m
Words of Gulliver's Fifth & Sixth Voyages · 732 headwords
Each word with its meanings, its forms, and the lines it stands in.
ma
today 17 times
ma
- Szorongva ültem helyemen, időnként a hidegtől és a sebes légáramtól félig elvesztve öntudatom, úgyhogy ma se tudom: három órát repültünk-e így, vagy fél napot.
- Nem tehetek róla, még ma is meg vagyok győződve, hogy mindez így lett volna, ha a rokonok nincsenek.
- De hogy az ember éppen úgy kétnemű, mint a ló meg a disznó, ezt a merész következtetést ma már kénytelen vagyok erélyesen visszautasítani, miután sem eleveneket nem szültem, sem pedig azokat saját emlőimből nem tápláltam.
madár
bird; into a bird 5 times
madár, madárrá
noun, nominative, singular; noun, translative, singular
- Világosan éreztem, hogy nem lehet másról szó, s emlékszem, még ilyenfélét is gondoltam: elég különös, hogy a diadalmas emberi szellem, mely a fotografálógéppel tökéletesebb szemet, a telefonnal tökéletesebb fület szerkesztett, s a légcsavarral felhők közé emelte fel a nehéz emberi testet, példát látván a madarakban: eddig még nem gondolt arra, hogy a végtelen óceán mélységét is birtokába vegye, a kopoltyúval való lélegzés tanulsága szerint oly szerkezetet eszelve ki, mely e szerv működését tökéletesen elvégezve, éppen úgy szabad és korlátlan mozgású hallá, vagy kétéltűvé varázsolja az embert, mint ahogy a repülőgép madárrá varázsolja.
- Egy személyben emlős, hal, madár vagy talán inkább féreg - és ami a legfurcsább (ezt persze csak mint komikus impressziót említem), az egészben valami emberi is van.
- Mosolyogva és lágyan, mint mikor egy madár kétfelé csapja fehér szárnyait, ez a hölgy váratlanul széttárta habos köpenyét - s a következő pillanatban mezítelenül állott előttem.
mag
its nucleus; seeds; by ourselves 3 times
magját, mag, magunktól
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; pronoun, ablative, singular
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- E hiba révén kétfejű torzszülött minden ember, el kell pusztulnia, mihelyt a két félteke, az ösztöné és a tudaté, egy bizonyos fejlődési fokon összeszorul, s megfojtja egymást, mint a közös barázdába került két mag.
- Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk.
maga
myself; itself; to myself 232 times
magam, maga, magát, magamhoz, magamban, magamat, magának, magukat and 34 more
pronoun, nominative, singular; pronoun, nominative, singular, reflexive; pronoun, accusative, singular, reflexive
colloquial shortening of magamat used as the reflexive object.
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
magas
high; higher; highest 41 times
magasabb, magas, legmagasabb, magasan, Magas, magasba, magasra, magasabbra and 3 more
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, superlative
Only 1 of 4 examples is literal physical height ('két méternél is magasabb' = 'taller even than two meters'); the other 3 ('magasabb fejlődést', 'magasabb hivatását', 'magasabb színvonalon') are the abstract/rank sense 'higher.' The flat gloss 'taller' with no senses would mistranslate the majority use.
- Ekkor megértettem, hogy olyan magasan vagyunk, ahol már egészen ritka a levegő, rémülten ragadtam meg a parancsnok karját, de ő meg sem mozdult, előrehajoltam és arcába néztem, mozdulatlan és merev volt, szemei üvegből, két orrlikából csendesen csurgott a vér.
- A következő pillanatban még magasabbra emelt e kar, aztán lassan leeresztett, és letett a földre, mintegy három-négy méternyire a géptől, amelyben ültem; aztán eleresztett, s a kar visszahúzódott.
- Az erdő és az út találkozásánál, mint ahogy messziről kivettem, csakugyan diadalív állt, mely magasan ért össze a fejem felett.
magasság
at a height; height; at what height 5 times
magasságban, magasságot
noun, inessive, singular; noun, accusative, singular
- A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.
- Az ő barátja, Szidó, egy alkalommal a Laszomi bolygó légkörét horzsolva (így nevezik a Földet), csodálkozva fedezett fel a légkörben egy csaknem értelmes lénynek látszó alakot lebegni, olyan magasságban, ahol az ő Laszomiról való tudomásuk szerint, semmiféle anyag nem szokott jelentkezni.
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
magasztos
exalted; most sublime; more sublime 6 times
magasztos, legmagasztosabb, magasztosabb
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, superlative; adjective, nominative, singular, comparative
- A modern divatos drámák tele vannak a nagylelkű és nemesszívű férj magasztos alakjával, aki hosszú belső szenvedés után megbocsát a hűtlen asszonynak, miután az kimondhatatlan szenvedést okozott neki - megbocsát, mert megérti gyengeségét és szereti őt.
- Nekem gyanús a férfiaknak a nő szerelmét prédikáló, soha a nőknek a férfi szerelmét nem prédikáló, az anyaság eszméjének magasztos álarca mögé rejtőző rajongás.
- Capilláriában élve, pillanatig se jutott eszembe, hogy az, amit hallok és látok magam körül, tulajdonképpen szeméremsértő és erkölcstelen szabadosság - sajátságos delejes álomhoz hasonló állapotban mindezt éppen úgy a testben élő lélek legmagasztosabb és legfenségesebb megnyilvánulásának tekintettem, mint ahogy ők annak szánták és úgy élvezték.
magvuk
their kernel/core once
magvuk
Lemma tagged as adjective by the backbone, but this is the noun 'mag' (seed/kernel) with a 3rd-person-plural possessive suffix.
magyar
Hungarian; Hungarians 3 times
magyar, magyarok
adjective, nominative, singular; noun, nominative, plural
Literally 'Hungarian translation'; the English rendering substitutes 'English' since the translation itself is into English.
- A kapu fölött aranyjegyeket vagy betűket vettem észre ez alkalommal; később megtudtam, hogy az ő írásukban ezek a jegyek annyit tesznek: szola-szi-mi-re, ami hozzávetőleges magyar fordításban szolaszi-gyárat, vagy szolaszi-műhelyt jelent.
- A magyar nyelvnek egy különleges finomságára hívom fel a figyelmét (nyelvünk tele van ilyen mély és jelképesen lényegbe világító szavakkal, aminthogy árnyalati megkülönböztetésben is gazdagabb a nyugati nyelveknél - így például a love főnévre is két szavunk van, aszerint, hogy általános emberi, vagy a nemek közötti vonzalmat jelenti).
- Franciák, angolok, németek, oroszok, magyarok, osztrákok, szerbek - mindnek joga van egymástól megtámadott hazáját egymástól megvédeni, csak a nőknek nincs sehol semmi joguk.
magyaráz
they explained; to explain; can expound 11 times
magyarázza, magyarázták, magyaráznom, magyarázhatom, magyaráztam, magyarázok, magyarázod, magyarázta
verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, infinitive, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular, potential
lemma corrected from the potential-suffixed 'magyarázhat' to the base verb magyaráz.
- Azt a tanulságot, amit ott szélben és viharban, a hő és villamosság testetlen zenéjében felfogtam, végleges igazságában el nem magyarázhatom itt a Földön, mert amaz egyetlen nyelv, amelyen kifejezhetném, nálunk idegen és érthetetlen dadogás csak, amit úgy nevezünk: a zene misztikuma, s ami alatt olyasvalamit s annyit sejtünk csak, mint az alvó azoknak beszédjéből, akik ágya mellett állanak.
- Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, mint az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.
- És közben folyton jelentkeztek a rokonok és biztattak, és magyarázták, hogy mit tegyek vele.
magyarázat
his explanation; with my explanation; as an explanation of it 4 times
magyarázatát, magyarázatommal, magyarázatául
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular, first-person singular possessor; noun, essive, singular, third-person singular possessor
- Mert ha jól értette, ezt akarom mondani az ismerettanról szóló magyarázatommal.
- A következő napok egyikén aztán Opula olyan magyarázatát adta az egész bonyolult kérdésnek, ami, amellett, hogy világosan meg lehetett érteni, annyira ellentétben állott minden hitemmel és tudásommal, hogy hosszú időbe tellett, míg magamhoz tértem, legalább annyira, amennyi ahhoz kell, hogy az ember gondolatait rendbe szedje.
- Ennek a goncsargó-nak ugyanis a bullok történelemtudósok többféle magyarázatát adják: vannak, akik szigorúan tudományos alapon elemzik, mások rejtelmes erőket emlegetnek.
magyarázik
let me explain; let it explain 3 times
magyarázzam, magyarázzon
verb, present, imperative, definite, first-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular
- Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.
- Hogy magyarázzam meg, hogy értessem meg Önnel, mire gondolok?
- Mosolyogva hallgatott, és megkért, magyarázzam el, hogy gondolom, mire alapítom azt a meggyőződésemet, hogy a férfiak nálunk magasabb színvonalon állanak, hogy a fajtát ők képviselik és reprezentálják, hogy a fajta fejlődését ők készítik elő, s ők biztosítják a jövőt, egy magasabb és tökéletesebb élet irányában.
majd
then; eventually; at last 31 times
majd, Majd
adverb; conjunction
- Csodálkozva álltam ott, majd kinyitottam a szájam és néhányszor ügyetlenül próbálkozva, végre megközelítően helyesen ismételtem a hangokat.
- Majd óvatosan megindultam a folyó felé, körülnézelődve, de anélkül, hogy egyetlen élő lelket pillantottam volna meg.
- Majd az a szárnyas gép, amelyik idehozott, megfogta a kezemet és vezetni kezdett, ez meg olyan volt, mint mikor a kisbabát járni tanítja az apja: a gép lassan, vigyázva lépdelt mellettem; ahol göröngyösebb volt az út, emelgette a kerekeit, simább helyen lassan, óvatosan gurult.
man
man once
man
The English word, used metalinguistically to discuss how English 'man' covers both homo and vir.
mancika
my little paw once
mancikám
Nonsense diminutive pet-name (mancs 'paw' + -ika), one of a string of baby-talk endearments; kept close to the literal sense.
mantis
mantis once
mantis
Latin species name, 'mantis religiosa'.
marad
remained; we remain; let it remain 17 times
maradt, maradunk, maradjon, maradtam, maradok, Maradjon, maradna, maradni and 2 more
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, plural; verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular
This is the subjunctive-like form Hungarian uses after 'hogy' for necessity/purpose; it looks identical to the imperative.
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe.
- Így a művészetek is: képek, szobrok, írásművek, zeneművek, az élet tüneteit, a formát, színt, történetet, érzelmet oly tökéllyel fejezték ki, hogy a való élet messze mögöttük maradt leleményben, szépségben, kifejező erőben.
maradandó
abiding; more lasting 4 times
maradandó, maradandóbb
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, comparative
- Ez a szerv az agyban indult fejlődésnek, az ösztön szervén belül: félni lehetett, hogy teljesen kifejlődik, elnyomja és fölöslegessé téve, végleg kiszorítja az ösztön szervét, annak helyébe lép, megismeri a lét lényegét s megértvén a szerves test tökéletlenségét, romlandóságát, a szolaszi szervetlen, maradandó, pusztulásnak ki nem tett anyagával, arannyal és ásványokkal pótolja azt, s végre legyőzi a halált, más szóval megszűnik betegség, azaz mulandó jelenség lenni.
- Ekkor, ott ülve gazdám mellett, ismét éreztem azt, amit először, mikor Faremidó földjén megpillantottam őt: a végtelen Szépség gyönyörét, azt, amit művész érez, midőn szerelmesét, a húsból és vérből valót, húsnál és vérnél maradandóbb s az ő szépségéhez méltóbb márványba faragja.
- De egy nyilvánvaló: ha semmi más nem lesz belőle, annyi maradandó haszna és eredménye meglesz ennek a javaslatnak, hogy nekem alkalmas fordulatot adott rátérni tárgyamra.
maradt
remaining 3 times
maradt
- Megvallom, hiúságomat kissé sértette, hogy ilyen kis szenzációt keltettem - vállat vontam és látván, hogy senki se szól, tüntetően helyet foglaltam egy üresen maradt teríték előtt.
- Az életben maradt bullok-ok rögtön új tornyot kezdenek építeni, s ez századok óta így megy, úgyhogy ma már többezer pompás és lakható palota áll az oihá-k rendelkezésére.
- Nagyon természetes, hogy a naiv ősbullok ezeket a rejtelmes imbolygó ködfoltokat, melyeknek hosszú aranyuszálya végigsöpri az eget s elborítja tornyainkat is fényével, valami felsőbb erőnek, vagy akaratnak hitte, oihá-nak nevezte el, félt tőle és imádta - de valójában tehetetlen, kialakulatlan tömegek ezek akár szervesek, akár szervetlenek, kezdetleges állapotban maradt ősanyagok.
matematikai
mathematical 4 times
matematikai
- Idéztem néhány nagy logikus nézetét, akik matematikai alapon vezetik le az érzés és gondolat létrejöttét, s másokat, akik metafizikai szimbólumokban beszélnek.
- S félig önkívületben, megálló szívvel és aggyal, a matematikai törvények vakító tisztaságában bontakozott ki előtte felfedezésének első vázlata.
- Bármily furcsán hangzik, ezt a tényt nem szegezték még le matematikai pontossággal.
materializmus
materialism 3 times
materializmus
- E szavaknál Midore utánozni próbálta ezt a beteges zörejt, és legnagyobb meglepetésemre, eléggé érthetően, két, előttem ismerős szót ejtett ki, ezeket: "történelmi materializmus".
- Ez elnyomatás következtében a nők a tudós férfiaktól felfedezett történelmi materializmus és fejlődéstan törvényeinek útmutatása szerint természetesen visszafejlődtek és elmaradtak, lelkileg elkorcsosultak és elaljasodtak, amint azt néhány hatalmas pesszimista elme, Strindberg, Ibsen, Weininger és mások hangsúlyozottan kimutatták.
- Nyilvánvaló, magyarázta tovább Xa-ra, hogy a költőknek és művészeknek ezeket a különben igen hatásos és sugalmazó megnyilatkozását csak a szigorúan ellenőrző kritika szemüvegén át szabad nézni, ha azt akarjuk, hogy ezeknek a bullok-oknak működését is be tudjuk kapcsolni a művelődésnek és fejlődésnek abba a folyamatába, mely a társadalom radikális megszervezését és átalakítását célozza: le kell vonni belőle azt, ami betegesen túlfűtött képzelődés, ábránd, őrület, agyrém: redukálni kell a valóságra, ami lelkünkön át elferdítve, túlozva, összezavarva, kielemezetlenül ömlik elő - ki kell hámozni ebből a zagyva, csillogó halmazból az egyszerű, általános absztrakciót, a valóságos tényeket, a nagy szociális igazságokat, mint amilyen a történelmi materializmus, a létért való küzdelem, a nemek harca, az erősebb kiválása és a fajvédelmi különítmény.
máj
livers; liver; a liver 3 times
májak, máj, májat
noun, nominative, plural; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Voltak ott eltörött csontok, szétroncsolt májak, voltak kifordult belek és benyomott szemek.
- De Capilláriában, ahol a "két nem" ismeretlen fogalom, ahol az ember, a felsőbbrendű lény, a teremtés koronája fogalmak kizárólag az oihá-kra vonatkoznak, azt állítani, hogy egy oiha és egy bullok úgy viszonylanak egymáshoz, mint egy egésznek két fele, mint a legfelsőbb életlehetőség két egyenrangú tényezője: éppoly nevetséges és ostoba állítás volna, mintha nálunk, a szárazföldön, azt próbálná kimutatni holmi hóbortos tudós, hogy az emberi méltóságot nem az értelem és belátás, a lélek székhelye, az emberi agy képviseli, hanem például a máj, a vese, vagy a lép, vagy a nemi szerv, vagy egy erjesztőgomba, ami táplálkozásunkat elősegíti.
- Nálunk csak a legújabb időkben és csak óvatos tapogatózásokkal kezdenek foglalkozni az élő szervezetek átalakításával - a bullok-oknál az a probléma, hogy egy szemet, egy májat, egy agyvelőt kicseréljenek, hogy egy tüdő helyébe két vesét ültessenek át, hogy két agyvelőt kicseréljenek, vagy félbevágjanak, hogy szárnyakat, uszonyokat növesszenek más szervek helyébe, hogy egy hal kopoltyúját beleillesszék egy bullok szívébe - nem nagyobb kérdés, mint nálunk a telefon, telegráf, röntgen-fény, gőzhajó és repülőgép: míg ez utóbbi technikai eszközök előállítása a bullok-ok számára egyszerű gyerekjátékká süllyedt.
mámor
rapture; rapture's 4 times
mámor, mámort
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Egyszerű seborvos vagyok, és nem járatos a szavak művészetében, de emlékszem, hogy akkor elragadtatott jelzők jutottak eszembe, amilyeneket szerelmes ifjak találtak ki a mámor perceiben.
- Maga az "oiha" szó is tulajdonképpen indulatszó, és ha pontosan használnám, a mi írásmódunk szerint felkiáltójelet kellene hozzátennem minden alkalommal - az öröm és elragadtatás felkiáltása ez a szó, melyet Capillária szülöttje a fölött érez, hogy él és lélegzik, és hogy szépsége és életöröme segítségével módjában van mindazt a gyönyört és mámort élni és élvezni, amit önmaga és a világ gazdagon áraszt számára.
- Hát lelkiismeret-furdalás nélkül használod kezed és lábad arra, amire valók: használd a lelked is éppen úgy - ennek az egyetlen lénynek, akit mi egy boldog felkiáltásban oihá-nak, ti pedig kissé szárazon Embernek neveztek, minden öröm, szépség és mámor és Istenhez való emelkedés forrásának boldog figyelésére, minden lehetőség formájára: mert őbenne van meg minden lehetőség, úgy, ahogy előtted áll, kézzel, lábbal és lélekkel.
már
already; now; no longer 122 times
már, Már
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Parancsnokom, Sir Edward B..., igen kitűnő és művelt férfiú, már az első napokban barátságot kötött velem, és sok érdekes és hadi értelemben fontos részletet közölt velem a tengernagy magánéletéből.
már-már
almost 6 times
már-már, Már-már
- Már-már úgy volt, hogy sikerül egészen kipusztítani őket, s a szegény szolaszi-társ meggyógyul.
- - Szerző kétségbeesett helyzetében már-már halálra szánja magát, és különös körülmények között partra száll Capilláriában.
- Imádott feleségem, akit büszkeségemnek ez a sérelme érthetően lehangolt, végre olyan megoldást talált, mely férji önérzetemnek teljesen megfelelt, s ismét visszaadta már-már megrendült nyugalmamat.
március
March 3 times
március
- Így az egymásra következő hatalmak alatt mindenki jutott valamihez, rosszul csak azok jártak, akik úgy akartak élni, mintha június harmadikán csakugyan június harmadika volna és nem szeptember kilencedike vagy március tizennyolcadika - ezeket a Gumihúzók és a Hófagyasztók egyaránt büntették, és börtönbe csukták.
- 1922. március 4-én hagytam el az intézetet, s néhány nap múlva, pontosan március 10-én, érkeztem szülővárosomba, Redriffbe, ahol nőmet és gyermekeimet jó egészségben találtam.
más
other; others; about something else 58 times
más, mások, másról, másoknak, másokat, Más, mást, mással and 3 more
pronoun, nominative, singular; pronoun, nominative, plural; pronoun, delative, singular
- A gép most három más hangjegyet muzsikált, ezt is utánaénekeltem.
- Odáig jutottak az emberek, hogy egy meztelen nőt ábrázoló festményért tízszer annyit adtak már, mint a nőért, aki a festőnek modellül szolgált; az embernek nem adták meg azt a tiszteletet, ami utánzott, rekonstruált másának kijárt.
- Rögtön átvillant agyamon, hogy hiszen ez rendben is van: tudjuk, hogy a fotografáló gép lényegében nem más, mint egy rekonstruált emberi szem, működése is ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy míg az emberi szemet nem lehet tökéletesíteni, addig a gépet olyan módon szerkeszthetjük, hogy százszor élesebben és gyorsabban reprodukálja a fényjelenségeket, mint a szem, gondoljunk csak azokra az érzékeny mozgóképfelvételekre, amelyek százszor többet fognak föl a mozgásjelenségekből, mint szemünk.
másfél
one and a half 3 times
másfél
- A paraszt nagyon csodálkozott azon, hogy engem egy cseppet sem érdekelt, vajon a másfél év alatt hová fejlődött a világháború, mekkora területeket foglaltak el egymástól az ellenfelek, hány embert vesztettek, hányat fűztek rabszíjra, hány pusztult el járványos betegségben, hány repülőgépet lőttek le, hány várost bombáztak, hány hadvezért tüntettek ki, és hányat mozdítottak el állásából.
- Faremidói utam, földi mértékkel mérve, összesen közel másfél évig tartott: 1916. január tizennyolcadikán szálltam le Helsingforsba és két hét múlva, február másodikán értem Redriffbe, ahol nőmet és gyermekeimet jó egészségben találtam.
- Erről a tárgyról Capilláriában való tartózkodásom alatt egészen megfeledkeztem volt - nem szabad elfelejteni, hogy vízben tartózkodtam másfél évig, ami feleslegessé tette bizonyos műveletek sajátos és körülményes elintézését, úgy, ahogy azokat a szárazföldön megszoktuk.
Másfél
one-and-a-half once
Másfél
Part of 'Másfél Éves Csecsemők', 'Infants of Eighteen Months'.
másik
the other; another; other 36 times
másik, másikra, másikon, Másik, másikban
pronoun, nominative, singular; determiner; pronoun, sublative, singular
- Volt egy ember, akinek az arca és melle hordónagyságúra dagadt, mert a gégét átfúrta egy golyó s a levegő félig a tüdőbe, félig a bőr alá hatolt, és volt egy másik, akinek a bal karja leszáradt, mert a jobb vállán egy gránátszilánk szétszaggatta az artériát.
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- Most másik kar nyúlt felém és megtapogatott.
másképpen
differently; otherwise 6 times
másképpen
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Férfiakkal másképpen van az ember: vitatkozott, érvelt, csakhamar elhallgattam, láttam, hogy másról beszél.
- Ez a két aggastyán ült aztán törvényt Zsuzsanna fölött, mielőtt szóhoz juthatott volna - ezek csináltak "nőkérdést", ezek határozták meg a "nő természetrajzát" minden században másképpen, de mindig úgy, mint ahogy a kitűnő Brehm rajzol meg valami különleges háziállatot.
második
second; on the second 7 times
második, másodikán
adjective, nominative, singular; noun, superessive, singular, third-person singular possessor
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Faremidói utam, földi mértékkel mérve, összesen közel másfél évig tartott: 1916. január tizennyolcadikán szálltam le Helsingforsba és két hét múlva, február másodikán értem Redriffbe, ahol nőmet és gyermekeimet jó egészségben találtam.
- Amit Ön és Önök néhányan odakint, Angliában csinálnak - bizonyára nem mondok evvel újat Önnek -, az külső formában nagyon hasonlít valamihez, ami itt Európában néhányszor már megtörtént - először talán nem is Európában, csak Európa számára, Alexandriában -, utoljára a tizennyolcadik század második felében, Párizsban.
másrészt
on the other hand; On the other hand 7 times
másrészt, Másrészt
- Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak.
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
meg
(completive particle); (particle); and 232 times
meg, Meg
particle; conjunction; verbal particle (preverb)
Perfective particle of 'meggondol' ("think over, consider"); with 'nem' the phrase means "without considering / forgetting."
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
megad
I surrender; I might surrender twice
megadom, megadjam
verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, subjunctive, definite, first-person, singular
subjunctive form, identical in shape to the imperative, used after hogy for a wished/intended action.
- Kiáltani akartam, hogy megadom magam (megzavarodó agyamban úgy képzeltem, hogy ellenséges repülőgép került fölém), de egy hang se jött torkomból.
- Sorsomra bíztam hát magam, fegyvereimet leraktam a fűre, s elkészítettem zsebkendőmet, hogy abban az esetben, ha ellenség területén vagyok, megadjam magamat a hágai egyezmény értelmében annak, akivel először találkozom.
megaláz
humiliates once
megaláz
finite present-tense verb form ('humiliates'), not a true adjective, despite the tag.
megannyi
so many 3 times
megannyi
pronoun, nominative, singular; determiner
- Testükből karok és emelők nyúltak az asztal felé, igazgatva és összerakosgatva a mindenféle alkatrészeket, láncokat forrasztva össze a láng fölött, mint megannyi órásmester.
- A villódzó, zöld fényben egész sora lengett bizonytalanul az épülő Bábel-tornyoknak - új külvárosa Capillária székhelyének, makacsul, fáradhatatlanul dolgozó bullok-tömegek műve: külön-külön mindegyik eget verő létrának készül, megannyi kísérlete egyetlen gondolatnak, hogy elérjék egyszer ama tenger felszínét, melynek fenekén e boldogtalan férgek dolgoznak, harcolnak és pusztulnak, újra meg újra megfeledkezve róla, hogy céljukat soha el nem érhetik.
- Végigcikáztunk a tornyok között - bullok-ok tömege kísért száguldó utunkban, előreszegett fejjel, mereven, mint megannyi kilőtt, szárnyas nyíl, a kék vízen keresztül.
megáll
stood still; halted; comes to a stand 3 times
megállt, megáll
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- A zene abban a pillanatban megszakadt, a gép megállt, és mintha megfeszülve figyelt volna.
- Egy ilyen fa mellett vezetőm megállt, gyengéden derékon fogott, és odaállított a fa mellé, majd kissé visszalépve, fémkarját feje fölé emelte; láttam, hogy vizsgál és összehasonlít bennünket.
- Csónakot, ugye, nem lehet belülről előremozgatni, csak ha kívül, evezők segítségével, megkapaszkodom a vízben, az élet csónaka is megáll, ha nincs hozzá evező, ami a valódi létbe ereszti gyökerét.
megállapít
to determine; established; I ascertained 10 times
megállapítani, megállapítsa, megállapítottam, megállapítja, Megállapították, megállapította
verb, infinitive; verb, present, subjunctive, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
subjunctive form, identical in spelling to the indicative here.
- Megint elfogott az a kényelmetlen érzés: most úgy volt, mint mikor a botanikus összehasonlít két növényt, hogy a rokonságot megállapítsa.
- Hogy ezek az érzések és gondolatok értéktelenebbek-e, mint a mieink, azt én véges eszemmel nem tudom megállapítani; csak annyit tapasztaltam idővel, hogy lényegben nem különböznek a mi szerves értelmünk produktumaitól, csak mérhetetlenül fokozottabbak és intenzívebbek, de hiszen ebben nincsen semmi meglepő, a Földön is tapasztaljuk, ugyebár, hogy a szervetlen anyagból készült gépek többet és jobbat produkálnak az időegységben, mint az emberi vagy állati munka.
- Elmondtam, hogy milyen örvendetes fejlődésnek indul az ismerettan, mely az emberi agy törvényeivel foglalkozik, s megállapítja, milyen sorrendben s milyen alapon jön létre a gondolat.
megállapítás
his findings; findings; of a finding 6 times
megállapításait, megállapítások, megállapításnak, megállapítást
noun, accusative, plural, third-person singular possessor; noun, nominative, plural; noun, genitive, singular
- Ezek összeálltak, vita közben még jobban megfeledkeztek a nőkről, derűre, borúra gyártani kezdték a szemléletnek és akaratnak produktumait, a Megismerés megállapításait és az Erkölcs törvényeit.
- És minden megállapításnak férfiszaga lett, és minden törvénynek férfialakja, amibe nem is lehetett belegyömöszölni a nőket.
- Persze hamarosan kiderült, hogy az egész alkotmány nem ér semmit: az első primitív törvények és megállapítások nem voltak alkalmazhatók.
megbízható
reliable; more reliable; most trustworthy 4 times
megbízhatóbb, megbízható, legmegbízhatóbb, megbízhatók
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, superlative
- Első pillanatra a fajta szaporításának ez talán nehézkesebb és körülményesebb módja, mint amilyen bolygónkon dívik - és lesznek, akik hozzáteszik, hogy kevésbé mulatságos -, de el kell ismerni, hogy az eredmény szempontjából megbízhatóbb és lelkiismeretesebb.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
- Lassanként el is érte, hogy kezdtek úgy emlegetni, mint a vidék egy legtisztességesebb és legmegbízhatóbb polgárát.
megdöglik
drops dead; I'm dying (like a dog) twice
megdöglik, megdöglöm
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
coarse/colloquial register, distinct from the neutral 'meghal'.
- A bullok-gubót az oihá-k - éppen úgy, ahogy mi a selyemgubóval tesszük - forró vízbe dobják, a bullok-báb megdöglik, s a fonalat le lehet fejteni s szövetet csinálni belőle.
- A diplomácia nyelvtudósai azt követelték, hogy a bullok-társadalom nagy érdekeire való tekintettel törölni kell a szótárból és köztudatból az egyes szám első személyű személyes névmást, s a többes szám névmásával kell behelyettesíteni - szerintük minden bajnak az volt az oka, hogy az "én" névmás vonzatait lehetetlen összeegyeztetni a "mi" névmáséival - hogyha egy diplomata azt mondta, "mi hajlandók vagyunk utolsó csepp vérünkig stb.", akkor ebbe a "mi" szócskába beleértették az "én"-t is, vagyis őt magát, ami képtelen helyzetet idézett elő, míg ha a katona a harctéren azt mondta, "én éhes vagyok" vagy "én megdöglöm", ebből az ellenséges torony diplomáciája mindjárt arra következtetett, mintha odaát valami baj volna, holott erről szó sem volt.
megenged
permitted; I grant; they permit 4 times
megengedte, megengedem, megengedik
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, indicative, definite, third-person, plural
- Hiszen megengedem, hogy az emberi agy, melyet ismeretlen gépész gyárt és szállít, mégpedig tökéletlen, kezdetleges állapotban, úgyhogy (ha jól értettem) hosszú évekig kell várnia, míg legalább annyira fejlődik, hogy használni lehessen: éppen e csodálatos tulajdonsága folytán szükségképpen keresztülmegy olyan fejlődési korszakokon, amikor maga is tökéletlen lévén még, az is tökéletlen, amit kigondol és produkál.
- Talán említettem már, hogy az oihá-k királynője, Opula, kitüntetett bizalmával és barátságával, illetve megengedte, hogy közelében tartózkodjam s tőlem telhetően mulattassam.
- Míg a férfiaknak célt és hivatást és élettartalmat adott minden időben a kényszerűség, hogy ne azzal foglalkozzanak, amivel az ember folytonosan foglalkozni szeretne, tudniillik a tulajdon testével és életével, hanem mindenféle egyeben törje a fejét, amivel másoknak használ, akik aztán a haszon ellenében megengedik neki, hogy addig, ameddig dolgozni tud értük, ő maga is életben maradjon - addig a nők kénytelenek voltak abból élni, amiért éltek, hogy tudniillik szeretik és dédelgetik őket, és igyekeznek nekik minél több örömet okozni.
megért
I understood; to understand; understood 29 times
megértettem, megérteni, megérti, megértette, Megértettem, megértem, Megértvén, megérthessem and 6 more
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, infinitive; verb, present, indicative, definite, third-person, singular
lemma is megért 'to understand'; the double tt is just the past-tense marker on a t-final stem, not the causative megértet.
- Ekkor megértettem, hogy olyan magasan vagyunk, ahol már egészen ritka a levegő, rémülten ragadtam meg a parancsnok karját, de ő meg sem mozdult, előrehajoltam és arcába néztem, mozdulatlan és merev volt, szemei üvegből, két orrlikából csendesen csurgott a vér.
- Meglepetésemből magamhoz térve, megérteni véltem, hogy valami különös szoborral, vagy a kertészművészet holmi tréfás alkotásával állok szemben: emberformára növesztett fa ez nyilván, ennek a vidéknek sajátos különlegessége.
- Megértettem volna, hogy az ember önmagánál mindig többre becsülte azt, amit alkotott, s minden alkotásában arra törekedett, hogy önmagát is megalkossa, újra és tökéletesebben, hogy aztán megszűnjön lenni, mint felesleges agyagminta, amibe az ércet öntötték.
megértet
to make understand; make understand; to explain 5 times
megértetni, Megértettem
verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
- Megértvén ezt, igyekeztem vele is megértetni, hogy szeretném megtanulni ezt a nyelvet, a palota felé mutogatva jeleztem, hogy tudni óhajtom, hogy nevezik.
- Mindazt, amit eddig megértetni próbáltam az olvasóval, én magam csak hosszú napok és hetek múlva értettem meg és fogtam fel, annyi bizonyos, hogy már akkor, mikor ott álltam az emberformájú fa alatt, s egyszerre megéreztem, hogy ama csodálatos gépezet, Faremidó egyik polgára engem e növénnyel összehasonlít: hogy már akkor borzongva kezdtem sejteni olyan lehetőségeket, amilyenekről nem is álmodhattam eleddig.
- - Szerző bemutatkozik, és igyekszik megértetni magát.
megértés
the understanding of; to their understanding; to the understanding 9 times
megértésére, megértését, megértéséhez, megértésükbe, megértése, megértést
noun, sublative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, allative, singular, third-person singular possessor
- Abban a reményben, hogy talán mégis meg tudom értetni magam, különböző nyelveken szólaltam meg, magamat irgalmukba és megértésükbe ajánlva.
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- Gazdámmal, Midoréval, sokat beszéltünk erről később: abból az alkalomból, hogy minden erőfeszítésemmel igyekeztem elmagyarázni neki, mit értünk mi az emberi agy szó alatt, ezt a fogalmat ugyanis képtelen volt megérteni, "lehetetlen lévén" - úgymond -, "hogy olyan műszer, mely az ön testéhez hasonló romlott és felbomlott anyagokból készült (így nevezte a húst és vért, e fogalmakra nem lévén szavuk), elvégezhesse az agy munkáját: megértését a dolgok összefüggésének".
megfeledkezik
forgets; forget; forgot 5 times
megfeledkezik, megfeledkezni, megfeledkezett, megfeledkeztek, megfeledkeztem
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Mintegy megérteni véltem, s tapasztaltam magamon is, hogy az értelem, mely hitünk szerint a dolgok megismerésére hivatott, e munkájának legmagasabb és legbehatóbb fokát akkor éri el, mikor teljesen megfeledkezik önmagáról, hogy összegyűjtse és rendberakja a külső világ jelenségeit.
- Addig is bizalommal s belső titkos örömmel nézek néha a kék ég felé, és az ő jóságos, meleg szemében, amit az emberek Napnak neveznek, néha mintha biztatást olvasnék, mely csak nekem szól: hogy még emlékszik rám, és nem fog megfeledkezni rólam.
- A becsület, jog és kötelesség, emberi ideáljai, mikor példaképet kerestek rá, mikor követendő elvnek állították elénk: az embert, akire vonatkoztak, éppen úgy férfi mivoltában képzeltették el, mint ahogy az Istent, egészen természetes módon férfinak képzelte el fogalmának első megalkotója, egyszerűen azért, mert az illető véletlenül férfi volt és szórakozottságában, éppen egyedül lévén abban a percben, megfeledkezett arról, hogy nő is van a világon.
megfelel
corresponded to; answers (suits) 3 times
megfelelt, megfelel
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Imádott feleségem, akit büszkeségemnek ez a sérelme érthetően lehangolt, végre olyan megoldást talált, mely férji önérzetemnek teljesen megfelelt, s ismét visszaadta már-már megrendült nyugalmamat.
- Sajnos, kénytelen voltam meggyőződni róla, hogy ami adatot e kérdéssel kapcsolatban elmondott a bullok-okról, megfelelt a valóságnak: nem hallgathatom hát el, mint a kedély hiú csapongását, vagy terméketlen játékát a képzeletnek.
- Mert, bármily furcsán hangzik, e förtelmes lények, kiknek törpe teste eltorzult a céltalan és ostoba fejlődési düh következtében, amivel uszonyokat, szárnyakat és csápokat és kerekeket és tüdőt és kopoltyút tenyésztettek ki magukon, átabotába, oly módon, hogy ezer tökéletlen szerv zavarja szabad mozgásukat, ahelyett, hogy megmaradtak volna amaz egyetlen, egyszerű szervnek, mi, legalább az oihá-k számára, tökéletesen megfelel a célnak - mondom, e boldogtalan férgek lelkében nem ismeretlen a hiúság érzése, oiha-i értelemben.
megfelelő
suitable; accordingly 14 times
megfelelő, megfelelően
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Mert a Szőke Nő odaát, náluk is megjelenik, megfelelő helyen, és a bűvölet odaát náluk is beáll: azzal a különbséggel, hogy a holdfényben fürdő képes levelezőlap helyén ezúttal a városligeti panoptikum borzalomkamrájának viaszfigurája hökkent meg.
- Átvillant rajtam azonnal, amit az iskolában tanultam, hogy a víz alatt élő állatok, éppen úgy oxigént lélegzenek be, mint mi, s tüdejük is van: csakhogy az oxigént egy megfelelő szerv, a kopoltyú választja ki a vízből.
- Nyilvánvaló tehát, hogy érthetetlen módon ilyen kopoltyúnak megfelelő szerkezettel látott el valaki vagy valami, míg eszméletlenül feküdtem - műkopoltyúval, mint ahogy vannak műlábak és műkezek, sőt mikrofonos műfülek is.
megfigyel
they observed; they observe; he observed 5 times
megfigyelték, megfigyelnek, megfigyelte, megfigyeltem
verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, third-person, singular
- A kar, amely felemelt, lassan mozgatta és csúsztatta fejemet, az a kényelmetlen érzésem volt, hogy megfigyelnek, mint a bogarász holmi különös férget a lupa alatt,
- Különben, hogy feltevésük mennyire helyes volt, azt magam is bizonyítottam azóta: megfigyelték, hogy a nap bizonyos részében nyugtalanság fog el, s ilyenkor felkeresek egy ilyen faremidói doszirét, s annak néhány daganatát letépem (gyümölcsöt értett), s felhabzsolva azt, elpusztítom, nyilvánvaló tehát, hogy ama másodlagos lények közé tartozom, melyek rövid ideig tartó életüket úgy tarthatják csak fenn, ha elpusztítanak valami önmagukhoz hasonló szervezetet, hogy aztán őket is elpusztítsa egy következő generáció.
- Még tisztán áll előtte az egész kép, úgy, ahogy a mikroszkópon keresztül megfigyelte: a doszirék kavargó, levegő után kapkodó csomójából kivált egy erősen fejlett példány, oldalt futott, aztán hirtelen felkapta csápjait vagy karjait, és felfelé mutogatott, arrafelé, ahonnan ő, Midore, a pusztító sugarakat bocsátotta feléjük, s ahonnan a mikroszkópon át lenézett rájuk.
megfigyelés
observations; of its observations; from observations 6 times
megfigyelést, megfigyeléseinek, megfigyelésektől, megfigyelés, megfigyelések, megfigyelésemmel
noun, accusative, singular; noun, genitive, plural, third-person singular possessor; noun, ablative, plural
- Bár szorosan véve nem tartozik szakmámba: néhány érdekes idegkórtani megfigyelést is feljegyeztem: kezembe került például egy japán katona (tudnivaló, hogy az európai kultúra megmentésére japánokat is segítségül hívtunk), aki a harctéren megőrült - az a rögeszméje volt, hogy ő tudja, miért harcol.
- Ezelőtt mintegy két esztendővel sikerült rábukkannom - sajnos, csak töredékekben - az ötödik eredeti Gulliver-kézirat egy másolatára, melyet Utazás Faremidóba címen állítottam össze - a kitűnő utazó barátai és szelíd, istenfélő eszméinek kedvelői bizonyára emlékeznek még erre a könyvre, mely, ha a benne foglalt csekély jelentőségű földrajzi és néprajzi adatokra való tekintettel, nem is mérhető Stanley vagy Nansen, vagy akár Vámbéry halhatatlan műveihez - megfigyeléseinek jámbor és becsületes hűsége s ama lángoló hazaszeretet révén, mely az egészet besugározna, bizonyára odasorozható ama művek közé, melyeket minden pedagógus nyugodtan ajánlhat az ifjúság okulására, és ismereteinek fejlesztésére éppen úgy, mint a társadalmi együttérzés istápolására: - olyan erények ezek, melyek Gulliver minden eddig ismert írásában fellelhetők.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
megfog
took; laid hold of; I took 3 times
megfogta, megfogták, megfogtam
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
- Majd az a szárnyas gép, amelyik idehozott, megfogta a kezemet és vezetni kezdett, ez meg olyan volt, mint mikor a kisbabát járni tanítja az apja: a gép lassan, vigyázva lépdelt mellettem; ahol göröngyösebb volt az út, emelgette a kerekeit, simább helyen lassan, óvatosan gurult.
- A hőt láttam, amint színes és hullámzó patakban körülfolyt, s elborította testemet: a fényt láttam, amint ugrálva közeledett, egyik tárgyról a másikra; a vonzást láttam, amint csápokat és hegyeket lövelltek magukból a testek, tapogatták, megfogták egymást, megindultak egymás felé.
- Midore szemébe néztem, s ekkor rájöttem, hogy ez a szem volt az, amit a Földről láttam, és Csillagnak neveztem, egy tökéletes, értelem alkotta műszer, és megfogtam a kezét, s ekkor úgy éreztem, mint egyszer, gyermekkoromban, mikor éjszaka ordítva ébredtem fel, mert egy hideg és nedves és idegen kéz fogta a karomat, s mikor odafutottak hozzám, nevetve csitítottak el, és mutatták, hogy az én kezem volt az, amelyre álmomban ráfeküdtem és elzsibbasztottam.
megfoghatatlan
inconceivably; inconceivable 3 times
megfoghatatlanul, megfoghatatlan
adverb; adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Az egész táj, fölötte a napnak szokatlanul megnagyobbodott, a rendesnél csaknem kétszer nagyobb tányérjával, valami valószínűtlen, meseszerű és idegen, ugyanekkor mégis megfoghatatlanul ismerős volt, mintha nem először járnék ezen a vidéken.
- De türelmet és bizalmat kérek, szerényen utalva négy megelőző útleírásomra, melyekben gyakran jegyeztem fel megfoghatatlan tüneményeket; ezeknek értelme és jelentősége csak a továbbiakban derült ki aztán.
- Oly megfoghatatlanul szép volt, hogy pillanatra azt éreztem, mintha megszűnnék lenni, öntudatom, énem, mindaz, amit külön tulajdon életemnek ismertem, feloszolna és eltűnne, hogy helyet adjon ennek az egyetlen valóságnak.
megfordul
turned about; I turn; I turned 4 times
megfordult, megfordulok, Megfordultam
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Igenis, rajongva imádom a női szépséget, és mégis, higgye el nekem, ha egy üde és nevető női arc után megfordulok az utcán, nem az örök Éva, nem az én ellentétem és ellenfelem csábos ereje állított meg, hanem a csodálkozás és tisztelet, talán irigység is, hogy embertársam, én-társam, az Isten képére teremtett ember, íme, csakugyan hasonlítani akar Istenhez: mosolyog és örül, hogy él.
- Lehajoltam, hogy az egyik nyíláson bekukkantsak, amikor a nyílás fölötti párkány széléről rémült rebbenéssel szökkent fel valami, pillanat alatt a következő gyűrűre kúszott fel, ott megfordult, és pihegve, riadtan, remegve, nézett vissza rám.
- Valamit kiáltott befelé aztán leírhatatlanul kecses mozdulattal megfordult és befutott.
meggyőz
convinced; to persuade 5 times
meggyőzött, meggyőzni, meggyőztek
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Egy pillantás a szolaszi arcára meggyőzött, hogy ugyanazt csinálja, amire neki is szüksége van: szemeket.
- Annál csodálatosabb ez, minthogy forrón szeretett nőm, Faremidóból való visszatérésem óta, anyai és hitvesi kötelességének tökéletes átérzésével igyekezett meggyőzni a vállalkozásaimban rejlő sokféle veszélyről, melyek testem épségét, sőt életemet fenyegetve egyszer s mindenkorra lehetetlenné tehetnék, hogy családfői hivatásomat, az ő és leánykánk fenntartását betölthessem.
meggyőződik
to satisfy oneself; I became convinced 5 times
meggyőződni, meggyőződtem
verb, infinitive; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Hogy ezek az élettelen anyagok mégis mozognak és cselekszenek, erre vonatkozóan megjegyzem, hogy hiszen hasonló mozgásokat mi is tapasztalunk az élettelen anyagban, csak nem ennyire kifejezetten s nem ennyire összhangzatban, hiszen a testeknek kiterjedése a hőtől, egymáshoz való igyekezete az anyagvonzás következtében: mindezek mozgást idéznek elő az élettelenben, s már akkor sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a szolaszik életét ilyen egyszerű és primitív erők igazgatják, mint fény, hő, villamosság, mágnesség.
- Ami magát a fajtát illeti (nagyon nehezen tudom kifejezni, hogy megértessem magam), legfőbb sajátsága nem annyira az emberi fajtától való különbségben rejlik, hanem abban a csodálatos tényben, hogy az oihá-k mind egyneműek, mégpedig, hogy alkalmam volt meggyőződni róla, nők, vagy ha jobban tetszik, nőstények.
- Erről, mint meggyőződtem róla, szó sincsen, az oihá-k szaporodása éppen úgy kétnemű, mint minden felsőbbrendű emlősállaté, csakhogy...
meghatároz
to define; determined 3 times
meghatározta, meghatároznom, meghatározni
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, infinitive, singular; verb, infinitive
- (Mikor kérdezősködtem, pontosan meghatározta Midore ezt a helyet, s én a Gangesz és Eufrát vidékét ismertem meg szavaiból.)
- Ez utóbbi jelenséget vagy állapotot nem kellett számára meghatároznom: tulajdonságait nagyon jól ismerte, hiszen, amint említettem, az oihá-k körülbelül mindannyian szerelmesek egymásba.
- A női értelem alacsonyrendűségét, a nő szellemi szegénységét én azzal akartam bizonyítani, hogy íme, még önmagukat se tudják meghatározni - ahhoz, hogy fogalmunk legyen róluk, egy férfi lángelméje kell, mert tulajdon lelkükről tulajdon vallomásuk nincsen.
meghengergetett
rolled (me) over once
meghengergetett
finite past-tense verb form here ('rolled me over'), not a true adjective, despite the tag.
meghökkenve
startled; with a start; taken aback 3 times
meghökkenve, Meghökkenve
- Hirtelen meghökkenve torpantam vissza, s önkéntelenül zsebkendőmhöz kaptam.
- Mikor közelebb hajoltam, meghökkenve láttam, hogy a száj vonaglik, mintha mondani akarna valamit; ekkor érthetetlen részvét szorította marokra szívemet, s fájdalmamban hangosan felkiáltottam.
- Meghökkenve meredtem rá: ez alkalommal először használta úrnőm, a férfiakra alkalmazva, ezt a megszégyenítő kifejezést, elárulva, hogy felismerni vélte a hasonlóságot köztünk, földi férfiak s amaz ocsmány férgek között.
megindul
I set out; sets in; set in 10 times
megindultam, megindul, megindulok, megindult, megindultak, Megindul
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
- Később, álmélkodásaim közepette, gondolkoztam ezen, és rájöttem, honnan ismerem én ezt a tájat: álmomban jártam itt, nem is egyszer, főleg gyermekkoromban; nagy időközökben váratlanul visszatérő álom volt ez; eleinte, gyermekkoromban, a folyónak innenső partján álldogáltam, és vágyakozva néztem az erdő felé, ahonnan valami ismeretlen, édes zene szólt, aztán álmodtam úgy is, hogy átmegyek a hídon, és megindulok a fehér út homokján.
- Majd óvatosan megindultam a folyó felé, körülnézelődve, de anélkül, hogy egyetlen élő lelket pillantottam volna meg.
- Sietve megindultam mellette, miközben észrevettem, hogy erőlködve igyekszik lépteit hozzáhangolni az én hozzá képest szánalmas vánszorgásomhoz.
megint
again 20 times
megint, Megint
- Mikor megint kinyitottam, fekete éjszaka volt körülöttem, és az ég fölöttem és alattam tele csillagokkal: megismertem a Göncöl szekerét, és valami nagy megnyugvás töltött el.
- Egyben felemelkedett az egyik kar, és hozzám ért, aztán megint visszahúzódott.
- Kissé megriadtam megint, mikor a fa vonaglani kezdett, vissza is húzódtam, de aztán megnyugodtam.
megismer
to get to know; I recognized; that I get to know 13 times
megismerni, megismertem, megismerjem, Megismertem, megismeri, megismerje
verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, imperative, definite, first-person, singular
megismer = 'recognize/come to know again'; the translation renders it as 'knew again'.
- Mikor megint kinyitottam, fekete éjszaka volt körülöttem, és az ég fölöttem és alattam tele csillagokkal: megismertem a Göncöl szekerét, és valami nagy megnyugvás töltött el.
- Megismertem azt a gépet, amelyik engem idehozott, s a folyó túlsó partján magamra hagyott.
- Az ilyen beteg szolaszit onnan lehet megismerni, hogy a szeme befelé fordul; zavart és lázas szavaiból kiderül, hogy a saját agyát látja a világ helyett, amit látni kellene, s úgy beszél agyáról, erről az egyszerű és jelentéktelen műszerről, mely csak használata révén ér valamit, mintha az volna maga a világ.
megismerés
cognition; for the knowledge of; to the knowledge of 8 times
megismerésére, megismerés, megismerést, megismerések, megismeréssel, megismerésre
noun, sublative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- A nehéz tárgyak emelésére kitalálták a csigát, a látott jelenségek pontosabb és tüzetesebb megismerésére kitalálták a rajzolást és az írást.
- Mintegy megérteni véltem, s tapasztaltam magamon is, hogy az értelem, mely hitünk szerint a dolgok megismerésére hivatott, e munkájának legmagasabb és legbehatóbb fokát akkor éri el, mikor teljesen megfeledkezik önmagáról, hogy összegyűjtse és rendberakja a külső világ jelenségeit.
- Röviden szeretném összefoglalni azt a káprázatos megismerést, amit közlései kinyilatkoztattak bámuló elmémnek.
megír
to write; I wrote it 3 times
megírni, megírtam
verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
- Mindjárt elmondom, miért csak most és nem előbb, már akkor, mikor megírtam, és miért éppen Önnel.
- Én ezt a könyvet nem akartam megírni, vonakodva és ellenszenvvel írtam, abban az időben jobban szerettem volna boldog regényt, kacagtató színdarabot, vagy szép verseket írni a magam és mások vigasztalására.
- Sietek bevallani, hogy evvel a Kétnemű Ember című könyvvel is úgy vagyok, mint a Capilláriával voltam annak idején - szívesebben mondanám el az egészet egy kedves, okos, másnemű embertársamnak, de most már tudom, hogy nem hallgatna végig, kénytelen leszek vagy megírni, vagy elfelejteni az egészet.
megjegyez
remarked; I remark; I remarked 6 times
megjegyezte, megjegyzem, Megjegyeztem
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
- Hogy ezek az élettelen anyagok mégis mozognak és cselekszenek, erre vonatkozóan megjegyzem, hogy hiszen hasonló mozgásokat mi is tapasztalunk az élettelen anyagban, csak nem ennyire kifejezetten s nem ennyire összhangzatban, hiszen a testeknek kiterjedése a hőtől, egymáshoz való igyekezete az anyagvonzás következtében: mindezek mozgást idéznek elő az élettelenben, s már akkor sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a szolaszik életét ilyen egyszerű és primitív erők igazgatják, mint fény, hő, villamosság, mágnesség.
- Midore udvariasan hallgatott végig, s aztán megjegyezte, hogy mindenre válaszoltam, csak arra nem, amit kérdezett.
- Megjegyeztem, hogy voltak nálunk is, akik a zenét önmagában is kifejező közléseszköznek hitték, mire Midorénak az a gondolata támadt, hogy ezek talán megsejtettek valamit az ő létezésükről, vagy talán valahogy fülükbe jutott néhány szó, amit Faremidóban kiejtett valaki.
megjelenés
my appearance; at his appearance; from its manifestations 8 times
megjelenésére, megjelenéseiből, megjelenésemet, megjelenésem, megjelenésemre, megjelenésekor, megjelenésének
noun, sublative, singular, third-person singular possessor; noun, elative, plural, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, first-person singular possessor
- Csakhamar rá kellett jönnöm, hogy ezt a történetet ők külső megjelenéseiből éppen oly jól ismerik, mint magam, sőt, úgy látszik, még nálam is jobban.
- Haladásomat nagyban megnehezítette az az érthetetlen és szinte hihetetlen közöny, amivel a bennszülöttek országukban való megjelenésemet fogadták.
- Mindent tekintetbe véve, megjelenésem közöttük volt olyan ritka alkalom és újság, mintha, teszem föl, Londonban vagy Párizsban egy napon partra szállana holmi marsbeli ember - s be kell vallanom, hogy az első napokban sokat foglalkoztatott a hiú dicsőség tudata, hogy nekem adatott a ritka feladat, az egész emberi fajt képviselni oly értelmes lények között, akik nememről mind ez ideig semmit se tudtak.
megjelenik
appeared; appears; has appeared 9 times
megjelent, megjelenik, megjelentek
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Megállapítható, hogy mikor az emberek először megjelentek a földön, még nem voltak gépek, nem volt művészet és tudomány.
- Különös összetétel ez, amelynek természetét az ő vegyészeik még nem ismerik, csak romboló és beteges hatását; ahol egy ilyen doszire megjelenik, az anyag felbomlik, rossz szagú nedvek keletkeznek és formátlan viszkető daganat.
- Különös, új formák mutatkoznak, az Élet megjelent a Földön.
megkapaszkodik
I take hold; takes hold; take hold 3 times
megkapaszkodom, megkapaszkodik, megkapaszkodnak
verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural
- Csónakot, ugye, nem lehet belülről előremozgatni, csak ha kívül, evezők segítségével, megkapaszkodom a vízben, az élet csónaka is megáll, ha nincs hozzá evező, ami a valódi létbe ereszti gyökerét.
- Két kéz, az egyik épít, a másik rombol; az egyik megkapaszkodik, hogy ne ragadja el a vihar, a másik eltépi a horgony kötelét; az egyik befedi a testét, hogy meg ne fagyjon, a másik föltakarja!"
- A méhlepényben nyüzsögnek, és szülés idején az oihá-k ürülékében is van ilyen apró bullok-magzat, ha aztán a méhlepényt és ürülékét elsodorja az áramló víz, az algák és korallok ágai közt megkapaszkodnak a kis bullok-ok, vagy elkeverednek a fenék iszapjába: ott indulnak fejlődésnek.
megkérdez
asked; I asked 7 times
megkérdezte, megkérdeztem, Megkérdeztem
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular
- Midőn tévedését helyreigazítandó felvilágosítottam, hogy a mi gondolkodóink is tisztában vannak vele, hogy az emberi értelem célja a világ megértése, csak hitetlenkedve rázta a fejét, és megkérdezte, hogyan csinálják ezt a mi állítólagos gondolkodóink.
- Még mielőtt ezekről szó lett volna, egy alkalommal megkérdezte tőlem Midore, honnan van az, hogy én, mint szerves, földi ember, meg tudtam tanulni az ő nyelvüket.
- Az első dolog, amit gazdámtól, Midorétól megkérdeztem, mihelyt egy kicsit - hamisan és tökéletlenül - meg tudtam értetni magam az ő nyelvükön, természetesen az volt: milyen különös véletlennek köszönhetem, hogy Faremidóba kerültem, hol akadtak rám, és hogy találtak meg?
megközelítő
approximate; approximately 3 times
megközelítő, megközelítően
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Csodálkozva álltam ott, majd kinyitottam a szájam és néhányszor ügyetlenül próbálkozva, végre megközelítően helyesen ismételtem a hangokat.
- A faremidói tudósok már meg is állapították helyemet a betegségokozó baktériumok sorrendiében, és Szidó, akinek felfedeztetésemet köszönni lehet: remiszolami-szidorénak nevezett el, ami megközelítő fordításban emberutánzó-bacillust jelent, olyan betegségcsírát, mely mint élősdi, az élő, szervetlen lényekéhez hasonló tulajdonságokat vesz fel, hogy közelebb férkőzhessen hozzájuk; így hangokat is ad és fej alakú felső részében egy olyan anyagot termel, melynek váladéka, a gondolat, külsőleg hasonlít az ő szellemi termékeikhez.
megkülönböztetés
distinction; in distinction 3 times
megkülönböztetésben, megkülönböztetést, megkülönböztetés
noun, inessive, singular; noun, accusative, singular; noun, nominative, singular
- A magyar nyelvnek egy különleges finomságára hívom fel a figyelmét (nyelvünk tele van ilyen mély és jelképesen lényegbe világító szavakkal, aminthogy árnyalati megkülönböztetésben is gazdagabb a nyugati nyelveknél - így például a love főnévre is két szavunk van, aszerint, hogy általános emberi, vagy a nemek közötti vonzalmat jelenti).
- De az "érdeknélküli" és "érdekelt" megkülönböztetést már nem várta be - arra volt csak kíváncsi (később tudtam meg, miért), milyen hatást kelt bennünk az, amit mi, szárazföldi bullok-ok, női szépségnek nevezünk.
- Vannak közöttük nagy számmal, akik befurakodnak az oihá-k közé, illegetik magukat és eltanulják az oihá-k szokásait, mozdulatait, abban a reményben, hogy tetszeni fognak, és megfigyelték, hogy amikor ebéd előtt, fazékba teszik az evésre szánt és hizlalt bullok-okat, nemhogy rúgkapálnának, de gyakran inkább versenyre kelnek, hogy melyik ugorjon előbb a forró vízbe, abban az ábrándképben ringatva magukat, hogy nem az étvágy, hanem valami tetszés vagy megkülönböztetés válogatja ki őket az oihá-k személyében.
meglát
we may see; catching sight of; beholds 5 times
megláthassuk, meglátván, meglátja, megláttam, meglátott
verb, present, indicative, definite, first-person, plural (potential); verb, adverbial participle (converb); verb, present, indicative, definite, third-person, singular
the -ván/-vén suffix forms an archaic adverbial participle ('having seen'), not a finite past tense.
- Ahhoz, hogy ezt elérjük, addig kell szűrni és tisztítani az üveg folyékony anyagát, míg tökéletesen átlátszó lesz, hogy rajta keresztül megláthassuk a megnagyítandó tárgyat.
- Mint aki a sötétben tapogatózott, s meglátván a napot, leborul előtte, s istennek nevezi, úgy neveztük mi istennek azt a lényt, aki íme, itt állott előttem s aki nem más, mint aminek nekem lennem kellene, ha jó kezekbe kerülök vala, mint amivé lennem kell, ha helyesen fogom fel magamat s megtisztítom testem a romlandó anyagtól.
- A finnyás német esztétika némi lenéző dicsérettel intellektualistáknak nevezi önöket - valahogyan szeretné kitudni önöket az irodalom szent berkeiből, azzal a megokolással, hogy önök néha, ha kedvük szottyan, fogalmak tisztázásával is bíbelődnek, s evvel érdemetlenné váltak az ihlettel alkotó művész rangjára és méltóságára, akik természetesen a központi idegrendszer megkerülésével, a periferikus idegeken át, legfeljebb a hasukon keresztül hozzák létre a Nagy Tükröt, melyben a valóság meglátja önmagát.
meglep
surprised; surprise; (particle) 9 times
meglepett, megleptek, lepjenek, meglepetve, lepett, meg
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, subjunctive, indefinite, third-person, plural
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
- Ilyenkor, mintegy meglepetve, csend lett, aztán egymás felé nyújtogatva fémkarjaikat, tanácskozni látszottak.
meglepetés
surprise; to my surprise; my surprise 17 times
meglepetésemre, meglepetést, meglepetés, meglepetésem, Meglepetésemből, meglepetéssel, Meglepetésem, meglepetésemben and 2 more
noun, sublative, singular, first-person singular possessor; noun, nominative, singular, first-person singular possessor; noun, accusative, singular
- Meglepetésemből magamhoz térve, megérteni véltem, hogy valami különös szoborral, vagy a kertészművészet holmi tréfás alkotásával állok szemben: emberformára növesztett fa ez nyilván, ennek a vidéknek sajátos különlegessége.
- E szavaknál Midore utánozni próbálta ezt a beteges zörejt, és legnagyobb meglepetésemre, eléggé érthetően, két, előttem ismerős szót ejtett ki, ezeket: "történelmi materializmus".
- A legnagyobb meglepetéssel hallgatva ezeket a szavakat, tisztelettel megkérdeztem gazdámtól, mit értenek ők doszire alatt, s mennyiben hiszik, hogy én is az volnék, vagy honnan lehet fogalmuk eddig hozzám hasonló lényekről, tekintve, hogy az ő lényük annyira elüt az enyémtől?
meglepetve
with surprise 3 times
meglepetve, Meglepetve
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
- Rövid bemutatkozásom után felemelve arcomat, meglepetve láttam, hogy az előbb említett hölgyhöz hasonló bennszülöttek közül már vagy tizenketten állanak körülöttem: oly nesztelenül s könnyen suhantak oda, hogy észre se vettem.
- Meglepetve kiáltottam fel: egy tudományos könyv volt, ha jól emlékszem, Nietzsche "Zarathustrá"-ja, teljesen elázott, szétmállott állapotban.
meglepő
surprising; more surprising; surprisingly 5 times
meglepő, meglepőbb, meglepően
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, comparative; adjective, essive, singular
- Az olvasó, útleírásokkal különben is nagyon elkényeztetve, talán elégedetlenül s türelmetlenül állapította meg az előbbi fejezet végére érvén, hogy annak summájából alig fogott fel valamit, nem értvén, mik legyenek ama csodálatos gépek s meglepő növények, melyeket különben is csak hézagosan írhattam le, oly jelenségekről szólván, amiket, úgy tudom, eddig útleíró még fel nem jegyzett naplójában.
- Hogy ezek az érzések és gondolatok értéktelenebbek-e, mint a mieink, azt én véges eszemmel nem tudom megállapítani; csak annyit tapasztaltam idővel, hogy lényegben nem különböznek a mi szerves értelmünk produktumaitól, csak mérhetetlenül fokozottabbak és intenzívebbek, de hiszen ebben nincsen semmi meglepő, a Földön is tapasztaljuk, ugyebár, hogy a szervetlen anyagból készült gépek többet és jobbat produkálnak az időegységben, mint az emberi vagy állati munka.
- Megállapították, hogy a Laszomin értelmes lények faremidói értelemben nincsenek; annál meglepőbb ez, mert az értelmes lényekhez való néhány anyag, mint vas, arany, higany s még sok más ásvány, Laszomiban is felfedezhető spektrál-analízis segélyével.
megmagyaráz
to explain; explained 3 times
megmagyarázni, megmagyarázta
verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, third-person, singular
- Nem tudtam megmagyarázni magamnak hirtelen támadt érthetetlen levertségemet, de éreztem, hogy nem tudnám még egyszer hallani azt a kongó, üres recsegést.
- Mert az ember nem méh, nem hangya és nem éjjeli pávaszem, akármit is csinálnak, nem lehet az embert természetrajzi mivoltával megmagyarázni.
- Opula most megmagyarázta nekem, hogy okoskodásom igen helyes volt: a bullok-ok csakugyan nem a maguk jószántából hagyják abba az építkezést, s a maguk részéről korántsem tekintik befejezettnek, olyankor, mikor az oihá-k szempontjából már nagyon is alkalmas a benntartózkodásra.
megmarad
remained; remains 3 times
megmaradtak, megmarad
verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- De bennem megmaradtak, és később egyik barátomnak említettem, futtában, ezeket a gondolatokat és ötleteket.
- Nagyon kevéssé mégis megvigasztalt az a meggondolás, hogy ez esetben viszont az említett összeg megmarad a biztosító társulatnak, amely állami intézet volt, annak az imádott államnak birtoka és tulajdona, melyért életemet és véremet szívesen áldozom vala, hogy gyenge és védtelen nőit és árváit megvédelmezzem.
- Mert, bármily furcsán hangzik, e förtelmes lények, kiknek törpe teste eltorzult a céltalan és ostoba fejlődési düh következtében, amivel uszonyokat, szárnyakat és csápokat és kerekeket és tüdőt és kopoltyút tenyésztettek ki magukon, átabotába, oly módon, hogy ezer tökéletlen szerv zavarja szabad mozgásukat, ahelyett, hogy megmaradtak volna amaz egyetlen, egyszerű szervnek, mi, legalább az oihá-k számára, tökéletesen megfelel a célnak - mondom, e boldogtalan férgek lelkében nem ismeretlen a hiúság érzése, oiha-i értelemben.
megmenekül
I escaped; escaped; escapes 3 times
megmenekültem, megmenekült, megmenekül
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Másrészt bajtársaim sorsa is aggasztott, nem lehettem biztos benne, vajon megmenekült-e valaki a Bulwarkról, s hírül adván, hogy én meg a parancsnok repülőgépen hagytuk el a süllyedő hajót, valószínűleg körözőlevelet adnak ki ellenem, s ha nem jelentkezem, szökevénynek nyilvánítanak, és haditörvényszék elé állítanak.
- - Szerzőt elfogják, megmenekül, majd egy csodálatos tünemény révén elhagyja Capilláriát, és visszatér hazájába.
megment
rescues; to save; saved 3 times
megmenti, megmenteni, megmentették
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, third-person, plural
- - A válságos percben egy csodálatos repülőgép megmenti a szerzőt, és épségben partra szállítja Faremidóban.
- Visszazuhanva a vízbe, darabig úszással próbáltam megmenteni életemet, keservesen átkozva a pillanatot, mely annyi szomorú tapasztalat után hatodszor is kitaszított az ismeretlenbe.
- Most már tudtam, hogy ők voltak azok, akik, mikor ájultan s talán már félholtan is leértem a tenger fenekére, közrefogtak, és megmentették az életemet: műkopoltyút szereltek fel rám, aminek segítségével egylaki emlősállatok is élhetnek a víz alatt - ezt a műszert, a víz alatti mesterséges tüdőt ők már régen felfedezték, mint mi, odafönt, a repülőgépet és a gőzhajót.
megmond
told; tells; tell (foretell) 3 times
megmondta, megmondja, megmondják
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, imperative, definite, third-person, plural
- Nem vitatkoztam velük, békével és türelmesen várom a felszabadulás napját, bízva jó gazdám ígéretében, aki megmondta nekem, hogy magához vesz, ha testemet érettnek ítéli majd e megtiszteltetésre.
- Addig egy homályos érzés iránytűje vezet, valami különös egyensúlyozó ösztön, ami mindig megmondja: ez jó, ez nem jó, ettől jól fogom érezni magam, ettől rosszul, ez fölfelé, az élet és ébredés felé mutat, ez lefelé, az álom és halál felé.
- A Jövőbelátó Szociálgumihúzó Párt uralomra is került, és két napig úgy ment minden, mint a karikacsapás, és ment volna tovább is, ha egy hirtelen támadt járványos bélhurut és annak kellemetlen következménye véget nem vet a dolognak: a szörnyű bűztől elszédültek a vezetők és kénytelenek voltak átadni helyüket, fenntartva álláspontjukat, hogy a számítás azért tökéletes volt, csak a bélhurutról feledkeztek meg, aminek nem ők az okai, hanem a hirtelen támadt rossz időjárás, mely délutánra váratlanul beborította az eget - azt igazán nem lehet követelni a tudósoktól, hogy megmondják, milyen idő lesz egy óra múlva, mikor nekik ezerkétszáz évre kell előre gondolni.
megmozdul
stirred 3 times
megmozdult
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- Ott álltam, s szédülve nézegettem szerteszét: ekkor a csarnok előtt álló gépek egyike megmozdult, s könnyedén szökellve közeledett felém.
- Ugyanazt a zenei ütemet hallatta, a többi gépek közül is megmozdult egynéhány és odajött.
megmutat
showed; I showed; show herself 3 times
megmutattak, megmutattam, megmutassa
verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, imperative, definite, third-person, singular
- (Meg kell állapítanom, hogy ez alkalommal színtiszta valóságot beszélt; később egyszer megmutattak nekem egy ilyen teleszkópot, s a Földgolyó felé irányítva, különböző beállításban, mondhatom, hogy nemcsak a házakat, de az embereket és azok minden dolgát pontosan kivehettem az üvegen keresztül.)
- Soha nem felejtem el azt a boldog pillanatot, mikor kipirult arccal és lelkendezve, megmutattam neki az okiratot: ötévi megfeszített munka és nélkülözés eredményét.
- Közben nőm felkelt, felöltözött, gyermekeimmel foglalkozott, és kikocsikázott a sétányra, hogy társadalmi állásunknak - mely megköveteli, hogy a nő megmutassa magát és öltözékeit, férje anyagi helyzetének és előkelő színvonalának hangsúlyozására - eleget tegyen.
megnevez
named; (particle); to name 3 times
nevezte, meg, megnevezni
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; adverb (separable preverb); verb, infinitive
- Csak az lepett meg, hogy ön az emberiség legnagyobb gondolkodóinak éppen ezeket a beteg elméket nevezte meg, melyek önmagukba zavarodtak.
- Nem akarom megnevezni a tizenkilencedik század két Aggastyánját, kik kissé elkésve, de sohasem elég korán, megfestették Zsuzsánna-Nórát és Zsuzsánna-Satanellát és Dorian Gray-t és Franciskát, e valószínűtlen ábrákat, amin jót kacagott annak idején az előbbi század örökségeként ránk maradt eleven, kecses kis Manon: - csak annyit állapítok meg, hogy az a kifestett szájú, borotvált képű, nadrágos és csizmás Zsoké, gúnyos mosolyával és szikrázó szemeivel, aki mint női ideál elsőnek futott be az utóbbi évtized nemi versenyében, ijesztő hasonlatossággal igazolja a kifejezetten hímnemű Ördög és Faun és Krampusz víziójától inspirált képet, amit az asszonyi démontól borzadó nőgyűlölet apostolai festettek a múlt század derekán.
megnéz
I looked; I looked upon; I looked at 3 times
megnéztem, Megnéztem
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Az asztal szélén egy már összerakott szerkezet: hogy jobban megnéztem, csodálkozva jöttem rá, hogy ez a szerkezet, legalább lényegében, nem is egészen ismeretlen előttem.
- Megnéztem egy ilyen bálványképet: - bullok-ok térdeltek előtte, akik Opula megjelenésekor szétrebbentek, a képre mutogattak, és lökdösték egymást.
- Megtörültem a szájam, és megnéztem a kezem utána: sár és genny és tajték volt a kezemen.
megnyergel
I mastered once
megnyergeltem
literally 'saddled'; used figuratively for mastering natural forces.
megnyugszik
I grew calm; grows calm; I calmed down 3 times
megnyugodtam, megnyugszik
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Kissé megriadtam megint, mikor a fa vonaglani kezdett, vissza is húzódtam, de aztán megnyugodtam.
- Aztán mindez megnyugszik, kék vizek borítják a talajt, mosolyogva süt le az izzó nap s a vizek sekélyesében lassan mozgolódni kezd valami.
- "Mondom, - tette hozzá Midore - egy ideig komolyan aggódtam, hogy a tudat segítségével diadalmaskodik anyagon és halálon, de egyszer aztán tüzetes vizsgálat alá vettem a doszire piciny testét, felbontottam csipeszek segítségével, s nagyítón megvizsgáltam a veszedelmes kis agyvelőt; s ekkor megnyugodtam.
megnyugtatás
as my consolation once
megnyugtatásomul
the -ul/-ül suffix marks the essive-formal 'as/for' role
megoldás
its solution; solution; toward its solution 6 times
megoldása, megoldást, megoldásához, megoldások
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular; noun, allative, singular, third-person singular possessor
- Nem tudom, a világ megváltása, kétezer év szellemi tápláléka, az Új Testamentum végleges megoldása-e erkölcsi törvényünknek - a magamfajta Beszélő Ember az Ótestamentumban és a buddhizmusban foglalt igazságok szabatosabb, világosabb, általánosabb és tökéletesebb megfogalmazásnak tekintem, és ezzel korántsem becsülöm kevesebbre jelentőségét, mint a római pápa.
- Imádott feleségem, akit büszkeségemnek ez a sérelme érthetően lehangolt, végre olyan megoldást talált, mely férji önérzetemnek teljesen megfelelt, s ismét visszaadta már-már megrendült nyugalmamat.
- Beszéltem a természettudomány lángelméiről, kik a logika anyagtalan birodalmának útvesztőiben oly összefüggéseket fedeztek fel, melyeknek gyakorlati megoldása lehetővé tette, hogy földön, vízben és levegőben legyőzve a holt anyag ellenállását, szabadabban és sebesebben közlekedhessünk, mint bármely más élőlény a Földön.
megölet
had killed once
megölette
causative of megöl: 'caused to be killed'.
megpróbál
I attempted; I tried 5 times
megpróbáltam, Megpróbáltam
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Megpróbáltam, hogy megértessem magam: egy és ugyanazt a szót több nyelven elmondtam, aztán a kitűnő Berlitz módszere szerint magamra mutattam, és azt mondtam: ember.
- A már szintén említett különös ebéd után (melyet különben éhesen hagytam ott, megundorodva a furcsa tápláléktól) megpróbáltam még egyszer, hogy figyelmüket magamra vonjam.
- Hamar észrevettem, hogy őfelsége csak abban az esetben hajlandó valamely gondolattal vagy elbeszélt közléssel foglalkozni, ha az valamely érzéki ingerrel van kapcsolatban - megpróbáltam hát beszéd közben szájamat oly közel hozni a tökéletesen átlátszó, finom és halvány rózsaszínhez hasonló fülecskéhez, hogy a kiáramló lehelet állandóan borzongassa e gyengéd testrészt.
megráz
shook; shakes 3 times
megrázta, megrázza
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, third-person, singular
- Gyönyörködő lélekkel élvezem egyiknek csendes, mély bölcsességet, érzékeny megértését mindennek, ami emberi - a másik elragad bátorságával, ahogy farkasszemet néz az élet kegyetlen igazságával - a harmadik fellelkesít, megrázza képzeletem, csodás lehetőségek, még csodásabb valóságok kápráztatóan éles rajzával, mindig teljes kört leíró pazar gazdagságú reflektorával a képzettársításnak.
- Egyben gyors és heves mozdulattal megrázta a fejét, suhogó hullámzás pezsdült meg körülöttem a lila fényű vízben s abban a pillanatban éreztem, hogy kötelékeim meglazulnak.
- Ülőhelyzetbe emelkedtem, majd, hogy a szép látomás még egyszer megrázta fürtjeit, talpra álltam.
megsüket
grows deaf once
megsüketül
actually the finite present-tense verb 'megsüketül' ('grows deaf'); mislabeled as a noun.
megtalál
I found (him); found; finds 7 times
megtaláltam, megtalálja, megtaláltak, megtalálom, megtalálta
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Aki őszintén tud emlékezni tulajdon tavaszának ébredésére, megtalálja emlékei közt az első elkedvetlenedést, az első undort, az életvágy első sérelmének csíráját: bomlasztó, bűzös kukacot és csiganyálat a legelső rózsakehelyben, ami megnyílt előtte - ez a kukac és csiganyál az a felfedezés volt, hogy mások is tudnak a titokról, amiről azt hitte, csak ő tud.
- Csak azt nem érti még, hogy van az, hogy amikor megtaláltak engem, olyanféle ruhában voltam, mint amilyennek a bullok-ok ruháit írtam le.
- Azt is tudtam, hogy rejtőzködik, fűben és fában - és hogy megtalálom, ha nagyon odafigyelek.
megtámad
attacked; attack; should fall upon 7 times
megtámadják, megtámadták, megtámadjon, megtámadott, megtámadta
verb, present, indicative, definite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, subjunctive, indefinite, third-person, singular
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Legjobb tehát, ha bevárjuk, míg a betegség önmagától lefolyik: bevárjuk, míg a doszirék elborítják az egész Földet, s testi értelemben, teljesen kifejlődnek; ekkor, tapasztalás szerint, az ösztön szerve úgyis elvégzi a többit: a doszirék megtámadják egymást, egymásban önmagukat, s megindul a pusztulás, kezdődik a betegség halála.
megtámadott
attacked 3 times
megtámadott
- De a legégbekiáltóbb igazságtalanság, melynek szégyenteljes visszásságát éppen napjainkban nyögik újra a megalázott és elnyomott nők, az, hogy - amit restellek szinte bevallani őfelségének - a nők nem katonáskodhatnak, meg vannak fosztva a szent és magasztos jogtól, melyben mostanában Európa minden nemzetének férfiai, kivétel nélkül részesedhetnek: hogy tudniillik mindegyik nemzet férfitagjai külön-külön, nemzetek szerint, megvédhetik méltatlanul megtámadott hazájuk határát a gaz és gyalázatos külellenségtől, mely jogtalanul megtámadta és rákényszerítette a háborút.
- Franciák, angolok, németek, oroszok, magyarok, osztrákok, szerbek - mindnek joga van egymástól megtámadott hazáját egymástól megvédeni, csak a nőknek nincs sehol semmi joguk.
- Ilyenkor valóságos bullok-gyűrű képződik a látszólag megtámadott oiha körül - a bullok-ok védelmi sáncot alkotnak, rettenetes hangzavar támad, és a kavarodásban gyakran meg is ölik egymást.
megtörténik
it happens; happened 4 times
megtörténik, megtörtént
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Mindez rendben volna, mert hiszen hasonló betegség náluk is előfordul, s a szolaszi-gyárban erre külön reparáló műhelyt állítottak fel: megtörténik ugyanis, hogy a koponya tiszta és helyesen összeállított folyadéka, a szolaszi agyveleje (mint ahogy mi mondanók) elromlik.
- Amit Ön és Önök néhányan odakint, Angliában csinálnak - bizonyára nem mondok evvel újat Önnek -, az külső formában nagyon hasonlít valamihez, ami itt Európában néhányszor már megtörtént - először talán nem is Európában, csak Európa számára, Alexandriában -, utoljára a tizennyolcadik század második felében, Párizsban.
- Van egy bizonyos tengeri pókfajta, melynek a nősténye hússzor-harmincszor akkora, mint a hím s ennek következményei gyanánt ez állatok műveletlen és - mondjuk ki nyíltan - embertelen szokása szerint gyakran, sőt, majdnem mindig megtörténik, hogy a nőstény, ha szeme elé kerül, egyszerűen bekapja és lenyeli a hímet, mely ugyancsak igyekszik elrejtőzni előle, ha fajfenntartás szükséglete rákényszeríti, hogy párját felkeresse.
megtud
I learned; to find out; learns 18 times
megtudtam, megtudja, megtudni, megtudok, megtudná, megtudta, megtudnom, Megtudtam
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, infinitive; verb, present, indicative, definite, third-person, singular
subjunctive form, identical in spelling to the indicative here.
- A kapu fölött aranyjegyeket vagy betűket vettem észre ez alkalommal; később megtudtam, hogy az ő írásukban ezek a jegyek annyit tesznek: szola-szi-mi-re, ami hozzávetőleges magyar fordításban szolaszi-gyárat, vagy szolaszi-műhelyt jelent.
- Mert ugyebár, aki egy műszert vizsgál, nem azért teszi ezt, hogy megtudja, mire való ez a műszer (ez a legelső, amit tudni kell, ez magától értetődik, hiszen ha nem tudom, mire való, nem is érdekel a műszer), hanem egyszerűen azért, hogy megállapítsa: van-e valami hibája, vagy hibátlan és használható, ezután pedig használni kezdi a műszert.
- Szerző megtudja, hogy került Faremidóba.
megvan
had existed; were there; already has 5 times
megvolt, megvoltak, megvan
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Mindenféle badar és nevetséges kijelentést tesz, azt mondja például, hogy az égen zöld pettyek vannak és hogy az élet egy folyadék; azon vitatkozik, hogy a tér, az tulajdonképpen idő, és hogy az anyagban benne van az erő, de az erőben nincs anyag; fontos és eldöntendő kérdésnek állítja, hogy én akarom-e, amit akarok, vagy a természet akarja, hogy lehet-e akarni szabadon, vagy lehet-e akarni, hogy akarjon az ember; hogy tudom-e, amit gondolok, vagy gondolom-e, amit tudok, hogy a tudatot én hoztam-e a világra, vagy a tudat hozott engem s már megvolt, mikor én nem voltam; hogy van-e anyag nélkül erő és elképzelhető-e egy felsőbb anyagnélküli intelligencia; hogy képekben gondolkodunk-e, vagy gondolatunkban képzelődünk stb.
- De ezek a gondolatok és ötletek mégis megvoltak, és én egyszer egy téli délután, uzsonna közben, persze kettesben, egy kedves és bájos és elég művelt úrhölgynek a mulattatására rövidesen el akartam mondani mindazt, ami a Capilláriában van; ha akkor elmondhatom, soha nem írom meg.
- Csak percek múlva szedtem össze magam eléggé, hogy a "nemek harcá"-ról beszélni tudjak, de úrnőm ismét, hevesebben, félbeszakított és azt állította, hogy a "nemek harcá"-ra ezek után nem kíváncsi, mivel arról megvan a véleménye.
megvetett
despised 3 times
megvetett
- A rokonok egyre azt magyarázták, hogy milyen portéka a nő, mire való, hogy kell bánni vele, és mikor összezavarva és elkeseredve szakítottam velük, megértve, hogy nem tudják jóvátenni kettőnk viszonyát, amit akkor gyermekkorunkban elrontottak: egyenesen a nőhöz fordultam, kinyújtva békítő kezem, ő már nem fogadta el, duzzogva elfordult, vagy gúnyosan végigmért - talán meg volt sértve, lenézett és megvetett ostobaságomért, hogy ez nem előbb jutott eszembe - vagy talán el is felejtett közben, magára maradván, amíg harcoltam érte: önmagában találva meg a boldogságot, amit én nem tudtam nyújtani neki?
- Arról van szó, hogy Capilláriában a hím, a másik nem, mely nálunk uralkodó: tökéletesen visszafejlődött, elcsökevényesedett kis szörnyszülött, megvetett és lenézett kis háziállat formájában él - teste nincs ötvenedrésze sem az oiha testének s élete kényre-kedvre ki van szolgáltatva az oihá-nak.
- Le voltam leplezve, nem tagadhattam tovább, hogy lényegileg ahhoz a megvetett fajtához tartozom, mely legfeljebb táplálkozásra és házépítésre jó - éreztem, hogy Opula szemében végleg elvesztem, és hogy soha bizalmára nem méltathat többé.
megvetés
with contempt; his contempt; contempt 4 times
megvetését, megvetéssel, megvetést, Megvetéssel
noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular
- És cserébe a békéért és nyugalomért, amihez hozzájutott, és amiben ráér fejlődni az önnön testének örülő, önnön testét szépítő és boldogító lélek, szívesen elviselte a férfi megvetését, a férfivádat, hogy önző és kicsinyes, és csak az élet apró örömeivel foglalkozik, csupa olyan dologgal, amivel a férfi is szeretne foglalkozni, ha ráérne.
- Ami a "repedt sarkú pesztonká"-t és "házmesterleány"-t illeti, nem érti, miért beszélek róla megvetéssel, mikor magam elismertem, hogy ugyanazt az eredményt: gazdagságot és jólétet, amit a férfi a legnagyobb erőfeszítéssel és munkával ér csak el, mint jogos birtokát veszi tulajdonába, egyszerűen azzal a ténnyel, hogy létezik - hogy tehát az ő puszta létezése lényegben ugyanaz, amit a férfinál "érdem"-nek, "erő"-nek nevezek.
- Egyelőre óvakodtam őt tévedéséről felvilágosítani - őszintén szólva, ebben az országban ez a tévedés inkább hízelgő volt reám nézve -, de ésszerűbbnek is látszott, ha nem világosítom fel a valóságról; mert hiszen, sajnos, nem volt okom remélni, hogy akkor is szóba állana velem és méltatna érdeklődésére, ha megtudná, hogy lényegben közelebb állok ama férgekhez, akik csak megvetést és undort keltettek benne.
megvéd
to defend 4 times
megvédeni, megvédje
verb, infinitive; verb, present, subjunctive, definite, third-person, singular
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Franciák, angolok, németek, oroszok, magyarok, osztrákok, szerbek - mindnek joga van egymástól megtámadott hazáját egymástól megvédeni, csak a nőknek nincs sehol semmi joguk.
- A leghevesebbek, az úgynevezett gáláns-ok, hevesen pofozzák és tépik a strindberg-eket: Opula állítása szerint az oihá-k halálra kacagják magukat ezen a furcsa látványon, hogy ezek akarják őket megvédeni, amikor éppen arról van szó, hogy védekezniök kellene.
megvizsgál
examined; to examine; they should examine 4 times
megvizsgálni, megvizsgálták, megvizsgáljanak, megvizsgáltam
verb, infinitive; verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, subjunctive, indefinite, third-person, plural
- A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen.
- Gazdám elmondta, hogy Laszomit, a Földet, ők már régen és jól ismerik, nagyítóüvegekkel régen és igen tüzetesen megvizsgálták felületét, és aligha van ott valami, ami figyelmüket kikerülte.
- Mikor én, Gulliver, idekerültem: első dolguk volt, hogy mikroszkópon tüzetesebben megvizsgáljanak, mint ahogy teleszkópon tehették, mikor még a Földön éltem, és sajnálattal állapították meg, hogy lényegben ugyanolyan doszire vagyok, mint amilyen elvétve az ő talajukban is akad s mint amilyen oly sokféle hemzseg a Földön.
megy
to go; works out; I went 14 times
megy, ment, mennem, mentem, mennie, megyek, menni
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive, singular
cap-front-matter-s133 'üvegnek megy neki' = 'walks/runs into glass' — a fourth, collision sense not covered by the original three.
- Megkönnyebbülve közel mentem a különös növényhez és megtapogattam.
- Igaz, hogy neki is mennie kellett aztán.
- A párizsiak már tudatosan enciklopedistáknak nevezték magukat; ők már tudták, hogy a kibontakozás nagy művének alapja az analízis - a rettenetesen összekuszálódott fogalom-komplexumokat, melyeknek téves kapcsolódását a gyakorlati eredmény, szörnyűséges közállapotok mutatják, fel kell bontani, szétszedni, széttörni, ha másképp nem megy, megkeresni a tiszta, egyszerű fogalomelemeket, hogy aztán természetes, egészséges módon lehessen összerakni megint.
mekkora
how great 3 times
mekkora, Mekkora
- A paraszt nagyon csodálkozott azon, hogy engem egy cseppet sem érdekelt, vajon a másfél év alatt hová fejlődött a világháború, mekkora területeket foglaltak el egymástól az ellenfelek, hány embert vesztettek, hányat fűztek rabszíjra, hány pusztult el járványos betegségben, hány repülőgépet lőttek le, hány várost bombáztak, hány hadvezért tüntettek ki, és hányat mozdítottak el állásából.
- De mekkora volt meglepetésem, mikor egy pillanatra megfordulva, az utánunk eredő hölgysereg néhány tagját azon kaptam rajta, hogy dudorászva és szimatolva meg-megállanak egyik-másik bútortárgy előtt, könnyedén letörnek egy darabot belőle, szájukba veszik és lenyelik.
- Mekkora volt meglepetésem, mikor az én tányéromra dobott darabban egyikét ama különös kis szörnyeknek ismertem fel, akikkel a palota felé vezető utamon találkoztam.
meleg
warm; warmth; warmly 6 times
meleg, meleget, melegen
adjective, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, nominative, singular
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
- S ha mindezek után Midore arcába néztem, mely a mi földi tudásunk szerint halott és élettelen anyagból, aranyból és hideg kövekből volt s amelyből, íme, a legszebb ritmus, a legcélszerűbb mozgás, a legragyogóbb fény, a legtisztább meleg, a legédesebb hang sugárzott felém: világosan éreznem kellett, hogy én tévedtem, s velem együtt az egész emberi értelem.
- Addig is bizalommal s belső titkos örömmel nézek néha a kék ég felé, és az ő jóságos, meleg szemében, amit az emberek Napnak neveznek, néha mintha biztatást olvasnék, mely csak nekem szól: hogy még emlékszik rám, és nem fog megfeledkezni rólam.
mellett
beside; alongside; by 15 times
mellett, mellettem
preposition; postposition; postposition, first-person singular
- Egy ilyen fa mellett vezetőm megállt, gyengéden derékon fogott, és odaállított a fa mellé, majd kissé visszalépve, fémkarját feje fölé emelte; láttam, hogy vizsgál és összehasonlít bennünket.
- Hogy kissé hozzászokott szemem a látványhoz, rájöttem, hogy az asztalok mellett egyenlő távolságban kisebb-nagyobb szolaszik állanak, serény munkába merülve.
- Arról is korai volna még beszélni, hogy a hosszú asztalok mellett és között elhaladva, hányféle és minemű szervek gyártását figyelhettem meg, e szervek nagy részének nemcsak célja, de még szerkezete is merőben érthetetlen és felfoghatatlan lévén akkori ismereteimmel.
mellette
beside me; beside it 8 times
mellettem, mellette, Mellettem
adverb; noun, nominative, singular, first-person singular possessor
- Majd az a szárnyas gép, amelyik idehozott, megfogta a kezemet és vezetni kezdett, ez meg olyan volt, mint mikor a kisbabát járni tanítja az apja: a gép lassan, vigyázva lépdelt mellettem; ahol göröngyösebb volt az út, emelgette a kerekeit, simább helyen lassan, óvatosan gurult.
- Sietve megindultam mellette, miközben észrevettem, hogy erőlködve igyekszik lépteit hozzáhangolni az én hozzá képest szánalmas vánszorgásomhoz.
- Ekkor suhogás támadt mellettem, s odatekintve, az elmosódó közeg halvány és lágy hátteréből s mintegy összefolyva a láthatárral, melyet szakadozott hegyláncok kerítettek körül, csodálatos szépségű női fejet pillantottam meg, amint álmélkodva és idegenül mered rám.
mellé
beside 5 times
mellé
postposition; preposition; postposition (allative)
- Egy ilyen fa mellett vezetőm megállt, gyengéden derékon fogott, és odaállított a fa mellé, majd kissé visszalépve, fémkarját feje fölé emelte; láttam, hogy vizsgál és összehasonlít bennünket.
- Az a szolaszi, amelyik az ember formájú fa mellé állított, miután láthatóan csodálkozva hallotta, hogy néhány hangját utánozni tudom, intett nekem egyik karjával (egyelőre karnak nevezem), hogy kövessem.
- Egy napon gazdám, Midore, magas hegyre vitt fel magával, s leültetett maga mellé.
mely
which; whose; in which 217 times
mely, melynek, melyek, melyet, melyeknek, melyeket, melyben, melyekben and 7 more
pronoun, nominative, singular; pronoun, genitive, singular; pronoun, nominative, plural
Case tag is sublative but the surface -ből is elative; glossed by the actual inflection.
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
- Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
melyik
which one; which (one) 8 times
melyik, melyiket, Melyiket
pronoun, nominative, singular; pronoun, accusative, singular
- Kép és modell hajszálig hasonlít: és századunk gyermeke bizonytalanul pislog egyikről a másikra, hogy melyik az eredeti, melyik a tükör, melyiket ölelje meg, ha nem akarja kitenni magát annak, hogy üvegnek megy neki.
- Melyiket akarjátok?
- Lehetetlen volt megállapítani, hogy melyik végtagját használja helyváltoztatásra - s hogy vajon hasán kúszik-e, vagy felegyenesedve, lábán jár, vagy talán, a nyomorék szárnyacskák segítségével lebeg a vízben.
Men
Men once
Men
Kept in English as part of the title 'The First Men in the Moon'.
menekül
fled; escape; I fled 6 times
menekülnek, menekültek, menekült, menekültem, meneküljek, menekülnöm
verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; adjective, nominative, singular
- - Szerző és a hajó parancsnoka hidroplánon menekülnek.
- Mikor a forró víz bugyogni kezdett, a doszirék rémülten menekültek, futkostak a Föld felszínén; ebben az időben lehettek fejlődésüknek azon a fokán, amit én Ősembernek vagy Ősmajomnak, szóval Ösztönlénynek neveztem.
- A misztikus aszkéták között rémesen éreztem magam, mindegyik a nők elől menekült, és rövid együttlét után kiderült, hogy életmódjukat, szemléletüket, bölcsességüket, egész világfelfogásukat sokkal jobban befolyásolta az a negatívum, hogy nekik nem kell a nő, mint az enyémet az, hogy kell.
mennyi
how much; to what extent; how many 12 times
mennyire, mennyivel, mennyiben, mennyi
pronoun, sublative, singular; pronoun, instrumental, singular; pronoun, inessive, singular
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- De hiszen mindnyájan tudjuk azt is, mennyivel többet jelent, mennyivel nagyobb lelkesedést kelt az a hír, hogy ellenségünknek egy-két hajóját vagy öt-hat ágyúját elfogtuk, mint az, hogy öt-hatezer emberét sikerült elpusztítanunk, öt ágyú ötezer emberrel felér nekünk, s nekik is ugyanakkora veszteség.
- Meg kellett volna értenem ezt már akkor, mikor a mozgófényképet feltalálták s tapasztaltam, hogy mennyivel szívesebben jártak az emberek a mozgóképszínházba, ahol csak falra vetített képét látták ugyanannak a színésznek, akit ugyanazért a pénzért élő valóságában is láthattak volna az elavult színpadon.
menteget
excuses; I may excuse; may excuse 4 times
mentegeti, mentegessem, mentegesse
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, subjunctive, definite, first-person, singular; verb, present, imperative, definite, third-person, singular
'Hogy ... mentegessem' is a purpose clause: 'so that I may excuse'.
- Hogy látszólagos állhatatlanságomat mentegessem, csak arra a lángoló és határtalan hazaszeretetre kell utalnom, amely minden angol alattvaló lelkében ott ég, arra a gondolatra, hogy hazájáért életét és vagyonát kockára tegye.
- Szerző mentegeti magát, amiért nagyjelentőségű útjából csak vázlatszerű képet adhatott.
- Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, mint az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.
mer
dares; would dare; I dared 3 times
meri, merné, mertem
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, conditional, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Maradjon hát faremidói utazásom emléke szavakban elmondva, egy zavaros és kusza töredék, szerény jelecske, kormos csillagszilánk a múzeumban, hirdetni annak, aki el meri hinni, hogy volt ember, aki járt ama csillag partjain.
- Az önök tehetséges Wilde Oszkárja könnyed gesztussal utal az életművészet kölcsönhatására - a kölcsönhatás valamivel bonyolultabban, de sokkal mélyebben és valóságosabban igaz, mint ahogy bármelyikünk képzelni merné.
- Nem mertem Opulá-ra nézni, mert meg voltam győződve, hogy nevet.
mered
stared; stares; I stared 6 times
mered, meredt, meredtek, meredtem
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Többször egymásután hallottam ezt az ütemet, közben a szemek rám meredtek.
- Ekkor suhogás támadt mellettem, s odatekintve, az elmosódó közeg halvány és lágy hátteréből s mintegy összefolyva a láthatárral, melyet szakadozott hegyláncok kerítettek körül, csodálatos szépségű női fejet pillantottam meg, amint álmélkodva és idegenül mered rám.
- Mert bizonyos, hogy megdöbbenésem egyik fő oka az az emberies tekintet volt, ami a magas homlok alól s a bozontos szakáll fölött rám meredt.
mereszt
opened wide once
meresztette
Of eyes: stretched wide open.
meresztett
opened wide once
meresztett
Of eyes, i.e. 'wide-staring.'
mert
because; for; since 93 times
mert, Mert
subordinating conjunction; conjunction; coordinating conjunction
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Ezerkilencszáztizennégy nyarán az Osztrák-Magyar monarchia elégtételt kért a szerb kormánytól azért, mert az felbérelt emberekkel orvul megölette az ország trónörökösét.
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
merül
is exhausted (in) 3 times
merül
Part of the separable verb 'kimerül' (to be exhausted/consist wholly in); the plain verb 'merül' otherwise means 'sinks, immerses'.
- Ami az oihá-k szerelmi életét illeti, egyelőre, anélkül, hogy bővebben kitérnék arra a rejtelmes módra, ahogy náluk az élet továbbtenyészik, csak annyit állapítok meg, hogy a szerelemnek náluk semmi köze nincs a fajfenntartás fogalmához - önmagáért való művészet és öröm, mely egyik oihá-nak a másik iránt érzett rajongásában és odaadásában merül ki anélkül, hogy egy harmadik lénynek - gyermeknek - létrejöttét célozná vagy előidézné.
- A nőnek, nemesebb becsvágyak hiányában, egyetlen szegényes élettartalma abban merül ki, hogy mindenáron tessék a férfiaknak s szépségével indulatokat keltsen benne, melyeket annak pihenése óráiban a maga számára hasznosít.
- - Ember... lélek... test... öröm és bánat... oiha... - dadogtam - ... de ha ebben merül ki minden... kire bízzam hát... melyik szervre... ki foglalkozzék az Emberiséggel... a nagyszerű fajtával... embertársaimmal... nőkkel és férfiakkal... az Emberiséggel, melynek hivatása van e Földön... Te csak az Emberről beszélsz... a testről.... kézről, lábról... szemről és fülről... az öt érzékről, mely a testet, az embert szolgálja... a hatodiknak nevezed a lelket... de hát kinek lesz gondja az Emberiségre, ha a lelket lefoglalod az Ember számára?
messze
far; farther; further 9 times
messze, messzebb, messzebbre
adverb; adjective, nominative, singular, comparative; adjective, sublative, singular, comparative
- Így a művészetek is: képek, szobrok, írásművek, zeneművek, az élet tüneteit, a formát, színt, történetet, érzelmet oly tökéllyel fejezték ki, hogy a való élet messze mögöttük maradt leleményben, szépségben, kifejező erőben.
- Csúszva az időben, ahogy egyre jobban világosodik a jövő, egyre jobban világosodik a múlt is - aki messze lát a jövőbe, a múltba is messzebb lát: - a tudat fénye, ahogy erősödik, előre és hátra veti fényét - ezért emlékszik jobban a ma embere kőkorszakbeli ősére, mint a római polgár, aki pedig időben közelebb volt hozzá.
- A múlt fokozódó feltárása döntő bizonyíték arra, hogy haladunk a jövő felé, hogy fejlődünk, hogy történik valami, hogy közeledünk valami messze hegygerinc felé, ahonnan egyszerre pillantjuk majd meg bölcsőnket és koporsónkat: - ahonnan szemmel és szívvel és ésszel tájékozódhatunk.
mesz
the more once
mennél
Not a form of 'megy' (to go). 'mennél' here is the archaic/dialectal correlative conjunction (= minél), used in the mennél...annál... 'the more...the more...' construction — 'mely mennél kisebb, annál erősebb' = 'which, the smaller it is, the stronger it becomes.' Cf. the correctly-glossed minél␟subordinating conjunction entry elsewhere in this chunk, which is the same word.
metafizikai
metaphysical 3 times
metafizikai
- Idéztem néhány nagy logikus nézetét, akik matematikai alapon vezetik le az érzés és gondolat létrejöttét, s másokat, akik metafizikai szimbólumokban beszélnek.
- A bullok felsőbb lénynek, metafizikai erőnek tartja az oihá-t, elvont fogalomnak, ami magában foglalja az életet - ellene küzdeni tehát, az ő furcsa értelme szerint, annyi volna, mint önmaga és az élet ellen szállni harcba.
- Ő, a maga részéről anélkül, hogy hitetlen vagy tagadó szellem volna, meg van győződve róla, hogy az effajta transzcendens vagy metafizikai koncepciók a fejlődés szempontjából károsak, egészen reménytelen és terméketlen játékai a bullok-értelemnek, mely bizonyos határok között mozog és a felfoghatatlan nem tartozhat munkájának pozitív tárgyai közé.
mező
field; in the meadow; to the fields 6 times
mezőt, mezőn, mezőkre, mezején
noun, accusative, singular; noun, superessive, singular; noun, sublative, plural
- Hogy haladunk-e vagy állunk, arról fogalmam se volt, arról se, meddig tartott ez így; egyszer aztán fényes, zöld mezőt láttam, folyók és hegyláncok szeszélyes rajzával.
- Nos, ezek az ősemberek - mondta gúnyosan Midore - nagyon furcsán viselkedtek a forró víz hatása alatt: amelyik nem pusztult el rögtön, elfutott a mezőkre - jól emlékszik még rájuk - s ott jajongva és rémülten gomolyogtak.
- A fényen keresztül először csak valami felhős derengést láttam, aztán egy tág, mély mezőt pillantottam meg, végtelen távolságban, de tisztán és világosan.
meztelen
naked 4 times
meztelen
- Odáig jutottak az emberek, hogy egy meztelen nőt ábrázoló festményért tízszer annyit adtak már, mint a nőért, aki a festőnek modellül szolgált; az embernek nem adták meg azt a tiszteletet, ami utánzott, rekonstruált másának kijárt.
- Határozottan emlékszem, hogy már az első pillanatban észrevettem, hogy az előttem álló meztelen nő mögött egy másik áll - a testén keresztül vettem észre, mint homályos derengést.
- Ezeket a szürke vagy fekete szövetből (soha más színűből) készült csöveket két darabbá varrják össze, kabáttá és nadrággá, oly módon, hogy a meztelen test két természetes választóvonala, derék és térd ne érvényesülhessen.
még
yet; even; still 117 times
még, Még
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
- A ködöt fényszórókkal világítottuk meg, de még így is eltévedtünk, és kevéssé letértünk az útról, az angol partok irányában, nyugat-délnyugat felé.
- A következő pillanatban még magasabbra emelt e kar, aztán lassan leeresztett, és letett a földre, mintegy három-négy méternyire a géptől, amelyben ültem; aztán eleresztett, s a kar visszahúzódott.
mégis
yet; nevertheless; nonetheless 23 times
mégis, Mégis
adverb; conjunction; interjection
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Az egész táj, fölötte a napnak szokatlanul megnagyobbodott, a rendesnél csaknem kétszer nagyobb tányérjával, valami valószínűtlen, meseszerű és idegen, ugyanekkor mégis megfoghatatlanul ismerős volt, mintha nem először járnék ezen a vidéken.
- Mégis az egésznek emberformája volt, ismétlem, sőt, az arc vonásai is kivehetők voltak: a szemek nagyon üresek és szárazok, de az orr csaknem szabályos, s a benőtt száj valami lehangoló, keserű vonásban görbült kétoldalt lefelé.
mégiscsak
after all 6 times
mégiscsak
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Most már valóban zavarban voltam, és kezdtem attól tartani, hogy mégiscsak álmodom, az erdőn keresztül vezető út sötét volt, féltem, hogy eltévedek.
- Ha egyszer az Isten, aki ráér, mert van ideje, mégiscsak lelátogat a földre, és követet rendel magához, beszámolni az Ember viselt dolgairól: ez a követ mégiscsak az Író lesz - festő és muzsikus és költő és filozófus csak kísérni fogják útjában, hogy tolmácsolják őt, hasonlatokkal illusztrálják az Egyetemes Gondolatot, mely rombol és teremt.
mégpedig
namely 8 times
mégpedig, Mégpedig
- Hiszen megengedem, hogy az emberi agy, melyet ismeretlen gépész gyárt és szállít, mégpedig tökéletlen, kezdetleges állapotban, úgyhogy (ha jól értettem) hosszú évekig kell várnia, míg legalább annyira fejlődik, hogy használni lehessen: éppen e csodálatos tulajdonsága folytán szükségképpen keresztülmegy olyan fejlődési korszakokon, amikor maga is tökéletlen lévén még, az is tökéletlen, amit kigondol és produkál.
- Csakhamar megtudtam, hogy hajónkat német tengeralattjáró torpedója érte, mégpedig egészen váratlanul, mert e vizeken - az Óceán egyik legmélyebb pontja fölött lebegtünk éppen - nem lehetett számítani támadásra.
- Jó egy percig tartott, míg rájöttem, hogy ezek az elemek nem szájamon és orromon keresztül hatolnak tüdőmbe, mint ahogy szoktak, hanem fülemen át, mégpedig nyilván a rájuk tapadó kagyló vagy szerkezet segítségével.
méhlepény
in the afterbirth; the afterbirth 3 times
méhlepényben, méhlepényt
noun, inessive, singular; noun, accusative, singular
- Minden oiha születésekor száz-kétszáz bullok is napvilágra kerül - mégpedig a placentában, azaz a méhlepényben.
- A méhlepényben nyüzsögnek, és szülés idején az oihá-k ürülékében is van ilyen apró bullok-magzat, ha aztán a méhlepényt és ürülékét elsodorja az áramló víz, az algák és korallok ágai közt megkapaszkodnak a kis bullok-ok, vagy elkeverednek a fenék iszapjába: ott indulnak fejlődésnek.
méltatlan
unworthy; unworthily 4 times
méltatlan, méltatlanul
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- És e pontnál valamit előre kell bocsátanom, valamit meg kell magyaráznom, néhány hasonlattal kell élnem, nehogy forrón szeretett honfitársaim és imádott fajtám büszke férfiai azzal vádoljanak, hogy hamis és útleíróhoz méltatlan adatok koholásával, vagy valódi megfigyelések elferdítésével, hibás és felületes értelmezésével olyan jelenségek lehetőségét állítom, melyek mélyen sértenék a férfibüszkeség nemes kultuszát, s jogos s méltó önérzetében támadnák meg a világ urát, az alkotó és hódító férfiembert, kinek korlátlan bátorságát és tökéletességét éppen napjainkban bizonyítja diadalmasan sok dicső ütközet, ostrom, ragyogó előrenyomulás, halált megvető vitézség, ragyogó hősi halál.
- Dicsőbb, kényelmi és főként (ez náluk a legfontosabb szempont) szépészeti okokból az ős-oiha, azaz a mi nyelvünkön ős-nőstény, egy bizonyos kényelmetlen és rút szervét, mely az öntermékenyítést végezte saját testén belül, kiküszöbölte és végül teljesen leválasztotta testéről - s azóta ez a szerv, amit mi nagyképűen és elbizakodottan hím-nek nevezünk, holott nem más, mint egy különélő testrésze a nőnek: ez a testrész afféle élősdi módjára ott él az oiha környezetében, önálló szerepkör nélkül, örökös, tudatlan és tehetetlen sóvárgásban, hogy ismét egyesüljön a testtel, melyből mint méltatlan, kiszakadt és kitagadtatott.
- De a legégbekiáltóbb igazságtalanság, melynek szégyenteljes visszásságát éppen napjainkban nyögik újra a megalázott és elnyomott nők, az, hogy - amit restellek szinte bevallani őfelségének - a nők nem katonáskodhatnak, meg vannak fosztva a szent és magasztos jogtól, melyben mostanában Európa minden nemzetének férfiai, kivétel nélkül részesedhetnek: hogy tudniillik mindegyik nemzet férfitagjai külön-külön, nemzetek szerint, megvédhetik méltatlanul megtámadott hazájuk határát a gaz és gyalázatos külellenségtől, mely jogtalanul megtámadta és rákényszerítette a háborút.
méltán
justly 3 times
méltán
- Capilláriában töltött életem második fejezetét, mely korántsem volt oly boldog és derűs, bár eseményekben sokkal gazdagabb volt, s melyet a munkás bullok-ok között töltöttem, elítéltetésemtől Capilláriából való szabadulásomig, csak egészen röviden mondom el, szigorúan ragaszkodva azokhoz a tényekhez, melyeknek felsorolását méltán elvárhatja az olvasó magamfajta útleírótól, akinek írói és költői erények híján egyetlen érdeme az, hogy hűen és lelkiismeretesen elmondja, amit látott.
- Az olvasó méltán kívánhatja tőlem, hogy ne untassam őt érzelmi életem elpanaszolásával - hát csak annyit jegyzek fel, hogy magam voltam hibás benne, ha nem tudtak komolyan venni, az első időkben: Opulá-tól való elszakadásom oly fájdalmasan hatott rám, s oly levertté és szerencsétlenné tett, hogy búskomorságomban valóban élvezhetetlen voltam abban az időben.
- Ez az én személyes, lelki ügyem, Opula iránt táplált reménytelen szerelmem, elfogulttá és önzővé tett, s méltán keltett ellenszenvet irántam a bullok-ok között, akiket abban az időben, mikor önhibámon kívül odakerültem hozzájuk, éppen nagy fontosságú társadalmi és politikai kérdések foglalkoztattak, csupa olyan eszme, ami az egyéntől önfeláldozást és önzetlenséget követel a köz érdekében.
méltó
worthy; more worthy 10 times
méltó, méltóbb
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, comparative
- Belátták volna, hogy az a csodálat, ami valósággal elkábított, mikor az erdei út végén feltárult előttem ama ragyogó épület, hogy ez a csodálat már maga bizonyította; gyarló emberi mivoltomban mégis méltó voltam hozzá, hogy közöttük élhessek, s talán valamikor hasonlóvá legyek hozzájuk.
- Ekkor, ott ülve gazdám mellett, ismét éreztem azt, amit először, mikor Faremidó földjén megpillantottam őt: a végtelen Szépség gyönyörét, azt, amit művész érez, midőn szerelmesét, a húsból és vérből valót, húsnál és vérnél maradandóbb s az ő szépségéhez méltóbb márványba faragja.
- Türelmet vesztve a negyedik rokonhoz fordultam, egy zsidóhoz, aki átszellemült arccal mutatott az égre: felejtsem el, úgymond, az egészet, nem méltó dolog az Isten képére teremtett emberhez.
méltóság
dignity; to the dignity of; with dignity 5 times
méltóság, méltóságára, méltósággal, méltóságot
noun, nominative, singular; noun, sublative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular
- A finnyás német esztétika némi lenéző dicsérettel intellektualistáknak nevezi önöket - valahogyan szeretné kitudni önöket az irodalom szent berkeiből, azzal a megokolással, hogy önök néha, ha kedvük szottyan, fogalmak tisztázásával is bíbelődnek, s evvel érdemetlenné váltak az ihlettel alkotó művész rangjára és méltóságára, akik természetesen a központi idegrendszer megkerülésével, a periferikus idegeken át, legfeljebb a hasukon keresztül hozzák létre a Nagy Tükröt, melyben a valóság meglátja önmagát.
- És ha szépséget nem is várok, azt elvárom, hogy emberi méltóság tükröződjön az arcukon, márpedig esküszöm Önnek, hogy ez az emberi, nem férfiúi vagy női, hanem emberi méltóság mosolygó életörömhöz hasonlít kifejezésben: és ebben a korban inkább csak gyermekarcon és női arcokon találtam meg, ott látható bizony, sajnos, bizony inkább csak ott - az üde és egészséges nő arca, amit a savanyú természettudós csak nemi mágnesnek, a nemiség cégérének tud látni: bennem azt a gyanút kelti, hogy inkább hasonlít az Isten képére teremtett emberarchoz, mint például az Ön mély gondolatokat és nagyszerű eredményeket tükröző képe, Kovács úr - talán nem is a nemi vonzódás húz feléje, hanem az a vonzódás, amivel az egészség és öröm felé húzódik a betegség és boldogtalanság, függetlenül a nemektől.
- Magamban készültem is rá, hogyan játszom majd el a nehéz s felelősségteljes diplomáciai szerepet - hogyan gondoskodom majd, hogy szeretett hazám érdekeit mindig szem előtt tartsam, hogyan elégítem majd ki módjával és méltósággal mohó kíváncsiságukat s általában hogy viselem magam, mint az érdeklődés középpontja.
mély
deep; deeply; more deeply 20 times
mély, mélyen, mélyebben, mélyén, mélyebb, legmélyebb
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular; adjective, essive, singular, comparative
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- A fényen keresztül először csak valami felhős derengést láttam, aztán egy tág, mély mezőt pillantottam meg, végtelen távolságban, de tisztán és világosan.
- Mikor mély álmomból magamhoz tértem, sziklás parton feküdtem magamban, s gazdám már nem volt mellettem.
mélység
at a depth; to the depths; its depths 6 times
mélységben, mélységnek, mélységét, mélység, mélységből
noun, inessive, singular; noun, dative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- Még egyszer fölvetettem szemem, hogy búcsút vegyek az ég napfényes felhőitől, melyek oly békésen úsztak a magasban - aztán széttártam karjaim, s csendesen átadtam fáradt testemet a mélységnek.
- Világosan éreztem, hogy nem lehet másról szó, s emlékszem, még ilyenfélét is gondoltam: elég különös, hogy a diadalmas emberi szellem, mely a fotografálógéppel tökéletesebb szemet, a telefonnal tökéletesebb fület szerkesztett, s a légcsavarral felhők közé emelte fel a nehéz emberi testet, példát látván a madarakban: eddig még nem gondolt arra, hogy a végtelen óceán mélységét is birtokába vegye, a kopoltyúval való lélegzés tanulsága szerint oly szerkezetet eszelve ki, mely e szerv működését tökéletesen elvégezve, éppen úgy szabad és korlátlan mozgású hallá, vagy kétéltűvé varázsolja az embert, mint ahogy a repülőgép madárrá varázsolja.
- Áthaladva egy kis földnyelven, és bokáig gázolva a higanyban, egész sereg, a tengeri állatvilágot leíró tudomány előtt ismeretlen halfélét, algát, tengeri pókot, rákot, kígyót és sok másfajta hüllőt (részletes leírásukkal nem akarom untatni az olvasót) figyeltem meg: mindez meggyőzött róla, hogy olyan mélységben vagyok, ahonnan semmiféle hírt nem hozott még eddig a tenger fenekét vizsgáló kutatás.
mérték
in degree; measure; by measure 8 times
mértékben, mértéket, mértékkel, mértéke
noun, inessive, singular; noun, accusative, singular; noun, instrumental, singular
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
- Faremidói utam, földi mértékkel mérve, összesen közel másfél évig tartott: 1916. január tizennyolcadikán szálltam le Helsingforsba és két hét múlva, február másodikán értem Redriffbe, ahol nőmet és gyermekeimet jó egészségben találtam.
- Mi a nobilitás fogalmát a nemes, az ignobilisét a nemtelen szóval fejezzük ki: betű szerinti értelmezésében nemmel felruházottat és nemileg közömböset jelent ez a két szó: - az emberi nemesség, előkelőség mértéke tehát az, hogy mennyire férfi, vagy mennyire nő az ember.
méter
than meters; meters 3 times
méternél, méter
noun, adessive, singular; noun, nominative, singular
- Ennek az épületnek a frontkapujához vezetett a lépcső, óriási, kitárt kapu volt ez, aligha alacsonyabb negyven méternél.
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
- Hatalmas, szoborszerű alak - két méternél is magasabb.
mi
what; we; our 155 times
mi, mit, mire, bennünket, Mi, miről, Mit, mik and 6 more
pronoun, nominative, plural; pronoun, accusative, singular; pronoun, nominative, singular
emphatic repeat of the subject already marked on tudjuk.
- Eleinte úgy volt, mintha fölöttem volna ez, aztán alattam volt és mi csendesen ereszkedtünk le rája.
- Az olvasó, útleírásokkal különben is nagyon elkényeztetve, talán elégedetlenül s türelmetlenül állapította meg az előbbi fejezet végére érvén, hogy annak summájából alig fogott fel valamit, nem értvén, mik legyenek ama csodálatos gépek s meglepő növények, melyeket különben is csak hézagosan írhattam le, oly jelenségekről szólván, amiket, úgy tudom, eddig útleíró még fel nem jegyzett naplójában.
- Mi következett ebből?
miatt
because of; because of it 5 times
miatt, miatta
preposition; postposition; adverb
Postposition follows its noun, unlike English 'because of'.
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
- Csakhogy az én testem mai formájában még nem érett meg erre, ha most végezné el velem ezt a munkát, fölösleges fájdalmakat okozna nekem, s erre semmi szükség, tekintve, hogy rövid idő múlva, amit mi tíz-húsz évnek nevezünk, ez a folyamat úgyis magától megindul bennem, s nem kell majd szenvednem miatta.
- Eleinte bolondnak néztek rémült és ijedező visszahőköléseim miatt, amivel felém nyújtott kezek, vagy testemhez közeledő élőlények elől védekeztem, az orvosok idioszinkráziát állapítottak meg, honnan tudhatták, hogy hozzászoktam az életet fertőző és bűzös betegségnek tekinteni, melynek minden érintése halálos veszélyt rejt magában?
micsoda
what a twice
micsoda
Exclamatory pronoun, as in 'micsoda gyalázatos század' — 'what a shameful century'.
- Általános védkötelezettség, világháború, halva született forradalom: egy század, amelynek lángelméiről sorban mutatta ki a pszichológia, hogy egytől egyig őrültek voltak - s nem akadt, aki így tette volna fel a kérdést - micsoda gyalázatos, pokoli század lehetett az, amelynek lángelméi megőrültek.
- De micsoda bűvölet az, ami a hegedűsírásból és orgonarengésből komisz, fülhasogató, áporodott verklimekegést csinál?
Midore
Midore; Midore's; to Midore 28 times
Midore, Midorénak
proper noun, nominative, singular; noun, nominative, singular; proper noun, dative, singular
- Midore udvariasan hallgatott végig, s aztán megjegyezte, hogy mindenre válaszoltam, csak arra nem, amit kérdezett.
- Ő, Midore, egyszer tanulmányozott egy ilyen beteg szolaszit, s föl is jegyzett egy ilyen artikulátlan zörejt, rájött, hogy ha ólmot és zsírkövet bizonyos módon dörzsöl az ember, akkor ad ilyen hangot.
- E szavaknál Midore utánozni próbálta ezt a beteges zörejt, és legnagyobb meglepetésemre, eléggé érthetően, két, előttem ismerős szót ejtett ki, ezeket: "történelmi materializmus".
Midoré
to Midore; with Midore; Midore 5 times
Midorénak, Midoréval, Midorétól
proper noun, dative, singular; proper noun, instrumental, singular; proper noun, ablative, singular
Dative-marked possessor construction ("X-nak a Y-a") = X's Y.
- Gazdámmal, Midoréval, sokat beszéltünk erről később: abból az alkalomból, hogy minden erőfeszítésemmel igyekeztem elmagyarázni neki, mit értünk mi az emberi agy szó alatt, ezt a fogalmat ugyanis képtelen volt megérteni, "lehetetlen lévén" - úgymond -, "hogy olyan műszer, mely az ön testéhez hasonló romlott és felbomlott anyagokból készült (így nevezte a húst és vért, e fogalmakra nem lévén szavuk), elvégezhesse az agy munkáját: megértését a dolgok összefüggésének".
- Megjegyeztem, hogy voltak nálunk is, akik a zenét önmagában is kifejező közléseszköznek hitték, mire Midorénak az a gondolata támadt, hogy ezek talán megsejtettek valamit az ő létezésükről, vagy talán valahogy fülükbe jutott néhány szó, amit Faremidóban kiejtett valaki.
- Az első dolog, amit gazdámtól, Midorétól megkérdeztem, mihelyt egy kicsit - hamisan és tökéletlenül - meg tudtam értetni magam az ő nyelvükön, természetesen az volt: milyen különös véletlennek köszönhetem, hogy Faremidóba kerültem, hol akadtak rám, és hogy találtak meg?
midőn
when 7 times
midőn, Midőn
adverb; subordinating conjunction
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Láttam, hogy el kell vesznem, és kétségbeesetten átkoztam a pillanatot, mely engem a hajóra hozott, midőn a parancsnok odakúszott hozzám, és intett, hogy kövessem.
- Midőn tévedését helyreigazítandó felvilágosítottam, hogy a mi gondolkodóink is tisztában vannak vele, hogy az emberi értelem célja a világ megértése, csak hitetlenkedve rázta a fejét, és megkérdezte, hogyan csinálják ezt a mi állítólagos gondolkodóink.
mielőtt
before 14 times
mielőtt, Mielőtt
subordinating conjunction; adverb
- Még mielőtt ezekről szó lett volna, egy alkalommal megkérdezte tőlem Midore, honnan van az, hogy én, mint szerves, földi ember, meg tudtam tanulni az ő nyelvüket.
- Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban (véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra) még elég szabatosan tudtam.
- A születés pillanatában, mielőtt megláttam a napvilágot, már itt e Földön, és még Odaát egy pajkos angyal fülünkbe súgott valamit, egy Titkot, amit egyetlen valakinek vallhatok csak meg majd annak idején, a Másiknak, akinek szintén megsúgta: de jól vigyázzunk, kettőnkön kívül senki más nem tud róla!
miénk
ours; our own 3 times
miénk, mieink
pronoun, nominative, singular, first-person plural possessor; pronoun, nominative, plural
- Hogy ezek az érzések és gondolatok értéktelenebbek-e, mint a mieink, azt én véges eszemmel nem tudom megállapítani; csak annyit tapasztaltam idővel, hogy lényegben nem különböznek a mi szerves értelmünk produktumaitól, csak mérhetetlenül fokozottabbak és intenzívebbek, de hiszen ebben nincsen semmi meglepő, a Földön is tapasztaljuk, ugyebár, hogy a szervetlen anyagból készült gépek többet és jobbat produkálnak az időegységben, mint az emberi vagy állati munka.
- A szolaszik képzetkapcsolódása jelentékenyen gyorsabb és precízebb, mint a miénk, ami pedig érzéseik és indulataik erejét illeti, erre nézve jellemző, hogy ők már a legegyszerűbb gondolataik közlésére is azt az eszközt használják, amit mi csak legfokozottabb és legkomplikáltabb érzésünk kifejezésére használunk: a zenét.
- Ebben ismét nézeteltérések támadtak a nyelvtudósok egy része az első személyű személyes névmás eltörlése után követelte az első személyű birtokos névmás kipusztítását is: azzal érvelve, hogy a "miénk" szó feleslegessé teszi az "enyém"-et, és megoldja a gazdasági kérdést.
miért
why 22 times
miért
- Bár szorosan véve nem tartozik szakmámba: néhány érdekes idegkórtani megfigyelést is feljegyeztem: kezembe került például egy japán katona (tudnivaló, hogy az európai kultúra megmentésére japánokat is segítségül hívtunk), aki a harctéren megőrült - az a rögeszméje volt, hogy ő tudja, miért harcol.
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- Arra a kérdésre, hogy miért tartanak engem is doszirének, gazdám mosolyogva utalt azokra a különös növényekre, melyek ideérkezésem napján annyira megleptek, s melyeket ember formájú fáknak neveztem.
mihelyt
as soon as 7 times
mihelyt
- Az első dolog, amit gazdámtól, Midorétól megkérdeztem, mihelyt egy kicsit - hamisan és tökéletlenül - meg tudtam értetni magam az ő nyelvükön, természetesen az volt: milyen különös véletlennek köszönhetem, hogy Faremidóba kerültem, hol akadtak rám, és hogy találtak meg?
- E hiba révén kétfejű torzszülött minden ember, el kell pusztulnia, mihelyt a két félteke, az ösztöné és a tudaté, egy bizonyos fejlődési fokon összeszorul, s megfojtja egymást, mint a közös barázdába került két mag.
- Mégis a németeknek volt igazuk, hogy önök, racionalisták, csak a dialektikában erősek, de rögtön megdermednek, komikusan tehetetlenné válnak, mihelyt az Élet Titkos Mélységeinek szele csapja meg önöket?
miként
how 3 times
miként
- Most már megmondhatom: Capillária lidércnyomásos álma annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre, a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést, amivel megtagadta tőle az önmagát férfitársában, a másik énben felismerő én biztonságos, boldogító érzését.
- Éppen ezért mellőzöm az első három hónap történetét - egy másik, nagyobb munka tárgya lehetne annak a tüzetes leírása, hogy miként szoktam meg a furcsa kis szörnyetegek társaságát, hogy szerettem meg őket, hogy fedeztem fel lelküket s annak sok jó tulajdonságát, hogy tanultam meg nyelvüket, szokásaikat; hogy lettem, eleinte kényszerítve, lázadozva, később a magam jószántából lelkesen és becsvággyal, társadalmuknak hasznos tagjává; hogy győztem le bizalmatlanságukat és kedveltettem meg magamat velük, mert eleinte bizalmatlanok voltak hozzám: a beavatottak tudták rólam, hogy az oihá-k közül kerültem hozzájuk, és legnagyobb meglepetésemre ez a hír korántsem azt a tiszteletet és irigységet váltotta ki belőlük, amire számítottam - inkább gúnyosan beszéltek velem és rólam ezzel a kalandommal kapcsolatban.
mikor
when; whenever 80 times
mikor, Mikor
adverb; subordinating conjunction/adverb
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
- Mindenki elfoglalta helyét, s már éppen teljes gőzt parancsolt a hajómérnök, mikor rettenetes dördülés rázta meg a fedélzetet: a hajó aknára futott.
miközben
while 4 times
miközben
- Sietve megindultam mellette, miközben észrevettem, hogy erőlködve igyekszik lépteit hozzáhangolni az én hozzá képest szánalmas vánszorgásomhoz.
- Nekem gyanús az egész lovagias kor, amely folyton az ember női becsületét védi, miközben senki sem védi az ember férfibecsületét.
- Utóbbit nem szívesen - végre is nem kellemes, ha az embert folyton szidják, miközben vágynak rá; szerencséjére erőt adott a nőnek ehhez a szerephez az a kárpótlás, hogy míg férje sátánnak és vérszívó vámpírnak tisztelgette őt, a kisfia, akivel szerződés nélkül is megértették egymást, édesanyámnak nevezte.
mikroszkóp
microscope; through the microscope; with our microscopes 6 times
mikroszkópon, mikroszkóp, mikroszkópjainkkal
noun, superessive, singular; noun, nominative, singular; noun, instrumental, plural, first-person plural possessor
- Valóban külön-külön, részekben és egészben, az ember önmagánál tökéletesebb lényt szeretett volna kezdettől fogva: erre kellett a mikroszkóp és a teleszkóp, a fénykép és a röntgen-sugár, az automobil és a repülőgép.
- A doszire formája érdekes és újszerű lévén, Szidó kiemelte a lény belsejéből, hogy mikroszkóp vizsgálat szempontjából elhozza Faremidóba.
- Mikor én, Gulliver, idekerültem: első dolguk volt, hogy mikroszkópon tüzetesebben megvizsgáljanak, mint ahogy teleszkópon tehették, mikor még a Földön éltem, és sajnálattal állapították meg, hogy lényegben ugyanolyan doszire vagyok, mint amilyen elvétve az ő talajukban is akad s mint amilyen oly sokféle hemzseg a Földön.
milyen
what; how; what manner of 34 times
milyen, milyenek, milyent
pronoun, nominative, singular; adverb; pronoun, exclamative, invariant
- A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.
- Emlékszem, milyen őszinte felháborodást keltett bennem, röviddel Faremidóba való utazásom előtt, mikor a barbár németek bombázni kezdték a reimsi székesegyházat, ugyanekkor csak futólag jegyeztem meg magamnak, hányan estek áldozatul ez ütközetnek.
- Elmondtam, hogy milyen örvendetes fejlődésnek indul az ismerettan, mely az emberi agy törvényeivel foglalkozik, s megállapítja, milyen sorrendben s milyen alapon jön létre a gondolat.
mind
all; both; until now 14 times
mind, Mind, mindnek
pronoun, nominative, singular; conjunction; adverb
'nememről mind ez ideig semmit se tudtak' uses 'mind' idiomatically inside 'mind ez ideig' = 'until now', not the quantifier 'all'; 'az oihá-k mind egyneműek' uses 'mind' as the quantifier 'all'. The two examples are genuinely different senses.
- Ezután jöttek a tudományok és művészetek, amiknek célja, ugyebár, mind az volt, hogy megsegítsék az embert nehéz munkáiban, részben pedig kiegészítsék az érzékelt jelenségekről alkotott fogalmainkat és képzeteinket.
- Ijedten tekingetve körül, észrevettem, hogy nem mind egyformák: voltak köztük szárnyasok és szárny nélkül valók, volt négyszögletes és gömbölyű fejű, különböző színű fémekből; de testtartásra nézve hasonlítottak s abban is, hogy bonyolult és végtelenül finom, precíz szerkezet volt valamennyi.
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
mindaz
all that; all those; to all those 23 times
mindazt, mindaz, mindazokat, Mindazt, mindazoknak, mindabban, mindannak, mindazzal and 1 more
pronoun, accusative, singular; pronoun, nominative, singular; pronoun, accusative, plural
- Mindazt, amit eddig megértetni próbáltam az olvasóval, én magam csak hosszú napok és hetek múlva értettem meg és fogtam fel, annyi bizonyos, hogy már akkor, mikor ott álltam az emberformájú fa alatt, s egyszerre megéreztem, hogy ama csodálatos gépezet, Faremidó egyik polgára engem e növénnyel összehasonlít: hogy már akkor borzongva kezdtem sejteni olyan lehetőségeket, amilyenekről nem is álmodhattam eleddig.
- Hosszú ideig tartana, míg elmondanám mindazt a leírhatatlan, legfeljebb körülírható zűrzavart, ami ebben a csarnokban fogadott, talán rajzban, papíron jobban meg tudnám közelíteni a látványt.
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
mindegyik
each one; of each 7 times
mindegyik, mindegyiknek
pronoun, nominative, singular; pronoun, dative, singular
- Láthatóan megörült és most már ő maga kezdte mutogatni a tárgyakat, mindegyiknek megjelölve a nevét, én pedig ismételtem a hangokat.
- Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.
- A misztikus aszkéták között rémesen éreztem magam, mindegyik a nők elől menekült, és rövid együttlét után kiderült, hogy életmódjukat, szemléletüket, bölcsességüket, egész világfelfogásukat sokkal jobban befolyásolta az a negatívum, hogy nekik nem kell a nő, mint az enyémet az, hogy kell.
minden
every; everything; all 139 times
minden, mindent, mindennek, Minden, mindennel, mindenre, mindenek, mindennél and 5 more
pronoun, nominative, singular; pronoun, accusative, singular; determiner
- Hogy látszólagos állhatatlanságomat mentegessem, csak arra a lángoló és határtalan hazaszeretetre kell utalnom, amely minden angol alattvaló lelkében ott ég, arra a gondolatra, hogy hazájáért életét és vagyonát kockára tegye.
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
mindenféle
all manner of; of every kind; with all sorts of things 9 times
mindenféle, Mindenféle, mindenfélével
pronoun, nominative, singular; noun, instrumental, singular
- Testükből karok és emelők nyúltak az asztal felé, igazgatva és összerakosgatva a mindenféle alkatrészeket, láncokat forrasztva össze a láng fölött, mint megannyi órásmester.
- Mindenféle badar és nevetséges kijelentést tesz, azt mondja például, hogy az égen zöld pettyek vannak és hogy az élet egy folyadék; azon vitatkozik, hogy a tér, az tulajdonképpen idő, és hogy az anyagban benne van az erő, de az erőben nincs anyag; fontos és eldöntendő kérdésnek állítja, hogy én akarom-e, amit akarok, vagy a természet akarja, hogy lehet-e akarni szabadon, vagy lehet-e akarni, hogy akarjon az ember; hogy tudom-e, amit gondolok, vagy gondolom-e, amit tudok, hogy a tudatot én hoztam-e a világra, vagy a tudat hozott engem s már megvolt, mikor én nem voltam; hogy van-e anyag nélkül erő és elképzelhető-e egy felsőbb anyagnélküli intelligencia; hogy képekben gondolkodunk-e, vagy gondolatunkban képzelődünk stb.
- Önök azonban nem ezt teszik, hanem éppen ellenkezőleg, mindenféle átlátszatlan, nyers dolgot raknak a folyadékba, ilyeneket, mint öntudat, önismeret, én-fogalom, hogy sötétebb és tömörebb legyen, attól való félelmükben, hogy a teljesen átlátszó agy keresztülbocsátván a sugarakat, önmaga eltűnik, mert nem látható, mint az üveg.
mindenki
everyone; to everyone; with everyone 14 times
mindenki, mindenkinek, Mindenki, mindenkihez, mindenkivel, mindenkit
pronoun, nominative, singular; pronoun, dative, singular; pronoun, allative, singular
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Mindenki elfoglalta helyét, s már éppen teljes gőzt parancsolt a hajómérnök, mikor rettenetes dördülés rázta meg a fedélzetet: a hajó aknára futott.
- Vad rémület támadt a fedélzeten, mindenki elvesztette a fejét, és kétségbeesett tolongás indult meg a mentőcsónakok felé.
mindennapi
daily 3 times
mindennapi
mindenütt
everywhere 4 times
mindenütt
- Ezzel szemben feltűnően sok mozgó, tehát fertőző doszirét látnak már régóta a Földön, különböző formákban és sokféle fajtát; feltehető, hogy ezek a betegségokozó csírák pusztították el a földi szolaszik életlehetőségét, ez valószínű is, mert mindenütt, ahol valami értelmesnek látszó lényt felfedeznek, olyat, amelyik vasból vagy acélból van, s amit villamosság vagy hő mozgat: mindig ott lebzsel benne, vagy körülötte az egész sereg doszire vagyis élősdi.
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
- Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.
mindez
all this; all these; of all this 29 times
mindez, mindezek, mindezt, Mindez, Minderről, mindezeket, Mindezt, Mindezeket and 2 more
pronoun, nominative, singular; pronoun, accusative, singular; pronoun, nominative, plural
- Most azonban mindez kézzelfogható valóság volt, ébren voltam, szomjúságot éreztem, és mozgolódni próbáltam.
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Mondom, ha mindezt józanul elgondolom s megértem: nagyobb tiszteletet és becsülést kelthettem volna forrón szeretett hazám iránt Faremidó lakosainak szemében.
mindig
always 29 times
mindig
- Megértettem volna, hogy az ember önmagánál mindig többre becsülte azt, amit alkotott, s minden alkotásában arra törekedett, hogy önmagát is megalkossa, újra és tökéletesebben, hogy aztán megszűnjön lenni, mint felesleges agyagminta, amibe az ércet öntötték.
- De hogy mindig csak zenei hangok feleltek, ismét figyelni kezdtem s megkülönböztetve a hangok között néhány többször visszatérő ütemet, azokat ismételtem előttük.
- (Kérem az olvasót, az eredeti szavakat mindig énekelve mondja ki, mert csak így van értelme.)
mindjárt
at once 7 times
mindjárt, Mindjárt
- S hogy mindezt ekként felfogtam, nagy zavar és nyugtalanság keletkezett a szívemben, s hangosan kiáltoztam: "de hát miért? miért?" így kiáltottam "miért kellett ennek így történnie, miért nem értettük meg mindjárt a szféráknak ezt a világos és egyszerű szavát?"
- Mindjárt elmondom, miért csak most és nem előbb, már akkor, mikor megírtam, és miért éppen Önnel.
- Ezt megértve, pillanatig rettentő rémület lett úrrá rajtam, s azt hittem, hogy most mindjárt meghalok, hogy pillanatnyi ébredésem a haldokló utolsó erőfeszítése csak, melyben kegyetlen sorsom még egyszer meg akarja mutatni önnön koporsómat és vesztőhelyemet.
minél
the more; as...as possible; ever 8 times
minél
adverb; subordinating conjunction
'ever' does not match any example; 'minél férfibb...annál emberebbnek' = 'the more manly...the more human', and 'minél hamarabb'/'minél több' = 'as soon as possible'/'as much as possible'.
- S íme, előttünk áll az Ember, a Tudatos Élet, átérezve a lét minden örömét és igájába hajtva a nyers és ostoba anyagban rejlő erőket, hogy az egyén életét minél szebbé és boldogabbá tegye és ujjonghasson a kék és távoli ég s a felkelő nap felé!
- És minél férfibb a férfi és minél nőbb a nő, annál emberebbnek nevezzük.
- Ő maga buzdított, hogy csak vonuljak be minél hamarabb.
minőségű
of a certain quality twice
minőségű
Suffix adjective meaning 'of X quality', e.g. 'többféle minőségű' — 'of several grades of quality'.
- Azt azonban csak később tudtam meg, hogy a bullok-velő mint csemege, többféle minőségű.
- Őfelsége közölte velem, hogy nyers állapotban és hizlalatlanul a bullok-velő nem olyan jó minőségű, de van a bullok-oknak egy bizonyos tápláléka, amivel ha megzabálják magukat, velőjük elsőrangúan finom és kellemes ízű csemegévé válik.
mint
as; than; like 284 times
mint, Mint
subordinating conjunction; conjunction; adverb
- - Kitör az európai világháború: szerző mint seborvos kerül a Bulwark sorhajóra.
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Hogy tehát Európa békéjét biztosítsa, hazám hadat üzent Németországnak, mint a kultúra kerékkötőjének, amelyik folyton háborúval fenyegette a világot.
mintegy
about; as if; as it were 12 times
mintegy, Mintegy
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- A következő pillanatban még magasabbra emelt e kar, aztán lassan leeresztett, és letett a földre, mintegy három-négy méternyire a géptől, amelyben ültem; aztán eleresztett, s a kar visszahúzódott.
- Ilyenkor, mintegy meglepetve, csend lett, aztán egymás felé nyújtogatva fémkarjaikat, tanácskozni látszottak.
mintha
as though; as if 52 times
mintha, Mintha
- Körülöttem mintha tisztulni kezdett volna a köd s valami természetellenes, sötétszürke fény bujkált a szárnyak között.
- Aztán olyan érzésem volt, mintha valami kiemelne ülésemből: egyidejűleg különös, édes muzsikaszó ütötte meg a fülem, és a szemem lecsukódott.
- Valami puhán feküdtem, és mintha szívós erős kötelek fogtak volna le, de nem okozva kellemetlen érzést.
mintsem
than 3 times
mintsem
- Különben lehet, hogy ez a tanulmány maga is hosszabb időt vett igénybe, mintsem akkor hittem: a rengeteg új benyomás oly lázas sietséggel torlódott értelmembe, hogy eszembe se jutott mérni az időt, melynek mérése ott különben is más törvények szerint történik.
- Ez a nyelvi szűkkeblűség mélyebben szánt a nemi kérdés lényegébe, mintsem hinnők - számomra e pillanatban világító ujjal mutat rá a bűn forrására, ahonnan minden bűnhődés származott.
- Határozottan állítja, hogy a mi nagy nőismerőink szívesebben lennének nők, mint nőismerők - Strindbergnek pedig és a többi pesszimistáknak, akik a nő aljasságát abban látják, hogy szívesebben élik a maguk életét, mintsem azon törjék a fejüket, hogy Strindberg milyen ember lehet és hogy lehetne őt boldoggá tenni, ezeknek egyszerűen savanyú a szőlő.
mióta
since 4 times
mióta, Mióta
- Hogy maguk a bennszülöttek mikor vándoroltak be, vagy mióta laknak itt, arról keveset tudhattam meg - Capillária lakói, az oihá-k, ahogy magukat nevezik, nem ismerik a történelemtudományt, és a hagyományok ápolásának nem érzik szükségét.
- Mióta ez a kérdés kényszer formájában felszínre vetődött, a bullok-társadalom fejlődésében sajátságos átalakulás indult meg, amit a "kettősség", "széthasadás" szóval lehetne talán jellemezni.
- Először hagyta el számat az "oiha" szó, mióta Halvargó-ba kerültem.
mire
whereupon; by the time; upon what 7 times
mire, Mire
- Egyszer, Budapesten járván, láttam egy cukrosboltot, amely magát "automatának" nevezte, az ember felül bedobott egy krajcárt, mire egy nyíláson cukor jött ki.
- Megjegyeztem, hogy voltak nálunk is, akik a zenét önmagában is kifejező közléseszköznek hitték, mire Midorénak az a gondolata támadt, hogy ezek talán megsejtettek valamit az ő létezésükről, vagy talán valahogy fülükbe jutott néhány szó, amit Faremidóban kiejtett valaki.
- Mire visszakerült, bár udvariasan kért, hogy folytassam, kiestem a kerékvágásból, jelentéktelennek és időszerűtlennek éreztem az egészet, abbahagytam.
missing
missing once
missing
Untranslated English phrase 'missing link' embedded in the Hungarian text.
miután
after 18 times
miután, Miután
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Az a szolaszi, amelyik az ember formájú fa mellé állított, miután láthatóan csodálkozva hallotta, hogy néhány hangját utánozni tudom, intett nekem egyik karjával (egyelőre karnak nevezem), hogy kövessem.
mivel
since; because; with what 5 times
mivel, Mivel
- Mivel látja, hogy engem az eset érdekel, s szavaimból azt veszi ki, hogy valami halvány fogalmam is van a történtekről, szívesen elmondja nekem tapasztalatait, mert az, hogy magam is egyszerű doszire voltam, nem zárja ki, hogy a dolgokat bizonyos fokig megérthessem, hiszen sikerült már az első hónapokban bizonyos szervetlen anyagokat elhelyezni agyamban, amik azt máris nagymértékben meggyógyították.
- - Mivel táplálkoznak az oihák?
- Csak percek múlva szedtem össze magam eléggé, hogy a "nemek harcá"-ról beszélni tudjak, de úrnőm ismét, hevesebben, félbeszakított és azt állította, hogy a "nemek harcá"-ra ezek után nem kíváncsi, mivel arról megvan a véleménye.
mivol
our nature once
mivoltunk
Mistagged as a verb; this is actually mivolt 'nature' with 1pl possessive suffix, not a finite verb.
mivolt
in my capacity; in my condition; by his nature 5 times
mivoltomban, mivoltával, mivoltomra, mivolta
noun, inessive, singular, first-person singular possessor; noun, instrumental, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, singular, first-person singular possessor
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Belátták volna, hogy az a csodálat, ami valósággal elkábított, mikor az erdei út végén feltárult előttem ama ragyogó épület, hogy ez a csodálat már maga bizonyította; gyarló emberi mivoltomban mégis méltó voltam hozzá, hogy közöttük élhessek, s talán valamikor hasonlóvá legyek hozzájuk.
- Mert az ember nem méh, nem hangya és nem éjjeli pávaszem, akármit is csinálnak, nem lehet az embert természetrajzi mivoltával megmagyarázni.
mivolta
in his nature; its nature; their nature 4 times
mivoltában, mivoltát, mivoltuk
noun, inessive, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person plural possessor
- Az ember valahogyan úgy kétnemű, hogy nem olvad össze eggyé, mint az állatfajok, hanem két nemében megtartja egyéni mivoltát.
- A becsület, jog és kötelesség, emberi ideáljai, mikor példaképet kerestek rá, mikor követendő elvnek állították elénk: az embert, akire vonatkoztak, éppen úgy férfi mivoltában képzeltették el, mint ahogy az Istent, egészen természetes módon férfinak képzelte el fogalmának első megalkotója, egyszerűen azért, mert az illető véletlenül férfi volt és szórakozottságában, éppen egyedül lévén abban a percben, megfeledkezett arról, hogy nő is van a világon.
- Hogy a mi bullok-jaink csövekbe bújnak, az nagyon természetes - a mi oihá-ink akarják ezt így, nem tűrvén el, hogy fizikai mivoltuk fitogtatásával ők is vágyakat keltsenek, s ezen az alapon ingyen tartassák el magukat.
míg
until; while; whereas 40 times
míg, Míg
adverb; subordinating conjunction
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- Míg ezen tűnődtem, fémkar nyúlt ki felém, s a levegőbe emelt: hatalmas üveglencsét pillantottam meg, melyet fejem fölé tartott valami, az üveglencse mögött, csillogva és figyelmesen, mintha óriási szem ragyogott volna le rám.
- Hosszú ideig tartana, míg elmondanám mindazt a leírhatatlan, legfeljebb körülírható zűrzavart, ami ebben a csarnokban fogadott, talán rajzban, papíron jobban meg tudnám közelíteni a látványt.
modern
modern 4 times
modern
- Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
- A modern divatos drámák tele vannak a nagylelkű és nemesszívű férj magasztos alakjával, aki hosszú belső szenvedés után megbocsát a hűtlen asszonynak, miután az kimondhatatlan szenvedést okozott neki - megbocsát, mert megérti gyengeségét és szereti őt.
modor
in his manner; in a manner; manners 4 times
modorában, modorban, modort
noun, inessive, singular, third-person singular possessor; noun, inessive, singular; noun, accusative, singular
- Midore mosolygott, s az ő jóságos és nyugodt modorában figyelmeztetett, hogy milyen hibásan fejeztem ki magam, midőn arról beszéltem, hogy ők a természet minden titkát megfejtették.
- E mondatnál úrnőm félbeszakított, s a maga közönségesen egyszerű és szinte parasztian triviális, de tagadhatatlanul világos és érthető modorában megkérdezte, hogy néz ki az a több és nagyobb, amiről beszélek.
- De Opula nem sokat törődött méltatlankodó ámulatommal: parancsoló modorban adta értésemre, hogy válaszolnom kell.
mohó
greedily; eager 5 times
mohón, mohó
adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular
- Megértettem, hogy ebédre vagy vacsorára van terítve - a hölgyek szinte elfeledkezve rólam, mohón estek tányérjaiknak.
- A fejből sárgásfehér velő freccsent ki - szomszédnőm kanálba fogta fel, mohón felhörpintette ezt a sűrű pépet, a kipréselt és kivégzett állatot pedig minden további nélkül az asztal alá dobta.
- Magamban készültem is rá, hogyan játszom majd el a nehéz s felelősségteljes diplomáciai szerepet - hogyan gondoskodom majd, hogy szeretett hazám érdekeit mindig szem előtt tartsam, hogyan elégítem majd ki módjával és méltósággal mohó kíváncsiságukat s általában hogy viselem magam, mint az érdeklődés középpontja.
mond
said; I say; to say 75 times
mondta, mondom, mondani, mondja, mondtam, mondok, mondjuk, Mondd and 14 more
verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, infinitive
Purpose-clause subjunctive after 'hogy ... ne' ("so that I not say"), formally identical to the imperative — the same imperative/subjunctive syncretism already flagged for 'induljak' in ch1-s6-w32 should apply here too.
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Most egyszerre élesen villant agyamba kétségbeejtő helyzetem, ismeretlen helyen vagyok, mondtam magamban, ahol tanácstalanul és tehetetlenül elpusztulok, mert nem tudom, ellenséges terület-e, vagy bajtársi.
mondhat
I may say 4 times
mondhatom, mondhatok
verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
- (Meg kell állapítanom, hogy ez alkalommal színtiszta valóságot beszélt; később egyszer megmutattak nekem egy ilyen teleszkópot, s a Földgolyó felé irányítva, különböző beállításban, mondhatom, hogy nemcsak a házakat, de az embereket és azok minden dolgát pontosan kivehettem az üvegen keresztül.)
- Egy-két párbajom is akadt, melyekben többnyire én sebesítettem meg ellenfeleimet - mint seborvos, mondhatom, elég súlyos sebek voltak, egyik pláne halálos kimenetelű.
monumentális
monumental; monumentally 4 times
monumentális, monumentálisan
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Az egész front egyetlen, félkör alakú fal, kétoldalt monumentális oszlopok: soha nagyszerűbb, impozánsabb remekét az építőművészetnek nem láttam.
- Az építkezés, architektúrában, monumentálisan hatott - szédítő, hatalmas oszlopok, mintha örök időkre szóló, égbe nyúló paloták számára készültek volna.
- A monumentálisan megalapozott oszlopoknak nem volt feje, a tetőzet sietve és ideiglenesen alkalmazott deszkákkal volt összeeszkábálva.
Moon
Moon once
Moon
Kept in English as part of the title 'The First Men in the Moon'.
mosoly
her smile; with a smile; with her smile 8 times
mosolya, mosollyal, mosolyát, mosolyával, mosolyban
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- A szerző mentegetőzik: egy szőke nő bűvös mosolya tette ezt.
- Kedves H. G. Wells, félre ne értsen, a szőke nő mosolyát bűvösnek tudom magam is, és áldom érte Istent és a sugárzó napot, hogy egyebek közt ezt is megteremtette.
- Ugyanannak a szőke nőnek most fekete a haja, mosolya sátáni bűvöletet áraszt, a kezéről vér csorog, szemei vészesen lobognak - feltűnően hasonlít egy szoknyában járó zupás őrmesterhez, aki kézitusából bukkant elő, miután ötven kozákot levágott, és legszívesebben leharapná az orromat.
mosolyog
smiled; smiling; smilingly 12 times
mosolygott, mosolyogva, mosolyog
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, adverbial participle; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Arra a kérdésre, hogy miért tartanak engem is doszirének, gazdám mosolyogva utalt azokra a különös növényekre, melyek ideérkezésem napján annyira megleptek, s melyeket ember formájú fáknak neveztem.
- Aztán mindez megnyugszik, kék vizek borítják a talajt, mosolyogva süt le az izzó nap s a vizek sekélyesében lassan mozgolódni kezd valami.
- Midore mosolygott, s az ő jóságos és nyugodt modorában figyelmeztetett, hogy milyen hibásan fejeztem ki magam, midőn arról beszéltem, hogy ők a természet minden titkát megfejtették.
mosolyogva
smiling 5 times
mosolyogva, Mosolyogva
- És közben ő ott állt, szemben velem, mosolyogva, hol mint Csokoládéangyal, hol mint Zupás Őrmester, de mindkét alakjában nyugodtan, várva, mire szánom el magam, kire hallgatok.
- Apró, hosszúkás kezeit állához emelve, nyugodtan és mosolyogva nézett rám.
- Mosolyogva és lágyan, mint mikor egy madár kétfelé csapja fehér szárnyait, ez a hölgy váratlanul széttárta habos köpenyét - s a következő pillanatban mezítelenül állott előttem.
most
now; Now 51 times
most, Most
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- Most azonban mindez kézzelfogható valóság volt, ébren voltam, szomjúságot éreztem, és mozgolódni próbáltam.
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
motor
motor; a motor 4 times
motor, motornak, motort
noun, nominative, singular; noun, dative, singular; noun, accusative, singular
- Hatalmas repülőgépet pillantottam meg csónakfutókkal teljesen felszerelve, és indulásra készen: már a motor is berregett.
- A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.
- Csak annyit jegyzek meg, hogy az utolsó asztalon túl egy dobogón láttam egy teljesen elkészült, összeállított szolaszit mozdulatlanul állani, körülötte sürögtek a munkások, és úgy látszik, éppen azokkal a mozgató szerkezetekkel szerelték fel, amiket földi szóval motornak neveznek: egy nyíláson éppen valami folyadékot öntöttek bele, és alulról megcsavartak valamit.
mozdul
stirred; stir; to stir 3 times
mozdulni, mozdult
verb, infinitive; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Ekkor megértettem, hogy olyan magasan vagyunk, ahol már egészen ritka a levegő, rémülten ragadtam meg a parancsnok karját, de ő meg sem mozdult, előrehajoltam és arcába néztem, mozdulatlan és merev volt, szemei üvegből, két orrlikából csendesen csurgott a vér.
- Láttam, hogy a két láb alakú gyökér keményen kapaszkodik a földben, és nem tud mozdulni.
- Egyszerre elvágódtam, és nem tudtam mozdulni többet.
mozdulat
with a motion; its movements; with a gesture 11 times
mozdulattal, mozdulatai, mozdulatokat, mozdulat, mozdulatokban, mozdulata, mozdulatait, mozdulatával
noun, instrumental, singular; noun, nominative, plural, third-person singular possessor; noun, accusative, plural
- Kezei egy taszító mozdulattal görcsösen szorították a magassági kormányt.
- Aztán egy széles mozdulattal az egész láthatárt jelezte, és így muzsikált: fa, re, mi, do, amit már akkor hallottam, mikor idehozott.
- Az ön "History of the World"-jának tudós alapgondolata, hogy az emberi fajta gyermekéveit éli még - csecsemő, sőt embrióforma korunk furcsa, már fölösleges, visszahajló mozdulatai még világosan felismerhetők szokásaiban, ösztöneiben -, ez a gondolat, ez a sejtelem sokszor vigasztalt meg engem is, múló bajnak mutatva a rosszat, amit a pesszimizmus örök végzetnek, halhatatlan sorsnak nevez.
mozgalom
in the movements; movements; to the movement 5 times
mozgalmakban, mozgalmak, mozgalomnak
noun, inessive, plural; noun, nominative, plural; noun, dative, singular
- Azokban a nagyarányú mozgalmakban, amikben szabadulásom előtt részt vettem, alkalmam volt megismerkedni Halvargó-nak (szűkebb hazámnak) legkiválóbb társadalomtudósával és államférfiával, Xa-rá-val, ugyanazzal, akinek oldalán harcoltam később, mikor a nagy háború bekövetkezett.
- - A háborút követő társadalmi mozgalmak rövid leírása.
- Ennek a felfogásnak hirdetői diadalt arattak, minthogy egy újabb goncsargó az egész mozgalomnak új irányt adott.
mozgat
moves; operates; moved 5 times
mozgatja, mozgatta, mozgat, mozgatnak
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- A kar, amely felemelt, lassan mozgatta és csúsztatta fejemet, az a kényelmetlen érzésem volt, hogy megfigyelnek, mint a bogarász holmi különös férget a lupa alatt,
- Ezzel szemben feltűnően sok mozgó, tehát fertőző doszirét látnak már régóta a Földön, különböző formákban és sokféle fajtát; feltehető, hogy ezek a betegségokozó csírák pusztították el a földi szolaszik életlehetőségét, ez valószínű is, mert mindenütt, ahol valami értelmesnek látszó lényt felfedeznek, olyat, amelyik vasból vagy acélból van, s amit villamosság vagy hő mozgat: mindig ott lebzsel benne, vagy körülötte az egész sereg doszire vagyis élősdi.
mozgás
motions; motion; in motion 10 times
mozgásokat, mozgás, mozgást, mozgásban, mozgásba, mozgásokkal, mozgásukat
noun, accusative, plural; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Hogy ezek az élettelen anyagok mégis mozognak és cselekszenek, erre vonatkozóan megjegyzem, hogy hiszen hasonló mozgásokat mi is tapasztalunk az élettelen anyagban, csak nem ennyire kifejezetten s nem ennyire összhangzatban, hiszen a testeknek kiterjedése a hőtől, egymáshoz való igyekezete az anyagvonzás következtében: mindezek mozgást idéznek elő az élettelenben, s már akkor sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a szolaszik életét ilyen egyszerű és primitív erők igazgatják, mint fény, hő, villamosság, mágnesség.
- Ebben az agyban nem amaz ismeretlen életerő, hanem ismert és ellenőrizhető erők: hő és villamosság idézik elő az általunk gondolatnak és érzésnek nevezett mozgásokat.
- Ezeknek nagy része ütemes mozgásban volt, valami láthatatlan áramtól hajtva hangtalanul, de szédítő gyorsasággal forgó és keringő korongok villództak a fényben, sziszegve pörögtek felülről és alulról szíjak és drótok, acélpántok remegtek, és könyökforgók futkostak az asztalok szélén.
mozgású
of such motion once
mozgású
Compound adjective 'having ... motion,' here 'of free and unhampered motion.'
mozgolódik
to stir 3 times
mozgolódni
- Most azonban mindez kézzelfogható valóság volt, ébren voltam, szomjúságot éreztem, és mozgolódni próbáltam.
- Aztán mindez megnyugszik, kék vizek borítják a talajt, mosolyogva süt le az izzó nap s a vizek sekélyesében lassan mozgolódni kezd valami.
- Hogy szemem a rejtelmes világossághoz kissé hozzászokott, bátrabban kezdtem mozgolódni.
mozog
moved; they move; moves 7 times
mozognak, mozgott, mozogtak, mozog
verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Két lefelé keskenyedő, formás támasztékon állt a szerkezet: e támasztékok bonyolult kerékrendszerben végződtek; a kerekek szabadon mozogtak, emelkedni és lépni is tudott velük a gép, sík földön sebesen forogtak.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Hogy ezek az élettelen anyagok mégis mozognak és cselekszenek, erre vonatkozóan megjegyzem, hogy hiszen hasonló mozgásokat mi is tapasztalunk az élettelen anyagban, csak nem ennyire kifejezetten s nem ennyire összhangzatban, hiszen a testeknek kiterjedése a hőtől, egymáshoz való igyekezete az anyagvonzás következtében: mindezek mozgást idéznek elő az élettelenben, s már akkor sejtettem, amiről később meggyőződtem, hogy a szolaszik életét ilyen egyszerű és primitív erők igazgatják, mint fény, hő, villamosság, mágnesség.
mód
in a manner; in my power; mode 44 times
módon, módomban, módot, módjára, módja, módjában, módját, módról and 2 more
noun, superessive, singular; noun, inessive, singular, first-person singular possessor; noun, accusative, singular
- Rögtön átvillant agyamon, hogy hiszen ez rendben is van: tudjuk, hogy a fotografáló gép lényegében nem más, mint egy rekonstruált emberi szem, működése is ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy míg az emberi szemet nem lehet tökéletesíteni, addig a gépet olyan módon szerkeszthetjük, hogy százszor élesebben és gyorsabban reprodukálja a fényjelenségeket, mint a szem, gondoljunk csak azokra az érzékeny mozgóképfelvételekre, amelyek százszor többet fognak föl a mozgásjelenségekből, mint szemünk.
- Első pillanatra a fajta szaporításának ez talán nehézkesebb és körülményesebb módja, mint amilyen bolygónkon dívik - és lesznek, akik hozzáteszik, hogy kevésbé mulatságos -, de el kell ismerni, hogy az eredmény szempontjából megbízhatóbb és lelkiismeretesebb.
- A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen.
módszer
his method; by the method of; by this method 3 times
módszere, módszerével, módszerrel
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular
- Megpróbáltam, hogy megértessem magam: egy és ugyanazt a szót több nyelven elmondtam, aztán a kitűnő Berlitz módszere szerint magamra mutattam, és azt mondtam: ember.
- Nem akarom az olvasót untatni ennek a néhány hónapnak részletes történetével: hogyan szoktam meg, negyven esztendőm ellenére, a kopoltyúval való lélegzést; hogy ismertem meg ennek az országnak természeti törvényeit; hogy jöttem rá, sok félreértés és meglepetés után, annak a csodálatos hatásnak nyitjára, amit a bennszülöttek tettek rám, hogyan értettem meg sajátos szokásaikat, hogyan helyezkedtem el közöttük társadalmilag, és hogyan tanultam meg végre nyelvüket annyira, hogy utóbb a közvetlen érintkezés és fogalomkicserélés módszerével erősíthettem és toldhattam meg mindazt, amit addig csak sejteni engedett a megfigyelés.
- Meg voltam lepetve, hogy e tökéletlen, csupa indulatszavakból álló nyelv ezen az úton milyen tökéletesen meg tudja értetni magát - mindazt, amit el akartam mondani, őfelsége e módszerrel hamarabb és teljesebben fogta fel, mintha ugyanazt angolul magyaráztam volna el a tiszteletre méltó Mrs. Pankhurstnek például, vagy Ellen Key asszonynak, kik pedig a nők felszabadítása körül kifejtett munkásságuk közben a vitatkozás és szónoklás művészetében nagy ügyességre tettek szert.
mögött
behind 10 times
mögött
preposition; postposition
- Ennek a váznak azonban kimondhatatlanul különös formája volt: felül tojás alakú aranytömb, tetején belapítva, olyanforma, mint egy nagyon szabályos, stilizált emberfej, amilyenhez hasonlót épületek díszítésére alkalmaznak a szobrászok, a két szem helyén két csillogó, kerek üveglencse, mely mögött vöröses fény villódzott.
- Míg ezen tűnődtem, fémkar nyúlt ki felém, s a levegőbe emelt: hatalmas üveglencsét pillantottam meg, melyet fejem fölé tartott valami, az üveglencse mögött, csillogva és figyelmesen, mintha óriási szem ragyogott volna le rám.
- A magasból a tenger fenekéig láthattam: éppen egy nagy hajónk süllyedt el, torpedótól találva, lassan tűnt el a zöld szőnyeg mögött, és ringatózva, csendben szállott alá, mint valami nehéz buborék, aztán eltűnt a csillogó fövenyen.
mögötte
behind it; behind them; behind her 4 times
mögötte, mögöttük
- Így a művészetek is: képek, szobrok, írásművek, zeneművek, az élet tüneteit, a formát, színt, történetet, érzelmet oly tökéllyel fejezték ki, hogy a való élet messze mögöttük maradt leleményben, szépségben, kifejező erőben.
- Nagyon hasonlított egy apró, végtelenül precíz és finom fotografálómasinához, csakhogy gömb alakú volt az egész, és kétoldalt és hátul acélhuzalok lógtak le a földre, elöl egy villogó, domború lencse, mögötte gömb alakú sötét kamara.
- Valami nyomorúságot érzek mögötte, ami undorít, mint minden nyomorúság.
mulatságos
amusing 3 times
mulatságos, mulatságosnak
adjective, nominative, singular; adjective, dative, singular
- Első pillanatra a fajta szaporításának ez talán nehézkesebb és körülményesebb módja, mint amilyen bolygónkon dívik - és lesznek, akik hozzáteszik, hogy kevésbé mulatságos -, de el kell ismerni, hogy az eredmény szempontjából megbízhatóbb és lelkiismeretesebb.
- E megállapítások, vagy inkább felfedezések, a mi tudományos gondolkodásunkban igen nagy jelentőségű eredménynek tekinthetők: Capilláriában oly érdektelen természetűeknek bizonyultak, hogy mikor Opulá-val közöltem őket, abban a reményben, hogy mint egy capilláriabeli Darwint vagy Newtont fog ünnepelni, aki felfedezte a bullok-okkal való rokonság elvét: vállat vont, azt mondotta, hogy lehetséges, amit mondok, de egy csöppet sem élvezetes vagy mulatságos.
- Ami a bullok-ok magasság-vágyát illeti, azt se tartja egy cseppet se mulatságosnak és változatosnak.
mulattat
that I may entertain; we amused; to entertain 4 times
mulattassam, mulattattuk, mulattatni
verb, present, imperative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, plural; verb, infinitive
- Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk.
- Vajha megértenék, hogy én, a szerény utazó és seborvos, nem kívánok magamnak méltóbb hivatást, mint hogy vitéz bajtársaimat, a hős angol katonákat, néhány szerény megfigyelésemmel mulattassam a pihenés óráiban - s ha hazám szebblelkű honleányai is szívesen olvassák egyszerű útleírásomat, ezzel már többet értem el, mint amennyit megérdemeltem.
- Talán említettem már, hogy az oihá-k királynője, Opula, kitüntetett bizalmával és barátságával, illetve megengedte, hogy közelében tartózkodjam s tőlem telhetően mulattassam.
muncika
my honey-lamb once
muncikám
Nonsense baby-talk endearment, not a literal noun.
munka
work; in labor; in his work 50 times
munka, munkát, munkájában, munkáját, munkában, munkába, munkájának, munkájuk and 11 more
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, inessive, singular, third-person singular possessor
- Ezután jöttek a tudományok és művészetek, amiknek célja, ugyebár, mind az volt, hogy megsegítsék az embert nehéz munkáiban, részben pedig kiegészítsék az érzékelt jelenségekről alkotott fogalmainkat és képzeteinket.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
- Végre addig jutottunk, hogy a gépek nemcsak hogy megsegítették az embert minden dolgában s megsokszorozták erejét, de egymagukban sokkal tökéletesebben végezték el a munkát, mint ahogy gyarló emberi testünk valaha elvégezhette.
munkás
laboring; worker; workers 6 times
munkás, munkások, munkássá
noun, nominative, singular; noun, nominative, plural; noun, translative, singular
cap-chapter-11-s5 'munkás bullok-ok' = 'the laboring bulloks' and cap-chapter-11-s69 'munkás tagjai' = 'laboring members' use munkás adjectivally, not as the noun 'worker' (contrast cap-chapter-11-s18/46 where it is the noun).
- Csak annyit jegyzek meg, hogy az utolsó asztalon túl egy dobogón láttam egy teljesen elkészült, összeállított szolaszit mozdulatlanul állani, körülötte sürögtek a munkások, és úgy látszik, éppen azokkal a mozgató szerkezetekkel szerelték fel, amiket földi szóval motornak neveznek: egy nyíláson éppen valami folyadékot öntöttek bele, és alulról megcsavartak valamit.
- Capilláriában töltött életem második fejezetét, mely korántsem volt oly boldog és derűs, bár eseményekben sokkal gazdagabb volt, s melyet a munkás bullok-ok között töltöttem, elítéltetésemtől Capilláriából való szabadulásomig, csak egészen röviden mondom el, szigorúan ragaszkodva azokhoz a tényekhez, melyeknek felsorolását méltán elvárhatja az olvasó magamfajta útleírótól, akinek írói és költői erények híján egyetlen érdeme az, hogy hűen és lelkiismeretesen elmondja, amit látott.
- Az első időkben magam, mint egyszerű munkás dolgoztam a vakolathordásnál, és nem volt alkalmam bepillantani azoknak a felsőbb osztályoknak munkakörébe, akik a torony építését tervezték és irányították.
mutat
showed; shows; pointed 18 times
mutat, mutatott, mutatta, mutatták, mutatják, mutatni, mutattam, Mutatott and 1 more
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, singular
'mutatott az égre' = 'pointed to the sky', but 'Mutatott egyet nekem ebből a növényből' = 'She showed me one specimen of this plant' — the second example is 'showed', not 'pointed'.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
- Saját magára mutatott, és ezt énekelte: szo-la-szi.
- Igen, egyenesen a szemébe mutatott neki, Midorénak, s erre a többi is odafordult, majd lerogytak a Földön s felfelé emelgetett karokkal, térdepelve kiáltoztak feléje valamit.
mutogat
pointed; to point out 3 times
mutogatni, mutogatott, mutogattak
verb, infinitive; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
- Láthatóan megörült és most már ő maga kezdte mutogatni a tárgyakat, mindegyiknek megjelölve a nevét, én pedig ismételtem a hangokat.
- Még tisztán áll előtte az egész kép, úgy, ahogy a mikroszkópon keresztül megfigyelte: a doszirék kavargó, levegő után kapkodó csomójából kivált egy erősen fejlett példány, oldalt futott, aztán hirtelen felkapta csápjait vagy karjait, és felfelé mutogatott, arrafelé, ahonnan ő, Midore, a pusztító sugarakat bocsátotta feléjük, s ahonnan a mikroszkópon át lenézett rájuk.
- Megnéztem egy ilyen bálványképet: - bullok-ok térdeltek előtte, akik Opula megjelenésekor szétrebbentek, a képre mutogattak, és lökdösték egymást.
muzsika
music; to music; its music 5 times
muzsikája, muzsika, muzsikára
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, sublative, singular
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- Néhány pillanatra elsötétült előttem a világ, egyre hangosabb és diadalmasabb muzsikára ébredtem aztán.
- Amit e pár perc alatt érzésekben átéltem, arról igazán nagyon zavaros képet tudok csak adni, szavakban: Sokféle, egymástól élesen különböző s mégis egymásba folyó hangszer muzsikája volt ez; Midore aztán meg is mutatta nekem a hangszereket, egyenként, és én e néhány perc alatt láttam is azt, amit látni emberi szemnek eddig még meg nem adatott.
muzsikál
made music; played 3 times
muzsikált, muzsikáltak
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural
múlt
past; the past; with the past 11 times
múlt, múlttal, múltba, múltat
adjective, nominative, singular; noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular
- Az angol enciklopédisták, az angol írók, élükön mostanában talán éppen Önnel, már eddig is mély utakat ástak az összekuszálódott fogalmak bábeli zűrzavarában - nagy vonásokban fölvázolták a Mű keretét, foglalkoztak múlttal és jövővel és jelennel is, új történelmet álmodtak, és új utópiákat eszeltek ki, tanulmányozták a politikát és társadalombölcseletet, naivan, érdeklődő szemmel, Cartesius gyermekszívének friss kedvével, csaknem egészen szabadon.
- Nem akarom megnevezni a tizenkilencedik század két Aggastyánját, kik kissé elkésve, de sohasem elég korán, megfestették Zsuzsánna-Nórát és Zsuzsánna-Satanellát és Dorian Gray-t és Franciskát, e valószínűtlen ábrákat, amin jót kacagott annak idején az előbbi század örökségeként ránk maradt eleven, kecses kis Manon: - csak annyit állapítok meg, hogy az a kifestett szájú, borotvált képű, nadrágos és csizmás Zsoké, gúnyos mosolyával és szikrázó szemeivel, aki mint női ideál elsőnek futott be az utóbbi évtized nemi versenyében, ijesztő hasonlatossággal igazolja a kifejezetten hímnemű Ördög és Faun és Krampusz víziójától inspirált képet, amit az asszonyi démontól borzadó nőgyűlölet apostolai festettek a múlt század derekán.
- Csúszva az időben, ahogy egyre jobban világosodik a jövő, egyre jobban világosodik a múlt is - aki messze lát a jövőbe, a múltba is messzebb lát: - a tudat fénye, ahogy erősödik, előre és hátra veti fényét - ezért emlékszik jobban a ma embere kőkorszakbeli ősére, mint a római polgár, aki pedig időben közelebb volt hozzá.
múlva
later; after 17 times
múlva
preposition; postposition
"múlva" follows "perc" ("Néhány perc múlva", after some minutes); it is a postposition, not a preposition.
- Néhány perc múlva kiértem az erdőből és elvakulva kaptam szemeimhez.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
- Mindazt, amit eddig megértetni próbáltam az olvasóval, én magam csak hosszú napok és hetek múlva értettem meg és fogtam fel, annyi bizonyos, hogy már akkor, mikor ott álltam az emberformájú fa alatt, s egyszerre megéreztem, hogy ama csodálatos gépezet, Faremidó egyik polgára engem e növénnyel összehasonlít: hogy már akkor borzongva kezdtem sejteni olyan lehetőségeket, amilyenekről nem is álmodhattam eleddig.
mű
works; the work of; work 17 times
művek, műveket, mű, művei, művet, művét, művének, műveivel and 4 more
noun, nominative, plural; noun, accusative, plural; noun, nominative, singular
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
- Gépek és művek felülmúlták az embert: tökéletesebbé lettek, s csakhamar ott tartottunk, hogy ha az ember tökéletes akart lenni, utánozni volt kénytelen a gépeket és a műveket, amik egykor az embert utánozták.
műkez
artificial hands once
műkezek
Mistagged as a verb; this is the plural noun műkéz 'artificial hand.'
működés
operation; its working; its operation 8 times
működése, működését, működésnek, működés, működéséről, működésére
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, dative, singular
- Rögtön átvillant agyamon, hogy hiszen ez rendben is van: tudjuk, hogy a fotografáló gép lényegében nem más, mint egy rekonstruált emberi szem, működése is ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy míg az emberi szemet nem lehet tökéletesíteni, addig a gépet olyan módon szerkeszthetjük, hogy százszor élesebben és gyorsabban reprodukálja a fényjelenségeket, mint a szem, gondoljunk csak azokra az érzékeny mozgóképfelvételekre, amelyek százszor többet fognak föl a mozgásjelenségekből, mint szemünk.
- Felemlítettem azokat, akik az emberi agy munkáját tisztára szervi működésnek állítják, s azokat, akik felteszik, hogy valami anyaggal meg nem mérhető erőnek tulajdonítandó a szellem működése.
- Röviden vázoltam a filozófia mai állását, s diadalmasan jegyeztem meg a végén, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz az időhöz, mikor tudni fogjuk, mit kell érteni szellemi működés alatt.
működik
should work; works 3 times
működjék, működik
verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Ezek a vezetők gondoskodtak róla, hogy minden egyéni munka összhangban működjék közre a közös cél: a torony továbbépítése és betetőzése felé.
- Halvargó a Baloldali Szövetséghez tartozott, s mint ilyen, elszántan és elkeseredetten szállt síkra meggyőződése mellett, mely szerint a goncsargó-t nem az építkezés csökkentésével, hanem inkább fokozásával lehet csak megakadályozni: elvégre kívánatos volna, hogy két-három torony közös államfő alatt működjék, s ezeket a tornyokat, ha másképpen nem megy, el kell foglalni erővel.
műszer
instrument; instruments; the instrument 17 times
műszer, műszert, műszerekkel, műszerekben, műszerről, műszerek, műszereik, műszereiken and 1 more
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, instrumental, plural
- Hosszú kőasztalok húzódtak párhuzamosan, elborítva ezer- meg ezerféle fantasztikus műszerekkel, tárgyakkal, görebekkel, csapokkal, üvegekkel, fémekkel, forrasztókkal, csavarokkal, emelőkkel, mérlegekkel, edényekkel, izzasztókkal, folyadékokkal, csövekkel, retortákkal, áramfejlesztőkkel, huzalokkal, tengelyekkel, kerekekkel, forgókkal, fogókkal, csipeszekkel, fúrókkal.
- Első pillanatban alig vettem észre, hogy e látszólagos zűrzavarban szolaszik dolgoznak: hiszen e lények alkata tulajdonképpen ugyanaz, mint amit gépekben és műszerekben láttam.
- Gazdámmal, Midoréval, sokat beszéltünk erről később: abból az alkalomból, hogy minden erőfeszítésemmel igyekeztem elmagyarázni neki, mit értünk mi az emberi agy szó alatt, ezt a fogalmat ugyanis képtelen volt megérteni, "lehetetlen lévén" - úgymond -, "hogy olyan műszer, mely az ön testéhez hasonló romlott és felbomlott anyagokból készült (így nevezte a húst és vért, e fogalmakra nem lévén szavuk), elvégezhesse az agy munkáját: megértését a dolgok összefüggésének".
műveletlen
unlettered 4 times
műveletlen
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
- Van egy bizonyos tengeri pókfajta, melynek a nősténye hússzor-harmincszor akkora, mint a hím s ennek következményei gyanánt ez állatok műveletlen és - mondjuk ki nyíltan - embertelen szokása szerint gyakran, sőt, majdnem mindig megtörténik, hogy a nőstény, ha szeme elé kerül, egyszerűen bekapja és lenyeli a hímet, mely ugyancsak igyekszik elrejtőzni előle, ha fajfenntartás szükséglete rákényszeríti, hogy párját felkeresse.
- Ami a goncsargó-t illeti, unatkozó és műveletlen filozófusok, elmúlt századokban, mikor a bullok-társadalom, természettudományos gondolkodás és módszeres kutatás nélkül szűkölködvén, hiú kozmológiákat, mítoszokat és legendákat gyártott még, ilyes mesékkel próbálták elaltatni a megismerésre szomjazó kulturálatlan tömegeket.
művelt
cultivated 4 times
művelt
- Parancsnokom, Sir Edward B..., igen kitűnő és művelt férfiú, már az első napokban barátságot kötött velem, és sok érdekes és hadi értelemben fontos részletet közölt velem a tengernagy magánéletéből.
- De ezek a gondolatok és ötletek mégis megvoltak, és én egyszer egy téli délután, uzsonna közben, persze kettesben, egy kedves és bájos és elég művelt úrhölgynek a mulattatására rövidesen el akartam mondani mindazt, ami a Capilláriában van; ha akkor elmondhatom, soha nem írom meg.
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
művész
an artist; artists; artist 10 times
művész, művészek, művésze, művészeket, művészeknek
noun, nominative, singular; noun, nominative, plural; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Ekkor, ott ülve gazdám mellett, ismét éreztem azt, amit először, mikor Faremidó földjén megpillantottam őt: a végtelen Szépség gyönyörét, azt, amit művész érez, midőn szerelmesét, a húsból és vérből valót, húsnál és vérnél maradandóbb s az ő szépségéhez méltóbb márványba faragja.
- A finnyás német esztétika némi lenéző dicsérettel intellektualistáknak nevezi önöket - valahogyan szeretné kitudni önöket az irodalom szent berkeiből, azzal a megokolással, hogy önök néha, ha kedvük szottyan, fogalmak tisztázásával is bíbelődnek, s evvel érdemetlenné váltak az ihlettel alkotó művész rangjára és méltóságára, akik természetesen a központi idegrendszer megkerülésével, a periferikus idegeken át, legfeljebb a hasukon keresztül hozzák létre a Nagy Tükröt, melyben a valóság meglátja önmagát.
művészet
art; in the art; arts 17 times
művészet, művészetében, művészetek, művészetre, művészetben, művészettel, művészetet
noun, nominative, singular; noun, inessive, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, plural
- Egyszerű seborvos vagyok, és nem járatos a szavak művészetében, de emlékszem, hogy akkor elragadtatott jelzők jutottak eszembe, amilyeneket szerelmes ifjak találtak ki a mámor perceiben.
- Megállapítható, hogy mikor az emberek először megjelentek a földön, még nem voltak gépek, nem volt művészet és tudomány.
- Ezután jöttek a tudományok és művészetek, amiknek célja, ugyebár, mind az volt, hogy megsegítsék az embert nehéz munkáiban, részben pedig kiegészítsék az érzékelt jelenségekről alkotott fogalmainkat és képzeteinket.
művészi
artistic 3 times
művészi
- A váz törzse pajzs alakú, szintén aranyból, rajta igen széprajzú, művészi berakások, drágakövekből, alul, a derék táján fémkarika.
- Örömmel fedeztem fel a nyílások két oldalán bizonyos művészi ornamenteket, jelezve, hogy nemcsak értelmes, de kulturált lények műveivel állok szemben.
- "Megfigyelnek!" - mondta Opula mosolyogva, aztán, szavait magyarázva, hozzátette, hogy e kis lények között vannak művészi ösztönűek, akik a készülő torony falát rajzokkal ékesítik: ezek a rajzok mindig, kivétel nélkül oihá-kat ábrázolnak, különös helyzetekben, ami arra enged következtetni, hogy e kis szörnyetegekben él valami derengő sejtelem a szépségről és boldogságról, az élet valódi céljáról.
mylady
as mylady once
myladynek
Borrowed English form of address, kept untranslated as in the original.
Seen once or twice
machina
machine once
madarak
in birds once
madárformájú
bird-shaped once
Maeterlincket
Maeterlinck once
magamé
to my own once
magamévá
make [her] mine once
magamfajta
of my own kind twice
magaslat
to a height/eminence; its height/eminence twice
magasröptű
high-flying/high-minded once
magasság-vágy
its longing for height once
magassági
elevating once
magasságú
in height/-tall once
magasztosítva
exalted once
magatartás
his conduct twice
magánélet
from private life once
magánszorgalom
out of private diligence once
magányos
solitary once
magyarázható
may be explained once
magyarázva
explaining once
Magyarország
in Hungary once
magzat
fetus; of its fetus twice
magzatvíz
with amniotic fluid once
mai
present twice
majdnem
almost twice
majmolás
its mimicking once
majom
the ape; about the ape twice
makacs
stubbornly once
makacsság
with stubbornness once
Man
Manon twice
mandula
almond; about almonds twice
maradás
my remaining/survival once
maradhat
I can stay once
maradván
remaining/being left once
marakodva
brawling once
marcangol
tears at once
marok
into a fist; into his fist twice
maró
corrosive once
Marquis
Marquis once
marsbeli
from Mars once
Marseille
Marseille once
marseille-i
of Marseille once
Marx
Marx once
masculinizmus
masculinism once
matematiká
in mathematics once
matematikus
our mathematicians once
matéria
matter once
mágnes
as a magnet once
mágnesség
magnetism once
mákos
poppy-seed twice
málhám
with my baggage once
mámoros
intoxicated once
mánia
her mania once
máris
already once
Mármost
now once
márpedig
and yet twice
márvány
into a marble once
márványfalak
marble walls once
márványfolyosó
along the marble corridor once
márványszerű
marble-like once
más-más
various once
mása
its likeness once
másfajta
another sort of once
másfelé
another way once
másféle
different once
Másik
to the Other once
másképp
otherwise once
másnemű
of the other sex once
másodlagos
secondary once
másolat
upon a copy of; a copy of it twice
mátkaság
betrothal once
mechanikus
mechanical once
meddig
how long twice
medvetánc
into a bear's dance once
meg-megállanak
stop again and again once
megadva
granting once
megakadályoz
to prevent once
megalapít
founded once
megalapozott
founded (on solid ground) once
megalázás
humiliation once
megalázhat
may humiliate once
megalázott
humbled once
megalázottság
degradation twice
megalázó
humiliating twice
megalkot
he create once
megalkotó
its creator once
megáldott
blessed once
megállapítható
may be established once
megállapodás
agreement once
megállás
to a halt; halting twice
megállít
stopped twice
megálló
standing still once
megbékél
reconciled once
megbízatás
charge (assignment) once
megbízott
its emissary once
megbocsát
forgives twice
megbocsátható
forgivable once
megbukik
I was defeated once
megcáfol
to refute once
megcáfolt
refuted once
megcsavar
screwed tight once
megcsinál
to make once
megcsókol
let me kiss; to kiss twice
megdagad
swells once
megdermed
freeze (stiffen) once
megdöbbenés
my astonishment; to my astonishment twice
megdöbbent
astonished (him) once
megdöbbentett
confounded (me) once
megdöbbentő
astonishingly once
megdöbbenve
with dismay once
megdögöl
drop dead once
megdörgöl
I rubbed once
megegyenek
that they eat (me) once
megegyezik
we agree once
megelevenedett
come to life once
megelőzhet
may outstrip once
megelőző
preceding once
megemésztő
consuming once
megemlékez
I mentioned once
megemlékezik
I shall mention once
megengedve
permitted once
megerőltet
I exert (myself) once
megerősít
confirmed; confirms twice
megerősítve
confirming once
megesküdik
I swore once
megesz
eats once
megeszik
they devour once
megél
to live (on) once
megér
might come to ripen once
megérdemel
I deserved once
megérez
I felt once
megérik
ripe once
megérint
that I touch once
megértes
let me make understood twice
megérthet
might understand once
megérthető
comprehensible once
megértő
understanding twice
megértve
understanding twice
megfejt
they had solved; to solve twice
megfeledkezve
forgetting once
megfenyeget
threatened (in jest) once
megfertőzz
that I taint once
megfestet
painted once
megfeszített
unremitting twice
megfeszülve
with strained intentness once
megfigyelhet
they could observe once
Megfigyelnek
they are observing once
megfogad
I had vowed once
megfogalmazás
as a formulation once
megfogalmazik
I formulated once
megfogható
graspable once
megfojt
strangles once
megfontolandó
noteworthy once
megfontolás
reflection once
megfordít
turned it about once
megfordulva
turning once
megfoszt
would deprive once
megfosztva
deprived once
megfullad
I'm drowning once
megfulladás
my drowning once
megfulladik
I would drown once
meggondolás
reflection once
meggyorsít
I quickened once
meggyógyít
had cured; cure it twice
meggyógyul
recovers twice
meggyón
I confessed once
meggyötör
tormented once
meggyőződés
my conviction; its conviction twice
meggyújt
to kindle once
meggyűlöl
I hated her; I began to hate twice
meghajt
I bowed once
meghal
to die; I shall die twice
meghallgat
to listen to once
meghallgatás
to a hearing once
meghamisít
falsified once
meghasonl
broke down (into discord) once
meghatározás
for its definition; of a definition twice
meghatározott
defined once
megható
touching once
meghosszabbít
lengthened once
meghódítás
to conquer him; for the conquests twice
meghökkenés
her consternation once
meghökkent
startled once
megillet
befits once
Megismerés
Cognition; Understanding twice
megismerhet
could make out once
megismerhető
knowable once
megismerkedik
becomes acquainted; to become acquainted twice
megismerő
self-knowing twice
megismert
I acquainted (her) with once
megígér
I promised once
megírás
its writing once
megjavítás
to the amelioration once
megjegyzés
her remark; remark twice
megjelent
appeared twice
megjelöl
marking; to signify twice
megkap
I received once
megkeres
to seek out once
megkerül
I went around once
megkerülés
by bypassing once
megkettőződik
doubled once
megkezd
begins once
megkezdet
began once
megkér
asked once
megkínzott
tortured twice
megkísért
may venture once
megkóstol
tastes once
megkönnyebbül
with relief once
megkönnyebbülve
relieved once
megkövetel
requires twice
megkülönböztet
distinguishing; distinguishes twice
megkülönböztető
distinguishing once
meglazul
loosen once
megláncolva
in chains once
meglátogat
that I may visit once
meglehetősen
fairly (quite) once
meglepetésem
from my surprise once
meglepődve
astonished once
meglesz
will be there once
megletik
we got along once
meglevő
existing once
megmászik
climbs once
megmentés
for the saving of twice
megmereved
I grow rigid once
megmérgez
poisons; poison twice
megmondhat
I may say once
megnagyítandó
to be magnified once
megnagyobbodik
grown large once
megnehezít
hindered once
Megnevezhetetlen
Unnameable once
megnöveszt
lengthens once
megnősül
to marry once
megnyilatkozás
its utterance once
megnyilatkozik
manifests itself once
megnyilvánulás
as its manifestation once
megnyílik
opened once
megnyom
I pressed once
megnyugtató
reassuring once
megnyugvás
tranquility twice
megokolás
with the justification once
megold
resolves once
megoldot
resolved once
megoszolik
are divided once
megöl
kills once
megörül
rejoiced once
megőriz
preserve once
megőrül
went mad once
megőrülik
went mad once
megpillant
I caught sight of twice
megpillantás
upon catching sight of once
megragad
seized; I seized twice
megrajzolt
sketched once
megrázkódik
shook once
megreggelizik
I breakfast once
megrendült
shaken once
megrémül
became alarmed once
megriad
I took fright once
megrövidíik
I shorten once
megsegít
assist; assisted twice
megsejt
sensed once
megsejtvén
divining once
megsemmisülve
utterly overwhelmed once
megsért
you wound once
megsértődik
takes offense once
megsokszoroz
multiplying; multiplied twice
megsúg
whispered it; that I whisper it twice
megsüketül
went deaf once
megsűrűsít
thickened once
megszabadul
to free myself once
megszabadulik
I would be freed once
megszabott
prescribed once
megszakad
broke off once
megszázszorozó
multiplying a hundredfold once
megszemélyesítő
its embodiments once
megszeppen
to grow uneasy once
megszerettet
to make (others) love once
megszerez
I obtained once
megszervezés
its reorganization once
megszédít
makes dizzy once
megszégyenítő
shaming once
megszégyenülve
ashamed once
megszokik
I grew accustomed to; we grew accustomed to twice
megszokott
usual once
megszólal
sounded; should I speak twice
megszólít
addressed once
megszökdös
should slip away once
megszövegezve
set down in words once
megszúr
pricked once
megszűn
he cease once
megszűnik
ceases; I would cease to be twice
megtagad
denied once
megtanul
to learn; learns twice
megtapogat
felt me over; I felt it over twice
megtart
retains once
megtartva
retaining once
megteremt
creates; created twice
megtermékenyülés
fertilization once
megtermékenyülve
fertilized once
megtesz
did once
megtetéz
heap further once
megtérés
my conversion once
megtisztelő
honorable once
megtiszteltetés
for this honor once
megtisztít
I cleanse once
megtisztul
clears once
megtöltve
filled (charged) once
megtört
broken once
megtörténhet
could come to pass once
megtörül
I wiped once
megtörve
refracted once
megundorodva
sickened (with disgust) once
megutálik
I loathed once
megújuló
renewing once
megvakít
blinded once
megvall
I confess once
megválik
to part once
megváltás
its redemption once
megváltozik
should change once
megvár
wait for once
megvásárol
I purchase once
megver
beaten twice
megvet
held in contempt once
megvető
scorning once
megvédelmez
that we defend; that I defend twice
megvédhet
may defend once
megvigasztal
comforted once
megviselt
worn once
megvizsgálva
examining once
megvon
withheld once
megzabál
gorge themselves on once
megzavar
disturbs once
megzavarható
easily disturbed once
megzavarod
was unsettled once
megzavarodó
reeling once
mehet
can go once
mekeg
to bleat once
mekkoraság
with the magnitude once
melankolikus
melancholically once
melegség
warmth once
mell
breast once
mellem
from my chest once
melléje
beside me once
mellékes
marginal once
mellény
my waistcoat once
mellkaso
my chest once
mellől
from beside me once
mellőz
I pass over once
melódia
melody; into a melody twice
menekülés
escape once
menet
into its course once
menetel
I marched once
mennybolt
the vault of heaven once
mennyiségű
in quantity once
ment
saved once
mentegetőzik
excuses himself once
mentet
saved once
mentén
along twice
mentőcsónak
lifeboats; into a lifeboat twice
meredez
stood rigid once
merengés
reverie once
merev
rigid; rigidly twice
merevülő
stiffening once
merész
bold twice
merészel
dared once
merítve
dipping once
merőben
utterly twice
merrefelé
in what direction once
merülve
immersed once
mese
fairy tales' once
meseszerű
fabulous once
mesék
of the tales once
mesékkel
with tales once
messzeség
into the distance once
messzi
far off once
messziről
from afar once
mesterséges
artificial twice
metafizikus
of the metaphysicians; to a metaphysician twice
metsző
piercing once
Metternich
Metternich once
mezej
to the field of once
mezítelen
naked once
meztelenség
his nakedness; of his nakedness twice
méghozzá
moreover once
mégse
not after all once
mégsem
and yet not; yet not, after all twice
méh
the womb; bee twice
méhek
about bees once
méhkirálynő
with the queen bee; from the queen bee twice
méltat
would deem worthy once
méltathat
can deem worthy once
méltatlankodás
indignation once
méltatlankodó
indignant once
méltatlankodva
indignant once
mélyreható
most profound once
Mélységeinek
its Depths once
mér
to measure; dealt (a blow) twice
méreg
a poison once
méretezve
proportioned once
mérés
the measuring once
mérföld
miles once
mérges
poisonous twice
mérgezett
poisoned once
mérhetetlen
immeasurably once
mérhető
measurable twice
mérleg
balances once
mérsékelt
moderate once
mértéktelen
immoderate once
mérve
measured once
méternyi
meters away; meters (in depth) twice
miatta
because of them once
midore
Midore once
miféle
what manner of twice
mikrofonos
fitted with a microphone once
millió
million; millions of twice
milliószám
by the millions once
mindab
from all that once
mindaddig
as often as before once
mindama
all those once
mindan
of all this once
mindannyi
all of them; every time twice
mindar
about all that once
mindazoké
belonging to all of those once
mindazon
all those once
mindem
all this once
mindenáron
at any cost twice
mindenekfelett
above all once
mindenesetre
In any case once
mindenestül
entirely once
mindenkorra
once and for all once
mindenség
my universe once
mindenüvé
everywhere once
mindketten
both twice
mindkettő
both once
mindkét
both twice
mindnyáj
in all of us once
mindnyája
all of us once
minemű
what sort of once
minősít
pronounced once
minősíte
would deem once
minta
after the fashion of once
mintaszerű
exemplarily; exemplary twice
minthogy
since twice
mirigy
glands once
misztikum
its mystery once
misztikus
mystic twice
mitológia
mythologies once
mítosz
myths once
modell
model; its model twice
modellül
as model once
Molnár
Molnár once
monarchia
monarchy twice
mondat
sentences; at this sentence twice
mondható
can be said once
mondot
I said once
mondóka
into my speech once
mondókáidat
your speech once
monista
monists once
Mosoly
in a smile once
mosolygó
smiling twice
mostanában
these days twice
mozdít
removed once
mozdulatlan
motionless twice
mozdulatlanul
motionless once
mozgató
moving twice
mozgásjelenség
phenomena of motion once
mozgolódás
from the stirring once
mozgó
moving once
mozgófénykép
the moving picture once
mozgóképfelvétel
moving-picture recordings once
mozgóképszínház
to the movie theater once
módosul
is modified once
módszeres
methodically; methodical twice
módszertan
in methodology once
mögé
behind once
Mr.
Mr. once
Mrs.
Mrs. once
mulandó
transient twice
mulattatás
for the amusement of; the entertaining of twice
munkakör
into the office of once
munkásság
their labors once
mutatható
determinable once
mutatkozik
show themselves once
mutatva
showing once
mutogatva
pointing once
muzsikaszó
music once
muzsikus
musician twice
múlhat
may hinge on once
múlik
depended on once
múló
passing once
múzeum
in the museum once
Mű
the Work once
műfül
artificial ears once
műhely
shop once
műkéz
artificial hand once
műkopoltyú
with an artificial gill; artificial gill twice
műkopoltyút
artificial gill once
műkoponya
artificial skull once
műláb
artificial legs; artificial leg twice
műszaki
technical once
műszerüzlet
instrument shops once
műszó
a technical term once
műv
to his works; in his work twice
művel
did once
művelet
an act; operations twice
művelődés
to culture once
művelődhet
could be educated once
művéss
with the artist once
The particulars
- The words
- Every word of the text, parsed: its headword, its form and its meaning in the line. Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715).
- Translation
- Public-domain Hungarian (Karinthy, d. 1938; published 1916 and 1921). English translation © 2026 1732 Studios, LLC.
- Data
- JSON · A guide for agents