízben, az élet csónaka is megáll, ha nincs hozzá evező, ami a valódi létbe ereszti gyökerét.
benn
in me; in them twice
bennem, bennök
adverb; pronoun, nominative, plural
Archaic pronoun form (modern bennük).
- Csakhogy az én testem mai formájában még nem érett meg erre, ha most végezné el velem ezt a munkát, fölösleges fájdalmakat okozna nekem, s erre semmi szükség, tekintve, hogy rövid idő múlva, amit mi tíz-húsz évnek nevezünk, ez a folyamat úgyis magától megindul bennem, s nem kell majd szenvednem miatta.
- Beszéltem a könyvekről, amelyeket a régiek írtak, mindent összegyűjtve bennök, amit rövid életük alatt megfigyelhettek s tapasztalhattak.
benne
in me; in it; within me 32 times
bennem, benne, bennünk, bennük
Citation form of the inessive pronoun paradigm; gloss depends on the inflected person (bennem, bennünk, ...).
- Különös érzést keltettek bennem e hangok: mintha hozzám szólnának valami ismeretlen nyelven, aminek nincs szövege.
- Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak.
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
bennszülött
natives; of its natives; native 11 times
bennszülöttek, bennszülötteinek, bennszülöttet
noun, nominative, plural; noun, genitive, plural, third-person singular possessor; noun, accusative, singular
- - A bennszülöttek elfogják a szerzőt.
- Kalandos hajlamom s az utazó-ösztön, mely annyi balvégzetű szerencsétlenség okozója volt már életemben (s amelynek elnézését csak azért remélem az olvasótól, mert hiszen mégis e nyugtalan ösztön tette lehetővé, hogy az útleírások történetét néhány szerény és igénytelen adattal gazdagítottam) felébredt: második gondolatom már az volt, hogy meg kell tudnom, milyenek azok a bennszülöttek, akik ezt az országot lakják.
- Úgy érveltem magamban, hogy a bennszülöttek nem is lehetnek messze: ahhoz, hogy még megfulladásom előtt, idejében felszerelték rám a kopoltyúkat, kevés időt vehettek igénybe - s azóta legfeljebb fél óra telhetett csak el.
benyomás
impressions; impression; her impression 6 times
benyomások, benyomását, benyomással, benyomás, benyomása
noun, nominative, plural; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Különben lehet, hogy ez a tanulmány maga is hosszabb időt vett igénybe, mintsem akkor hittem: a rengeteg új benyomás oly lázas sietséggel torlódott értelmembe, hogy eszembe se jutott mérni az időt, melynek mérése ott különben is más törvények szerint történik.
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
berendezés
its furnishing; for furnishing 4 times
berendezése, berendezésére
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, singular, third-person singular possessor
- Fiziológiai berendezése a nőnek erre a szerződésre kedvező előnyöket biztosított.
- A legcsodálatosabb ellentét azonban e palota építkezése és berendezése között tátongott.
- És úrnőm néhány rövid és tartalmas szóval, kapcsolatban beszélgetésünkkel, végre megértette velem, amit eddig csak homályosan sejtettem, hogy honnan származik Capillária gazdag és fényűző berendezése - a pompás paloták nehéz kövekből, furcsa félbemaradt tetőkkel -, a monumentális csarnokok apró, könnyű csecsebecsékkel kirakva - a lenge öltözetek - az egész gondtalan fényűzés: rengeteg munka eredménye - holott munkának, fáradságnak, erőlködésnek nyomát sem fedeztem fel az oihá-k társadalmában.
beszáll
we boarded once
beszállottunk
beszállottunk is an older form of beszálltunk.
beszéd
speech; from the speech; my speech 5 times
beszédnek, beszédjéből, beszéd, beszédet, beszédemet
noun, dative, singular; noun, elative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular
lemma corrected from the inflected 'beszédj' to the headword beszéd.
- Érdekes, hogy ennél a betegségnél a hangszálak is elromlanak, a tiszta és kellemes rezgőhangok helyett kellemetlen, súrlódó zörejek törnek elő a szolaszi torkából, olyan hangok, amik különben nagyon hasonlítanak ahhoz, amit beszédnek szoktam nevezni, s ami olyan kínosan karcolja a fülkagylót.
- Azt a tanulságot, amit ott szélben és viharban, a hő és villamosság testetlen zenéjében felfogtam, végleges igazságában el nem magyarázhatom itt a Földön, mert amaz egyetlen nyelv, amelyen kifejezhetném, nálunk idegen és érthetetlen dadogás csak, amit úgy nevezünk: a zene misztikuma, s ami alatt olyasvalamit s annyit sejtünk csak, mint az alvó azoknak beszédjéből, akik ágya mellett állanak.
- Hamar észrevettem, hogy őfelsége csak abban az esetben hajlandó valamely gondolattal vagy elbeszélt közléssel foglalkozni, ha az valamely érzéki ingerrel van kapcsolatban - megpróbáltam hát beszéd közben szájamat oly közel hozni a tökéletesen átlátszó, finom és halvány rózsaszínhez hasonló fülecskéhez, hogy a kiáramló lehelet állandóan borzongassa e gyengéd testrészt.
beszél
I spoke; to speak; I speak 61 times
beszéltem, beszélni, beszélek, Beszéltem, beszélt, beszél, beszélnem, beszéltünk and 7 more
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, infinitive; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
- A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.
- Közben gyakran lefordította felém aranyló fémfejét, s a ragyogó szemekből kékes fény áradt le rám, majd énekelni kezdett, és most már határozottan éreztem, hogy ezekkel a hangokkal hozzám szól, és hogy ebben az országban így, zenei hangokkal beszélnek, zenei hangokból tevődnek össze a szavak.
- Erről még bővebben kell majd beszélnem, kapcsolatban azzal a nagy különbséggel, ami a faremidói lények közt és közöttünk fennáll a születés, élet és halál fogalmazásának szempontjából.
beszélgetés
conversation; our conversation 3 times
beszélgetés, beszélgetésünk
noun, nominative, singular; noun, nominative, singular, first-person plural possessor
- - Különös beszélgetés.
- Egy másik beszélgetésünk alkalmával, melyben hivatkozott arra a kellemes és újszerű bódulatra - az örömök bonyolult összetételének egy-egy újabb variációja nagyjelentőségű esemény az oihá-k életművészetében -, melyet legutóbbi előadásom keltett benne, Opula arra kért, beszélnék hosszasabban azokról a lényekről, akik az eddigiek alapján, úgy látszik, aránylag még a leginkább hasonlítanak "érzelmes lényekhez" (az "értelem" szót náluk az "érzelem" helyettesíti mint legmagasabb életforma), vagyis hozzájuk, és akiket én "nők"-nek neveztem: ennek a szónak ugyanis van rá hatása (az ő nyelvükön ez azt jelenti, hogy érti a szóval jelölt fogalmat), aminthogy alkalmam volt erről meggyőződni.
- Erre a pontra érve, örültem, hogy az egész beszélgetés alatt fokozódó nyugtalanságomon talán enyhíthetek (aznap reggel nagyon leverten ébredtem: Opulá-val álmodtam megint), s feldobtam a kérdést, hogy állunk mindezek után a goncsargó-val, vagyis azzal a természeti tüneménnyel, amit a bullok-ok valami földrengésfélének képzelnek, s ami tornyaikat halomra dönti.
Beszélő
Speaking once
Beszélő
Part of 'Beszélő Ember', 'Speaking Man'.
beteg
sick; diseased 16 times
beteg, Beteg
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- - Beteg szolaszik.
- Az ilyen beteg szolaszit onnan lehet megismerni, hogy a szeme befelé fordul; zavart és lázas szavaiból kiderül, hogy a saját agyát látja a világ helyett, amit látni kellene, s úgy beszél agyáról, erről az egyszerű és jelentéktelen műszerről, mely csak használata révén ér valamit, mintha az volna maga a világ.
beteges
sickly; diseased; morbidly 6 times
beteges, betegesen
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- E szavaknál Midore utánozni próbálta ezt a beteges zörejt, és legnagyobb meglepetésemre, eléggé érthetően, két, előttem ismerős szót ejtett ki, ezeket: "történelmi materializmus".
- Különös összetétel ez, amelynek természetét az ő vegyészeik még nem ismerik, csak romboló és beteges hatását; ahol egy ilyen doszire megjelenik, az anyag felbomlik, rossz szagú nedvek keletkeznek és formátlan viszkető daganat.
- Most már megmondhatom: Capillária lidércnyomásos álma annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre, a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést, amivel megtagadta tőle az önmagát férfitársában, a másik énben felismerő én biztonságos, boldogító érzését.
betegség
disease; sickness; malady 28 times
betegség, betegségnek, betegséget, betegsége, betegségben, betegségnél, betegségről
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, dative, singular
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
- Mindez rendben volna, mert hiszen hasonló betegség náluk is előfordul, s a szolaszi-gyárban erre külön reparáló műhelyt állítottak fel: megtörténik ugyanis, hogy a koponya tiszta és helyesen összeállított folyadéka, a szolaszi agyveleje (mint ahogy mi mondanók) elromlik.
- Érdekes, hogy ennél a betegségnél a hangszálak is elromlanak, a tiszta és kellemes rezgőhangok helyett kellemetlen, súrlódó zörejek törnek elő a szolaszi torkából, olyan hangok, amik különben nagyon hasonlítanak ahhoz, amit beszédnek szoktam nevezni, s ami olyan kínosan karcolja a fülkagylót.
betegségokozó
disease-causing; disease-breeding 3 times
betegségokozó
- Ezzel szemben feltűnően sok mozgó, tehát fertőző doszirét látnak már régóta a Földön, különböző formákban és sokféle fajtát; feltehető, hogy ezek a betegségokozó csírák pusztították el a földi szolaszik életlehetőségét, ez valószínű is, mert mindenütt, ahol valami értelmesnek látszó lényt felfedeznek, olyat, amelyik vasból vagy acélból van, s amit villamosság vagy hő mozgat: mindig ott lebzsel benne, vagy körülötte az egész sereg doszire vagyis élősdi.
- A faremidói tudósok már meg is állapították helyemet a betegségokozó baktériumok sorrendiében, és Szidó, akinek felfedeztetésemet köszönni lehet: remiszolami-szidorénak nevezett el, ami megközelítő fordításban emberutánzó-bacillust jelent, olyan betegségcsírát, mely mint élősdi, az élő, szervetlen lényekéhez hasonló tulajdonságokat vesz fel, hogy közelebb férkőzhessen hozzájuk; így hangokat is ad és fej alakú felső részében egy olyan anyagot termel, melynek váladéka, a gondolat, külsőleg hasonlít az ő szellemi termékeikhez.
- Abban az időben igen komolyan foglalkozott ezzel a kérdéssel, s bizonyos üvegek segítségével figyelte a doszirék természetét és viselkedését s életfeltételeiket: mert csak így lehetett szó arról, hogy végleg kipusztítsa az egész betegségokozó fajtát.
betetőzné
would crown once
betetőzné
Tagged as a noun but functions as a verb (conditional 'would crown') in this line.
betű
with letters; letters; letter 4 times
betűkkel, betűket, betű
noun, instrumental, plural; noun, accusative, plural; noun, nominative, singular
- A kapu fölött aranyjegyeket vagy betűket vettem észre ez alkalommal; később megtudtam, hogy az ő írásukban ezek a jegyek annyit tesznek: szola-szi-mi-re, ami hozzávetőleges magyar fordításban szolaszi-gyárat, vagy szolaszi-műhelyt jelent.
- Most, míg ezt írom Önnek, egy budai kis kávéházban, a rikkancs lappéldányt tett le elém: az első oldalon nagy betűkkel olvasom: Chamberlain, Benessel való tárgyalás után, be akarja terjeszteni a parlament elé az Európai Egyesült Államok alkotmányáról szóló törvényjavaslatot.
- Mi a nobilitás fogalmát a nemes, az ignobilisét a nemtelen szóval fejezzük ki: betű szerinti értelmezésében nemmel felruházottat és nemileg közömböset jelent ez a két szó: - az emberi nemesség, előkelőség mértéke tehát az, hogy mennyire férfi, vagy mennyire nő az ember.
bevall
to confess; I confess 4 times
bevallani, bevallom
verb, infinitive; verb, present, indicative, definite, first-person, singular
- Sietek bevallani, hogy evvel a Kétnemű Ember című könyvvel is úgy vagyok, mint a Capilláriával voltam annak idején - szívesebben mondanám el az egészet egy kedves, okos, másnemű embertársamnak, de most már tudom, hogy nem hallgatna végig, kénytelen leszek vagy megírni, vagy elfelejteni az egészet.
- Ezen a napon, restelkedve vallom be, valami érthetetlen és léha jókedv uralkodott rajtam, mely élénk ellentétben volt szeretett hazámnak szomorú helyzetével, s az olvasó csak úgy bocsáthat meg nekem, ha bevallom, hogy előzőleg némi szesztartalmú italokat élveztem.
- De jó kedvem volt és - csak azért vallom ezt be, mert elhatároztam, hogy mindent úgy mondok el, ahogy történt, nem szépítve és nem színezve az eseményeket oly utazók módjára, akik csak külső hatásra törekszenek - bevallom, még daloltam is.
bevár
we await; to await 3 times
bevárjuk, bevárni
verb, present, indicative, definite, first-person, plural; verb, infinitive
- Legjobb tehát, ha bevárjuk, míg a betegség önmagától lefolyik: bevárjuk, míg a doszirék elborítják az egész Földet, s testi értelemben, teljesen kifejlődnek; ekkor, tapasztalás szerint, az ösztön szerve úgyis elvégzi a többit: a doszirék megtámadják egymást, egymásban önmagukat, s megindul a pusztulás, kezdődik a betegség halála.
- Eleinte nagy sikerrel harcoltunk, rengeteg foglyot ejtettünk, ezeket a torony pincéjében zártuk el és tápláltuk - sajnos, óriási veszteségeink utánpótlását képtelen lévén bevárni, december végén a kurgi bullok-ok elől kénytelenek voltunk visszahúzódni, feladni a terepet.
béke
peace; with peace; in peace 6 times
békével, békét, békéjét, békében
noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- Hogy tehát Európa békéjét biztosítsa, hazám hadat üzent Németországnak, mint a kultúra kerékkötőjének, amelyik folyton háborúval fenyegette a világot.
- Nem vitatkoztam velük, békével és türelmesen várom a felszabadulás napját, bízva jó gazdám ígéretében, aki megmondta nekem, hogy magához vesz, ha testemet érettnek ítéli majd e megtiszteltetésre.
- Lehet, hogy aki békét akar, annak háborút kell viselnie - de hogy szerelem és nemi harc nem azonos fogalmak, azt hiába tagadja az "ősi és örök nemi törvény" vajákosa.
békés
peaceful; peacefully 4 times
békés, békésen
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Még egyszer fölvetettem szemem, hogy búcsút vegyek az ég napfényes felhőitől, melyek oly békésen úsztak a magasban - aztán széttártam karjaim, s csendesen átadtam fáradt testemet a mélységnek.
- Mert ha így van, akkor én, úgynevezett "gondolkodó" bullok-társaimmal egyetemben, azt szeretném, hogy a nők ne minél szebbek, hanem minél csúnyábbak legyenek, a békés együttműködést, az emberi fajta haladását, felfogásom szerint, nyilván ez biztosítja csak.
- A szomszédos tornyokkal békés egyetértésben éltek hosszú ideig, míg a múlt században egy goncsargó (így hívják ők azt a katasztrófát, mikor az oihá-k kifüstölik őket és elfoglalják a tornyaikat: olyanféle természeti tüneményt értenek alatta, mint nálunk a földrengés) alkalmat nem adott bizonyos összetűzésekre, amiknek következményeit a következő, utolsó fejezetben, igyekszem majd röviden elmondani.
biblia
Bible; bible 3 times
biblia, bibliája
noun, nominative, singular; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- - Az oihák bibliája.
- Ez a kitűnő hölgy ugyanis, aki mint valódi oiha, sem történelmet, sem hagyományt nem ismer és nem is akar ismerni, egyszer, mikor a mi történelmünkről és főként a biblia szent hagyományairól beszéltem neki - kapcsolatban az ember teremtésével - csodálkozásának adott kifejezést, hogy mi ezt szimbolikusan úgy képzeljük el, hogy előbb volt a férfi, Ádám, s ennek egyik testrészéből, vagy, ahogy a biblia mondja oldalbordájából lett a nő, Éva.
birtok
possession; into possession of; in possession of 7 times
birtokába, birtokában, birtoka, birtokát, birtok
noun, illative, singular, third-person singular possessor; noun, inessive, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Nagyon kevéssé mégis megvigasztalt az a meggondolás, hogy ez esetben viszont az említett összeg megmarad a biztosító társulatnak, amely állami intézet volt, annak az imádott államnak birtoka és tulajdona, melyért életemet és véremet szívesen áldozom vala, hogy gyenge és védtelen nőit és árváit megvédelmezzem.
- Világosan éreztem, hogy nem lehet másról szó, s emlékszem, még ilyenfélét is gondoltam: elég különös, hogy a diadalmas emberi szellem, mely a fotografálógéppel tökéletesebb szemet, a telefonnal tökéletesebb fület szerkesztett, s a légcsavarral felhők közé emelte fel a nehéz emberi testet, példát látván a madarakban: eddig még nem gondolt arra, hogy a végtelen óceán mélységét is birtokába vegye, a kopoltyúval való lélegzés tanulsága szerint oly szerkezetet eszelve ki, mely e szerv működését tökéletesen elvégezve, éppen úgy szabad és korlátlan mozgású hallá, vagy kétéltűvé varázsolja az embert, mint ahogy a repülőgép madárrá varázsolja.
- Ami a "repedt sarkú pesztonká"-t és "házmesterleány"-t illeti, nem érti, miért beszélek róla megvetéssel, mikor magam elismertem, hogy ugyanazt az eredményt: gazdagságot és jólétet, amit a férfi a legnagyobb erőfeszítéssel és munkával ér csak el, mint jogos birtokát veszi tulajdonába, egyszerűen azzal a ténnyel, hogy létezik - hogy tehát az ő puszta létezése lényegben ugyanaz, amit a férfinál "érdem"-nek, "erő"-nek nevezek.
birtokos
possessive twice
birtokos
Grammatical term, as in 'birtokos névmás' = 'possessive pronoun'.
- Ebben ismét nézeteltérések támadtak a nyelvtudósok egy része az első személyű személyes névmás eltörlése után követelte az első személyű birtokos névmás kipusztítását is: azzal érvelve, hogy a "miénk" szó feleslegessé teszi az "enyém"-et, és megoldja a gazdasági kérdést.
- A mozgalmakban, melyek így egymásra következtek, erősen kivettem a részemet, mint Halvargó lelkes polgára - tagja voltam annak a társaságnak, mely a személyes és birtokos névmás üres harcait elvetve, inkább az igealakok, és időmeghatározások javítását ajánlotta, s mely egy időre felül is kerekedett azzal a programmal, hogy minden jelen időben történő cselekvést úgy kell tekinteni, mintha az a jövőben zajlana le.
bizalm
with her confidence; her trust 3 times
bizalmával, bizalmára
noun, instrumental, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, singular, third-person singular possessor
- - Szerzőt Opula, az oihák királynője kitünteti bizalmával.
- Talán említettem már, hogy az oihá-k királynője, Opula, kitüntetett bizalmával és barátságával, illetve megengedte, hogy közelében tartózkodjam s tőlem telhetően mulattassam.
- Le voltam leplezve, nem tagadhattam tovább, hogy lényegileg ahhoz a megvetett fajtához tartozom, mely legfeljebb táplálkozásra és házépítésre jó - éreztem, hogy Opula szemében végleg elvesztem, és hogy soha bizalmára nem méltathat többé.
bizalom
trust; with trust; her confidence 6 times
bizalmat, bizalommal, bizalmát, bizalom
noun, accusative, singular; noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- De türelmet és bizalmat kérek, szerényen utalva négy megelőző útleírásomra, melyekben gyakran jegyeztem fel megfoghatatlan tüneményeket; ezeknek értelme és jelentősége csak a továbbiakban derült ki aztán.
- Addig is bizalommal s belső titkos örömmel nézek néha a kék ég felé, és az ő jóságos, meleg szemében, amit az emberek Napnak neveznek, néha mintha biztatást olvasnék, mely csak nekem szól: hogy még emlékszik rám, és nem fog megfeledkezni rólam.
- Ennek a balhitnek köszönhettem bizalmát, nem volt jogom, de bátorságom se volt visszautasítani ezt a bizalmat.
bizony
indeed 3 times
bizony
- És ha szépséget nem is várok, azt elvárom, hogy emberi méltóság tükröződjön az arcukon, márpedig esküszöm Önnek, hogy ez az emberi, nem férfiúi vagy női, hanem emberi méltóság mosolygó életörömhöz hasonlít kifejezésben: és ebben a korban inkább csak gyermekarcon és női arcokon találtam meg, ott látható bizony, sajnos, bizony inkább csak ott - az üde és egészséges nő arca, amit a savanyú természettudós csak nemi mágnesnek, a nemiség cégérének tud látni: bennem azt a gyanút kelti, hogy inkább hasonlít az Isten képére teremtett emberarchoz, mint például az Ön mély gondolatokat és nagyszerű eredményeket tükröző képe, Kovács úr - talán nem is a nemi vonzódás húz feléje, hanem az a vonzódás, amivel az egészség és öröm felé húzódik a betegség és boldogtalanság, függetlenül a nemektől.
- Amiket tehát az alábbiakban röviden összefoglalok, hogy az olvasónak némi fogalmat nyújtsak Capillária törvényeiről, azt mind magánszorgalomból tudtam meg, anélkül, hogy bárki is törődött volna vele, vajon tudom-e már mindazt, amire szükségem van, vagy bárminő módon igyekezett volna segítségemre sietni - ők bizony azzal se igen törődtek, hogy ott vagyok-e vagy sem.
bizonyára
surely; doubtless 8 times
bizonyára
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Amit Ön és Önök néhányan odakint, Angliában csinálnak - bizonyára nem mondok evvel újat Önnek -, az külső formában nagyon hasonlít valamihez, ami itt Európában néhányszor már megtörtént - először talán nem is Európában, csak Európa számára, Alexandriában -, utoljára a tizennyolcadik század második felében, Párizsban.
bizonyít
proves; proved; may prove 10 times
bizonyítja, bizonyítsam, bizonyítottam, bizonyította, bizonyítani, bizonyítják
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, singular
- Belátták volna, hogy az a csodálat, ami valósággal elkábított, mikor az erdei út végén feltárult előttem ama ragyogó épület, hogy ez a csodálat már maga bizonyította; gyarló emberi mivoltomban mégis méltó voltam hozzá, hogy közöttük élhessek, s talán valamikor hasonlóvá legyek hozzájuk.
- - Mindezt - fejezte be Midore - csak azért mondtam el, hogy bizonyítsam, mennyire megértettem azt, amit ön előadott; hasonló elmezavarok előfordulhatnak, s elő is fordulnak.
- Hogy azonban ettől eltekintve ugyanolyan doszire vagyok, mint más, az bizonyítja, hogy összetételemben semmiféle értékes anyag, fém vagy ásvány nem található, s hogy ennek következtében szükségszerűen betegség, vagyis mulandó jelenség vagyok (érdekes, hogy a szolaszik nyelvében ez a két szó egyet jelent), önmagát megemésztő kóranyag.
bizonyos
certain; a certain; surely 45 times
bizonyos, bizonyosan
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Mindazt, amit eddig megértetni próbáltam az olvasóval, én magam csak hosszú napok és hetek múlva értettem meg és fogtam fel, annyi bizonyos, hogy már akkor, mikor ott álltam az emberformájú fa alatt, s egyszerre megéreztem, hogy ama csodálatos gépezet, Faremidó egyik polgára engem e növénnyel összehasonlít: hogy már akkor borzongva kezdtem sejteni olyan lehetőségeket, amilyenekről nem is álmodhattam eleddig.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
bizonytalan
uncertain; uncertainly 8 times
bizonytalan, bizonytalanul
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Visszapillantva semmit sem láttam már a hajóból: a ködön keresztül bizonytalan fények villództak alattam.
- Kép és modell hajszálig hasonlít: és századunk gyermeke bizonytalanul pislog egyikről a másikra, hogy melyik az eredeti, melyik a tükör, melyiket ölelje meg, ha nem akarja kitenni magát annak, hogy üvegnek megy neki.
- Az olvasó bizonyára csodálkozni fog, hogy annyi keserű tapasztalat ellenére s miután csak a legcsodálatosabb véletleneknek köszönhettem, hogy imádott hazámat s forrón szeretett családomat viszontláthattam Redriffben - s hogy esküvéssel tett fogadalmam után, mellyel szeretett nőmnek megígértem, hogy ezentúl békében és nyugalomban szentelem életemet neki és leányomnak: mégis, hatodízben is rászántam magam, hogy mint seborvos, részt vegyek egy nagyon is bizonytalan kimenetelű úti vállalkozásban.
bizonyul
proved; proves to be; proved to be 5 times
bizonyult, bizonyul, bizonyultak
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Más szóval: Midore aggodalma, hogy az élősdi doszirék a szegény Földet pusztítják el, eszik meg s így diadalmaskodnak rajta, túlzottnak bizonyult: a doszirék éppen csak arra használták a Földet, hogy kibújjanak belőle, s aztán, hála az ösztön szervének, egymásnak estek.
- Az a feltevésem, hogy a tudat szerve kipusztította az ösztönét, hamisnak bizonyult.
- Dadogva, torkot köszörülve, sok vargabetű után rugaszkodom neki, hogy megsúgjam Önnek felfedezésem: jól tudom, hogy szavakba elmondva egy spontán érzést, valami kis jelzőn, egy interpunkción, két szó viszonylagos helyzetén, egy igekötőn múlhatik, hogy a felfedezett puskapor útszéli közhelynek, vagy a világ legeredetibb igazságának bizonyul.
biztos
surer; sure 3 times
biztosabb, biztos
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, nominative, singular
- Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak.
- Később rájöttem, hogy még biztosabb hatást érek el, ha nem fülecskéit használom erre a célra, hanem hajlékony és lágy csípőjének egy bizonyos pontját - csodálatos, hogy e ponton keresztül sokkal jobban megértett mindent, mint a szavak befogadására szánt szerv segítségével.
- Ezekről beszélek hát inkább, remélve, hogy hasznossá tehetem magam, ha néhány szerény adatot szolgáltatok ama kitűnő és komoly férfiak rendelkezésére, kik ma Európa sorsát igazgatják, s vezetik a jólét és tökéletesbülés felé, s szívesen lemondok arról a biztosabb és olcsóbb, de komoly férfihoz méltatlan sikerről, amit unatkozó nőcskék és álmodozó kisdiákok soraiban érhetnék el, ha e lapokat szerelmi nyavalygásaim áradozásával tölteném meg.
biztosít
secures; they secure; might secure 11 times
biztosít, biztosított, biztosítják, biztosítsa, biztosítsam, biztosítja
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, third-person, plural
- Hogy tehát Európa békéjét biztosítsa, hazám hadat üzent Németországnak, mint a kultúra kerékkötőjének, amelyik folyton háborúval fenyegette a világot.
- Fiziológiai berendezése a nőnek erre a szerződésre kedvező előnyöket biztosított.
- Főként az a félelem tartott vissza, hogy azonnal a dicsőség mezejére siessek, hogy imádott nőmnek abból a csekély és elégtelen segélyből kellett volna megélnie, amit a hadbavonultak hozzátartozóinak biztosít az állam.
biztosítás
insurance; of securing 3 times
biztosítás, biztosításának
noun, nominative, singular; noun, genitive, singular, third-person singular possessor
- Rávett, hogy életemet egy ebben az időben alakult társulatnál biztosítsam - a biztosítás, tekintettel katonai mivoltomra, kissé nehezen ment, s igen magas évi befizetéssel vált csak lehetségessé.
- Nekem azonnal eszembe jutott az elmulasztott biztosítás, lelki szemeim előtt megjelent imádott nőm szemrehányó tekintete s fájdalmamban hangos kiáltozásban törtem ki.
- A Többesszámú Személyes Névmás ötös tanácsa, miután ilyenformán diadalmaskodott, hozzálátott második nagy feladatának, a békés munka biztosításának előkészítéséhez.
bír
I can bear; moves her; is able 3 times
bírja, bírom
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular
- Feje fölött kinyújtottam két karom, és megragadtam a kormányt, de már éreztem, hogy végem van, nem bírom tovább.
- A naiv művész, közöttük is, mint az emberek között, istennek nevezi ezt az erőt: lerajzolja őt, áldozatot mutat be neki művével, hogy kiengesztelje és meghallgatásra bírja.
- Végezze hát dolgát, amíg bírja, s aztán pihenjen el - s majd jön új lélek, hogy új örömre serkentse halhatatlan testünket - mert a lélek halandó, csak a test halhatatlan.
bíz
I entrusted once
bíztam
bízik is the intransitive 'trust/rely on' verb (complement in -ban/-ben); here the verb takes a direct object (magam) and a sublative goal (Sorsomra), which is the transitive entrust-verb bíz (bíz valakit valamire).
bízik
trust; trusts; may entrust 4 times
bíznak, bízik, bízzam, bízunk
verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, imperative, definite, first-person, singular
- Ez az ember öntudatlanul rájött, hogy az emberek jobban bíznak a gépekben, mint egymásban, s ravasz fondorlattal el akarta hitetni, hogy ő gép.
- Ha nem tudjuk elég szenvedéllyel és örömmel szeretni vagy megszerettetni azt, amiről beszélünk, mindjárt hasonlatot ráncigálunk elő a hiány pótlására, mint a kereskedő, aki azt mondja a vajról, hogy "olyan, mint a mandula", vagy a manduláról, hogy "olyan, mint a vaj", mert nem bízik benne, hogy az áru önmagáért beszél, saját tulajdonságaival is hatni tud.
- - Ember... lélek... test... öröm és bánat... oiha... - dadogtam - ... de ha ebben merül ki minden... kire bízzam hát... melyik szervre... ki foglalkozzék az Emberiséggel... a nagyszerű fajtával... embertársaimmal... nőkkel és férfiakkal... az Emberiséggel, melynek hivatása van e Földön... Te csak az Emberről beszélsz... a testről.... kézről, lábról... szemről és fülről... az öt érzékről, mely a testet, az embert szolgálja... a hatodiknak nevezed a lelket... de hát kinek lesz gondja az Emberiségre, ha a lelket lefoglalod az Ember számára?
bocsát
let in; let out; had let loose 8 times
bocsát, bocsásson, bocsátott, bocsátotta, bocsássuk
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
- Érdekes, hogy egyszer ő, Midore, akart rajta segíteni, s egy e célra szolgáló szerkezetből sugarakat bocsátott a Föld testére, hogy meggyógyítsa, a sugarak forró vizet váltottak ki a beteg testből, s ebben a vízben milliószámra pusztultak a doszirék, a baktériumok.
- Még tisztán áll előtte az egész kép, úgy, ahogy a mikroszkópon keresztül megfigyelte: a doszirék kavargó, levegő után kapkodó csomójából kivált egy erősen fejlett példány, oldalt futott, aztán hirtelen felkapta csápjait vagy karjait, és felfelé mutogatott, arrafelé, ahonnan ő, Midore, a pusztító sugarakat bocsátotta feléjük, s ahonnan a mikroszkópon át lenézett rájuk.
boldog
happy; happier; happily 25 times
boldog, boldogan, boldoggá, boldogabb, boldognak, boldogabbá, Boldogan, boldogabbak
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular; adjective, translative, singular
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- Örömmel és boldogan ragadtam meg az alkalmat, hogy a távol idegenben dicsőséget szerezzek emberi fajunk s főleg imádott hazám nagy filozófusainak.
boldogság
happiness; my happiness; of happiness 11 times
boldogság, boldogságot, boldogságnak, boldogságom, boldogságomat, boldogságról, boldogságnál, boldogsággá
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, genitive, singular
- A rokonok egyre azt magyarázták, hogy milyen portéka a nő, mire való, hogy kell bánni vele, és mikor összezavarva és elkeseredve szakítottam velük, megértve, hogy nem tudják jóvátenni kettőnk viszonyát, amit akkor gyermekkorunkban elrontottak: egyenesen a nőhöz fordultam, kinyújtva békítő kezem, ő már nem fogadta el, duzzogva elfordult, vagy gúnyosan végigmért - talán meg volt sértve, lenézett és megvetett ostobaságomért, hogy ez nem előbb jutott eszembe - vagy talán el is felejtett közben, magára maradván, amíg harcoltam érte: önmagában találva meg a boldogságot, amit én nem tudtam nyújtani neki?
- És a mi szerelmünk nem kényszer és végzet, hanem boldog felismerése annak a boldogságnak, amit nyújtani tudunk egymásnak.
- - hiszen a férfiak politikáról és tudományról szoktak beszélni egymással - olyan kicsi és ostoba dolog, mint a boldogság, mellékes beszédtárgynak számít.
boldogtalan
unhappy; the unhappy 6 times
boldogtalan, boldogtalanok
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, plural; noun, nominative, plural
- Mert, bármily furcsán hangzik, e förtelmes lények, kiknek törpe teste eltorzult a céltalan és ostoba fejlődési düh következtében, amivel uszonyokat, szárnyakat és csápokat és kerekeket és tüdőt és kopoltyút tenyésztettek ki magukon, átabotába, oly módon, hogy ezer tökéletlen szerv zavarja szabad mozgásukat, ahelyett, hogy megmaradtak volna amaz egyetlen, egyszerű szervnek, mi, legalább az oihá-k számára, tökéletesen megfelel a célnak - mondom, e boldogtalan férgek lelkében nem ismeretlen a hiúság érzése, oiha-i értelemben.
- A villódzó, zöld fényben egész sora lengett bizonytalanul az épülő Bábel-tornyoknak - új külvárosa Capillária székhelyének, makacsul, fáradhatatlanul dolgozó bullok-tömegek műve: külön-külön mindegyik eget verő létrának készül, megannyi kísérlete egyetlen gondolatnak, hogy elérjék egyszer ama tenger felszínét, melynek fenekén e boldogtalan férgek dolgoznak, harcolnak és pusztulnak, újra meg újra megfeledkezve róla, hogy céljukat soha el nem érhetik.
- Odafönt valamivel nagyobbak a bullok-ok, de lényegben, mindabból, amit előadtam, azt látja, hogy ugyanolyan ostobák (boldogtalanok), ha nem ostobábbak, mint idelent.
boldogtalanság
unhappiness; of its unhappiness 3 times
boldogtalanság, boldogtalanságának
noun, nominative, singular; noun, genitive, singular, third-person singular possessor
- Ha pedig nincsen így, hanem rosszul van és átok és boldogtalanság és megalázás és megalázottság és elnyomás és zsarnokság, és nyomorúság van, ennek nem a természet és a végzet az oka, hanem az egyik fél gyávasága és ostobasága, a másik fél önzése és hatalmával való visszaélése.
- Európa rettentő nemi nyomorúságának, nemi boldogtalanságának nem a női erkölcsök elfajulása az oka, hanem a férfiönérzet öngyilkos hanyatlása.
- És ha szépséget nem is várok, azt elvárom, hogy emberi méltóság tükröződjön az arcukon, márpedig esküszöm Önnek, hogy ez az emberi, nem férfiúi vagy női, hanem emberi méltóság mosolygó életörömhöz hasonlít kifejezésben: és ebben a korban inkább csak gyermekarcon és női arcokon találtam meg, ott látható bizony, sajnos, bizony inkább csak ott - az üde és egészséges nő arca, amit a savanyú természettudós csak nemi mágnesnek, a nemiség cégérének tud látni: bennem azt a gyanút kelti, hogy inkább hasonlít az Isten képére teremtett emberarchoz, mint például az Ön mély gondolatokat és nagyszerű eredményeket tükröző képe, Kovács úr - talán nem is a nemi vonzódás húz feléje, hanem az a vonzódás, amivel az egészség és öröm felé húzódik a betegség és boldogtalanság, függetlenül a nemektől.
bolond
as a madman; fool; plays the fool 3 times
bolondnak, bolond, bolondul
adjective, dative, singular; adjective, nominative, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Eleinte bolondnak néztek rémült és ijedező visszahőköléseim miatt, amivel felém nyújtott kezek, vagy testemhez közeledő élőlények elől védekeztem, az orvosok idioszinkráziát állapítottak meg, honnan tudhatták, hogy hozzászoktam az életet fertőző és bűzös betegségnek tekinteni, melynek minden érintése halálos veszélyt rejt magában?
- Az első ilyen szórakozott férfit aztán követte a többi - egy bolond százat csinál - és a szórakozottság éppen olyan ragadós, mint az ásítás.
- És tűnődve, csodálkozva nézte, hogy bolondul a férfi, hogy rontja tulajdon esélyeit, hogy dobálja le magáról a csábítás minden eszközét, hogy ruházza fel a nőt vele - egy nő bírásáért hogy vész össze egy férfi az egész világgal, míg egy férfi meghódítására, hogy fog össze a nő mindenkivel a világon.
bolygó
on our planet; planets; planet 4 times
bolygónkon, bolygók, bolygó, bolygómnak
noun, superessive, singular, first-person plural possessor; noun, nominative, plural; noun, nominative, singular
- Első pillanatra a fajta szaporításának ez talán nehézkesebb és körülményesebb módja, mint amilyen bolygónkon dívik - és lesznek, akik hozzáteszik, hogy kevésbé mulatságos -, de el kell ismerni, hogy az eredmény szempontjából megbízhatóbb és lelkiismeretesebb.
- Gazdám elmondta, hogy villamos sugaraktól hajtott tüdővel (így nevezem azt a motort, melyet törzsük felső részében viselnek) gyakran bekalandozzák a Teret, tisztább és tágabb harmóniákat keresve, és útjokban érintik idegen bolygók és csillagrendszerek légkörét.
- Az ő barátja, Szidó, egy alkalommal a Laszomi bolygó légkörét horzsolva (így nevezik a Földet), csodálkozva fedezett fel a légkörben egy csaknem értelmes lénynek látszó alakot lebegni, olyan magasságban, ahol az ő Laszomiról való tudomásuk szerint, semmiféle anyag nem szokott jelentkezni.
bonyolult
complicated; intricate; more intricately 14 times
bonyolult, bonyolultabban, legbonyolultabb
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular, comparative; adjective, nominative, singular, superlative
- Első gondolatom, érthetően, az volt, hogy egészen újrendszerű, végtelenül bonyolult repülőgéppel állok szemben, amelynek váza, eltérően az eddigiektől, függőlegesen állt a földön, kétoldalt ezüstből alkalmazott szárnyakkal.
- Két lefelé keskenyedő, formás támasztékon állt a szerkezet: e támasztékok bonyolult kerékrendszerben végződtek; a kerekek szabadon mozogtak, emelkedni és lépni is tudott velük a gép, sík földön sebesen forogtak.
- Ijedten tekingetve körül, észrevettem, hogy nem mind egyformák: voltak köztük szárnyasok és szárny nélkül valók, volt négyszögletes és gömbölyű fejű, különböző színű fémekből; de testtartásra nézve hasonlítottak s abban is, hogy bonyolult és végtelenül finom, precíz szerkezet volt valamennyi.
borjú
knapsack once
borjúval
borjú literally means 'calf', but in old military usage denotes the soldier's leather knapsack — not the animal.
ború
gloom once
borúra
Part of the idiom derűre-borúra ('rain or shine').
bölcs
wisely; wise; wiser 5 times
bölcsen, bölcs, bölcsebb
adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, comparative
- A harmadik aggastyán pedig, aki nem rajzol, csak bölcsen bólogat, tétova mosollyal vonogatja a vállát: itt a lap másik oldalán, melynek címlapján az Egyesült Európai Államokat jelentik be, Pirandello úr, egy újságírónak átnyújtá a rezümét: a nő illúzió.
- A valódi nő pedig, akinek éppen úgy kell a férfi, mint a férfinak a nő saját érdekében, bölcsen hallgatott: eljátszotta a szerepeket, amiket a két aggastyán kiosztott neki, a csokoládéangyalt és a zupás őrmestert, a zsokét - az angyalt, az ördögöt is, a Föld Szellemét, az Eredendő Rosszat.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
bölcsesség
wisdom; their wisdom; with wisdom 5 times
bölcsességet, bölcsességüket, bölcsességgel, bölcsességét
noun, accusative, singular; noun, accusative, plural, third-person plural possessor; noun, instrumental, singular
- Gyönyörködő lélekkel élvezem egyiknek csendes, mély bölcsességet, érzékeny megértését mindennek, ami emberi - a másik elragad bátorságával, ahogy farkasszemet néz az élet kegyetlen igazságával - a harmadik fellelkesít, megrázza képzeletem, csodás lehetőségek, még csodásabb valóságok kápráztatóan éles rajzával, mindig teljes kört leíró pazar gazdagságú reflektorával a képzettársításnak.
- A misztikus aszkéták között rémesen éreztem magam, mindegyik a nők elől menekült, és rövid együttlét után kiderült, hogy életmódjukat, szemléletüket, bölcsességüket, egész világfelfogásukat sokkal jobban befolyásolta az a negatívum, hogy nekik nem kell a nő, mint az enyémet az, hogy kell.
- A nélkülözéssel úgy jártam, mint Gautama Buddha: sanyargatott testem sanyarú bölcsességet izzadt ki magából.
bő
more fully; ample 4 times
bővebben, bő
adjective, essive, singular, comparative; adjective, essive-formal, singular, comparative; adjective, nominative, singular
- Erről még bővebben kell majd beszélnem, kapcsolatban azzal a nagy különbséggel, ami a faremidói lények közt és közöttünk fennáll a születés, élet és halál fogalmazásának szempontjából.
- Meg kell adni, hogy a királynőnek ezt a szörnyű és tiszteletlen tévedését érthetővé teszi az a tény, amit majd a következő fejezetben fejtek ki bővebben, s amit itt szárazon és egyszerűen leszögezek.
- Ami az oihá-k szerelmi életét illeti, egyelőre, anélkül, hogy bővebben kitérnék arra a rejtelmes módra, ahogy náluk az élet továbbtenyészik, csak annyit állapítok meg, hogy a szerelemnek náluk semmi köze nincs a fajfenntartás fogalmához - önmagáért való művészet és öröm, mely egyik oihá-nak a másik iránt érzett rajongásában és odaadásában merül ki anélkül, hogy egy harmadik lénynek - gyermeknek - létrejöttét célozná vagy előidézné.
bőr
skin; with my skin; of their skin 5 times
bőr, Bőr, bőrömmel, bőrüknek, bőrét
noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular, first-person singular possessor; noun, genitive, singular, third-person plural possessor
- Volt egy ember, akinek az arca és melle hordónagyságúra dagadt, mert a gégét átfúrta egy golyó s a levegő félig a tüdőbe, félig a bőr alá hatolt, és volt egy másik, akinek a bal karja leszáradt, mert a jobb vállán egy gránátszilánk szétszaggatta az artériát.
- Bőr helyett barna kéreg födte el testét, két lába a földbe gyökeredzett, és kitárt karjai közt idegenszerű levelekből lombsátor képződött feje fölött.
- Velük vagy nélkülük: - a pusztaságban is miattuk volt baj, míg rá nem jöttem, hogy sárgára fogyott bőrömmel sokkal kísértetiesebb vagyok, mint ő, a kísértő, aki elől menekültem - a pusztaságból visszatérve, hamar észrevettem, hogy a kísértő én vagyok.
bukkan
emerged; came; appeared 6 times
bukkant, bukkanjak
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, first-person, singular
- Egy ideig világoszöld, mosolygó liget fölött lebegtünk, aztán virágos tisztás bukkant fel, nagyobbodott, éreztem, hogy leszállunk.
- Óriási, szabályos alakú fennsík bukkant elő.
- Ugyanannak a szőke nőnek most fekete a haja, mosolya sátáni bűvöletet áraszt, a kezéről vér csorog, szemei vészesen lobognak - feltűnően hasonlít egy szoknyában járó zupás őrmesterhez, aki kézitusából bukkant elő, miután ötven kozákot levágott, és legszívesebben leharapná az orromat.
bull
bulloks; a bullok 22 times
bullok
noun, nominative, plural; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
Bullok is Karinthy's coined name for Capillária's small, subjugated male drones; the translation leaves it untranslated, so keep 'bullok(s)' as-is.
- Az öreg, teljesen kifejlett bullok rendes körülmények között (ha előbb meg nem eszik vagy ki nem füstölik) begubózik: e célra agyából, száján keresztül, egy igen vékony, hosszú, fekete fonalat bocsát ki, hogy a gubó tömör és láthatatlan legyen.
- De aránylag kevés bullok éri el ezt az öreg kort, mikor agyveleje, az oiha-gazdaság legfontosabb nyersterméke, tintaszerű anyaggá változik át.
- A bullok kimondhatatlan butaságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy fel akarja szabadítani a nőt, ahelyett, hogy önmagát szabadítaná fel: versenyre kelne a nővel, vagy legalább utánozná, hogy fegyvereit ellesse, visszamaradottságában igyekeznék elérni azt a fejlettséget, amit önkéntelen áldozatával ő tett lehetővé.
Bull
Bullok; the Bullok 3 times
Bullok
verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; proper noun, nominative, singular
Mis-parsed as a verb; the surface is simply the exclaimed species-name 'Bullok'.
bullok
bulloks 4 times
bullokok
bullok-
bulloks; about the bulloks; the bullok 7 times
bullok-okat, bullok-okról, Bullok-nak
noun, accusative, plural; noun, delative, plural; noun, dative, singular
- Bullok-nak hívják ők ezt a háziállatot - s kérem az olvasót, ne émelyedjen el, ha már most közlöm vele, hogy azok a kis szörnyetegek, amelyeket a palota felé való utamban láttam a torony nyílásai között, s amelyeket később terített asztal mellett tányéromban pillantottam meg, ilyen bullok-ok voltak éppen, természetes nagyságban és fejlettségben.
- Sajnos, kénytelen voltam meggyőződni róla, hogy ami adatot e kérdéssel kapcsolatban elmondott a bullok-okról, megfelelt a valóságnak: nem hallgathatom hát el, mint a kedély hiú csapongását, vagy terméketlen játékát a képzeletnek.
- Vannak közöttük nagy számmal, akik befurakodnak az oihá-k közé, illegetik magukat és eltanulják az oihá-k szokásait, mozdulatait, abban a reményben, hogy tetszeni fognak, és megfigyelték, hogy amikor ebéd előtt, fazékba teszik az evésre szánt és hizlalt bullok-okat, nemhogy rúgkapálnának, de gyakran inkább versenyre kelnek, hogy melyik ugorjon előbb a forró vízbe, abban az ábrándképben ringatva magukat, hogy nem az étvágy, hanem valami tetszés vagy megkülönböztetés válogatja ki őket az oihá-k személyében.
bullok-j
our bulloks 4 times
bullok-jaink
- Opula megjegyezte, hogy szeretné, ha kevesebb hasonlattal élnék - ezeknek célját nem tudta felismerni, s azt állította, hogy a hasonlatokkal éppen úgy vannak szárazföldi bullok-jaink, mint azok az elaljasodott (elcsúfított) oihá-k, akik közöttünk élnek s akiket én nők"-nek szoktam nevezni, a ruhákkal, melyekkel testük tökéletlenségét akarják tökéletessé tenni.
- Ebből megtudta Opula, hogy a mi bullok-jaink testileg körülbelül akkorák és olyan fejlettek is, mint mi oihá-k vagyunk - ami ugyan eléggé különös, de "semmiképpen sem jelenti azt, ahogy vallomásaimból is látja, mintha lelki, értelmi és érzelmi szempontból említésre érdemes különbség volna köztük és a capilláriabeli bullok-ok között".
- Hogy a mi bullok-jaink csövekbe bújnak, az nagyon természetes - a mi oihá-ink akarják ezt így, nem tűrvén el, hogy fizikai mivoltuk fitogtatásával ők is vágyakat keltsenek, s ezen az alapon ingyen tartassák el magukat.
bullok-ok
bulloks 58 times
bullok-ok
word; noun, nominative, plural
Karinthy's coinage for the stunted male oihas who build the towers; keep the translation's term 'bulloks' exactly.
- Bullok-nak hívják ők ezt a háziállatot - s kérem az olvasót, ne émelyedjen el, ha már most közlöm vele, hogy azok a kis szörnyetegek, amelyeket a palota felé való utamban láttam a torony nyílásai között, s amelyeket később terített asztal mellett tányéromban pillantottam meg, ilyen bullok-ok voltak éppen, természetes nagyságban és fejlettségben.
- Nos, mindezt a csodát a bullok-ok építik, ezek a borzalmas kis szörnyetegek, akikre alig tudok émelygés nélkül gondolni.
- Annyi azonban bizonyos, hogy a bullok-ok, az oiha-társadalom elcsenevészedett, eltörpült hímjei vagy inkább háziállatjai, évszázadok óta valami ismeretlen célú rettentő erőfeszítést fejtenek ki, aminek nyomorult, szánalmas testi életükhöz semmi köze nincsen, mert hiszen nemcsak önmagukat, de utódaikat is feláldozzák ezért az erőfeszítésért.
bullok-okkal
with the bulloks 3 times
bullok-okkal
"bullok" is Karinthy's coinage for the male sea-creatures; kept as in the translation.
- E tárgyra vonatkozó mohó kérdéseimre úrnőm közönyösen és vállvonogatva elmondta, hogy egy beteg és szerencsétlen oiha élt egyszer, akinek az volt a mániája, hogy tud a bullok-okkal beszélni, és érti a nyelvüket.
- Ez a szerencsétlen nő, akit társai a piszkos és korcs bullok-okkal való tisztátalan érintkezése miatt később elpusztítottak, azt állította, hogy a bullok-ok egyszer elmagyarázták neki, hogy mi a jelentősége számukra ezeknek a tornyoknak.
- E megállapítások, vagy inkább felfedezések, a mi tudományos gondolkodásunkban igen nagy jelentőségű eredménynek tekinthetők: Capilláriában oly érdektelen természetűeknek bizonyultak, hogy mikor Opulá-val közöltem őket, abban a reményben, hogy mint egy capilláriabeli Darwint vagy Newtont fog ünnepelni, aki felfedezte a bullok-okkal való rokonság elvét: vállat vont, azt mondotta, hogy lehetséges, amit mondok, de egy csöppet sem élvezetes vagy mulatságos.
bullok-oknak
of the bulloks; bulloks 3 times
bullok-oknak
noun, genitive, plural; noun, dative, plural
- Őfelsége közölte velem, hogy nyers állapotban és hizlalatlanul a bullok-velő nem olyan jó minőségű, de van a bullok-oknak egy bizonyos tápláléka, amivel ha megzabálják magukat, velőjük elsőrangúan finom és kellemes ízű csemegévé válik.
- És Opula, felhasználva az időt, míg összeszedem magam, hogy érveket gyűjtsek ellene, rátért arra, amitől legjobban féltem: hasonlóságot keresni köztünk, földi férfiak és ama szörnyetegek között, akiket Capillária bullok-oknak nevez.
- Nyilvánvaló, magyarázta tovább Xa-ra, hogy a költőknek és művészeknek ezeket a különben igen hatásos és sugalmazó megnyilatkozását csak a szigorúan ellenőrző kritika szemüvegén át szabad nézni, ha azt akarjuk, hogy ezeknek a bullok-oknak működését is be tudjuk kapcsolni a művelődésnek és fejlődésnek abba a folyamatába, mely a társadalom radikális megszervezését és átalakítását célozza: le kell vonni belőle azt, ami betegesen túlfűtött képzelődés, ábránd, őrület, agyrém: redukálni kell a valóságra, ami lelkünkön át elferdítve, túlozva, összezavarva, kielemezetlenül ömlik elő - ki kell hámozni ebből a zagyva, csillogó halmazból az egyszerű, általános absztrakciót, a valóságos tényeket, a nagy szociális igazságokat, mint amilyen a történelmi materializmus, a létért való küzdelem, a nemek harca, az erősebb kiválása és a fajvédelmi különítmény.
bullok-ot
the bullok 3 times
bullok-ot
Accusative of the coinage "bullok"; kept as in the translation.
- Őfelsége elmondotta, hogy a sütésre és evésre szánt bullok-ot néhány hétig rendesen ezzel a növénnyel szokták hizlalni, hogy agyveleje kellemes ízű és könnyen emészthető legyen.
- Opula mosolygott, és magasra emelte a kezében fickándozó bullok-ot.
- Arról volt szó, mit akarok inkább: hogy mint bullok-ot, Opula születésnapjára leöljenek, feltálaljanak és megegyenek, vagy pedig életfogytiglani sáncmunkát vállalok-e, mint erős és használható bullok, többi társaim között, ama tornyok építésénél, melyek az oihá-knak lakóházul szolgálnak: mely utóbbi büntetést természetesen megláncolva tölteném el, mint az rabokhoz illik.
bullok-társadalom
bullok society 5 times
bullok-társadalom
- De éppen ez a testi fölényem adott lehetőséget utóbb, hogy társadalmi osztályomból kiválva, bizonyos előjogokat élvezhessek, amik alkalmat adtak megismerni a bullok-társadalom keresztmetszetét.
- Mióta ez a kérdés kényszer formájában felszínre vetődött, a bullok-társadalom fejlődésében sajátságos átalakulás indult meg, amit a "kettősség", "széthasadás" szóval lehetne talán jellemezni.
- Egy alkalommal a bullok-társadalom jövőjéről beszélgettünk Xa-rá-val.
bullok-velő
bullok-marrow; bullok-brain 3 times
bullok-velő
Coinage compound; our translation renders it both "bullok-brain" and "bullok-marrow".
- Azt azonban csak később tudtam meg, hogy a bullok-velő mint csemege, többféle minőségű.
- Őfelsége közölte velem, hogy nyers állapotban és hizlalatlanul a bullok-velő nem olyan jó minőségű, de van a bullok-oknak egy bizonyos tápláléka, amivel ha megzabálják magukat, velőjük elsőrangúan finom és kellemes ízű csemegévé válik.
- Néhány tudós oiha, a mi "elkorcsosult" fajtánkhoz hasonló, mégis kimutatta, és ezt hosszas keresztkérdésekre sikerült csak megtudnom -, hogy azok az oihá-k, akiknek étrendjéből hiányzik a csemege, amit ittlétem első napján szolgáltak fel: a frissen sajtolt, eleven bullok-velő, nem szülnek addig, míg újra kedvet nem kapnak erre a csemegére.
Bulwark
Bulwark; from the Bulwark 5 times
Bulwark, Bulwarkról
proper noun, nominative, singular; proper noun, delative, singular
- - Kitör az európai világháború: szerző mint seborvos kerül a Bulwark sorhajóra.
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Jelentkezésem után a Bulwark sorhajóra osztottak be, amelynek feladata volt Essex közelében védeni a partokat, és esetleg támogatni a hajóhad támadó akcióját.
buzdít
urged; may spur on; spurs on 4 times
buzdított, buzdítson, buzdít
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Azóta soha egy pillanatra sem szűnt meg az erényes és magasröptű hitvesnek ama kiválóságát gyakorolni, ami a házasélet legszentebb feladata: hogy engem férji hivatásomnak minden erőmmel való betöltésére buzdítson.
- Szüntelenül serkentett, buzdított a jóságra, önzetlenségre, önfeláldozásra, a legszebb keresztényi tulajdonságokra: s igyekezett nekem alkalmat adni, hogy e tulajdonságokat vele szemben gyakorolhassam.
- Ő maga buzdított, hogy csak vonuljak be minél hamarabb.
büntetés
punishment; as a punishment; of its punishment 4 times
büntetésül, büntetés, büntetést, büntetésének
noun, essive, singular; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Vagy ha ezt nem teszi, adjon valamit hozzám, fürdessen meg valamiben, amitől kővé válok és megmerevedek (hiszen ők mindent tudnak, és mindent értenek: sok millió éve élnek immár, s a természetnek nincs titka többé előttük), s nem kell meghalnom kínok kínjával, büntetésül azért, hogy a világra jöttem.
- Az ország különös, de határozottan humánus szokásainak megfelelően alternatív ítélet volt, kétféle büntetés, melyek közül választhattam, hogy melyiket óhajtom elszenvedni.
- Arról volt szó, mit akarok inkább: hogy mint bullok-ot, Opula születésnapjára leöljenek, feltálaljanak és megegyenek, vagy pedig életfogytiglani sáncmunkát vállalok-e, mint erős és használható bullok, többi társaim között, ama tornyok építésénél, melyek az oihá-knak lakóházul szolgálnak: mely utóbbi büntetést természetesen megláncolva tölteném el, mint az rabokhoz illik.
büszke
proud 8 times
büszke, büszkék
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, plural
- A gondolatokra és ötletekre, amikről szól, nem voltam büszke, jobb szerettem volna elkergetni, elfelejteni őket, kidobálni magamból - nem szeretek tartalmas ember lenni, élő ember szeretek lenni, minden pillanatban megújuló tartalommal.
- Legyenek büszkék az anatémára: így van, ahogy mondom.
- Néhány perc múlva a büszke "Queen" rakományostul, mindenestül eltűnt a felvert hullámok között.
bűvölet
enchantment; with enchantment 4 times
bűvölet, bűvölettel, bűvöletet
noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular
- De micsoda bűvölet az, ami a hegedűsírásból és orgonarengésből komisz, fülhasogató, áporodott verklimekegést csinál?
- Fordítva kellene lenni ezzel a bűvölettel.
- Mert a Szőke Nő odaát, náluk is megjelenik, megfelelő helyen, és a bűvölet odaát náluk is beáll: azzal a különbséggel, hogy a holdfényben fürdő képes levelezőlap helyén ezúttal a városligeti panoptikum borzalomkamrájának viaszfigurája hökkent meg.
bűvös
magic; bewitching 3 times
bűvös, bűvösnek
adjective, nominative, singular; adjective, dative, singular
- De senki sem válaszolt, s a bűvös folyadék hatása lassan oszlani kezdett, egyre halkult körülöttem az elemek muzsikája, és szemem elé homályos ködfátyol függönye ereszkedett.
- A szerző mentegetőzik: egy szőke nő bűvös mosolya tette ezt.
- Kedves H. G. Wells, félre ne értsen, a szőke nő mosolyát bűvösnek tudom magam is, és áldom érte Istent és a sugárzó napot, hogy egyebek közt ezt is megteremtette.
Seen once or twice
-ban
in twice
B
B—— once
badar
absurd once
bajlódniok
to trouble themselves once
bajtársi
friendly once
baktérium
bacteria twice
balhit
to this false belief once
baljós
ill-boding once
balsikerű
ill-starred once
balsors
my ill fortune once
balszerencse
ill fortune once
balta
axe once
Balti-tenger
Baltic Sea twice
balvégzetű
ill-fated once
barátkozás
their mutual friendliness once
barátkozik
make friends once
barátnői
of the woman-friend; (girl)friends twice
barátság
a friendship; with her friendship twice
barázda
into the furrow once
Bataille
Bataille once
bábel
Babel once
Bábel-tornyok
of the Babel-towers once
bábeli
Babel-like once
bábu
dummy once
báj
charm once
bájos
charming once
bál
as a whale once
bálvány
idol; as idols twice
bálványkép
idol-image; their idol-images twice
bámul
stared; gazed twice
bámuló
wondering once
bánik
to treat once
bántalom
injuries once
bárgyú
witless once
bárhogy
however much twice
bárhová
wherever once
bárki
anyone twice
bármely
any once
bármelyik
any of us once
bármikor
at any time once
bármily
however twice
bármilyen
whatever twice
bárminő
any sort of once
bársony
into velvets; about velvet twice
bátortalan
faintheartedly once
bátr
more boldly once
be-benézeget
I peered in repeatedly once
beavatott
the initiated once
beáll
sets in once
beállik
set in twice
beállít
had set once
beállítás
setting; my outlook twice
bebizonyít
they proved once
bebizonyíthat
can prove twice
beborít
overcast (it) once
becsuk
they shut up once
becsületes
honest twice
becsülés
esteem once
becsvágy
ambitions; with ambition twice
bedob
dropped in once
beesett
sunken once
beépített
built-up once
befed
covers once
befejezetlen
unfinished twice
befejezett
as finished once
befelé
inward twice
befizet
to pay once
befizetés
with a premium; payments made twice
befogad
may I receive once
befogadás
for receiving once
befolyásol
influenced once
befolyásolhat
can influence once
befödve
covered once
befurakod
worm their way in once
befut
ran in once
befúrva
thrusting into once
begubózik
spins a cocoon once
behajóz
we shipped; boarded (a ship) twice
behatol
penetrates once
beható
most penetrating once
behálózó
ensnaring once
behelyettesít
to substitute once
behintett
strewn once
behívó
with a summons once
behuny
shuts once
beiratkozik
enrolled once
bejárat
entrance once
bejelentet
announced once
bejön
comes in; came in twice
bejut
makes its way in once
bekalandoz
they range once
bekap
gulps down once
bekebelez
annex once
bekerítet
surrounded once
bekövetkezik
came about once
bekukkants
peep in once
bel
entrails once
belapítva
flattened once
belát
they perceived once
beláthat
can look upon once
belátván
perceiving once
belebonyolódik
got entangled once
beleesik
fell into once
beleélve
empathizing with once
beleértet
included (in the meaning) once
belegabalyodik
gets entangled once
belegyömöszöl
to cram into once
beleharap
bite into once
beleharapott
bit into once
beleilless
fit into once
belekerül
gets into once
belemegy
to go along with once
belenéz
peered into once
belepancsol
adulterated once
beleszól
to have a say once
beletörődik
to resign oneself once
beleveszt
were lost in once
beléje
into me once
belép
enters once
belga
Belgian once
bemegy
would go in; went in twice
bemutat
to present once
bemutatkozás
introduction once
bemutatkozik
introduces himself once
Benes
with Beneš once
benntartózkodás
for habitation once
benőtt
ingrown once
bensőséges
intimate once
benyomott
pressed in once
beosztás
for assignment once
bepillant
to glimpse once
bepiszkítot
soiled once
berakás
inlays once
berk
from the groves once
Berlitz
Berlitz once
Bernstein
Bernstein once
berreg
was whirring once
besugározik
would illuminate once
beszámol
to report once
beszédtárgy
as a topic once
beszélget
I was talking; conversed twice
beszélgetésünkkel
with our conversation once
beszélhet
can speak once
beszélt
spoken once
beszűrődő
filtering in once
betegségcsíra
germ of disease once
betetőzés
its crowning twice
betevő
daily (bread) once
betér
stop by once
betölt
to fulfil once
betöltés
for fulfilling once
betölthes
may fulfil once
beugrik
I leaped once
bevallott
avowedly once
bezzeg
however, in contrast once
béké
for peace once
békítő
conciliatory once
bélcsatornáj
of her intestinal canal once
bélhuru
intestinal catarrh once
bélhurut
about the intestinal catarrh once
béna
maimed once
Biblia
as the Bible; Bible twice
bikaharc
bullfights once
billen
tipped once
Biokémiai
Biochemical once
biológus
about biologists once
birodalm
of its kingdom once
Birodalma
its Empire once
Birodalmak
the Empires once
birtoká
for possession of once
birtokuk
into their possession once
biz
indeed once
bizalmatlan
distrustful once
bizalmatlanság
their distrust once
bizonyítás
for the proving of once
bizonyíték
evidence twice
bizonyíthat
may demonstrate once
bizonyulva
proving to be once
bizottság
committee once
bizserget
thrills once
biztat
encouraged twice
biztatás
encouragement once
biztató
encouraging; encouragingly twice
biztonság
assurance once
biztonságos
secure once
biztosító
insurance once
bíbelőd
busy themselves once
bírálat
criticism once
bírás
for possessing once
bízva
trusting once
blokkj
with its bloc once
bocsánat
pardon once
bocsáta
to set forth beforehand twice
bocsáthat
can forgive once
bogar
from the pupil once
bogarász
beetle-collector once
bogár-nak
as 'insect' once
boka
up to the ankle once
boldogító
joy-giving twice
boldogulás
for its prosperity once
bolondság
into follies once
bolt
into the shop once
boltíves
vaulted once
boltívféle
arch-like once
bolyongás
my wanderings once
bomba
with its bomb once
bombáz
to bombard; had bombed twice
bomlasztó
corrupting once
bomlott
decomposed once
bomlófél
half-decomposing once
boncolgat
dissect once
boncoló
its dissectors once
bont
to break apart; may take apart twice
bontakozik
unfolded; unfolds twice
bonyolultság
its intricacy once
bor
wine once
bordó
up to maroon once
borít
covered; cover twice
borítot
covered twice
borotvaéles
razor-sharp once
borotvált
clean-shaven once
borzadó
shuddering once
borzalmas
horrible twice
borzalomkamra
of its horror-chamber once
borzasztó
most dreadful once
borzol
ruffles once
borzong
shuddering once
borzongat
might set trembling once
borzongás
shudder once
bosszant
vexed once
bosszul
avenged once
bosszúság
vexation once
botanikus
botanist once
bozontos
shaggy twice
bódítószer
stupefying agent once
bódulat
intoxication once
bólogat
nods twice
bölcselet
philosophy once
bölcselkedő
philosopher once
bölcsőnket
our cradle once
börtön
into prison twice
börtönén
upon the prison once
börtönöm
my prison once
bőven
in plenty once
Brehm
Brehm once
Brobdingnag
to Brobdingnag twice
Brobdingnagban
in Brobdingnag once
buborék
bubble once
budai
of Buda once
Budapest
in Budapest; Budapest twice
Buddha
Buddha once
buddhizmus
in Buddhism once
bugyborékol
bubbled once
bugyog
to seethe once
bugyogás
bubbling once
buja
luxuriant once
bujkál
lurked; hides twice
bujkálás
of skulking once
bujkáló
lurking once
bujkálva
skulking once
Bullok
Bullok twice
bullok-agyvelő
bullok-brain once
bullok-báb
bullok-pupa once
bullok-értelem
of the bullok understanding once
bullok-fajta
bullok race once
bullok-fejből
from the bullok-head once
bullok-gubót
bullok-cocoon once
bullok-gyűrű
ring of bulloks once
Bullok-hizlalás
fattening of bulloks once
bullok-jainkban
in our bulloks once
bullok-magzat
bullok-fetus once
Bullok-művésez
bullok-artists once
bullok-művészek
bullok artists once
bullok-nak
a bullok once
bullok-nál
than a bullok once
bullok-nemzetség
of a bullok clan once
bullok-oknál
among the bulloks twice
bullok-ságot
bullok-kind once
bullok-tan
bullok-study once
bullok-társ
with my fellow bulloks once
bullok-társadalomnak
to bullok society once
bullok-társaik
their fellow bulloks once
bullok-társaiktól
from their fellow bulloks once
bullok-társaimat
my fellow bulloks once
bullok-telep
bullok-settlements once
bullok-telepen
at the bullok-settlement once
bullok-tenyésztés
bullok-breeding once
bullok-típus
bullok type once
Bullok-torny
Tower of the Bulloks once
bullok-tömeg
bullok-multitudes; upon the bullok-multitudes twice
bullok-velőben
in bullok-marrow once
burkol
swathe once
burok
covering once
butaság
its stupidity once
buzdító
spur once
búcsú
farewell twice
búgás
humming once
búj
creep in once
búskomorságom
in my melancholy once
bútor
furnishings; furniture twice
bútortárgy
piece of furniture once
büntet
punished once
büszkeség
from his pride; of my pride twice
bűn
sin; its sin twice
bűnbánó
penitently once
bűnhődés
punishment, atonement once
bűz
from the stench once
bűzl
to reek once
bűzös
fetid twice
The particulars
- The words
- Every word of the text, parsed: its headword, its form and its meaning in the line. Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715).
- Translation
- Public-domain Hungarian (Karinthy, d. 1938; published 1916 and 1921). English translation © 2026 1732 Studios, LLC.
- Data
- JSON · A guide for agents