t
Words of Gulliver's Fifth & Sixth Voyages · 493 headwords
Each word with its meanings, its forms, and the lines it stands in.
-t
object marker; (object marker) 7 times
t
noun, accusative, singular; word
This is the bare accusative case suffix -t, split off by tokenization from a quoted word (e.g. "Capillária"-t, "férfi"-t); it has no independent meaning of its own.
- Térben és időben, élők és holtak, tagjai ennek a közösségnek, csinálják, építik a Nagy Enciklopédiát, vakon néha, elkeseredve, felépítve, lerombolva megint - ha már olvasta volna "Capilláriá"-t, melankolikusan hozzátenném: Halvargót, a Bullok-tornyot, amit romba dönt a Goncsargó.
- Ami a "repedt sarkú pesztonká"-t és "házmesterleány"-t illeti, nem érti, miért beszélek róla megvetéssel, mikor magam elismertem, hogy ugyanazt az eredményt: gazdagságot és jólétet, amit a férfi a legnagyobb erőfeszítéssel és munkával ér csak el, mint jogos birtokát veszi tulajdonába, egyszerűen azzal a ténnyel, hogy létezik - hogy tehát az ő puszta létezése lényegben ugyanaz, amit a férfinál "érdem"-nek, "erő"-nek nevezek.
- Alakja elnagyolt körvonalakban, ma is emlékeztet származására, ha hinni lehet a leírásnak, ahogy te a földi "férfi"-t jellemezted megjelenésének lényegében.
tag
its members; a member of; its limbs 10 times
tagjai, tagja, tagjait, tagjaimat, tagját, tagjává
noun, nominative, plural, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, plural, third-person singular possessor
- Fejének hátsó részében a velő, az ösztön szerve, mely tagjait mozgatja, s mindent elvégez, ami szükséges, hogy életben maradjon a mi ősünk, a majom; ha szeméhez kap a fenevad, behunyja a szemét, anélkül, hogy akarná.
- Térben és időben, élők és holtak, tagjai ennek a közösségnek, csinálják, építik a Nagy Enciklopédiát, vakon néha, elkeseredve, felépítve, lerombolva megint - ha már olvasta volna "Capilláriá"-t, melankolikusan hozzátenném: Halvargót, a Bullok-tornyot, amit romba dönt a Goncsargó.
- Fölálltam és rémült csodálkozással tapogattam meg tagjaimat, kétségkívül megállapítottam, hogy élek és érzékelek, bár a rendkívüli körülményekhez képest nem oly mértékben és módon, ahogy ezt a szót szárazföldi vidékek felszínén értelmezik.
tagadás
its denial 3 times
tagadása
- Kitagadva a fajtából, hozzánk hasonló énjük tagadása folytán, "élvezetcikké" magasztosítva és a "szerelem központjává" aljasítva, nem a ránézve hátrányos, hanem a ránézve előnyös konzekvenciáját vonta le ennek a félreértésnek.
- S ez a reménytelen verekedés nem szebb, nem magasztosabb, mint elpuhulva kéjelegni az élet örömeiben - az életnek ez a tagadása egy szebb, magasabb élet kedvéért nem méltóbb-e a lélekhez, mint beletörődni a végtelen jelenbe, nem kívánva a nagyszerű jövőt?
- Egyébként bebizonyíthatja, saját vallomásomból, hogy a mi szegény bullok-jaink is, lelkük mélyén, istenségnek tekintik az oihá-kat, és fölényeskedésük tagadása csak annak az öntudatlan érzésnek, hogy alulmaradtak.
taj
foam 3 times
tajték
Mis-tagged as a verb; tajték is in fact the noun "foam/froth" in all examples.
- Megtörültem a szájam, és megnéztem a kezem utána: sár és genny és tajték volt a kezemen.
- Egyidejűen megrázkódott alattam a talaj, s forró tajték csapott föl mellettem.
- Mikor magamhoz tértem, a keskeny zátonyon találtam magam, melyet a kitóduló tajték alkotott azon a helyen s melyet a hullámok lassan ringattak és sodortak észak felé.
takarít
spare; we save twice
takarítok, takarítunk
verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, first-person, plural
'megtakarít' means "to spare/save," an idiomatic sense distinct from the literal "clean" of 'takarít' alone.
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- Miután tudósaik pontosan kiszámították, hogy ezerkétszáz év múlva szükségképpen ilyen és ilyen ruhában fognak járni a bullok-ok, így és így fognak élni, ezt és ezt fogják akarni, ilyen és ilyen államformában fognak élni, ilyen és ilyen képeket fognak festeni és verseket fognák írni, ezt és ezt fogják enni, nyilvánvaló, hogy nagy időt takarítunk meg, ha a pontos számításoknak ezeket az eredményeit már most gyakorlatba hozzuk, és úgy cselekszünk, mintha az ezerkétszáz év már elmúlt volna.
talaj
ground; soil; in their soil 8 times
talaj, talajt, talajában, talajukban, talajon
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, inessive, singular, third-person singular possessor
- Finom fű borította azt a helyet, ahol álltam, alatta valami nagyon puha, süppedő talaj.
- Elmondta, hogy ezek a fák a doszirék egyik fajtája, már régen tengődnek és élősködnek Faremidó különben egészséges talajában, s megmérgezik a szolaszi-gyártáshoz való egyszerű és tiszta elemeket.
- Mikor én, Gulliver, idekerültem: első dolguk volt, hogy mikroszkópon tüzetesebben megvizsgáljanak, mint ahogy teleszkópon tehették, mikor még a Földön éltem, és sajnálattal állapították meg, hogy lényegben ugyanolyan doszire vagyok, mint amilyen elvétve az ő talajukban is akad s mint amilyen oly sokféle hemzseg a Földön.
talál
I found; finds; found 16 times
találtam, talált, találtak, találja, találom, találva, talál
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Egyszerű seborvos vagyok, és nem járatos a szavak művészetében, de emlékszem, hogy akkor elragadtatott jelzők jutottak eszembe, amilyeneket szerelmes ifjak találtak ki a mámor perceiben.
- Csak azt nem tudtam, hol találom azt a várost vagy tábort, ahonnan ez a repülőgép való: azzal tisztában voltam, hogy nem Németországba kerültem, mert kitűnő kémeink feltétlenül jelentették volna, ha effajta gépek állanak rendelkezésére az ellenséges hadseregnek.
- Az olvasó természetesnek találja, hogy első gondolatom, mikor mindezeket sejteni kezdtem, az volt: hogyan jönnek létre ezek a lények, mert hisz a szaporodásnak ez a formája, ahogy az minálunk tapasztalható, az ő szervetlen életükben tárgytalan.
találkozik
I met; they meet; I should meet 6 times
találkoztam, találkoznak, találkozom
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular
- Sorsomra bíztam hát magam, fegyvereimet leraktam a fűre, s elkészítettem zsebkendőmet, hogy abban az esetben, ha ellenség területén vagyok, megadjam magamat a hágai egyezmény értelmében annak, akivel először találkozom.
- És mindig újra, ha találkoztam vele, akár ő közeledett hozzám, akár én közeledtem hozzá, valami közénk került, valami káprázat, amit nem tudtam eloszlatni.
- A század elején jól-rosszul megrajzolt Zsuzsanna a század vége felé egyre hasonlatosabb lett a rajzhoz, amit a Két Aggastyán alkotott: nem lehetett ez a rajz olyan hamis, elrajzolt, ferde és képtelen és felismerhetetlen, hogy a századvég Zsuzsannájában, mikor aztán találkoztam vele, ne találtam volna meg rémülten és elálló szívveréssel szakasztott mását eredetijének: a rajznak.
talán
perhaps 41 times
talán, Talán
- Felnéztem és különös, soha nem látott szerkezetet, vagy gépet láttam magam előtt: csak zavaros körvonalakban tudom leírni, mert tiszta képet adni róla még talán rajzban se tudnék, jóllehet azóta gyakran láttam hasonlót.
- Az olvasó, útleírásokkal különben is nagyon elkényeztetve, talán elégedetlenül s türelmetlenül állapította meg az előbbi fejezet végére érvén, hogy annak summájából alig fogott fel valamit, nem értvén, mik legyenek ama csodálatos gépek s meglepő növények, melyeket különben is csak hézagosan írhattam le, oly jelenségekről szólván, amiket, úgy tudom, eddig útleíró még fel nem jegyzett naplójában.
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
talp
to one's feet once
talpra
Idiom 'talpra áll' = to rise to one's feet.
tanács
counsel; advice; its council 3 times
tanácsot, tanács, tanácsa
noun, accusative, singular; noun, nominative, singular; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
- Ez volt a legrosszabb tanács.
- A Többesszámú Személyes Névmás ötös tanácsa, miután ilyenformán diadalmaskodott, hozzálátott második nagy feladatának, a békés munka biztosításának előkészítéséhez.
tanít
teaches; I taught (it); taught 4 times
tanítja, tanítottam, tanított, tanít
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Majd az a szárnyas gép, amelyik idehozott, megfogta a kezemet és vezetni kezdett, ez meg olyan volt, mint mikor a kisbabát járni tanítja az apja: a gép lassan, vigyázva lépdelt mellettem; ahol göröngyösebb volt az út, emelgette a kerekeit, simább helyen lassan, óvatosan gurult.
- Én sokat tanultam és tanítottam is, ő pedig nem tanult és nem tanított semmit, és mégsem tudtam fölébe kerülni, se alul maradni: de mindig újra megbuktam előtte és önmagam előtt, mikor harcba szálltam vele.
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
tanul
I learned; to learn; studied 12 times
tanultam, tanulni, tanulnom, tanult, tanul, tanulnak, tanultak
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, infinitive; verb, infinitive, first-person singular
- Ha már akkor józanul gondolkodtam volna ezen, nem kellett volna annyit tanulnom saját káromon Faremidóban.
- Még mielőtt ezekről szó lett volna, egy alkalommal megkérdezte tőlem Midore, honnan van az, hogy én, mint szerves, földi ember, meg tudtam tanulni az ő nyelvüket.
- Köteteket tölthettem volna meg és száz zeneművet írhattam volna arról, amit Faremidóban tanultam, de csak egy rövid vázlat lett belőle, amihez aligha nyúlok már hozzá.
tanulmány
study; my studies; my study 4 times
tanulmány, tanulmányaimat, tanulmányomat
noun, nominative, singular; noun, accusative, plural, first-person singular possessor; noun, accusative, singular, first-person singular possessor
- Különben lehet, hogy ez a tanulmány maga is hosszabb időt vett igénybe, mintsem akkor hittem: a rengeteg új benyomás oly lázas sietséggel torlódott értelmembe, hogy eszembe se jutott mérni az időt, melynek mérése ott különben is más törvények szerint történik.
- Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, mint az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.
- Elmondottam, hogy Gulliver seborvos vagyok, hogy tanulmányaimat a legjobb angol egyetemeken végeztem, s hogy tagja vagyok az Angol Seborvosok Egyesületének.
tanulmányoz
had studied; study; they studied 4 times
tanulmányozott, tanulmányoznak, tanulmányozták, tanulmányozni
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, definite, third-person, plural
- Ő, Midore, egyszer tanulmányozott egy ilyen beteg szolaszit, s föl is jegyzett egy ilyen artikulátlan zörejt, rájött, hogy ha ólmot és zsírkövet bizonyos módon dörzsöl az ember, akkor ad ilyen hangot.
- Ez a doszire volnék én, ugyebár, akiben sajátságos, értelmes jeleket fedeztek fel, s most mint fami-doszirét, élő vagy értelmes betegséget tanulmányoznak.
- Az angol enciklopédisták, az angol írók, élükön mostanában talán éppen Önnel, már eddig is mély utakat ástak az összekuszálódott fogalmak bábeli zűrzavarában - nagy vonásokban fölvázolták a Mű keretét, foglalkoztak múlttal és jövővel és jelennel is, új történelmet álmodtak, és új utópiákat eszeltek ki, tanulmányozták a politikát és társadalombölcseletet, naivan, érdeklődő szemmel, Cartesius gyermekszívének friss kedvével, csaknem egészen szabadon.
tanulság
lesson; its teaching; its lessons 6 times
tanulságot, tanulsága, tanulság, tanulságait
noun, accusative, singular; noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
- Azt a tanulságot, amit ott szélben és viharban, a hő és villamosság testetlen zenéjében felfogtam, végleges igazságában el nem magyarázhatom itt a Földön, mert amaz egyetlen nyelv, amelyen kifejezhetném, nálunk idegen és érthetetlen dadogás csak, amit úgy nevezünk: a zene misztikuma, s ami alatt olyasvalamit s annyit sejtünk csak, mint az alvó azoknak beszédjéből, akik ágya mellett állanak.
tapasztal
I experienced; I observed; we observe 13 times
tapasztaltam, tapasztalni, tapasztalunk, tapasztaljuk, tapasztalod
verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, infinitive
- Magam is nem kevesebb, mint harmincnégy olyan külső és belső halálos sebesülést és betegséget tapasztaltam, amelyek eddig semmiféle orvosi lexikonban nem szerepeltek s melyeknek feljegyzésével, szerénytelenség nélkül mondhatom, nem jelentéktelen szolgálatot tettem az orvostudománynak.
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
- Meg kellett volna értenem ezt már akkor, mikor a mozgófényképet feltalálták s tapasztaltam, hogy mennyivel szívesebben jártak az emberek a mozgóképszínházba, ahol csak falra vetített képét látták ugyanannak a színésznek, akit ugyanazért a pénzért élő valóságában is láthattak volna az elavult színpadon.
tapasztalat
experience; experiences; his observations 12 times
tapasztalat, tapasztalatokat, tapasztalatait, tapasztalatom, tapasztalata, tapasztalattal, tapasztalatát
noun, nominative, singular; noun, accusative, plural; noun, accusative, plural, third-person singular possessor
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.
- Mivel látja, hogy engem az eset érdekel, s szavaimból azt veszi ki, hogy valami halvány fogalmam is van a történtekről, szívesen elmondja nekem tapasztalatait, mert az, hogy magam is egyszerű doszire voltam, nem zárja ki, hogy a dolgokat bizonyos fokig megérthessem, hiszen sikerült már az első hónapokban bizonyos szervetlen anyagokat elhelyezni agyamban, amik azt máris nagymértékben meggyógyították.
tapasztalt
the things experienced once
tapasztaltak
Past participle of 'tapasztal' (to experience) used substantively.
tarka
gaudy; colorfully 3 times
tarka, tarkán
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Elmondtam, milyen sivár és kihalt volt a golyó, míg azon meg nem jelent az Élet - leírtam egy prehisztorikus tájat - a kihűlő gőzökben villódzó fényekkel, gomolygó, kialakulatlan fémek és ásványok tarkán hömpölyögnek a rézszínű égbolt alatt, vulkánok ontják a tüzet és fehér füstgomolyok lökődnek a magasba.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
- A nehéz márványfalakat gyermekesen naiv csecsebecsék, csipkék, rajzocskák borították, - játékszerű, furcsa kis bútorok, törékeny, ismeretlen célú állványok, tele egzotikus gyümölcsökkel és virágokkal: a papírházakban gügyögő tarka és kecses és jelentéktelen japán művészetre emlékeztető stílus.
tart
lasted; holds; we are heading 49 times
tartott, tartani, tartja, tartunk, tartanak, tartom, tartottam, tart and 10 more
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive; verb, present, indicative, definite, third-person, singular
idiom 'ott tart' = 'have reached that point'.
- A motor zakatolásától beszélni se lehetett, s így fogalmam se volt róla, merrefelé tartunk és milyen magasságban.
- Hogy haladunk-e vagy állunk, arról fogalmam se volt, arról se, meddig tartott ez így; egyszer aztán fényes, zöld mezőt láttam, folyók és hegyláncok szeszélyes rajzával.
- Hirtelen suhogást hallottam, a szárnyak zúgni kezdtek, légáram ütötte meg arcom, s a következő pillanatban felemelkedett a gép, néhányszor keringett a fejem fölött, aztán a folyó felé tartott, emelkedett, kisebb lett, végre eltűnt az erdő fölött.
tartalom
the content of; with content; substance 4 times
tartalmát, tartalommal, tartalmat
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, instrumental, singular; noun, accusative, singular
- Hamarjában négy vagy öt tudós gondolkodó művét említettem fel, s röviden vázoltam ezek tartalmát.
- A gondolatokra és ötletekre, amikről szól, nem voltam büszke, jobb szerettem volna elkergetni, elfelejteni őket, kidobálni magamból - nem szeretek tartalmas ember lenni, élő ember szeretek lenni, minden pillanatban megújuló tartalommal.
- Ebben az időben ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, aki aztán szertecsapongó képzeletemnek és vágyaimnak irányt, tartalmat adott.
tartozik
belongs; I belong; that I should belong 8 times
tartozik, tartozom, tartozzam, tartozott
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, first-person, singular
- Bár szorosan véve nem tartozik szakmámba: néhány érdekes idegkórtani megfigyelést is feljegyeztem: kezembe került például egy japán katona (tudnivaló, hogy az európai kultúra megmentésére japánokat is segítségül hívtunk), aki a harctéren megőrült - az a rögeszméje volt, hogy ő tudja, miért harcol.
- Különben, hogy feltevésük mennyire helyes volt, azt magam is bizonyítottam azóta: megfigyelték, hogy a nap bizonyos részében nyugtalanság fog el, s ilyenkor felkeresek egy ilyen faremidói doszirét, s annak néhány daganatát letépem (gyümölcsöt értett), s felhabzsolva azt, elpusztítom, nyilvánvaló tehát, hogy ama másodlagos lények közé tartozom, melyek rövid ideig tartó életüket úgy tarthatják csak fenn, ha elpusztítanak valami önmagukhoz hasonló szervezetet, hogy aztán őket is elpusztítsa egy következő generáció.
- Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, mint az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.
tartó
lasting; keeping twice
tartó
Verbal adjective of 'tart'; here means 'keeping (in bondage)', not the durational 'lasting' sense.
- Különben, hogy feltevésük mennyire helyes volt, azt magam is bizonyítottam azóta: megfigyelték, hogy a nap bizonyos részében nyugtalanság fog el, s ilyenkor felkeresek egy ilyen faremidói doszirét, s annak néhány daganatát letépem (gyümölcsöt értett), s felhabzsolva azt, elpusztítom, nyilvánvaló tehát, hogy ama másodlagos lények közé tartozom, melyek rövid ideig tartó életüket úgy tarthatják csak fenn, ha elpusztítanak valami önmagukhoz hasonló szervezetet, hogy aztán őket is elpusztítsa egy következő generáció.
- Bűnbánóan meggyóntam, hogy a bullok-ok közt való szenvedésektől meggyötört és önmagából kifordult aggyal az első napokban valami zavaros, tébolyult elhatározás, vagy inkább rögeszme lett úrrá fölöttem - hogy nem leszek férfi többé, vagy ha igen, csak azért, hogy felvegyem a harcot az emberi fajta elnyomója és rabságban tartó zsarnoka, a nő ellen - felveszem a harcot, saját fegyvereivel, a közönnyel, a hazugsággal - álruhában, női álarcban férkőzöm közéjük, kilesem titkaikat, és ezeknek birtokában felszabadítom boldogtalan és tudatlan bullok-társaimat.
tartózkodás
my stay; stay; my sojourn 5 times
tartózkodásom, tartózkodás
noun, nominative, singular, first-person singular possessor; noun, nominative, singular
- Mégis, hogy rövidebbre fogjam a dolgot, előrebocsátom azt a tanulságot, ami Faremidóban való tartózkodásom folyamán később érlelődött meg bennem, s amit, ha a huszadik század metafizikusainak művei el nem rontanak s meg nem fertőznek, már réges-rég, Faremidó előtt, meg kellett volna értenem, hogy meg ne lepjenek, amit ebben az országban tapasztaltam.
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
- Csak néhány hónappal utóbb, Capilláriában való tartózkodás első negyedének vége felé fogtam fel mindannak jelentőségét, ami ezen az első lakomán annyira megdöbbentett és zavarba hozott.
tartózkodik
to refrain; resides; I stayed 3 times
tartózkodni, tartózkodik, tartózkodtam
verb, infinitive; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
- Ugyanazt figyelték meg egy másik halfajtánál, melynek hímje a nőstényhez képest oly kicsiny, hogy tőle való félelmében állandóan a nőstény bélcsatornájának túlsó nyílásában tartózkodik, s különös szerencséjének tekinti, hogy a nőstény fajfenntartásra szükséges szervei véletlenül ugyanott vannak, és nem például a szemei között, mely esetben nem volna ideje hozzá, hogy dolgát elvégezze, mert kegyetlen és barbár párja előbb felfalná.
- Erről a tárgyról Capilláriában való tartózkodásom alatt egészen megfeledkeztem volt - nem szabad elfelejteni, hogy vízben tartózkodtam másfél évig, ami feleslegessé tette bizonyos műveletek sajátos és körülményes elintézését, úgy, ahogy azokat a szárazföldön megszoktuk.
Tavalyihóvisszafagyasztó
Last-Year's-Snow-Refreezing once
Tavalyihóvisszafagyasztó
Karinthy coinage; keep the translation's term.
tág
ampler; broad; wide 3 times
tágabb, tág, Tágra
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, nominative, singular; noun, sublative, singular
- Gazdám elmondta, hogy villamos sugaraktól hajtott tüdővel (így nevezem azt a motort, melyet törzsük felső részében viselnek) gyakran bekalandozzák a Teret, tisztább és tágabb harmóniákat keresve, és útjokban érintik idegen bolygók és csillagrendszerek légkörét.
- A fényen keresztül először csak valami felhős derengést láttam, aztán egy tág, mély mezőt pillantottam meg, végtelen távolságban, de tisztán és világosan.
- Tágra meresztette szemeit, aztán hirtelen felkacagott.
táj
landscape; prospect; regions 4 times
tájat, táj, tájak
noun, accusative, singular; noun, nominative, singular; noun, nominative, plural
- Az egész táj, fölötte a napnak szokatlanul megnagyobbodott, a rendesnél csaknem kétszer nagyobb tányérjával, valami valószínűtlen, meseszerű és idegen, ugyanekkor mégis megfoghatatlanul ismerős volt, mintha nem először járnék ezen a vidéken.
- Később, álmélkodásaim közepette, gondolkoztam ezen, és rájöttem, honnan ismerem én ezt a tájat: álmomban jártam itt, nem is egyszer, főleg gyermekkoromban; nagy időközökben váratlanul visszatérő álom volt ez; eleinte, gyermekkoromban, a folyónak innenső partján álldogáltam, és vágyakozva néztem az erdő felé, ahonnan valami ismeretlen, édes zene szólt, aztán álmodtam úgy is, hogy átmegyek a hídon, és megindulok a fehér út homokján.
- Elmondtam, milyen sivár és kihalt volt a golyó, míg azon meg nem jelent az Élet - leírtam egy prehisztorikus tájat - a kihűlő gőzökben villódzó fényekkel, gomolygó, kialakulatlan fémek és ásványok tarkán hömpölyögnek a rézszínű égbolt alatt, vulkánok ontják a tüzet és fehér füstgomolyok lökődnek a magasba.
tál
dish; into the dish 3 times
tálat, tál, tálba
noun, accusative, singular; noun, nominative, singular; noun, illative, singular
- Még mielőtt odaértem, kísérőm elengedte a karomat, zsibongva és zajongva ugrálták körül az asztalt, melynek közepén hatalmas fedett tálat pillantottam meg.
- A legmagasabb hölgy - az, aki idehozott - előrehajolt, és felemelte a tál tetejét.
- Bugyogás és zúgás hallatszott - a királynő (így neveztem el magamban) kézzel nyúlt a tálba, és hurkaszerű, fekete tárgyat emelt ki belőle.
támad
arose; broke out; arisen 14 times
támadt, támad, támadni, támadott, támadnák, támadtak
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
- Vad rémület támadt a fedélzeten, mindenki elvesztette a fejét, és kétségbeesett tolongás indult meg a mentőcsónakok felé.
- Válaszul fülsértő, süket recsegés támadt a fa belsejében, a kitárt karok erőlködve rángatództak, aztán megint csendes lett a fa.
támadás
for attack; with attack; for an assault 4 times
támadásra, támadással, támadáshoz, támadásaival
noun, sublative, singular; noun, instrumental, singular; noun, allative, singular
- Csakhamar megtudtam, hogy hajónkat német tengeralattjáró torpedója érte, mégpedig egészen váratlanul, mert e vizeken - az Óceán egyik legmélyebb pontja fölött lebegtünk éppen - nem lehetett számítani támadásra.
- Minden szerv és minden szerszám úgy kezdett formálódni, hogy kettős célt szolgáljon: a torony építését, s ugyanakkor annak védelmét is, ami persze egyértelmű a támadással.
- A kijáratok elzárásával sikerült elérni azt a lelkes hangulatot, mely a támadáshoz szükséges - az egész torony izgalomban volt, mindenki az egyetlen kijárat, a tetőpárkány felé tolongott, ahol az első összeütközések folytak a szomszéd torony katonáival.
támaszték
on supports; supports twice
támasztékon, támasztékok
noun, superessive, singular; noun, nominative, plural
grammatically singular after the numeral két, though it denotes two supports.
tányér
plate; with its disk; onto the plates 6 times
tányérjával, tányérokra, tányér, tányérján, tányérom, tányérról
noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, plural
- Az egész táj, fölötte a napnak szokatlanul megnagyobbodott, a rendesnél csaknem kétszer nagyobb tányérjával, valami valószínűtlen, meseszerű és idegen, ugyanekkor mégis megfoghatatlanul ismerős volt, mintha nem először járnék ezen a vidéken.
- Rémülten láttam, hogy amint egymás után a tányérokra ejtette őket, a hurkák ugrálva és vonagló rángásokban jelezték, hogy élnek.
- A mellettem ülő hölgy bezzeg nem volt zavarban: a tányér mellé helyezett lapos és éles kis fémtárggyal egyenesen nekiesett a tányérján ugráló és vonagló kis szörnyetegnek - két ujjal lefogta a fejét és a fémdarabbal egy gyakorlott és erős nyomást mért rá.
táplál
I feed; we feed them; feeds them 5 times
táplálom, tápláljuk, táplálja, tápláltam, tápláltuk
verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, indicative, definite, first-person, plural; verb, present, indicative, definite, third-person, singular
- Valószínűen azért nem tudtam arról se, hogy emlősállat vagyok, eleveneket szülök, és azokat saját emlőmből táplálom.
- Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk.
- Mert azt tudtam, hogy a ló kétnemű, eleveneket szül, és azokat saját emlőiből táplálja.
táplálék
food; its food; from the food 9 times
tápláléka, táplálékot, táplálék, tápláléktól, tápláléknak
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular; noun, nominative, singular
- Évezredeken keresztül száz és száz különböző formában próbálkozik érvényesülni: halnak alakját veszi fel, majd szárnyakat ragaszt magának s a levegőbe emelkedik, néha tíz lába van és sok szája, néha megnöveszti nyakát, hogy a pálmák gyümölcsét elérje, néha éles ásót növeszt szája elé, hogy a föld porából kitúrja magának a táplálékot.
- Nem tudom, a világ megváltása, kétezer év szellemi tápláléka, az Új Testamentum végleges megoldása-e erkölcsi törvényünknek - a magamfajta Beszélő Ember az Ótestamentumban és a buddhizmusban foglalt igazságok szabatosabb, világosabb, általánosabb és tökéletesebb megfogalmazásnak tekintem, és ezzel korántsem becsülöm kevesebbre jelentőségét, mint a római pápa.
- A már szintén említett különös ebéd után (melyet különben éhesen hagytam ott, megundorodva a furcsa tápláléktól) megpróbáltam még egyszer, hogy figyelmüket magamra vonjam.
táplálkozás
nourishment; our nourishment; for nourishment 3 times
táplálkozás, táplálkozásunkat, táplálkozásra
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, first-person plural possessor; noun, sublative, singular
- A megtermékenyülés kérdéséhez Capilláriában nagyon keveset értenek, legtöbben nem is tudnak róla, hogy a magzat fogamzásához egyéb is kell, mint egészséges szervek és jó táplálkozás.
- De Capilláriában, ahol a "két nem" ismeretlen fogalom, ahol az ember, a felsőbbrendű lény, a teremtés koronája fogalmak kizárólag az oihá-kra vonatkoznak, azt állítani, hogy egy oiha és egy bullok úgy viszonylanak egymáshoz, mint egy egésznek két fele, mint a legfelsőbb életlehetőség két egyenrangú tényezője: éppoly nevetséges és ostoba állítás volna, mintha nálunk, a szárazföldön, azt próbálná kimutatni holmi hóbortos tudós, hogy az emberi méltóságot nem az értelem és belátás, a lélek székhelye, az emberi agy képviseli, hanem például a máj, a vese, vagy a lép, vagy a nemi szerv, vagy egy erjesztőgomba, ami táplálkozásunkat elősegíti.
- Le voltam leplezve, nem tagadhattam tovább, hogy lényegileg ahhoz a megvetett fajtához tartozom, mely legfeljebb táplálkozásra és házépítésre jó - éreztem, hogy Opula szemében végleg elvesztem, és hogy soha bizalmára nem méltathat többé.
táplált
harbored; nourished 3 times
táplált
adjective, nominative, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- Egész életét a jó feleség ama legfőbb kötelességének szentelte, hogy engem szüntelen és állandóan figyelmeztessen és nógasson arra, ami az igazi férfi legszebb ékessége: a feleség s család iránt táplált mindent feláldozó önzetlenség.
- Miután azonban kiderült, hogy lényegben bullok vagyok, amint a bullok-ok iránt táplált különös rokonszenvemből már régebben gyaníthatta volna, nem tartja helyesnek, hogy közöttük éljek, és megfertőzzem a levegőt.
- Ez az én személyes, lelki ügyem, Opula iránt táplált reménytelen szerelmem, elfogulttá és önzővé tett, s méltán keltett ellenszenvet irántam a bullok-ok között, akiket abban az időben, mikor önhibámon kívül odakerültem hozzájuk, éppen nagy fontosságú társadalmi és politikai kérdések foglalkoztattak, csupa olyan eszme, ami az egyéntől önfeláldozást és önzetlenséget követel a köz érdekében.
tárgy
object; objects; its subject 31 times
tárgy, tárgyat, tárgyról, tárgyakat, tárgya, tárgyak, tárgyakkal, tárgyakra and 5 more
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, delative, singular
- A nehéz tárgyak emelésére kitalálták a csigát, a látott jelenségek pontosabb és tüzetesebb megismerésére kitalálták a rajzolást és az írást.
- Láthatóan megörült és most már ő maga kezdte mutogatni a tárgyakat, mindegyiknek megjelölve a nevét, én pedig ismételtem a hangokat.
- Hosszú kőasztalok húzódtak párhuzamosan, elborítva ezer- meg ezerféle fantasztikus műszerekkel, tárgyakkal, görebekkel, csapokkal, üvegekkel, fémekkel, forrasztókkal, csavarokkal, emelőkkel, mérlegekkel, edényekkel, izzasztókkal, folyadékokkal, csövekkel, retortákkal, áramfejlesztőkkel, huzalokkal, tengelyekkel, kerekekkel, forgókkal, fogókkal, csipeszekkel, fúrókkal.
tárgyilagos
objective; objectively 3 times
tárgyilagos, tárgyilagosan
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Arra, akit okom van vádolni, hogy Isten ajándékát, a legtisztább esszenciát meghamisította, belepancsolt - nem a fehér palástban érkező lovagot, ki kardot ránt szerelmeséért - hanem a reszkető szakállas, csipásszemű Két Aggastyánt, akik rejtett helyről leskelődtek a fürdőző Zsuzsannára, hogy összehunyorítva, tárgyilagosan "lerajzolják" és titokban terjesszék a rajzot, amit nem lehetett titokban tartani Zsuzsanna előtt sem.
- Ez utóbbit nem értettem, hogy mi összefüggésben van tárgyilagos előadásommal, de nem is volt módomban gondolkodni rajta, mert őfelsége másról kezdett beszélni.
- - Néhány bullok-típus tárgyilagos leírása és jellemzése
társ
its fellow; fellow; my companion 7 times
társai, társát, társat, társam, társa, társaim
noun, nominative, plural, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular
- A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen.
- A kislányból nem lett volna se csokoládéangyal, se zupás őrmester, hanem együtt szerettük volna az angyalokat, és utáltuk volna az ördögöt - lett volna belőle egy hozzám legalább annyira hasonlító, mint amennyire különböző drága, kedves, édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t, hanem szép verseket írtam volna neki, és magamtól kitaláltam volna neki a repülőgépet és rádiót is, a kategorikus imperativust, és ő magától kitalálta volna nekem a mákos rétest és a caprice-párnát és istent és a túlvilágot.
- Éjjelét és nappalát ezzel tölti, olvas és tanul, mindent összefog, amit eddig elhalt társai, a múlt mélyén, összegyűjtöttek - lángoló hittel, hogy egykor, ha ő nem, valamelyik kései szellemtársa mégiscsak eléri.
társadalmi
social; socially 15 times
társadalmi, társadalmilag
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Éghajlat, különleges vérmérséklet, elkülönözött gőgös állami és társadalmi törvények által elnyomott, elcsökevényesedett érdeklődés az oka ennek a vakságnak - vagy talán csakugyan az a közmondásos angol álszemérem (hypocrisy), amit írek és skótok annyit csúfolnak - nem tudom.
- Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény - hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő.
társadalom
society; of society; in society 11 times
társadalomnak, társadalom, társadalomban, társadalmában, társadalomra
noun, nominative, singular; noun, genitive, singular; noun, inessive, singular
- Így született meg a Contrat Social, az a mű, amely nélkül - Ön jól tudja - talán később tört volna ki a társadalomnak eddig egyetlen sikeres forradalma, a francia.
- Most már megmondhatom: Capillária lidércnyomásos álma annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre, a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést, amivel megtagadta tőle az önmagát férfitársában, a másik énben felismerő én biztonságos, boldogító érzését.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
társadalomtudomány
social sciences; in social science; social science 4 times
társadalomtudományok, társadalomtudományban, társadalomtudomány
noun, nominative, plural; noun, inessive, singular; noun, nominative, singular
- Ily módon, röviden és összefoglalva, megismertettem őfelségét azokkal a főirányelvekkel, amelyek a társadalomtudományok tanulsága szerint képet adnak a nő helyzetéről Európában, a történelmi fejlődés folyamán.
- Ez a Xa-ra világosított fel sok homályos kérdésben - neki köszönhetem, ha a bullok társadalomtudományban némi jártassággal dicsekedhetem, s szerényen hozzászólhatok társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekhez.
- Főként azonban a társadalomtudományok érdekelték, ezen a téren nemcsak felfogó és megértő, de alkotó lángelme is volt - néhány csodálatos, örök életű művében, miután az elméletek eredményét leszögezte, erkölcsi magaslatra jutván, azt az utat és módot is megtalálta, amin keresztül, illetve aminek segítségével a társadalomnak haladnia kell, hogy az ösztön és akarat tényét összeegyeztető szükségességének világos parancsát követve, megérjen egy jobb lehetőség felismerésének magaslatát jelző állomás állapotára.
társaság
company; society; of its society 8 times
társaságát, társaság, társaságának, társaságra, társaságában, társaságnak
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, genitive, singular, third-person singular possessor
- Ezt azért tette hozzá Midore, mert szorongva és kishitűen panaszkodtam neki, hogyan viselem majd el ezek után az emberek és állatok társaságát: az egész doszirét, amit az ő műszereiken át szemlélve, annyira megutáltam.
- A genfi remete elmondja, hogy magányos sétája közben - ha emlékszik rá, szeretett gyalogolni - az emberi társaság együttélésének különös ellentmondásán töprengett.
- Végre közöltem, hogy nőm és gyermekem Redriff jobb társaságának kedvelt és dédelgetett tagjai, s hogy mint katona szerencsém lehetett a legelsők között lehetni, akik Németország elfoglalásáért folyó, ránk kényszerített védelmi háború hadseregében fegyverbe öltöztek.
társulat
to the company; at a company 3 times
társulatnak, társulatnál
noun, dative, singular; noun, adessive, singular
- Rávett, hogy életemet egy ebben az időben alakult társulatnál biztosítsam - a biztosítás, tekintettel katonai mivoltomra, kissé nehezen ment, s igen magas évi befizetéssel vált csak lehetségessé.
- Eszembe jutott ugyanis, hogy elfelejtettem befizetni múlt héten legutóbb esedékes részletét annak az életbiztosításnak, mely halálom esetén imádott feleségemnek húszezer font sterlinget juttatott volna - hogy ezt a részletet legföljebb egy hét múlva juttathatom el a társulatnak s így, ha közben halálos szerencsétlenség ér, az eddigi befizetések kárba vesznek s nőm egy pennyt se kap.
- Nagyon kevéssé mégis megvigasztalt az a meggondolás, hogy ez esetben viszont az említett összeg megmarad a biztosító társulatnak, amely állami intézet volt, annak az imádott államnak birtoka és tulajdona, melyért életemet és véremet szívesen áldozom vala, hogy gyenge és védtelen nőit és árváit megvédelmezzem.
tárul
opened 3 times
tárult
- Hajlékony üvegből való ajtó csapódott ki előttünk és óriási fehér fényben úszó csarnok tárult fel szemeimnek.
- Ekkor más, csodálatos látvány tárult elém, mely tökéletesen elfelejtette velem ezeket az utálatos kis férgeket.
- Nos - a látvány, ami tudtomon kívül Opula elé tárult s aminek kialakulását magam sem vettem észre a felindulásnak abban a rohamában, amivel földöntúli szerelmet vallottam neki - ez a látvány alkalmas volt felvilágosítani őt, hogy nem vagyok oiha, még abban az elkorcsosult formában sem, ahogy képzeletében, az én előadásom alapján, a földi nő képe élt.
távol
far 6 times
távol, távolabb
adverb; adjective
- Örömmel és boldogan ragadtam meg az alkalmat, hogy a távol idegenben dicsőséget szerezzek emberi fajunk s főleg imádott hazám nagy filozófusainak.
- Ezt a talajt sajátos növények borították: a közelben furcsán fénylő tócsa vagy tavacska terült el, távolabb enyhe emelkedés, bizonytalan körvonalakkal.
- Hogy érzékelhetővé tegyem ezt a nagyon is elvont képet, leírtam egy csillagásztornyot, kietlen magas hegy tetején, távol a kicsinyes és nyüzsgő élettől, a tiszta légóceán legmagasabb rétegeiben.
távoli
distant 6 times
távoli
- A folyón egyszerű vashíd vezetett korlát nélkül; távoli erdő felé fehér út, kétoldalt furcsa alakú fák.
- S íme, előttünk áll az Ember, a Tudatos Élet, átérezve a lét minden örömét és igájába hajtva a nyers és ostoba anyagban rejlő erőket, hogy az egyén életét minél szebbé és boldogabbá tegye és ujjonghasson a kék és távoli ég s a felkelő nap felé!
- Körülnéztem s megértettem, hogy ismét a Földön vagyok s a Faremidóban eltöltött idő emléke mint egy távoli, gyönyörű álom lebegett az időben és a térben.
távolság
from a distance; at distances; distance 4 times
távolságban, távolságról
noun, inessive, singular; noun, delative, singular
- Így húszlépésnyi távolságról tisztán kivehettem egész alakját, határozottan emberformájú volt, bár szokatlanul hatott.
- Hogy kissé hozzászokott szemem a látványhoz, rájöttem, hogy az asztalok mellett egyenlő távolságban kisebb-nagyobb szolaszik állanak, serény munkába merülve.
- A fényen keresztül először csak valami felhős derengést láttam, aztán egy tág, mély mezőt pillantottam meg, végtelen távolságban, de tisztán és világosan.
te
you 14 times
te, Te, téged
pronoun, nominative, singular; pronoun, accusative, singular
- Akinek felesége van, vagy volt már dolga huzamosabb ideig nőkkel, ismeri azt a furcsa érzést, mikor az ember értelmesen és logikusan beszélni kezd, felépít egy gondolatsort s mikor diadalmasan rátérne a konklúzióra, ami betetőzné az érvek pompás palotáját - őnagysága egyszerre azt mondja, pardon, azonnal, s kirohan a konyhába, vagy eltűnik egy fehérnemű-kereskedés ajtaja mögött, hogy aztán, mikor félóra múlva visszatér s te még ott állasz ugyanazon a helyen, türelmetlenül várva, mikor fejezheted már be mondókáidat - vidám csacsogásából és egész viselkedéséből megdöbbenve tapasztalod, hogy fogalma sincs már róla, hogy te éppen beszéltél valamiről, mikor faképnél hagyott.
- Eredetileg, ahogy te magyarázod, s ahogy legendáink is bizonyítják, egyetlen szerv volt, egyetlen célra szolgáló része a nagy egésznek, amit ti, odafönt, embernek, mi, idelent, oihá-nak, azaz Nőnek nevezünk.
- Alakja elnagyolt körvonalakban, ma is emlékeztet származására, ha hinni lehet a leírásnak, ahogy te a földi "férfi"-t jellemezted megjelenésének lényegében.
technikai
technical 4 times
technikai
- Kialakult a "toronyvédelmi jog", mely a bullok-ok hihetetlen találékonysága, technikai ügyessége mellett fantasztikus eredményeket hozott.
- Az, amit mi itt Európában "homo faber"-nek, "technikai ember"-nek nevezünk, olyan mértékben fejlődött ki a bullok-oknál, amilyenről nálunk csak a legvadabb képzeletű szerzők: egy Wells, egy Shaw merészelt ábrándozni legőrjítőbb álmaiban.
- Ez a technikai képesség, ami nálunk, egyelőre, inkább csak az erőművi világban produkált csodákat, náluk kiterjed a szerves élet minden területére.
tehát
therefore; accordingly 30 times
tehát
- Hogy tehát Európa békéjét biztosítsa, hazám hadat üzent Németországnak, mint a kultúra kerékkötőjének, amelyik folyton háborúval fenyegette a világot.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Ezzel szemben feltűnően sok mozgó, tehát fertőző doszirét látnak már régóta a Földön, különböző formákban és sokféle fajtát; feltehető, hogy ezek a betegségokozó csírák pusztították el a földi szolaszik életlehetőségét, ez valószínű is, mert mindenütt, ahol valami értelmesnek látszó lényt felfedeznek, olyat, amelyik vasból vagy acélból van, s amit villamosság vagy hő mozgat: mindig ott lebzsel benne, vagy körülötte az egész sereg doszire vagyis élősdi.
tehet
I can do; could have done; might render 7 times
tehetek, tehették, tehetnék, tehettem, tehettek, tehetem
verb, present, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, conditional, definite, third-person, plural
Occurs in the idiom 'nem tehetek róla' = 'I cannot help it'.
- Mikor én, Gulliver, idekerültem: első dolguk volt, hogy mikroszkópon tüzetesebben megvizsgáljanak, mint ahogy teleszkópon tehették, mikor még a Földön éltem, és sajnálattal állapították meg, hogy lényegben ugyanolyan doszire vagyok, mint amilyen elvétve az ő talajukban is akad s mint amilyen oly sokféle hemzseg a Földön.
- Nem tehetek róla, még ma is meg vagyok győződve, hogy mindez így lett volna, ha a rokonok nincsenek.
- Nem tehetek róla, tartsanak gyávának és nemtelennek: én képtelen vagyok abban a tényben, hogy a férfiak verekszenek, öldösik, tönkreteszik egymást, ziháló testi és értelmi küzdelemben pusztítják ki magukból az élet örömeinek fölfogására való lelket ahelyett, hogy ápolnák az élet-étvágyat, a nők pedig önmagukkal, testi és lelki jóérzésükkel foglalkoznak ezalatt - én képtelen vagyok ebben az embernemesség, jóság, vitézség, önfeláldozás, értelmi fölény és erő példaadó jelképet látni.
tehetetlen
helpless; helplessly 6 times
tehetetlen, tehetetlenül, tehetetlenné
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular; adjective, translative, singular
- Szeretett hazánk és Oroszország lovagiassága természetesen nem tűrhette, hogy egy erős és hatalmas állam, amilyen a monarchia, megtámadjon egy olyan gyenge és tehetetlen kis népet, amelyiknek még ahhoz sincsen elég ereje, hogy nyílt csatában ölje meg ellenségét, hanem kénytelen orvul, hátulról támadni, mikor egy kicsit gyilkolni szeretne.
- Most egyszerre élesen villant agyamba kétségbeejtő helyzetem, ismeretlen helyen vagyok, mondtam magamban, ahol tanácstalanul és tehetetlenül elpusztulok, mert nem tudom, ellenséges terület-e, vagy bajtársi.
- Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt, és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan-száz fok, megöl, elpusztít.
tekint
they regard; regards (it) as; I regard 20 times
tekintik, tekinti, tekinteni, tekint, tekintenem, tekintve, tekintett, tekintse and 3 more
verb, present, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, infinitive
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- Ez esetben, ha feltesszük, hogy igazat mondott ön, mikor azt állította, hogy önök is a külső világ megértésére törekszenek: az emberi agyat holmi nyers üvegnek kell tekintenem, amiből nagyítóüveget akarnak csinálni.
- A legnagyobb meglepetéssel hallgatva ezeket a szavakat, tisztelettel megkérdeztem gazdámtól, mit értenek ők doszire alatt, s mennyiben hiszik, hogy én is az volnék, vagy honnan lehet fogalmuk eddig hozzám hasonló lényekről, tekintve, hogy az ő lényük annyira elüt az enyémtől?
tekintet
in view of; her gaze; into consideration 19 times
tekintettel, tekintetbe, tekintet, tekintetben, tekintetét, tekintetük, tekintete
noun, instrumental, singular; noun, illative, singular; noun, nominative, singular
Fixed postposition-like phrase tekintettel + dative, 'having regard to/in view of'.
- Mert járván az utcán, férfiak jönnek szembe velem, akiknek arcáról se örömet, se istent nem olvasok le: ködös, veszekedésben és rablásban, nem szívesen végzett, megalázó munka lázában, kielégítetlen kéjvágyban elborult tekintetük gyanakodva sandít rám - az arcuk petyhüdt és fáradt és megviselt és elnyűtt, világháborútól, forradalomtól, gazdasági krízistől.
- Ezelőtt mintegy két esztendővel sikerült rábukkannom - sajnos, csak töredékekben - az ötödik eredeti Gulliver-kézirat egy másolatára, melyet Utazás Faremidóba címen állítottam össze - a kitűnő utazó barátai és szelíd, istenfélő eszméinek kedvelői bizonyára emlékeznek még erre a könyvre, mely, ha a benne foglalt csekély jelentőségű földrajzi és néprajzi adatokra való tekintettel, nem is mérhető Stanley vagy Nansen, vagy akár Vámbéry halhatatlan műveihez - megfigyeléseinek jámbor és becsületes hűsége s ama lángoló hazaszeretet révén, mely az egészet besugározna, bizonyára odasorozható ama művek közé, melyeket minden pedagógus nyugodtan ajánlhat az ifjúság okulására, és ismereteinek fejlesztésére éppen úgy, mint a társadalmi együttérzés istápolására: - olyan erények ezek, melyek Gulliver minden eddig ismert írásában fellelhetők.
- Rávett, hogy életemet egy ebben az időben alakult társulatnál biztosítsam - a biztosítás, tekintettel katonai mivoltomra, kissé nehezen ment, s igen magas évi befizetéssel vált csak lehetségessé.
tekinthető
can be considered; regarded (as) 4 times
tekinthetők, tekinthető
adjective, nominative, plural; adjective, nominative, singular
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Elmondtam, hogy évszázados munka eredményeként az ember ma már úgy tekinthető, mint az élő élet legmagasabb formája, lehetőségeiben egyesítve mindazt, amit az élet más fajták ezreiben, külön-külön produkál: egy személyben emlős és rovar és hal és madár.
- E megállapítások, vagy inkább felfedezések, a mi tudományos gondolkodásunkban igen nagy jelentőségű eredménynek tekinthetők: Capilláriában oly érdektelen természetűeknek bizonyultak, hogy mikor Opulá-val közöltem őket, abban a reményben, hogy mint egy capilláriabeli Darwint vagy Newtont fog ünnepelni, aki felfedezte a bullok-okkal való rokonság elvét: vállat vont, azt mondotta, hogy lehetséges, amit mondok, de egy csöppet sem élvezetes vagy mulatságos.
tekintve
considering; seeing that 4 times
tekintve
adverb; adverbial participle
- A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen.
- Csakhogy az én testem mai formájában még nem érett meg erre, ha most végezné el velem ezt a munkát, fölösleges fájdalmakat okozna nekem, s erre semmi szükség, tekintve, hogy rövid idő múlva, amit mi tíz-húsz évnek nevezünk, ez a folyamat úgyis magától megindul bennem, s nem kell majd szenvednem miatta.
- Valami köszönésfélét dadogtam, előbbi magatartását tekintve, főúri hölgynek néztem, s nem tudván, asszony-e vagy leány, tapintatosan myladynek neveztem.
tele
full 6 times
tele
adverb; adjective/adverb (predicate)
- Mikor megint kinyitottam, fekete éjszaka volt körülöttem, és az ég fölöttem és alattam tele csillagokkal: megismertem a Göncöl szekerét, és valami nagy megnyugvás töltött el.
- A magyar nyelvnek egy különleges finomságára hívom fel a figyelmét (nyelvünk tele van ilyen mély és jelképesen lényegbe világító szavakkal, aminthogy árnyalati megkülönböztetésben is gazdagabb a nyugati nyelveknél - így például a love főnévre is két szavunk van, aszerint, hogy általános emberi, vagy a nemek közötti vonzalmat jelenti).
- A modern divatos drámák tele vannak a nagylelkű és nemesszívű férj magasztos alakjával, aki hosszú belső szenvedés után megbocsát a hűtlen asszonynak, miután az kimondhatatlan szenvedést okozott neki - megbocsát, mert megérti gyengeségét és szereti őt.
teleszkóp
telescope; through the telescope 3 times
teleszkóp, teleszkópot, teleszkópon
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, superessive, singular
- Valóban külön-külön, részekben és egészben, az ember önmagánál tökéletesebb lényt szeretett volna kezdettől fogva: erre kellett a mikroszkóp és a teleszkóp, a fénykép és a röntgen-sugár, az automobil és a repülőgép.
- (Meg kell állapítanom, hogy ez alkalommal színtiszta valóságot beszélt; később egyszer megmutattak nekem egy ilyen teleszkópot, s a Földgolyó felé irányítva, különböző beállításban, mondhatom, hogy nemcsak a házakat, de az embereket és azok minden dolgát pontosan kivehettem az üvegen keresztül.)
- Mikor én, Gulliver, idekerültem: első dolguk volt, hogy mikroszkópon tüzetesebben megvizsgáljanak, mint ahogy teleszkópon tehették, mikor még a Földön éltem, és sajnálattal állapították meg, hogy lényegben ugyanolyan doszire vagyok, mint amilyen elvétve az ő talajukban is akad s mint amilyen oly sokféle hemzseg a Földön.
telhető
as best (one) can once
telhetően
Idiom 'tőlem telhetően' = to the best of my ability.
telik
passes; passed; affords 6 times
telik, teltek, telhetett, tellett
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, potential, indefinite, third-person, singular
- Percek teltek el, míg megismerhettem: a Balti-tenger volt, ahonnan hidroplánon indultam el egy éve.
- Különös örömöm telik benne, hogy ismét nekem jutott a szerencse, Gulliver hatodik, eddig ismeretlen útinaplóját kiadni, és bemutatni a közönségnek.
- Úgy érveltem magamban, hogy a bennszülöttek nem is lehetnek messze: ahhoz, hogy még megfulladásom előtt, idejében felszerelték rám a kopoltyúkat, kevés időt vehettek igénybe - s azóta legfeljebb fél óra telhetett csak el.
teljes
completely; full; fully 19 times
teljesen, teljes, teljesebben
adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular; adverb (manner, from teljes)
- Mindenki elfoglalta helyét, s már éppen teljes gőzt parancsolt a hajómérnök, mikor rettenetes dördülés rázta meg a fedélzetet: a hajó aknára futott.
- Hatalmas repülőgépet pillantottam meg csónakfutókkal teljesen felszerelve, és indulásra készen: már a motor is berregett.
- Évszázadok múlva természetszerűleg egyre tökéletesebb lett a tudomány és a művészet; az embert munkájában nagyszerű gépek segítették, megsokszorozva minden lehetőséget, a hevenyén érzékelt időbeli és térbeli jelenségeket pedig egyre tökéletesebb szobrok, festmények, költői művek rögzítették s mutatták be teljes jelentőségben.
tengely
axle; axles 3 times
tengely, tengelyekkel
noun, nominative, singular; noun, instrumental, plural
- Hosszú kőasztalok húzódtak párhuzamosan, elborítva ezer- meg ezerféle fantasztikus műszerekkel, tárgyakkal, görebekkel, csapokkal, üvegekkel, fémekkel, forrasztókkal, csavarokkal, emelőkkel, mérlegekkel, edényekkel, izzasztókkal, folyadékokkal, csövekkel, retortákkal, áramfejlesztőkkel, huzalokkal, tengelyekkel, kerekekkel, forgókkal, fogókkal, csipeszekkel, fúrókkal.
- Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény - hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő.
- És a nő nemcsak test, és a férfi nemcsak lélek, és a nő nem csábító és a férfi nem csábított, és nem tengely és kerék, és nem nap és hold, hanem ikercsillagok, egymás körül keringve csábító és csábított mindkettő.
tenger
sea; into the sea; a sea 24 times
tenger, tengerbe
noun, nominative, singular; noun, illative, singular
- Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem.
- A magasból a tenger fenekéig láthattam: éppen egy nagy hajónk süllyedt el, torpedótól találva, lassan tűnt el a zöld szőnyeg mögött, és ringatózva, csendben szállott alá, mint valami nehéz buborék, aztán eltűnt a csillogó fövenyen.
- Bárhová néztem, végtelen tenger terült el a messzeségben: tenger, aminek nincs horizontja, hanem körös-körül az égbe olvad el, mintha ama hegy, amelyen ültünk, a végtelen térből, emelkedne ki egymagában.
tengerfenék
sea floor; onto the sea floor; of the sea floor 6 times
tengerfenék, tengerfenékre, tengerfenéknek
noun, nominative, singular; noun, sublative, plural; noun, genitive, singular
- E nyomorult férgek társadalmában az a rögeszme gyökerezett meg, hogy a sűrű és folyós közeg (szóval a tengerfenékre nehezedő vizek) fölött, amiben élnek, egy hígabb, világosabb, végtelenül nagyobb és szabadabb világ következik, ha valahogy el lehetne érni e közeg felszínét.
- Ami a bullok-okat illeti, azok, minden jel szerint, a tengerfenék salakjából kelnek életre - hogy egymás között szaporodnának, mint a tengerfenék más férgei és csúszómászói, erre nézve nincsen semmi bizonyíték -, azt sem sikerült eddig kimutatni, hogy eleveneket szülnek-e, avagy petéket raknak, mint a hüllők.
- Annyi bizonyos, hogy a végtelen tengerfenéknek azokon a vidékein élnek csak, ahol oihá-k is vannak: vadon nem fordulnak elő, de az oihá-k társaságában mindig és mindenütt, igen nagy számban, mint afféle élősdiek - tenyésztésükről nem is kell gondoskodni, elég nagy számban tenyésznek önmaguktól is, arra a célra, amit mint háziférgek az oihá-k életfeltételeinek létrehozásában szolgálnak.
tengeri
sea 6 times
tengeri
- Áthaladva egy kis földnyelven, és bokáig gázolva a higanyban, egész sereg, a tengeri állatvilágot leíró tudomány előtt ismeretlen halfélét, algát, tengeri pókot, rákot, kígyót és sok másfajta hüllőt (részletes leírásukkal nem akarom untatni az olvasót) figyeltem meg: mindez meggyőzött róla, hogy olyan mélységben vagyok, ahonnan semmiféle hírt nem hozott még eddig a tenger fenekét vizsgáló kutatás.
- Ki ne ismerné az akváriumokban sűrűn látható tengeri csikó nevű halat, melynek feje a paripáéra emlékeztet?
- A tengeri állatvilággal foglalkozó tudomány felsorol néhány igen ritka halfajtát, melyre véletlenül bukkant rá a tudomány - a vízben ugyanis nem láthatók, lévén a testük átlátszó, mint a tenger vize.
terem
grows once
terem
Tagged as a noun but functions as the verb 'terem' (to grow/be produced) in this sentence.
teremt
creates; created; to create 5 times
teremt, teremtett, teremteni
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive
- Ha egyszer az Isten, aki ráér, mert van ideje, mégiscsak lelátogat a földre, és követet rendel magához, beszámolni az Ember viselt dolgairól: ez a követ mégiscsak az Író lesz - festő és muzsikus és költő és filozófus csak kísérni fogják útjában, hogy tolmácsolják őt, hasonlatokkal illusztrálják az Egyetemes Gondolatot, mely rombol és teremt.
- Rombol és teremt és szétszakít és összeköt, időn és téren át.
- Türelmet vesztve a negyedik rokonhoz fordultam, egy zsidóhoz, aki átszellemült arccal mutatott az égre: felejtsem el, úgymond, az egészet, nem méltó dolog az Isten képére teremtett emberhez.
teremtés
creation; with the creation of it 4 times
teremtés, teremtésével
noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular, third-person singular possessor
- Ez a kitűnő hölgy ugyanis, aki mint valódi oiha, sem történelmet, sem hagyományt nem ismer és nem is akar ismerni, egyszer, mikor a mi történelmünkről és főként a biblia szent hagyományairól beszéltem neki - kapcsolatban az ember teremtésével - csodálkozásának adott kifejezést, hogy mi ezt szimbolikusan úgy képzeljük el, hogy előbb volt a férfi, Ádám, s ennek egyik testrészéből, vagy, ahogy a biblia mondja oldalbordájából lett a nő, Éva.
- - A teremtés ura.
- Ezzel egyúttal önkéntelenül elismertem, hogy legfőbb jellemvonása és megkülönböztető jegye a szóban forgó nemnek - legalább a teremtés urának szemében - nálunk is a szépség, illetve az a vonzóerő, amit a férfira gyakorol.
terep
the field once
terepet
Idiom 'feladni a terepet' = to abandon the field.
természet
nature; of nature; my nature 34 times
természet, természetnek, természetét, természetével, természetemnek, természetet, természetben, természetbe and 2 more
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, dative, singular
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
- Kezdtem megszeppenni, hogy sehol húsból és vérből való embert nem látok, egyben a természet is kezdte követelni jogait, éhséget éreztem és fáradtságot.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
természetes
natural; naturally; most natural 21 times
természetes, természetesen, természetesnek, legtermészetesebb
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular; adjective, dative, singular
- Akkor minden, amit az emberek csináltak, természetes szükségletből fakadt: ruhát azért öltöttek, mert hideg volt, baltát csináltak, hogy könnyebben elvágják a fát.
- Az olvasó természetesnek találja, hogy első gondolatom, mikor mindezeket sejteni kezdtem, az volt: hogyan jönnek létre ezek a lények, mert hisz a szaporodásnak ez a formája, ahogy az minálunk tapasztalható, az ő szervetlen életükben tárgytalan.
- Az első dolog, amit gazdámtól, Midorétól megkérdeztem, mihelyt egy kicsit - hamisan és tökéletlenül - meg tudtam értetni magam az ő nyelvükön, természetesen az volt: milyen különös véletlennek köszönhetem, hogy Faremidóba kerültem, hol akadtak rám, és hogy találtak meg?
természeti
natural 5 times
természeti
- Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény - hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő.
- Nem akarom az olvasót untatni ennek a néhány hónapnak részletes történetével: hogyan szoktam meg, negyven esztendőm ellenére, a kopoltyúval való lélegzést; hogy ismertem meg ennek az országnak természeti törvényeit; hogy jöttem rá, sok félreértés és meglepetés után, annak a csodálatos hatásnak nyitjára, amit a bennszülöttek tettek rám, hogyan értettem meg sajátos szokásaikat, hogyan helyezkedtem el közöttük társadalmilag, és hogyan tanultam meg végre nyelvüket annyira, hogy utóbb a közvetlen érintkezés és fogalomkicserélés módszerével erősíthettem és toldhattam meg mindazt, amit addig csak sejteni engedett a megfigyelés.
- A szomszédos tornyokkal békés egyetértésben éltek hosszú ideig, míg a múlt században egy goncsargó (így hívják ők azt a katasztrófát, mikor az oihá-k kifüstölik őket és elfoglalják a tornyaikat: olyanféle természeti tüneményt értenek alatta, mint nálunk a földrengés) alkalmat nem adott bizonyos összetűzésekre, amiknek következményeit a következő, utolsó fejezetben, igyekszem majd röviden elmondani.
természetrajz
natural history; its natural history; regarding its natural history 4 times
természetrajz, természetrajzát, természetrajzára
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, singular, third-person singular possessor
- Ez a két aggastyán ült aztán törvényt Zsuzsanna fölött, mielőtt szóhoz juthatott volna - ezek csináltak "nőkérdést", ezek határozták meg a "nő természetrajzát" minden században másképpen, de mindig úgy, mint ahogy a kitűnő Brehm rajzol meg valami különleges háziállatot.
- A természetrajz kedvenc képe az a bizonyos petesejt, amiben minden adva van, a fajta egész élete kicsinyben haláláig.
- Mindene volt, amivel a természetrajz az egyes csoportokat egymástól megkülönbözteti - lába is, keze is, szárnya is, uszonya is - haja, szőre, tolla és pikkelye: de mindez nyomorék, fejletlen állapotban.
természetrajzi
natural-historical 4 times
természetrajzi, Természetrajzi
adjective, nominative, singular; noun, nominative, singular
- Természetrajzi fogalommá alakították át, a külső természetbe osztották be, mint valami tüneményt, vagy jelenséget, aminek titkát (a nő rejtély! Rémes! Hát akkor a férfi mi az istencsudája?) az emberi (alias férfi) elme van hivatva megfejteni.
- Mert az ember nem méh, nem hangya és nem éjjeli pávaszem, akármit is csinálnak, nem lehet az embert természetrajzi mivoltával megmagyarázni.
- Itt következő útleírását, mely Capilláriáról, azaz a női nem országáról szól, a benne foglalt tájfestésektől, és bár nem nagy igényű, de hű és megbízható topográfiai és természetrajzi megfigyelésektől eltekintve - főként az a meleg és tiszta szeretet tünteti ki s teszi eléggé nem ajánlható olvasmányává mindazoknak, akik nem hajmeresztő és tarka fantasztikumot keresnek, hanem őszinteséget és egyszerűséget, mellyel szerzőnk a családi élet idilli szépségét, a férfi és nő viszonyának boldog örömeit s mindazokat a bölcsen felállított emberi és isteni törvényeket dicséri, melyek a fennálló társadalomban lehetővé teszik, hogy férfi és nő nemes összhangban élhetnek együtt a dicső emberi fajta fejlődésére és boldogulására.
természettudomány
natural sciences'; natural sciences; natural science 4 times
természettudományok, természettudomány, természettudománnyal
noun, nominative, plural; noun, nominative, singular; noun, instrumental, singular
- Röviden összefoglaltam mindazt, amit e kérdésről tudok: Ádám és Évával kezdtem, de mértéket tartva, igyekeztem tartózkodni a hosszadalmasságtól: mindenütt a modern természettudományok útmutatása szerint.
- A valóságot nem láttam kettősen, nagyon megfogható és kompakt valami volt a valóság: úgy hívtam, hogy: én, és valami nagyon határozottat értettem ez alatt, bár a természettudományok ismerete híján akkor még nem tudtam, hogy a véglényen és a missing link-en keresztül hogyan vált lehetségessé ez a valami.
- Beszéltem a természettudomány lángelméiről, kik a logika anyagtalan birodalmának útvesztőiben oly összefüggéseket fedeztek fel, melyeknek gyakorlati megoldása lehetővé tette, hogy földön, vízben és levegőben legyőzve a holt anyag ellenállását, szabadabban és sebesebben közlekedhessünk, mint bármely más élőlény a Földön.
természettudományos
natural-scientific 4 times
természettudományos
- Hiába károg fülembe a természettudományos romantika, a természettudományos bizottság hollómadara, hogy ez nem társadalmi jelenség, kortünet, hanem örök természeti törvény - hogy a férfi szükségképpen alárendelt eszköze a nőnek, a faj szolgálatában, hogy a nő a központ, ami körül rajzik a világ, hogy a nő a tengely, a férfi a kerék, hogy a nő a virág és kehely és gyümölcs, a férfi csak szürke porzó, hogy a nő a csábító, a férfi a csábított, hogy a nő önmagáért van, a férfi pedig a nőért, hogy a férfi harcot folytat a nőért egymással, a nő pedig nem folytat harcot a férfiért, hogy a nő a test, a férfi a lélek, hogy a nő a szépség, a férfi az erő.
- És természettudományos képektől, bikaharctól, méhkirálynőtől, rózsaszáltól elvakítva, hajlandó volt ugyanúgy fizetni a szerelemért, mint a betevő falatért, vagyis, kereslet és kínálat örök törvénye szerint, mindig pontosan annyit, amennyire neki szüksége volt rá.
- Ami a goncsargó-t illeti, unatkozó és műveletlen filozófusok, elmúlt századokban, mikor a bullok-társadalom, természettudományos gondolkodás és módszeres kutatás nélkül szűkölködvén, hiú kozmológiákat, mítoszokat és legendákat gyártott még, ilyes mesékkel próbálták elaltatni a megismerésre szomjazó kulturálatlan tömegeket.
természettudós
the natural scientists; a scientist; natural scientist 4 times
természettudósai, természettudóst, természettudós, természettudósaik
noun, nominative, plural, third-person singular possessor; noun, accusative, singular; noun, nominative, singular
- Csodálatos kalandjaim, melyek korábbi útjaim folyamán gyakran döbbentették meg érzelmemet, hozzászoktattak, hogy fenntartva kitűnő filozófusok és logikusok, főleg imádott hazám természettudósai által megszabott világnézletemet: mégis igyekezzek tudomásul venni olyan tényeket és valóságokat, melyek ebbe a világnézletbe semmiképpen nem illeszthetők; tudom azt, hogy komoly természettudóst elméleteinek felállításában nem befolyásolhat olyan csekélység, mint például egy tény vagy jelenség, mely homlokegyenest ellentmond az elméletnek.
- És ha szépséget nem is várok, azt elvárom, hogy emberi méltóság tükröződjön az arcukon, márpedig esküszöm Önnek, hogy ez az emberi, nem férfiúi vagy női, hanem emberi méltóság mosolygó életörömhöz hasonlít kifejezésben: és ebben a korban inkább csak gyermekarcon és női arcokon találtam meg, ott látható bizony, sajnos, bizony inkább csak ott - az üde és egészséges nő arca, amit a savanyú természettudós csak nemi mágnesnek, a nemiség cégérének tud látni: bennem azt a gyanút kelti, hogy inkább hasonlít az Isten képére teremtett emberarchoz, mint például az Ön mély gondolatokat és nagyszerű eredményeket tükröző képe, Kovács úr - talán nem is a nemi vonzódás húz feléje, hanem az a vonzódás, amivel az egészség és öröm felé húzódik a betegség és boldogtalanság, függetlenül a nemektől.
- Kiváló kutatók foglalkoztak a bullok egyéni és faji struktúrájával: természettudósaik kikutatták a törvényeket, melyeknek alkalmazása nagyszerű felfedezésekre vezetett a gyakorlati életben.
terül
spread; spread out 4 times
terült
- Ragyogó napfényben úszó vidék terült el: egyik oldalon enyhén emelkedő hegyhát, bal kéz felől csillogva kanyargó folyó, partjain kékeszöld cserjék.
- Bárhová néztem, végtelen tenger terült el a messzeségben: tenger, aminek nincs horizontja, hanem körös-körül az égbe olvad el, mintha ama hegy, amelyen ültünk, a végtelen térből, emelkedne ki egymagában.
- Ezt a talajt sajátos növények borították: a közelben furcsán fénylő tócsa vagy tavacska terült el, távolabb enyhe emelkedés, bizonytalan körvonalakkal.
terület
territory; on her own ground; in the territory of 11 times
területén, terület, területet, területen, területeket, területnek, területét, területére
noun, superessive, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Most egyszerre élesen villant agyamba kétségbeejtő helyzetem, ismeretlen helyen vagyok, mondtam magamban, ahol tanácstalanul és tehetetlenül elpusztulok, mert nem tudom, ellenséges terület-e, vagy bajtársi.
- Sorsomra bíztam hát magam, fegyvereimet leraktam a fűre, s elkészítettem zsebkendőmet, hogy abban az esetben, ha ellenség területén vagyok, megadjam magamat a hágai egyezmény értelmében annak, akivel először találkozom.
- A betegség rohamosan terjedt és lassanként ellepte azt az egész területet, amit én Ázsiának, ő a Föld hasának nevez.
terv
to his project; his design; to designs 3 times
tervére, terve, terveknek
noun, sublative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, dative, plural
- Jól emlékszem egyik tervére, az Új Bibliára - volt idő, úgy látszik, mikor így képzelte el az Enciklopédiát.
- És az ő alakulásában éppen olyan döntő faktor mindaz, ami származása óta történt vele, társadalmi élete, öntudata, állati akaratától független emberi akarata, lelke, vágya, terve, öröme és bánata, mint az adottságok, amiket állatszármazásával örökölt.
- Boldogan, hogy nemem legdicsőbb szellemeiről beszélhetek, néhány nevet soroltam fel kapásból, megszemélyesítőit a legmagasztosabb és leghatalmasabb eszméknek, gondolatoknak, terveknek, felfedezéseknek és találmányoknak, melyek részben az emberi fajta testi fejlődését, kényelmét, részben pedig lelkének magasabb reformok felé törekvő vágyait készítik elő.
test
body; my body; its body 67 times
test, testét, testem, teste, testén, testet, testemet, testének and 21 more
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, first-person singular possessor
archaic/poetic form drops the -et accusative suffix after the 1sg possessive; equivalent to modern 'testemet'.
- Bőr helyett barna kéreg födte el testét, két lába a földbe gyökeredzett, és kitárt karjai közt idegenszerű levelekből lombsátor képződött feje fölött.
- Végre addig jutottunk, hogy a gépek nemcsak hogy megsegítették az embert minden dolgában s megsokszorozták erejét, de egymagukban sokkal tökéletesebben végezték el a munkát, mint ahogy gyarló emberi testünk valaha elvégezhette.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
testi
bodily; physically 19 times
testi, testileg
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
- Legjobb tehát, ha bevárjuk, míg a betegség önmagától lefolyik: bevárjuk, míg a doszirék elborítják az egész Földet, s testi értelemben, teljesen kifejlődnek; ekkor, tapasztalás szerint, az ösztön szerve úgyis elvégzi a többit: a doszirék megtámadják egymást, egymásban önmagukat, s megindul a pusztulás, kezdődik a betegség halála.
- Gyorsan hozzáteszem, hogy nem a kétnemű emberről beszélek, arról a testi és lelki elemzésről, mely kimutatta, hogy mindnyájunkban vannak férfi és női tulajdonságok.
testrész
body part; of a body part; from one of his body parts 5 times
testrésznek, testrészéből, testrésze, testrész, testrészt
noun, dative, singular; noun, elative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Általában mindegyik végtagja úgy hatott, mintha csökevénye lenne csak valaminek, ami valamikor szerv volt, vagy mint kezdetleges formája egy most fejlődő testrésznek.
- Ez a kitűnő hölgy ugyanis, aki mint valódi oiha, sem történelmet, sem hagyományt nem ismer és nem is akar ismerni, egyszer, mikor a mi történelmünkről és főként a biblia szent hagyományairól beszéltem neki - kapcsolatban az ember teremtésével - csodálkozásának adott kifejezést, hogy mi ezt szimbolikusan úgy képzeljük el, hogy előbb volt a férfi, Ádám, s ennek egyik testrészéből, vagy, ahogy a biblia mondja oldalbordájából lett a nő, Éva.
- Dicsőbb, kényelmi és főként (ez náluk a legfontosabb szempont) szépészeti okokból az ős-oiha, azaz a mi nyelvünkön ős-nőstény, egy bizonyos kényelmetlen és rút szervét, mely az öntermékenyítést végezte saját testén belül, kiküszöbölte és végül teljesen leválasztotta testéről - s azóta ez a szerv, amit mi nagyképűen és elbizakodottan hím-nek nevezünk, holott nem más, mint egy különélő testrésze a nőnek: ez a testrész afféle élősdi módjára ott él az oiha környezetében, önálló szerepkör nélkül, örökös, tudatlan és tehetetlen sóvárgásban, hogy ismét egyesüljön a testtel, melyből mint méltatlan, kiszakadt és kitagadtatott.
tesz
I should do; makes; made 79 times
teszi, tette, tett, tegyek, tettem, tenni, teszik, tegye and 13 more
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, past, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, imperative, indefinite, first-person, singular
Idiom 'tapasztalatot tesz' = to gain/have an experience.
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Hogy látszólagos állhatatlanságomat mentegessem, csak arra a lángoló és határtalan hazaszeretetre kell utalnom, amely minden angol alattvaló lelkében ott ég, arra a gondolatra, hogy hazájáért életét és vagyonát kockára tegye.
- Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.
tető
at its top; its top; onto its top 12 times
tetején, tetejét, teteje, tetejébe, tetőkkel, tető, tetőnek
noun, superessive, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Ennek a váznak azonban kimondhatatlanul különös formája volt: felül tojás alakú aranytömb, tetején belapítva, olyanforma, mint egy nagyon szabályos, stilizált emberfej, amilyenhez hasonlót épületek díszítésére alkalmaznak a szobrászok, a két szem helyén két csillogó, kerek üveglencse, mely mögött vöröses fény villódzott.
- És ha már az etimológiánál tartunk, ne feledkezzünk meg róla, hogy a kultúra tetején élő nyugati népek nyelvében a homo és vir fogalmak nevét gyakran használjuk közös jelölésre - hogy a man és a l'homme szó közhasználatban homó-t meg vir-t is jelent az angolban és a franciában (mi a homót és a virt - a házasság kivételével - minden esetben két szóval jelöljük).
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
tetszik
pleases; please; pleased 10 times
tetszik, tetszenek, tetszett, tessék, tetszeni
verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
- De az istenért, uraim, van egy terület, a jelenségeknek egy kategóriája, ha úgy tetszik, amihez önök, angol írók - angolokat gondolok, nem skótokat és íreket - egyszerűen nem értenek, ahol Önök úgy mozognak, mint a fóka a parton, amihez nincs érzékük, nincs szemük és szívük, még csak nem is tudják magukról, hogy nincsen - agyrémnek, őrületnek, betegségnek gondolják a szenvedést és nyugtalanságot, amit e jelenségek okoznak, mint a Diderot "vakok országának" lakói a szín- és fénybenyomások okát.
- Nem, nem tetszik nekem az egész dolog, valami alattomosat, valami álszentet, valami piszkos és gyáva megalázottságot érzek bűzleni a dolog mögött, amit nem tudok kifejezni.
- Nekem nem tetszenek ezek a drámák, nekem gyanús az a jóság, ami kizáróan csinos nőknek bocsát meg, véletlenül se kevésbé csinosaknak, vagy pláne férfiaknak.
tény
fact; facts; in the fact 17 times
tény, tényeket, tényt, tényben, ténnyel, tényeit, tényekhez, tényét
noun, nominative, singular; noun, accusative, plural; noun, accusative, singular
- Csodálatos kalandjaim, melyek korábbi útjaim folyamán gyakran döbbentették meg érzelmemet, hozzászoktattak, hogy fenntartva kitűnő filozófusok és logikusok, főleg imádott hazám természettudósai által megszabott világnézletemet: mégis igyekezzek tudomásul venni olyan tényeket és valóságokat, melyek ebbe a világnézletbe semmiképpen nem illeszthetők; tudom azt, hogy komoly természettudóst elméleteinek felállításában nem befolyásolhat olyan csekélység, mint például egy tény vagy jelenség, mely homlokegyenest ellentmond az elméletnek.
- Bármily furcsán hangzik, ezt a tényt nem szegezték még le matematikai pontossággal.
- Nem tehetek róla, tartsanak gyávának és nemtelennek: én képtelen vagyok abban a tényben, hogy a férfiak verekszenek, öldösik, tönkreteszik egymást, ziháló testi és értelmi küzdelemben pusztítják ki magukból az élet örömeinek fölfogására való lelket ahelyett, hogy ápolnák az élet-étvágyat, a nők pedig önmagukkal, testi és lelki jóérzésükkel foglalkoznak ezalatt - én képtelen vagyok ebben az embernemesség, jóság, vitézség, önfeláldozás, értelmi fölény és erő példaadó jelképet látni.
tér
I came to; space; turn 25 times
tértem, téren, térve, térjek, térni, térnie, tér, térből and 6 more
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; noun, superessive, singular; verb, present, imperative, indefinite, first-person, singular
Glossed as a fixed idiom "in the field of" but example cap-front-matter-s51 uses téren in its literal physical sense (paired with időn, "time"), not the figurative domain/field sense of the other two examples.
- Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.
- Mikor magamhoz tértem, a hajó féloldalt feküdt, és rohamosan süllyedt.
- Magamhoz térve kábultságomból, kinyitottam a szemem és körülnéztem.
térd
on knee; knee; your knee 3 times
térden, térd, térdedet
noun, superessive, singular; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, second-person singular possessor
- Ekkor zokogni kezdtem s dadogva és hebegve mondtam el kétségeimet és megtérésemet Midorénak, térden állva könyörögtem neki, hogy váltson meg értéktelen és ostoba életemtől, mely csak betegség és teher, másoknak és magamnak.
- Ezeket a szürke vagy fekete szövetből (soha más színűből) készült csöveket két darabbá varrják össze, kabáttá és nadrággá, oly módon, hogy a meztelen test két természetes választóvonala, derék és térd ne érvényesülhessen.
- Engedd, hogy megcsókoljam libegő aranyhajad, a napsugarat, vagy nem is a hajad, hanem a szemed, vagy a térdedet talán.
tévedés
error; his error; by mistake 7 times
tévedését, tévedés, tévedésből, tévedést, tévedéséről
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, elative, singular
- Midőn tévedését helyreigazítandó felvilágosítottam, hogy a mi gondolkodóink is tisztában vannak vele, hogy az emberi értelem célja a világ megértése, csak hitetlenkedve rázta a fejét, és megkérdezte, hogyan csinálják ezt a mi állítólagos gondolkodóink.
- Másrészt mit ért az alatt, hogy fertőző, mert, ha jól vettem ki szavaiból, az ő barátja tévedésből a repülőgépet nézte értelmes lénynek és engem, aki benne voltam, valami egyébnek tekintett.
- Szét kellett volna rombolni az egész hibás lexikont, ehelyett a régi tévedés megmentésére konstruáltak egy újabb tévedést.
the
the 3 times
the
The English article, occurring untranslated inside quoted English book titles (e.g. "A Short History of the World").
- A Short History of the World költőjéhez és a First Men in the Moon tudósához.
- Az ön "History of the World"-jának tudós alapgondolata, hogy az emberi fajta gyermekéveit éli még - csecsemő, sőt embrióforma korunk furcsa, már fölösleges, visszahajló mozdulatai még világosan felismerhetők szokásaiban, ösztöneiben -, ez a gondolat, ez a sejtelem sokszor vigasztalt meg engem is, múló bajnak mutatva a rosszat, amit a pesszimizmus örök végzetnek, halhatatlan sorsnak nevez.
ti
you (plural); you (all) 8 times
ti, benneteket
pronoun, nominative, plural; pronoun, accusative, plural
- A meghódításokért értetek, veletek harcoló ravasz és okos legényt, aki ha kell, álnokabb és őrültebb és kiszámíthatatlanabb és hazugabb tud lenni nálatok, s hatalmába kerít benneteket, jogosan, mert nem fog úgy visszaélni hatalmával, mint ti - vagy a fehérpalástos, titokzatos lovagot, ki önmaga becsületéért harcolt a másik férfival, más jutalmat nem vár, mint hogy őt jutalomnak tekintsd - de megsértődik és otthagy a faképnél, ha megsérted kényes férfibüszkeségét.
- Ezek a kicsi lények tornyot emelnek, hogy elérjék - ti mindannyiszor tönkreteszitek munkájuk eredményét, de mit tesz az?
- Eredetileg, ahogy te magyarázod, s ahogy legendáink is bizonyítják, egyetlen szerv volt, egyetlen célra szolgáló része a nagy egésznek, amit ti, odafönt, embernek, mi, idelent, oihá-nak, azaz Nőnek nevezünk.
Tikkadt
faint with heat once
Tikkadtan
Mis-tagged as a proper noun; it is the adverb 'tikkadtan' (sultry, faint with heat).
tiszta
pure; clearly; aware 33 times
tiszta, tisztában, tisztán, legtisztább, tisztább, tisztára, tisztába
adjective, nominative, singular; noun, inessive, singular; adjective, essive, singular
tisztára used adverbially here means 'purely/merely', not literally 'clean'.
- Most jöttem rá, miért érzem magam oly boldognak: már mintegy órája egyetlen akkord zengett körülöttem, de oly édes és tiszta hangon, hogy úszni és fürödni véltem e hangban, mint a hűs olajban; figyelni kezdtem s rájöttem, hogy négy egyszerű hangból ismétli önmagát ez a zene: a muzsika elragadó báját e hangok színe és lágysága adja inkább, mint egymásutánja; valamit értek zenéhez, fiatal koromban zongorára fogtak, s így rögtön meg tudtam állapítani, hogy e négy hang így következik egymásra: f, d, e, c, a skála doremifaszolaszidója szerint így: Fa-re-mi-dó.
- Felnéztem és különös, soha nem látott szerkezetet, vagy gépet láttam magam előtt: csak zavaros körvonalakban tudom leírni, mert tiszta képet adni róla még talán rajzban se tudnék, jóllehet azóta gyakran láttam hasonlót.
- Csak azt nem tudtam, hol találom azt a várost vagy tábort, ahonnan ez a repülőgép való: azzal tisztában voltam, hogy nem Németországba kerültem, mert kitűnő kémeink feltétlenül jelentették volna, ha effajta gépek állanak rendelkezésére az ellenséges hadseregnek.
tisztaság
the clearness; clarity; in its clarity 3 times
tisztaságát, tisztaságában
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, inessive, singular, third-person singular possessor
- Ilyenkor sűrű, nyálkaszerű salak csapódik le a koponya aranyfalára, és megzavarja a szemlencse tisztaságát, a kívülről jövő sugarak nem hatolnak keresztül az agyon, hanem a sötét salakban megtörve, elváltoztatják a dolgok valódi képét, s hamis fogalmakat hoznak létre.
- Ez alkalommal a bomlott anyagok kiválnak, és a szem visszakapja eredeti tisztaságát: - ha nagyon fertőzött már a folyadék, akkor egyszerűen kiöntik, és frisset alkalmaznak.
- S félig önkívületben, megálló szívvel és aggyal, a matematikai törvények vakító tisztaságában bontakozott ki előtte felfedezésének első vázlata.
tisztelet
respect; respectfully; worthy of respect 10 times
tiszteletet, tisztelettel, tisztelet, tiszteletre
noun, accusative, singular; noun, instrumental, singular; noun, nominative, singular
Idiom 'tiszteletre méltó' = worthy of respect, estimable.
- Odáig jutottak az emberek, hogy egy meztelen nőt ábrázoló festményért tízszer annyit adtak már, mint a nőért, aki a festőnek modellül szolgált; az embernek nem adták meg azt a tiszteletet, ami utánzott, rekonstruált másának kijárt.
- Mondom, ha mindezt józanul elgondolom s megértem: nagyobb tiszteletet és becsülést kelthettem volna forrón szeretett hazám iránt Faremidó lakosainak szemében.
- A legnagyobb meglepetéssel hallgatva ezeket a szavakat, tisztelettel megkérdeztem gazdámtól, mit értenek ők doszire alatt, s mennyiben hiszik, hogy én is az volnék, vagy honnan lehet fogalmuk eddig hozzám hasonló lényekről, tekintve, hogy az ő lényük annyira elüt az enyémtől?
tisztességes
decent; most upright 3 times
tisztességes, legtisztességesebb
adjective, nominative, singular; adjective, nominative, singular, superlative
- Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.
- Lassanként el is érte, hogy kezdtek úgy emlegetni, mint a vidék egy legtisztességesebb és legmegbízhatóbb polgárát.
- Őfelsége kérdésére, hogy hát mik azok a foglalatosságok, amik a férfiak számára a magasabb fejlődést biztosítják, felsoroltam néhány gazdag és jó hírű ismerősömet, s röviden összefoglalva élettörténetüket, elmondtam, hogy mint orvosok, ügyvédek, tanárok, kereskedők, vállalkozók és művészek, egy élet megfeszített munkájával elérték azt a tiszteletet és közbecsülést, amit mindazon derék férfiak számára biztosít az általános felfogás, kik összegyűjtött vagyonuk révén szép és jó házból való feleségre és családra tettek szert, s leánygyermekeiknek tisztességes hozományt adhattak, mielőtt a halál jótékony ölébe tértek volna kipihenni a fáradalmakat.
titkos
secret; secretly 3 times
titkos, titkosan
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular
- Azt a nagyszerű és titkos, bonyolult erőt, amit mi áhítattal nevezünk életerőnek, vitalitásnak, mely a szerves sejtek magját felbontja és szaporítja: ezt az erőt a szolaszik nem ismerik, vagy ismerik, de csodálatosképpen nincsen rá semmi szükségük, sőt, mint később megértettem, a létezés értéktelenebb, bizonyos szempontból beteg és természetellenes formájának tekintik, mely nem alkalmas arra, hogy azt a lelket, mely a természet erőinek anyagban való összesűrűsödése, s mely a természet megértésére és talán megjavítására hivatott (s melyet mi emberi léleknek, emberi értelemnek nevezünk), hogy ezt a lelket és értelmet boldoggá, harmonikussá és, megérthetővé tegye.
- Addig is bizalommal s belső titkos örömmel nézek néha a kék ég felé, és az ő jóságos, meleg szemében, amit az emberek Napnak neveznek, néha mintha biztatást olvasnék, mely csak nekem szól: hogy még emlékszik rám, és nem fog megfeledkezni rólam.
- Az a bonyolult, rendkívül finom szerv, mely ott reng, titkosan, még a mi gyöngéd testünkben is láthatatlanul, a koponya kecses csontedényében, ezer selyemszálat bocsát ki magából a test minden részébe, örömet s fájdalmat gyűjtvén egybe és osztván szét.
titok
secret; secretly; its secrets 12 times
titka, titokban, titkát, titkait, titokkal, titokról
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, inessive, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- Vagy ha ezt nem teszi, adjon valamit hozzám, fürdessen meg valamiben, amitől kővé válok és megmerevedek (hiszen ők mindent tudnak, és mindent értenek: sok millió éve élnek immár, s a természetnek nincs titka többé előttük), s nem kell meghalnom kínok kínjával, büntetésül azért, hogy a világra jöttem.
- Midore mosolygott, s az ő jóságos és nyugodt modorában figyelmeztetett, hogy milyen hibásan fejeztem ki magam, midőn arról beszéltem, hogy ők a természet minden titkát megfejtették.
- A szolaszinak erre nincsen szüksége, mert a szolaszi maga a természet titka, a szolaszi maga a természet.
tizenkilencedik
nineteenth 3 times
tizenkilencedik
- Félig-meddig elvégzett munkájuk után megint gyom és dudva verte fel a kertet - jött a tizenkilencedik század, jött Napóleon: az alapfogalmakat nem a csöndesen tűnődő ész és szív, hanem a rémülettől felzaklatott idegek kapcsolták átabotába.
- Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban (véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra) még elég szabatosan tudtam.
- Nem akarom megnevezni a tizenkilencedik század két Aggastyánját, kik kissé elkésve, de sohasem elég korán, megfestették Zsuzsánna-Nórát és Zsuzsánna-Satanellát és Dorian Gray-t és Franciskát, e valószínűtlen ábrákat, amin jót kacagott annak idején az előbbi század örökségeként ránk maradt eleven, kecses kis Manon: - csak annyit állapítok meg, hogy az a kifestett szájú, borotvált képű, nadrágos és csizmás Zsoké, gúnyos mosolyával és szikrázó szemeivel, aki mint női ideál elsőnek futott be az utóbbi évtized nemi versenyében, ijesztő hasonlatossággal igazolja a kifejezetten hímnemű Ördög és Faun és Krampusz víziójától inspirált képet, amit az asszonyi démontól borzadó nőgyűlölet apostolai festettek a múlt század derekán.
tíz
ten; ten times 3 times
tíz, tízszer
numeral, nominative, singular; adverb
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Odáig jutottak az emberek, hogy egy meztelen nőt ábrázoló festményért tízszer annyit adtak már, mint a nőért, aki a festőnek modellül szolgált; az embernek nem adták meg azt a tiszteletet, ami utánzott, rekonstruált másának kijárt.
- Évezredeken keresztül száz és száz különböző formában próbálkozik érvényesülni: halnak alakját veszi fel, majd szárnyakat ragaszt magának s a levegőbe emelkedik, néha tíz lába van és sok szája, néha megnöveszti nyakát, hogy a pálmák gyümölcsét elérje, néha éles ásót növeszt szája elé, hogy a föld porából kitúrja magának a táplálékot.
torny
towers; their towers; of the towers 23 times
tornyok, tornyaikat, tornyoknak, tornyokkal, tornyokban, tornyainkat, tornyunkat, tornyonként
noun, nominative, plural; noun, accusative, plural, third-person plural possessor; noun, accusative, singular, first-person plural possessor
Surfaces mix plural 'tornyainkat' (our towers) and singular 'tornyunkat' (our tower) under one type key.
- Ez a szerencsétlen nő, akit társai a piszkos és korcs bullok-okkal való tisztátalan érintkezése miatt később elpusztítottak, azt állította, hogy a bullok-ok egyszer elmagyarázták neki, hogy mi a jelentősége számukra ezeknek a tornyoknak.
- Egyébként is úgy látszik, hogy minden hóbortos elméleten és eszmeépületen keresztül valami névtelen vágyakozás lakik a mi bullok-jainkban, hogy nőkké lehessenek ők is, "lealjasodjanak" és otthagyják bábel tornyaikat.
- Végigcikáztunk a tornyok között - bullok-ok tömege kísért száguldó utunkban, előreszegett fejjel, mereven, mint megannyi kilőtt, szárnyas nyíl, a kék vízen keresztül.
torok
from my throat; from ... throat; in my throat 3 times
torkomból, torkából, torkomon
noun, elative, singular, first-person singular possessor; noun, elative, singular, third-person singular possessor; noun, superessive, singular, first-person singular possessor
- Kiáltani akartam, hogy megadom magam (megzavarodó agyamban úgy képzeltem, hogy ellenséges repülőgép került fölém), de egy hang se jött torkomból.
- Érdekes, hogy ennél a betegségnél a hangszálak is elromlanak, a tiszta és kellemes rezgőhangok helyett kellemetlen, súrlódó zörejek törnek elő a szolaszi torkából, olyan hangok, amik különben nagyon hasonlítanak ahhoz, amit beszédnek szoktam nevezni, s ami olyan kínosan karcolja a fülkagylót.
- Az arca nyugodt volt és hideg, de oly megdöbbentően szép, hogy torkomon akadt a szó.
torony
tower; in the tower; of the tower 41 times
torony, tornyot, toronyban, toronynak, toronyba
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, inessive, singular
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
- Megkerültem a tornyot, és be-benézegettem a nyílásokon.
- Abban a feltevésben, hogy majd előbújnak megint, ha csak egy kicsit eltávolodom, otthagytam a tornyot, és egy keskeny ösvényre tértem.
toronyközi
across the towers once
toronyközien
Tagged as a noun but here functions adverbially, 'inter-tower' in manner.
toronyvédelmi
tower-defense 4 times
toronyvédelmi
- Kialakult a "toronyvédelmi jog", mely a bullok-ok hihetetlen találékonysága, technikai ügyessége mellett fantasztikus eredményeket hozott.
- Ezt meg kell érteni, mielőtt belefognék a "toronyvédelmi jog" kialakulásának történetébe.
- A "toronyvédelmi jog" nagyszerű fejlődése szellemi téren is éreztette hatását.
torz
distorted; into a grimace 3 times
torz, torzba
adjective, nominative, singular; noun, illative, singular
- És abban a pillanatban az angol író mekegni kezd, komoly, tűnődő, kedves arca furcsa torzba szalad, a derekát riszálja, nem lát és nem hall, áporodott vicceket mond, medvetáncba fog.
- Akárhogy erőlködik, igazán nem tud egyebet, mint hallani - látni igazán nem fog soha, áltatja csak magát, nevetséges torz lesz belőle, társtalan, boldogtalan állat -, nem szerzi meg azt, amire vágyott s elveszti azt, amije volt: reménytelen erőlködésében, hogy láthasson, megsüketül.
- Egy-egy pillanatra megjelent Opula ijedt, riadt arca, ajkán valami torz mosollyal - a Bullok ilyenkor feldühödve utánakapott: nekivágott a tetőnek, ahonnan lankadtan zuhantam vissza.
torzszülött
monster twice
torzszülött
Not a verb: torzszülött is the standard noun for 'monster' (literally 'deformed offspring'); the sentence has no overt verb.
tovább
on; further; longer 10 times
tovább
- Feje fölött kinyújtottam két karom, és megragadtam a kormányt, de már éreztem, hogy végem van, nem bírom tovább.
- A tudat szerve, mely az ösztönből sarjadt, s melynek szerepe az lett volna, hogy kifejlődve, az ösztön helyét foglalja el: ez a szerv, valami ostoba véletlen révén, kicsúszott az ösztönből, az agy elülső részében külön kezdett növekedni, s vele szemben, az agy hátsó tekéjében, zavartalanul és nyugodtan tovább fejlődött az ösztön is.
- A nők mással voltak elfoglalva, és a törvénygyártás vígan folyt tovább.
további
further; in the sequel 3 times
további, továbbiakban
noun, nominative, singular; noun, inessive, plural
- De türelmet és bizalmat kérek, szerényen utalva négy megelőző útleírásomra, melyekben gyakran jegyeztem fel megfoghatatlan tüneményeket; ezeknek értelme és jelentősége csak a továbbiakban derült ki aztán.
- Az egyik minden további nélkül karon ragadott, és száguldó iramban, olyan erővel, amit nem tettem volna fel ily gyengéd testben, hurcolni kezdett magával.
- A fejből sárgásfehér velő freccsent ki - szomszédnőm kanálba fogta fel, mohón felhörpintette ezt a sűrű pépet, a kipréselt és kivégzett állatot pedig minden további nélkül az asztal alá dobta.
tócsa
pool; on the pool; into a pool 4 times
tócsa, tócsán, tócsává
noun, nominative, singular; noun, superessive, singular, third-person singular possessor; noun, translative, singular
- Ezt a talajt sajátos növények borították: a közelben furcsán fénylő tócsa vagy tavacska terült el, távolabb enyhe emelkedés, bizonytalan körvonalakkal.
- Kezeimmel úszó mozdulatokat végezve, óvatosan megindultam a fénylő tócsa felé.
- A tócsán túl szabályos vonalak rémlettek fel a magasba, megerősítve gyanúmat, hogy értelmes lényektől lakott és beépített vidékre kerültem.
több
more; several times; more highly 22 times
többet, több, Többször, többre, többször, többen
numeral, accusative, singular; numeral, nominative, singular; adverb
- A váz két karja volt a szárny, de ezenkívül még több keskeny, hajlékony fémkar nyúlt ki a derékból, különböző végződésekkel, egyike ezeknek volt az, ami engem a szerkezetből kiemelt.
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Többször egymásután hallottam ezt az ütemet, közben a szemek rám meredtek.
többé
any longer; anymore; no more 8 times
többé
- Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire.
- Végiggondoltam mindazt, amit nekem a Szerves Életről mint betegségről Midore elmondott, s többé nem akartam vitázni vele.
- Emlékeztettem rá, hogy hiszen az én nyomorult és beteg testem is tiszta, nemes anyagokat tartalmaz: szervetlen anyagokat, kvarcot és szenet és vizet, pusztítson hát el, égessen meg, szűrjön le retortában, vonja ki belőlem azt, ami ér valamit s használja fel, ahogy tudja, egy szolaszi szeméhez, vagy szájához, vagy füléhez, a többit szórja szét a szélbe, hogy össze ne állhasson többé.
többi
the rest; other; rest 15 times
többi, többit
adjective, nominative, singular; noun, nominative, singular; noun, accusative, singular
- Gyorsan elfordultam és elmentem onnan; ekkor csodálkozva vettem észre, hogy a többi fa is hasonló ehhez: kisebb-nagyobb alakú emberfák, kitárt karokkal és keserű, öreg arccal.
- Ugyanazt a zenei ütemet hallatta, a többi gépek közül is megmozdult egynéhány és odajött.
- Igen, egyenesen a szemébe mutatott neki, Midorénak, s erre a többi is odafordult, majd lerogytak a Földön s felfelé emelgetett karokkal, térdepelve kiáltoztak feléje valamit.
tökéletes
more perfect; perfectly; perfect 45 times
tökéletesen, tökéletesebb, tökéletes, tökéletesebben, tökéletest, tökéletessé, legtökéletesebb, tökéletesebbé and 2 more
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular
- Az egész gép, bonyolultsága ellenére, valahogyan az egyszerűség és magától értetődő szükségszerűség benyomását keltette, érződött, hogy minden a helyén van és csodálatos összhangban működik össze, de mindezek fölött valami kifejezhetetlenül kellemes érzést is keltett első pillanatban, mely nem állott összefüggésben azzal a benyomással, hogy a gép feltétlenül remekműve a gazdaságos és tökéletes technikának, hanem ettől eltekintve külön hatott: nem tudom másképpen kifejezni magam, csak megközelítő szót használok, amikor azt mondom, hogy ez a gép szép volt, szép alatt nemcsak, hogy annyit, de jóval többet értve, mint ahogy ezt a szót például egy festményre, vagy még inkább egy nőre alkalmazni szoktuk.
- Azután ismét úgy okoskodtam, hogy ahol ilyen tökéletes gépek vannak, ott nyilván rendkívüliek és fejlett értelműek az emberek, s meg fogják érteni sanyarú helyzetemet.
- Ami azonban első percben ennél jobban lekötötte figyelmem: két alak volt a kapu előtt, formában, nagyságban tökéletesen hasonló ahhoz a géphez, mely engem idehozott.
tökéletesbülés
perfecting once
tökéletesbülés
Archaic variant spelling of the modern tökéletesedés.
tökéletlen
imperfect; imperfectly; less perfect 12 times
tökéletlen, tökéletlenül, tökéletlenebb
adjective, nominative, singular; adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular, comparative
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- Hiszen megengedem, hogy az emberi agy, melyet ismeretlen gépész gyárt és szállít, mégpedig tökéletlen, kezdetleges állapotban, úgyhogy (ha jól értettem) hosszú évekig kell várnia, míg legalább annyira fejlődik, hogy használni lehessen: éppen e csodálatos tulajdonsága folytán szükségképpen keresztülmegy olyan fejlődési korszakokon, amikor maga is tökéletlen lévén még, az is tökéletlen, amit kigondol és produkál.
- Az első dolog, amit gazdámtól, Midorétól megkérdeztem, mihelyt egy kicsit - hamisan és tökéletlenül - meg tudtam értetni magam az ő nyelvükön, természetesen az volt: milyen különös véletlennek köszönhetem, hogy Faremidóba kerültem, hol akadtak rám, és hogy találtak meg?
tölt
I spent; filled; spent (it) 9 times
tölti, tölteném, töltöttem, töltött, töltötte, töltök
verb, present, indicative, definite, third-person, singular; verb, present, conditional, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular
eltölt (tölt + el) = 'fill, pervade'; el- adds a completive sense.
- Mikor megint kinyitottam, fekete éjszaka volt körülöttem, és az ég fölöttem és alattam tele csillagokkal: megismertem a Göncöl szekerét, és valami nagy megnyugvás töltött el.
- A nők választójogának bátor és lelkes előharcosai, kik Európa-szerte küzdenek a női nem sajnálatos elnyomatása ellen, bizonyára csodálkozni fognak, s talán el sem hiszik nekem, hogy Opula, az oihá-k királynője, ki egész életét örömök és élvezetek keresésében, játékkal és cukorkák szopogatásával töltötte, s így a mi felfogásunk szerint, az elképzelhető legalacsonyabb szellemi életet élte, meglepően gyorsan fogta fel egész értelmét és jelentőségét mindama bonyolult kérdéseknek, amelyeket szárazföldi életünkkel kapcsolatban előadtam neki: - annál csodálatosabb ez, mert hiszen említettem már azt a szégyenletes és megalázó módot, amihez folyamodnom kellett, hogy teljesen közönyös értelmét érzékein keresztül közelítsem meg, az oiha-nyelv sajátságos lelkendező, csupa indulatszó, inkább érzékingerlő, mint fogalomkeltő zenéjével.
- Éjjelét és nappalát ezzel tölti, olvas és tanul, mindent összefog, amit eddig elhalt társai, a múlt mélyén, összegyűjtöttek - lángoló hittel, hogy egykor, ha ő nem, valamelyik kései szellemtársa mégiscsak eléri.
tömeg
masses; its mass; mass 7 times
tömegeket, tömegek, tömegét, tömeg, tömege
noun, accusative, plural; noun, nominative, plural; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- Azonban kinyitva szemem, legnagyobb meglepetésemre magam fölött sűrű, zöld vizek roppant tömegét láttam lebegni, melyben soha nem látott halak, kígyók és gyíkok suhantak - s karomat felemelve, éreztem az elem ellenállását.
- Kissé távolabb formátlan, fekete tömeg sötétlett: elsüllyedt hajó roncsa - kéményéből zölden tekergett ki éppen egy óriáskígyó, mint a füst.
- Végigcikáztunk a tornyok között - bullok-ok tömege kísért száguldó utunkban, előreszegett fejjel, mereven, mint megannyi kilőtt, szárnyas nyíl, a kék vízen keresztül.
tör
broke; we rack; break 15 times
tört, törni, törjük, törtem, törnek, törje, törjék
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive; verb, present, indicative, definite, first-person, plural
törni a fejét is an idiom, 'to rack one's brains'.
- Ő azt kérdezte, mire használjuk az eszünket, miről gondolkodunk, feleletemből pedig kiderült, hogy mi egyebet se teszünk, mint egyre feltesszük ezt a kérdést és azon törjük a fejünket, hogy min törjük a fejünket.
- Érdekes, hogy ennél a betegségnél a hangszálak is elromlanak, a tiszta és kellemes rezgőhangok helyett kellemetlen, súrlódó zörejek törnek elő a szolaszi torkából, olyan hangok, amik különben nagyon hasonlítanak ahhoz, amit beszédnek szoktam nevezni, s ami olyan kínosan karcolja a fülkagylót.
- Így született meg a Contrat Social, az a mű, amely nélkül - Ön jól tudja - talán később tört volna ki a társadalomnak eddig egyetlen sikeres forradalma, a francia.
töredék
a fragment; in fragments twice
töredék, töredékekben
noun, nominative, singular; noun, inessive, plural
morphology corrected: töredék is a noun, not an adjective.
- Maradjon hát faremidói utazásom emléke szavakban elmondva, egy zavaros és kusza töredék, szerény jelecske, kormos csillagszilánk a múzeumban, hirdetni annak, aki el meri hinni, hogy volt ember, aki járt ama csillag partjain.
- Ezelőtt mintegy két esztendővel sikerült rábukkannom - sajnos, csak töredékekben - az ötödik eredeti Gulliver-kézirat egy másolatára, melyet Utazás Faremidóba címen állítottam össze - a kitűnő utazó barátai és szelíd, istenfélő eszméinek kedvelői bizonyára emlékeznek még erre a könyvre, mely, ha a benne foglalt csekély jelentőségű földrajzi és néprajzi adatokra való tekintettel, nem is mérhető Stanley vagy Nansen, vagy akár Vámbéry halhatatlan műveihez - megfigyeléseinek jámbor és becsületes hűsége s ama lángoló hazaszeretet révén, mely az egészet besugározna, bizonyára odasorozható ama művek közé, melyeket minden pedagógus nyugodtan ajánlhat az ifjúság okulására, és ismereteinek fejlesztésére éppen úgy, mint a társadalmi együttérzés istápolására: - olyan erények ezek, melyek Gulliver minden eddig ismert írásában fellelhetők.
törekszik
they strive; strives 3 times
törekszenek, törekszik
verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Ez esetben, ha feltesszük, hogy igazat mondott ön, mikor azt állította, hogy önök is a külső világ megértésére törekszenek: az emberi agyat holmi nyers üvegnek kell tekintenem, amiből nagyítóüveget akarnak csinálni.
- De jó kedvem volt és - csak azért vallom ezt be, mert elhatároztam, hogy mindent úgy mondok el, ahogy történt, nem szépítve és nem színezve az eseményeket oly utazók módjára, akik csak külső hatásra törekszenek - bevallom, még daloltam is.
- A szép nőt fényűzési cikknek, csecsebecsének tekinti a férfihiúság: természetes tehát, hogy a nő, alacsonyabb értelmével nem látva át emberi rendeltetésének helyes irányát, arra törekszik csak, hogy azokat a pillanatnyi előnyöket élvezze, amiket testi szépsége biztosít anélkül, hogy az emberiség jövőjével törődnék.
törekvés
her endeavor; endeavor; in the endeavor 3 times
törekvése, törekvés, törekvésben
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular; noun, inessive, singular
- Hogy engem ilyen eszményi férj és férfi gyanánt tiszteljen és becsüljön mindenki: ez volt csak velem törődő feleségemnek minden törekvése.
- Elmondtam, hogy ennek megfelelően a testi szépség felé való törekvés egyik legfőbb erőfeszítése a női nemnek, s a kiválasztódásnak egyik leghatalmasabb összetevője.
- Nőm közben barátnőit látogatja, szabónőjét keresi fel: fáradhatatlan abban a törekvésben, mely a nő legszentebb kötelességét - hogy mindig szép és kívánatos, a férfi tevékenységének buzdítója és jutalma legyen - alkotja.
törődik
troubled himself; you care; concerns herself 10 times
törődött, törődsz, törődik, törődtek, törődnek, törődnék
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, second-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- A legénység káromkodva és marakodva tépdeste a csónakok tartóláncait: minden helyet elfoglaltak, velem senki sem törődött.
- Az emberrel nem sokat törődik a nő - a férfiról, magunkról olyan hírt adhat nekünk, olyan képet adhat át a férfival, mint objektummal foglalkozó női géniusz, amilyent soha nem fogunk alkothatni magunkról, mint ahogy a nőről nem adott helyes képet soha nő, csak férfi.
- Sokszor, ha hitemet vesztve vagy elbúsulva, vagy elfáradva a nehéz munkától, amivel családomat fenntartottam: léha szórakozásban akartam feledést keresni - az ő erős és önzetlen akarata mentett meg attól, hogy valamikor úgy beszéljenek rólam unokáim, mint könnyelmű és gonosz emberről, aki még a családjával sem törődött.
történelmi
historical 4 times
történelmi
- E szavaknál Midore utánozni próbálta ezt a beteges zörejt, és legnagyobb meglepetésemre, eléggé érthetően, két, előttem ismerős szót ejtett ki, ezeket: "történelmi materializmus".
- Ily módon, röviden és összefoglalva, megismertettem őfelségét azokkal a főirányelvekkel, amelyek a társadalomtudományok tanulsága szerint képet adnak a nő helyzetéről Európában, a történelmi fejlődés folyamán.
- Ez elnyomatás következtében a nők a tudós férfiaktól felfedezett történelmi materializmus és fejlődéstan törvényeinek útmutatása szerint természetesen visszafejlődtek és elmaradtak, lelkileg elkorcsosultak és elaljasodtak, amint azt néhány hatalmas pesszimista elme, Strindberg, Ibsen, Weininger és mások hangsúlyozottan kimutatták.
történet
its history; the history; story 13 times
történetét, történetet, történetéről, történetének, történetében, történetével, történetébe, története
noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, accusative, singular; noun, delative, singular, third-person singular possessor
- Így a művészetek is: képek, szobrok, írásművek, zeneművek, az élet tüneteit, a formát, színt, történetet, érzelmet oly tökéllyel fejezték ki, hogy a való élet messze mögöttük maradt leleményben, szépségben, kifejező erőben.
- Hosszadalmas volna időrendben részletezni annak a néhány hónapnak történetét, mely Faremidóba való érkezésem s ama nap közt eltelt, amikor elmondhattam, hogy törve és ügyetlenül bár, de már ki tudom magam fejezni a szolaszik nyelvén, s nagyjából megértettem azt, amit ők beszéltek.
- Az a fölény és biztonság, amivel Midore, szavaimra válaszolva, az Emberiség történetéről beszélt, csak az első szavaknál lepett meg.
történik
happened; happens; came to pass 17 times
történt, történik, történnie, történjék
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular; verb, infinitive, singular
- Oroszországgal is kibékült, abban a reményben, hogy az segítségül hívja régi ellenségét, Japánt, ami meg is történt.
- Különben lehet, hogy ez a tanulmány maga is hosszabb időt vett igénybe, mintsem akkor hittem: a rengeteg új benyomás oly lázas sietséggel torlódott értelmembe, hogy eszembe se jutott mérni az időt, melynek mérése ott különben is más törvények szerint történik.
- Másrészt éppen ezek a benyomások annyira lefoglalták minden érdeklődésemet, hogy ami velem egyénileg történt ott- tartózkodásom ez első korszakában: csak futólag és homályosan fogtam fel, s így emlékeimben is inkább az a sok tanulság maradt meg, amit felszedtem, s elmosódott minden, ami testi életemre vonatkozott.
törvény
laws; law; its laws 25 times
törvények, törvényeit, Törvény, törvény, törvénye, törvényeket, törvényeivel, törvénnyel and 5 more
noun, nominative, singular; noun, nominative, plural; noun, accusative, plural, third-person singular possessor
- Különben lehet, hogy ez a tanulmány maga is hosszabb időt vett igénybe, mintsem akkor hittem: a rengeteg új benyomás oly lázas sietséggel torlódott értelmembe, hogy eszembe se jutott mérni az időt, melynek mérése ott különben is más törvények szerint történik.
- Elmondtam, hogy milyen örvendetes fejlődésnek indul az ismerettan, mely az emberi agy törvényeivel foglalkozik, s megállapítja, milyen sorrendben s milyen alapon jön létre a gondolat.
- Kétségbeesetten kiáltoztam, hogy nem akarok hasonlóvá válni azokhoz a fájdalmas, kiszikkadt fákhoz, itt az országútja mentén, midőn majd elpusztul a beteg élet a földön, s átveszi uralmát a Lét igazi törvénye: a hő és erő, delej és fény.
Törvény
the Law 3 times
Törvény, Törvényt
proper noun, nominative, singular; proper noun, accusative, singular
törzs
trunk; their trunk; its trunk 3 times
törzse, törzsük
noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person plural possessor
- A váz törzse pajzs alakú, szintén aranyból, rajta igen széprajzú, művészi berakások, drágakövekből, alul, a derék táján fémkarika.
- Gazdám elmondta, hogy villamos sugaraktól hajtott tüdővel (így nevezem azt a motort, melyet törzsük felső részében viselnek) gyakran bekalandozzák a Teret, tisztább és tágabb harmóniákat keresve, és útjokban érintik idegen bolygók és csillagrendszerek légkörét.
- De rögtön észrevettem, hogy nem hal és nem kígyó - külön feje van, nyaka és törzse volt és sokféle, bonyolult végtagja.
tőle
from me; from them; of me 17 times
tőlem, tőle, tőlük, tőlünk
adverb; pronoun, sublative, singular
Surfaces also include 'tőlünk' (from us), not represented in the given examples but present in this type's surface list.
- Ekkor igazat adtam Midorénak, hogy testem és elmém még nem elég érett arra, hogy fájdalom s szomorúság nélkül tudjak megválni tőlük, egy jobb cél, tisztább harmónia érdekében.
- Megkérdeztem tőle, mit tegyek hát, s ő azt ajánlotta, térjek vissza a földre, s éljem az emberek életét addig, míg alkalmasnak ítélnek idefent arra, hogy az említett kémiai folyamatnak alávessenek.
- Most már megmondhatom: Capillária lidércnyomásos álma annak a felismerésnek nyugtalanító érzéséből született meg, hogy miként felelt a nő a fajtájából való kiközösítésre, a társadalomban való zsarnoki önkénnyel: miként bosszulta meg jogosabb és egészségesebb és eredményesebb önzéssel a hóbortos, értelmetlen, beteges férfiönzést, amivel megtagadta tőle az önmagát férfitársában, a másik énben felismerő én biztonságos, boldogító érzését.
tragikus
as tragic; tragically 3 times
tragikusnak, tragikusan
adjective, dative, singular; adjective, essive, singular
- A házasságtörési drámáról külön beszéltem, arról a módról, ahogy hol tréfásan (háromszög!), hol tragikusan írták meg a nő ingatag jellemének szörnyű következményeit a férfi sorsában.
- De hát miért tartjuk mi tragikusnak s férfiak nő utáni sóvárgását és komikusnak, ha nő liheg a férfi után, ha nem ugyanazért, amiért a tökéletesebb felé való igyekezetet is tragikusnak érezzük?
tréfa
jests; joke 3 times
tréfát, tréfákat, tréfák
noun, accusative, singular; noun, accusative, plural; noun, nominative, plural
- És én elindultam a titokkal, még nem tudtam, ki lesz az a másik, csak annyit, hogy hozzám hasonló nem sejtve a csúf tréfát, amitől markába nevetett a garázda angyal -, hogy másoknak is ugyanígy súgta meg, hogy másokat is ugyanígy vezetett félre - és mások, ezek a mások, előre telebeszélték az ő fejét, meg az én fejemet szerelemről, nemiségről, nemi harcról, szörnyű és rejtelmes és lényegbe vágó különbségekről kettőnk között, pólusokról, amik soha nem találkozhatnak, kettősségről, amely szétbontja a világot, férfiatomról és nőatomról - és nőkérdésről, függetlenül a szerelemtől.
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
- Ilyen tréfák például, hogy vannak bizonyos fajták, s főként a tenger alsóbbrendű élőlényei között, melyeknek nőstényei jóval nagyobbak, fejlettebbek, mint a hímek, ellentétben minden szokással és illemmel.
tréfás
jokingly; jesting 4 times
tréfásan, tréfás
adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular
- Meglepetésemből magamhoz térve, megérteni véltem, hogy valami különös szoborral, vagy a kertészművészet holmi tréfás alkotásával állok szemben: emberformára növesztett fa ez nyilván, ennek a vidéknek sajátos különlegessége.
- Az asszonyok tréfásan megfenyegettek ujjacskáikkal, aztán csönd lett.
- A házasságtörési drámáról külön beszéltem, arról a módról, ahogy hol tréfásan (háromszög!), hol tragikusan írták meg a nő ingatag jellemének szörnyű következményeit a férfi sorsában.
tud
I know; I could; I knew 160 times
tudtam, tudom, tud, tudjuk, tudni, tudja, tudok, tudják and 17 more
verb, present, indicative, definite, first-person, singular; verb, past, indicative, definite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
Split verb megtud "find out": finite base tudtam carries the contextual sense, particle meg completes it.
- Ilyen körülmények közt természetesen minden angol ember kötelességének érezte, hogy megvédje jogtalanul és váratlanul megtámadott hazáját, annál is inkább, mert hiszen, hogy nagyszerű hadseregünket és legyőzhetetlen hajóhadunkat már tíz éve előkészítettük erre a háborúra, azt mindenki tudta.
- Magam is rögtön jelentkeztem seborvosnak, nem tudtam ellenállni részint kóbor és kalandos természetemnek, mely egyre új és újabb vállalkozásokba kergetett, részben pedig annak az olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretetnek, mely minden angol alattvaló lelkében ott él, mikor arra kerül a sor, hogy életét és vérét áldozza a közös ügyért.
- Elhatározásomban csak megerősített végre az a körülmény is, hogy mint tartalékos hajóorvost, sürgős behívóval rendeltek csapatomhoz, s tudtam, hogy ha önként nem jelentkezem, haditörvényszék elé állítanak és valószínűleg főbe lőnek.
tudat
consciousness; that of consciousness; consciousness (of it) 11 times
tudat, tudatot, tudaté, tudata
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, nominative, singular, appositive -é form ('that of')
- Mindenféle badar és nevetséges kijelentést tesz, azt mondja például, hogy az égen zöld pettyek vannak és hogy az élet egy folyadék; azon vitatkozik, hogy a tér, az tulajdonképpen idő, és hogy az anyagban benne van az erő, de az erőben nincs anyag; fontos és eldöntendő kérdésnek állítja, hogy én akarom-e, amit akarok, vagy a természet akarja, hogy lehet-e akarni szabadon, vagy lehet-e akarni, hogy akarjon az ember; hogy tudom-e, amit gondolok, vagy gondolom-e, amit tudok, hogy a tudatot én hoztam-e a világra, vagy a tudat hozott engem s már megvolt, mikor én nem voltam; hogy van-e anyag nélkül erő és elképzelhető-e egy felsőbb anyagnélküli intelligencia; hogy képekben gondolkodunk-e, vagy gondolatunkban képzelődünk stb.
- - A tudat és az ösztön, kétfejű torzszülött.
- Igaz - ezt be kell vallania -, hogy volt egy idő, amikor komolyan megrémült, s azt hitte, a betegség komoly és végzetes fordulatot vesz: abban az időben lehetett ez, mikor az én szavaim szerint az általam embernek nevezett doszire agyában hirtelen új szerv indult fejlődésnek, az a szerv, amit én a tudat szervének neveztem.
tudatlan
ignorant 4 times
tudatlan
- Csak lassan oszlott el ez a varázs, hogy aztán elszörnyedve és méltatlankodva, eszembe jusson a szavak értelme s az egész tudatlan és gonosz felfogás, amellyel emberi fajtám, tehát imádott hazám polgárainak a természetben való helyét beállította.
- Dicsőbb, kényelmi és főként (ez náluk a legfontosabb szempont) szépészeti okokból az ős-oiha, azaz a mi nyelvünkön ős-nőstény, egy bizonyos kényelmetlen és rút szervét, mely az öntermékenyítést végezte saját testén belül, kiküszöbölte és végül teljesen leválasztotta testéről - s azóta ez a szerv, amit mi nagyképűen és elbizakodottan hím-nek nevezünk, holott nem más, mint egy különélő testrésze a nőnek: ez a testrész afféle élősdi módjára ott él az oiha környezetében, önálló szerepkör nélkül, örökös, tudatlan és tehetetlen sóvárgásban, hogy ismét egyesüljön a testtel, melyből mint méltatlan, kiszakadt és kitagadtatott.
- A műveletlen paraszt és a tudatlan lelkű, képzelődő költő kísértetet lát bennük, amit oihá-nak keresztel el aztán, megtartva az ősi mitológiák kifejezéseit.
tudatos
deliberately; conscious; Conscious 5 times
tudatosan, tudatossá, Tudatos, tudatosnak
adjective, essive, singular; adjective, translative, singular; adjective, nominative, singular
- Az ösztön szervét kell fejleszteni, hogy ami eddig öntudatlan és mechanikus volt, tudatossá váljék s önmagát megismerővé.
- S íme, előttünk áll az Ember, a Tudatos Élet, átérezve a lét minden örömét és igájába hajtva a nyers és ostoba anyagban rejlő erőket, hogy az egyén életét minél szebbé és boldogabbá tegye és ujjonghasson a kék és távoli ég s a felkelő nap felé!
- A párizsiak már tudatosan enciklopedistáknak nevezték magukat; ők már tudták, hogy a kibontakozás nagy művének alapja az analízis - a rettenetesen összekuszálódott fogalom-komplexumokat, melyeknek téves kapcsolódását a gyakorlati eredmény, szörnyűséges közállapotok mutatják, fel kell bontani, szétszedni, széttörni, ha másképp nem megy, megkeresni a tiszta, egyszerű fogalomelemeket, hogy aztán természetes, egészséges módon lehessen összerakni megint.
tudás
knowledge; with my knowledge; their knowledge 3 times
tudásunk, tudásommal, tudása
noun, nominative, singular, first-person plural possessor; noun, instrumental, singular, first-person singular possessor; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- S ha mindezek után Midore arcába néztem, mely a mi földi tudásunk szerint halott és élettelen anyagból, aranyból és hideg kövekből volt s amelyből, íme, a legszebb ritmus, a legcélszerűbb mozgás, a legragyogóbb fény, a legtisztább meleg, a legédesebb hang sugárzott felém: világosan éreznem kellett, hogy én tévedtem, s velem együtt az egész emberi értelem.
- A következő napok egyikén aztán Opula olyan magyarázatát adta az egész bonyolult kérdésnek, ami, amellett, hogy világosan meg lehetett érteni, annyira ellentétben állott minden hitemmel és tudásommal, hogy hosszú időbe tellett, míg magamhoz tértem, legalább annyira, amennyi ahhoz kell, hogy az ember gondolatait rendbe szedje.
- Később, sajnos, némi zavarok állottak be, éppen az ember- és fajisme apostolainak túlságosan kifejlődött tudása és érzéke következtében, a legutolsó nagy harcban, melyben rengetegen estek el, lettek földönfutóvá, vesztették el mindenüket, s mely két fajta között folyt, az Orronszemölcsötviselők és az Előrehajlófülcimpásak között, kiderült, hogy vannak, akiknek szemölcs is van az orrukon, azonkívül a fülcimpájuk is előrehajlik, viszont olyanok is, akikre egyik se áll: s így ebből a szempontból mégse lehetett két részre osztani az egész bullok-ságot, hogy hatásosan vívják meg a nagy világszemléleti harcot.
tudhat
could they have known; they can know; I was able to learn 3 times
tudhatták, tudhatnak, tudhattam
verb, past, indicative, definite, third-person, plural; verb, present, indicative, indefinite, third-person, plural; verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular
- Eleinte bolondnak néztek rémült és ijedező visszahőköléseim miatt, amivel felém nyújtott kezek, vagy testemhez közeledő élőlények elől védekeztem, az orvosok idioszinkráziát állapítottak meg, honnan tudhatták, hogy hozzászoktam az életet fertőző és bűzös betegségnek tekinteni, melynek minden érintése halálos veszélyt rejt magában?
- Felálltam, s belátván, hogy nyelvük nem tartozik egyikéhez sem ama nyelvcsaládoknak, melyeket a mi egyetemeink ismernek, mindenféle jelekkel és jelképekkel próbáltam elmagyarázni nekik, hogy távoli országból jövök és legfőbb vágyam, hogy az útleírások történetét gazdagítandó, megismerjem szokásaikat és államformáikat, egyben felvilágosítsam őket mindarról, amiről szükségképpen ők nem tudhatnak semmit.
- Hogy maguk a bennszülöttek mikor vándoroltak be, vagy mióta laknak itt, arról keveset tudhattam meg - Capillária lakói, az oihá-k, ahogy magukat nevezik, nem ismerik a történelemtudományt, és a hagyományok ápolásának nem érzik szükségét.
tudniillik
namely 4 times
tudniillik
- Ő, éppen ellenkezően, ha már ilyen haszontalan dologgal foglalkoznék - bár eddig ennek semmi szükségét nem érezte -, inkább úgy képzelné el a dolgot, ahogy egyedül lehetséges: hogy tudniillik kezdetben volt az Oiha (az ő nyelvükön ez Embert, a Természet Tökélyét és még ennél is többet jelent), olyanféle lény, mint ők, mely önmagától termékenyült és szaporodott, mint ahogy sok kezdetleges fajtánál még ma is látjuk.
- De a legégbekiáltóbb igazságtalanság, melynek szégyenteljes visszásságát éppen napjainkban nyögik újra a megalázott és elnyomott nők, az, hogy - amit restellek szinte bevallani őfelségének - a nők nem katonáskodhatnak, meg vannak fosztva a szent és magasztos jogtól, melyben mostanában Európa minden nemzetének férfiai, kivétel nélkül részesedhetnek: hogy tudniillik mindegyik nemzet férfitagjai külön-külön, nemzetek szerint, megvédhetik méltatlanul megtámadott hazájuk határát a gaz és gyalázatos külellenségtől, mely jogtalanul megtámadta és rákényszerítette a háborút.
- Míg a férfiaknak célt és hivatást és élettartalmat adott minden időben a kényszerűség, hogy ne azzal foglalkozzanak, amivel az ember folytonosan foglalkozni szeretne, tudniillik a tulajdon testével és életével, hanem mindenféle egyeben törje a fejét, amivel másoknak használ, akik aztán a haszon ellenében megengedik neki, hogy addig, ameddig dolgozni tud értük, ő maga is életben maradjon - addig a nők kénytelenek voltak abból élni, amiért éltek, hogy tudniillik szeretik és dédelgetik őket, és igyekeznek nekik minél több örömet okozni.
tudomány
science; sciences; about science 19 times
tudomány, tudományok, tudományát, tudományról, tudományokban, Tudomány, tudománnyal, tudományhoz and 1 more
noun, nominative, singular; noun, nominative, plural; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- Mint seborvos rendkívül érdekes és tanulságos tapasztalatokat tettem szakmám fejlesztésére: kartársaim nevében határozottan állíthatom, hogy semmi sincsen, ami a sebészet gyönyörű tudományát annyira előbbrevinné, mint egy ilyen modern háború, mely számtalan fegyverével, géppuskájával, gránátjával, gőzmozsarával, légben pukkanó bombájával, faragott hegyű golyójával, mérgezett nyilaival érdekesnél-érdekesebb és újabbnál-újabb eseteket szolgáltat a tanulékony seborvos épülésére.
- Megállapítható, hogy mikor az emberek először megjelentek a földön, még nem voltak gépek, nem volt művészet és tudomány.
- Ezután jöttek a tudományok és művészetek, amiknek célja, ugyebár, mind az volt, hogy megsegítsék az embert nehéz munkáiban, részben pedig kiegészítsék az érzékelt jelenségekről alkotott fogalmainkat és képzeteinket.
tudományos
scientific 5 times
tudományos
- Nos tehát - még egyszer kérem a művelt férfiolvasót, próbálja meg tudományos tárgyilagossággal elgondolni a természet különös játékait s ne vegye magára, amit tanít - legyen elnézéssel a természet iránt, mely, mint tudjuk, nincsen felruházva az értelem és bölcs belátás adományával, ami a világ urát díszíti - a természet nem végzett egyetemet és neki nincs doktori diplomája, a természet műveletlen és tanulatlan és a büszke öntudat és önérzet híjával szűkölködik ő - bocsássuk meg hát neki, hogy durva és pallérozatlan tréfákat enged meg magának, s ezeket gyakran odáig viszi, hogy az már egyszerűen tiszteletlenség a nemes férfi és - mondjuk ki - az angol alkotmány és angol törvények szabványaival szemben, melyeket úgy látszik, nem is ismer.
- Meglepetve kiáltottam fel: egy tudományos könyv volt, ha jól emlékszem, Nietzsche "Zarathustrá"-ja, teljesen elázott, szétmállott állapotban.
- Röviden, néhány szóban közlök erről annyit, amennyit a tudományos tárgyilagosság és útleíró lelkiismeretem okvetlenül megkövetel: távol áll tőlem, hogy illetlen részletekkel háborítsam fel a szemérmes olvasót.
tudomás
note; their knowledge 3 times
tudomásul, tudomásuk
noun, essive, singular; noun, nominative, singular, third-person plural possessor
- Csodálatos kalandjaim, melyek korábbi útjaim folyamán gyakran döbbentették meg érzelmemet, hozzászoktattak, hogy fenntartva kitűnő filozófusok és logikusok, főleg imádott hazám természettudósai által megszabott világnézletemet: mégis igyekezzek tudomásul venni olyan tényeket és valóságokat, melyek ebbe a világnézletbe semmiképpen nem illeszthetők; tudom azt, hogy komoly természettudóst elméleteinek felállításában nem befolyásolhat olyan csekélység, mint például egy tény vagy jelenség, mely homlokegyenest ellentmond az elméletnek.
- Fenntartva tehát eddigi világnézletemet, mégis tudomásul vettem, hogy olyan országba vagy világrészbe, vagy talán olyan égitestre vetett balsorsom, ahol a természetet uraló lények, ez égitest lakói nemcsak hogy nem hasonlók az emberhez, de földi értelemben élő lényeknek sem tekinthetők, mert jóllehet önmaguk erejéből mozognak, céltudatosan cselekesznek, s bizonyos társadalmi formákat alkotnak együtt: nincsen testüknek egyetlen porcikája sem abból a bizonyos matériából, mely felfogásunk szerint az élet egyetlen lehető hordozója és feltétele, s amit közönségesen szerves anyagnak nevezünk.
- Az ő barátja, Szidó, egy alkalommal a Laszomi bolygó légkörét horzsolva (így nevezik a Földet), csodálkozva fedezett fel a légkörben egy csaknem értelmes lénynek látszó alakot lebegni, olyan magasságban, ahol az ő Laszomiról való tudomásuk szerint, semmiféle anyag nem szokott jelentkezni.
tudós
scholar; learned; savants 14 times
tudós, tudósok, tudósához, tudóst, Tudósok, tudósaik, tudósoktól
noun, nominative, singular; adjective, nominative, singular; noun, nominative, plural
- Hamarjában négy vagy öt tudós gondolkodó művét említettem fel, s röviden vázoltam ezek tartalmát.
- A faremidói tudósok már meg is állapították helyemet a betegségokozó baktériumok sorrendiében, és Szidó, akinek felfedeztetésemet köszönni lehet: remiszolami-szidorénak nevezett el, ami megközelítő fordításban emberutánzó-bacillust jelent, olyan betegségcsírát, mely mint élősdi, az élő, szervetlen lényekéhez hasonló tulajdonságokat vesz fel, hogy közelebb férkőzhessen hozzájuk; így hangokat is ad és fej alakú felső részében egy olyan anyagot termel, melynek váladéka, a gondolat, külsőleg hasonlít az ő szellemi termékeikhez.
- A Short History of the World költőjéhez és a First Men in the Moon tudósához.
tudtom
my knowledge once
tudtomon
Used in the idiom 'tudtomon kívül', without my knowledge.
tulajdon
own; its property; into her possession 11 times
tulajdon, tulajdona, tulajdonába
noun, nominative, singular; noun, nominative, singular, third-person singular possessor; noun, illative, singular, third-person singular possessor
used attributively before another noun, e.g. 'tulajdon testével' = 'his own body'
- Tükörképet, tulajdon lelki arcuk tükörképét, aminek az Ön által láthatatlan fehér foltjaiból, a negatívumokból, legalább kvantitatíve következtethet ennek az Önök által felszántatlanul hagyott területnek jelentőségére.
- Aki őszintén tud emlékezni tulajdon tavaszának ébredésére, megtalálja emlékei közt az első elkedvetlenedést, az első undort, az életvágy első sérelmének csíráját: bomlasztó, bűzös kukacot és csiganyálat a legelső rózsakehelyben, ami megnyílt előtte - ez a kukac és csiganyál az a felfedezés volt, hogy mások is tudnak a titokról, amiről azt hitte, csak ő tud.
- És tűnődve, csodálkozva nézte, hogy bolondul a férfi, hogy rontja tulajdon esélyeit, hogy dobálja le magáról a csábítás minden eszközét, hogy ruházza fel a nőt vele - egy nő bírásáért hogy vész össze egy férfi az egész világgal, míg egy férfi meghódítására, hogy fog össze a nő mindenkivel a világon.
tulajdonképpen
actually; in fact; properly 6 times
tulajdonképpen, Tulajdonképpen
- Első pillanatban alig vettem észre, hogy e látszólagos zűrzavarban szolaszik dolgoznak: hiszen e lények alkata tulajdonképpen ugyanaz, mint amit gépekben és műszerekben láttam.
- Mindenféle badar és nevetséges kijelentést tesz, azt mondja például, hogy az égen zöld pettyek vannak és hogy az élet egy folyadék; azon vitatkozik, hogy a tér, az tulajdonképpen idő, és hogy az anyagban benne van az erő, de az erőben nincs anyag; fontos és eldöntendő kérdésnek állítja, hogy én akarom-e, amit akarok, vagy a természet akarja, hogy lehet-e akarni szabadon, vagy lehet-e akarni, hogy akarjon az ember; hogy tudom-e, amit gondolok, vagy gondolom-e, amit tudok, hogy a tudatot én hoztam-e a világra, vagy a tudat hozott engem s már megvolt, mikor én nem voltam; hogy van-e anyag nélkül erő és elképzelhető-e egy felsőbb anyagnélküli intelligencia; hogy képekben gondolkodunk-e, vagy gondolatunkban képzelődünk stb.
- Eltűnődsz s restelled emlékeztetni rá, miről volt szó, egyszerre úgy érzed, tulajdonképpen nem is volt olyan fontos, hiszen ha az lett volna, nem felejtette volna el oly könnyen.
tulajdonság
traits; its qualities; property 10 times
tulajdonságokat, tulajdonságok, tulajdonsága, tulajdonságokra, tulajdonságait, tulajdonságaival, tulajdonságát, tulajdonságainak
noun, accusative, plural; noun, nominative, plural; noun, nominative, singular, third-person singular possessor
- Hiszen megengedem, hogy az emberi agy, melyet ismeretlen gépész gyárt és szállít, mégpedig tökéletlen, kezdetleges állapotban, úgyhogy (ha jól értettem) hosszú évekig kell várnia, míg legalább annyira fejlődik, hogy használni lehessen: éppen e csodálatos tulajdonsága folytán szükségképpen keresztülmegy olyan fejlődési korszakokon, amikor maga is tökéletlen lévén még, az is tökéletlen, amit kigondol és produkál.
- A faremidói tudósok már meg is állapították helyemet a betegségokozó baktériumok sorrendiében, és Szidó, akinek felfedeztetésemet köszönni lehet: remiszolami-szidorénak nevezett el, ami megközelítő fordításban emberutánzó-bacillust jelent, olyan betegségcsírát, mely mint élősdi, az élő, szervetlen lényekéhez hasonló tulajdonságokat vesz fel, hogy közelebb férkőzhessen hozzájuk; így hangokat is ad és fej alakú felső részében egy olyan anyagot termel, melynek váladéka, a gondolat, külsőleg hasonlít az ő szellemi termékeikhez.
- Gyorsan hozzáteszem, hogy nem a kétnemű emberről beszélek, arról a testi és lelki elemzésről, mely kimutatta, hogy mindnyájunkban vannak férfi és női tulajdonságok.
túl
beyond 7 times
túl
adverb; preposition
- Csak annyit jegyzek meg, hogy az utolsó asztalon túl egy dobogón láttam egy teljesen elkészült, összeállított szolaszit mozdulatlanul állani, körülötte sürögtek a munkások, és úgy látszik, éppen azokkal a mozgató szerkezetekkel szerelték fel, amiket földi szóval motornak neveznek: egy nyíláson éppen valami folyadékot öntöttek bele, és alulról megcsavartak valamit.
- Amit akkor gondoltam és hevenyészve megfogalmaztam magamban, az egyszerűbb és szerényebb dolog, mint amiről Capillária beszél - és mégis túl van Capillárián, túl van azon is, amiről most fogok beszélni ebben a levélben.
- A tócsán túl szabályos vonalak rémlettek fel a magasba, megerősítve gyanúmat, hogy értelmes lényektől lakott és beépített vidékre kerültem.
túlsó
farther 3 times
túlsó
- Megismertem azt a gépet, amelyik engem idehozott, s a folyó túlsó partján magamra hagyott.
- A túlsó partra érve, meglepetve álltam meg: két szikla résén keresztül magas oszlopot vagy tornyot pillantottam meg, szabályos gyűrűkből egymás fölé építve, egyre keskenyülő épület volt, befejezetlen teteje mintegy húsz méter magasságban veszett el.
- Ugyanazt figyelték meg egy másik halfajtánál, melynek hímje a nőstényhez képest oly kicsiny, hogy tőle való félelmében állandóan a nőstény bélcsatornájának túlsó nyílásában tartózkodik, s különös szerencséjének tekinti, hogy a nőstény fajfenntartásra szükséges szervei véletlenül ugyanott vannak, és nem például a szemei között, mely esetben nem volna ideje hozzá, hogy dolgát elvégezze, mert kegyetlen és barbár párja előbb felfalná.
tüdő
lung; into the lung; with a lung 8 times
tüdő, tüdőt, tüdőbe, tüdővel, tüdőm, tüdejük
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular; noun, illative, singular
- Volt egy ember, akinek az arca és melle hordónagyságúra dagadt, mert a gégét átfúrta egy golyó s a levegő félig a tüdőbe, félig a bőr alá hatolt, és volt egy másik, akinek a bal karja leszáradt, mert a jobb vállán egy gránátszilánk szétszaggatta az artériát.
- Gazdám elmondta, hogy villamos sugaraktól hajtott tüdővel (így nevezem azt a motort, melyet törzsük felső részében viselnek) gyakran bekalandozzák a Teret, tisztább és tágabb harmóniákat keresve, és útjokban érintik idegen bolygók és csillagrendszerek légkörét.
- Semmi kétség: tüdőm szabályszerű mozgásokkal emelte mellkasomat, s hogy benne az oxigénnek és hidrogénnek ama sajátos keveréke dolgozik, mely minden szerves életnek alapfeltétele, azt vérem pezsgése és szívem dobogása árulta el.
tükör
mirror; its mirror 5 times
tükör, tükrét, tükre
noun, nominative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor; noun, sublative, singular, third-person singular possessor
- Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban (véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra) még elég szabatosan tudtam.
- Kép és modell hajszálig hasonlít: és századunk gyermeke bizonytalanul pislog egyikről a másikra, hogy melyik az eredeti, melyik a tükör, melyiket ölelje meg, ha nem akarja kitenni magát annak, hogy üvegnek megy neki.
- Nagy nehezen leértem a partra: fényes felszínű tó vakító tükre terült el előttem - ekkor hökkentem csak meg a csodára, hogy a tenger fenekén külön, a környező víztől elhatárolt folyadékot látok, melynek felszínét halkan borzolja és gyűrűzi valamely ismeretlen erő.
tünemény
phenomena; phenomenon; apparition 9 times
tünemények, tüneményeket, tüneményt, tünemény, tüneménnyel
noun, nominative, plural; noun, accusative, plural; noun, accusative, singular
- Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt egyszerű seborvosi mivoltomban, mint említettem, nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fejeztem ki magam, másrészt azok a tünemények, amiket a második fejezetben leírtam, engem is éppen úgy megleptek s éppoly érthetetlenek voltak első percben, mikor szemtől szembe kerültem velük.
- De türelmet és bizalmat kérek, szerényen utalva négy megelőző útleírásomra, melyekben gyakran jegyeztem fel megfoghatatlan tüneményeket; ezeknek értelme és jelentősége csak a továbbiakban derült ki aztán.
- Hogy ez a folyamat most milyen zavarokkal és kínokkal járna, azt hamarosan bebizonyíthatja nekem: van nála egy folyadék, amit, ha nyúltagyamba injektál, néhány percre kevéssé megtisztul az értelmem, s érzékszerveim valamivel világosabban fogják fel a tüneményeket.
türelem
patience; your patience 3 times
türelmet, Türelmet, türelmét
noun, accusative, singular; noun, accusative, singular, third-person singular possessor
- De türelmet és bizalmat kérek, szerényen utalva négy megelőző útleírásomra, melyekben gyakran jegyeztem fel megfoghatatlan tüneményeket; ezeknek értelme és jelentősége csak a továbbiakban derült ki aztán.
- Türelmet vesztve a negyedik rokonhoz fordultam, egy zsidóhoz, aki átszellemült arccal mutatott az égre: felejtsem el, úgymond, az egészet, nem méltó dolog az Isten képére teremtett emberhez.
- Kedves H. G. Wells, már nem sokáig feszítem próbára az Ön türelmét.
tüzetes
more thorough; thoroughly; minutely 8 times
tüzetesen, tüzetesebb, tüzetes, tüzetesebben
adjective, nominative, singular, comparative; adjective, essive, singular; adjective, nominative, singular
- A nehéz tárgyak emelésére kitalálták a csigát, a látott jelenségek pontosabb és tüzetesebb megismerésére kitalálták a rajzolást és az írást.
- A szolaszinak, aki társát megteremti vagy összeállítja (társat mondok, mert fiúnak vagy gyermeknek nehezen nevezhetném, tekintve, hogy egy szolaszit nemcsak ketten, de hatan-heten hoznak létre, egynemű lények), a szolaszinak módjában van minden egyes alkatrészt tüzetesen megvizsgálni a célszerűség szempontjából, s úgy állítani össze, hogy annak semmi hibája ne legyen.
- Gazdám elmondta, hogy Laszomit, a Földet, ők már régen és jól ismerik, nagyítóüvegekkel régen és igen tüzetesen megvizsgálták felületét, és aligha van ott valami, ami figyelmüket kikerülte.
tűnik
vanished; appeared; it seemed 5 times
tűnt, tűnjék
verb, past, indicative, indefinite, third-person, singular; adjective, nominative, singular; verb, present, imperative, indefinite, third-person, singular
- Az út igen hosszúnak látszott, kékes ködbe veszett, s úgy tűnt, ott, ahol az erdőt éri, a fák között valami kapu- vagy boltívféle.
- Pillanatra úgy tűnt, hogy az a fa, amelyhez legközelebb voltam, nem is fa, hanem élőlény.
- A magasból a tenger fenekéig láthattam: éppen egy nagy hajónk süllyedt el, torpedótól találva, lassan tűnt el a zöld szőnyeg mögött, és ringatózva, csendben szállott alá, mint valami nehéz buborék, aztán eltűnt a csillogó fövenyen.
tűnődik
I mused; muses 3 times
tűnődtem, tűnődik
verb, past, indicative, indefinite, first-person, singular; verb, present, indicative, indefinite, third-person, singular
- Míg azon tűnődtem, ki lehet ez az ember, aki belülről a gépet mozgatja, megmozdult a váz fején egy szellentyű, és ismét megszólalt, kimondhatatlanul édes hangon az a zene, amelyet az imént hallottam, de most nem a fa-re-mi-dó hangjegyekben, hanem egy másik, mély s a végén felkunkorodó ütem, sajnos, a kromatikus skála hangjegyeivel nem tudom pontosan kifejezni, de körülbelül ilyen sorrendben: g, a, a, gis, g, gis.
- Míg ezen tűnődtem, fémkar nyúlt ki felém, s a levegőbe emelt: hatalmas üveglencsét pillantottam meg, melyet fejem fölé tartott valami, az üveglencse mögött, csillogva és figyelmesen, mintha óriási szem ragyogott volna le rám.
- Mert ha egy nő van egyedül a szobában, akkor - hiába kukucskál, a két aggastyán nem fog egyebet tapasztalni - ő is csak úgy fog viselkedni, mint én: eszik, vagy ásítozik, vagy tűnődik.
tűr
could suffer once
tűrhette
tűr + -het potential suffix: 'could tolerate'.
tűz
fire; fires; raised (upon its banner) 3 times
tüzet, tüzek, tűzte
noun, accusative, singular; noun, nominative, plural; verb, past, indicative, definite, third-person, singular
- Elmondtam, milyen sivár és kihalt volt a golyó, míg azon meg nem jelent az Élet - leírtam egy prehisztorikus tájat - a kihűlő gőzökben villódzó fényekkel, gomolygó, kialakulatlan fémek és ásványok tarkán hömpölyögnek a rézszínű égbolt alatt, vulkánok ontják a tüzet és fehér füstgomolyok lökődnek a magasba.
- A Föld szervei: hegyek, tüzek, vizek egy ideig szépen fejlődtek.
- - Ezután a Tavalyihóvisszafagyasztó Egyesület vette át az uralmat, mely okulva a szörnyű pusztítás emlékén, amit a Gumihúzók okoztak, azt a felfogást tűzte zászlójára, hogy miután a jövőt nem lehet ismerni, a múltat ellenben igen, legjobb lesz ott újrakezdeni mindent, ahol ezerhatszáznegyven év előtt abbahagytuk.
Seen once or twice
Tabu
Taboo once
tagad
denies once
tagadhat
I could deny once
tagadhatatlan
undeniably twice
tagadó
given to denial once
tagjaimban
in my limbs once
tajték
into foam once
tala
its soil once
találékonyság
its ingenuity once
található
is to be found; is found twice
találkozás
at the meeting once
találkozhat
can meet once
találmány
to inventions once
találva
having found once
tan
doctrines once
tanácskozik
to confer once
tanácstalan
at a loss once
tanár
teachers once
tanítás
with its teaching once
tanulatlan
untaught once
tanulékony
studious once
tanulmányozás
the study of it once
tanulságos
instructive once
tanúsít
to display once
tapad
clung once
tapadó
affixed once
tapadva
clinging once
tapasztalás
experience once
tapasztalhat
they could experience once
tapasztalható
is observed once
tapintatos
tactfully once
tapintás
touch once
tapinthatatlan
impalpably once
tapintható
tangible once
tapintóérzék
their sense of touch once
tapogat
groped at; I felt over twice
tapogatózás
with gropings once
tapogatózik
groped about once
tarajos
crested once
tartalékos
reserve once
tartalmas
full of content; pithy twice
tartalmaz
contains once
tartat
let themselves be kept once
tartály
in vats once
tarthat
can hold; I could consider (it) twice
tartomány
province; in its province twice
tartozék
its appurtenances once
tartozhat
can belong once
tartozó
belonging once
tartólánc
retaining chains once
tartózkod
that I remain once
tartva
holding twice
taszító
thrusting once
tavacska
small lake once
tavasz
of his spring; spring twice
tábor
camp once
tágas
spacious twice
táján
around twice
tájékozódhat
we can take our bearings once
tájékozódik
that he may orient himself once
tájfestés
from landscape descriptions once
tájkép
landscape (picture) once
támadó
offensive once
támasz
its pillars once
támaszkodik
to lean against once
támaszt
stirs up once
támogat
to support twice
támogató
supportive once
táncol
to dance once
tányérjaik
upon their plates once
tányérom
onto my plate; in my plate twice
táplálkozik
are nourished once
tár
reveals; set before twice
tárgyalás
negotiation once
tárgyam
to my subject once
tárgyilagosság
with objectivity; objectivity twice
tárgytalan
without object once
társadalmuk
to their society once
társadalmunk
of our society once
társadalombölcselet
social philosophy once
társadalomtudós
with its social scientist once
társtalan
companionless once
társulik
I entered into partnership once
tátogás
gaping once
tátogó
gaping twice
tátongik
yawned once
távcsöve
his telescope once
távcsöveit
with your telescopes once
távirat
telegram once
technika
of engineering once
teendői
to my duties once
teher
a burden once
tehetség
with talent once
tehetséges
talented twice
tejopál
of milk-opal once
tejüveg
of milk-glass once
teke
in the globe once
tekerg
coiled once
tekinget
I glanced about; looking around twice
tekintélyes
distinguished twice
tekinthet
I might look about once
tel
its fullness once
telebeszél
talked (her head) full once
telefon
with the telephone; telephone twice
telefonál
to telephone once
telefonjait
your telephones once
telegráf
telegraph once
teljesen
fully twice
teljesít
I performed; performed twice
teljesség
entirely once
telt
full-figured once
tengeralattjáró
submarines; submarine twice
tengerfenéken
on the sea floor once
tengernagy
admiral's once
tengődik
subsist once
tenyer
my palm once
tenyér
palm (of the hand) twice
tenyész
breed once
tenyészet
for growth once
tenyészett
flourished once
tenyésztet
bred once
tenyésztésük
about their breeding once
teozófikus
theosophic once
teremtett
created once
teremtő
creative twice
terhesség
pregnancy once
terített
laid (for a meal) once
teríték
place setting once
terítve
laid (for a meal) once
terjed
spread twice
terjedés
its spread once
terjeszt
to submit; let them circulate twice
terjesztett
spread once
termel
produces twice
termesznőstény
with the termite queen once
termék
to their products; its product twice
termékenyült
was fertilized once
terméketlen
fruitless twice
Természet
Nature once
természetellenes
unnatural twice
természetesen
of course twice
természetszemlélet
through his view of nature once
természetszerű
naturally once
természettudományi
scientific once
természettudósa
our natural scientists once
természetű
of a nature once
tervez
planned once
tervezgetés
planning once
Test
body once
Testamentum
Testament once
testem
to my body once
testetlen
bodiless once
testtartás
in bearing once
tetőpárkány
roof-parapet once
tetőzet
roofing once
tetszés
favor once
tett
made once
tevékenység
activity; of his activity twice
tevődik
are composed once
tébolydá
in the madhouse once
tébolyult
deranged once
tégla
bricks once
téglaforma
brick-molds once
téglarobbantó
brick-blasting once
téli
winter once
tényező
its factor once
ténykedés
their doings once
tényleg
indeed twice
tép
tear at twice
tépdes
tore at once
Tér
Space twice
térbeli
spatial once
térdel
were kneeling once
térdepelve
kneeling once
térhet
I could come to myself once
térít
recalls to myself; brought (me) to myself twice
térve
coming to; touching upon twice
tétel
its proposition once
tétova
hesitant once
téved
had erred; was mistaken twice
téves
false, mistaken once
tilta
forbid once
tiltakozik
to protest once
tiltott
forbidden once
tinta
ink once
tintaszerű
ink-like once
tipikus
typical once
tisztán
purely; clearly twice
tisztás
clearing once
tisztátalan
unclean once
tisztázás
with clarifying it once
tisztázódik
became clarified once
tisztel
I respect; let (him) honor twice
tiszteletlen
disrespectful once
tiszteletlenség
disrespect once
tisztelget
paid homage to (as) once
tisztességérzet
sense of decency once
tisztít
purify once
tisztul
cleared; to clear twice
tisztuló
clearing once
titk
of its secret; their secrets twice
Titkos
Secret once
Titok
a Secret once
titokzatos
mysterious once
tizedik
tenth twice
tizenkett
twelve (of them) once
tizennyolc
eighteenth twice
tizennyolcadik
on the eighteenth once
tizennyolcadika
the eighteenth (of the month) once
tíz-húsz
ten or twenty once
tízezer
ten-thousand once
toalettj
with his attire once
tojás
egg once
tol
pushed; that I push twice
toldhat
I could add to once
toll
its feather once
tolmácsol
may they interpret once
tolong
thronged once
tolongás
press once
tompa
dull once
tompaság
dullness once
topográfiai
topographical once
tork
throat once
torlódás
congestion once
torlódik
crowded once
tornoy
towers once
Tornyok
Towers once
Torony
Tower once
toronyépítés
for tower-building once
Toronyvédelem
Tower Defense once
Toronyvédelmi
Tower-Defense once
torpanik
I flinched once
torpedó
by a torpedo; its torpedo twice
torzítás
distortion once
Totem
Totem once
tovasodor
swept along once
továbbépítés
its further building once
továbbtenyészik
propagates itself once
tó
lake once
többes
plural once
Többesszámú
Plural once
többezer
many thousand once
többféle
of several kinds twice
többnyire
mostly once
tökéletesebb
more perfect once
tökéletesedés
perfecting once
tökéletesít
perfected once
tökéletesítés
to the perfecting; its perfecting twice
tökéletesség
perfection; his perfection twice
tökéletlenség
imperfection; its imperfection twice
tökély
perfection; its perfection twice
Tökély
Perfection once
tölthet
could fill once
töltött
spent once
tömbö
on blocks once
tömegpszichózis
mass psychosis once
tömör
denser; dense twice
tömörülés
its coalescing once
tönkre
to ruin once
tönkretesz
they destroy; you destroy twice
töpreng
brooded once
töprengik
I pondered once
töredezett
brokenly once
töredék-jelleg
fragmentary character once
törekedik
strove once
törekvő
striving toward once
törékeny
fragile once
töröl
to strike (from a list) once
törő
striving, reaching once
törődő
caring, concerned once
törpe
dwarfish once
történelem
history twice
történelemtudomány
science of history once
történelemtudós
historians once
történelmünk
about our history once
történhet
must have happened once
történő
occurring once
történt
of what happened once
törve
brokenly once
törvénygyártás
law-making once
törvényjavaslat
bill once
Törvényszék
Court; to the Court twice
törvénytelen
unlawful once
törvényünk
of our law once
törzsvastagságú
as thick as a trunk once
Transvaal
Transvaal once
transzcendens
transcendent once
Travels
Travels once
trágárság
obscenity once
triviális
trivial once
trón
its throne twice
trónörökös
its heir to the throne once
trubadúr
troubadour once
Tudat
Consciousness once
tudatlanság
in ignorance once
Tudás
Knowledge once
tudásvágy
thirst for knowledge once
tudnivaló
be it known once
tudomásom
to my knowledge once
tudván
knowing once
tulajdonítandó
is to be ascribed once
tulajdonítható
attributable once
túlépítkez
we overbuilt once
túlfűtött
overheated once
túloz
exaggerated once
túlozva
exaggerated once
túlságos
excessively once
túlvilág
the afterlife once
túlzott
exaggerated once
tüdőm
into my lungs once
tükörkép
mirror-image; its mirror-image twice
Tükrö
Mirror once
tükröz
is reflected once
tükröző
reflecting once
tükröződ
may be reflected once
tündéries
fairy-like once
tündököl
may shine forth once
tünet
manifestations; symptom twice
tüntet
had decorated; distinguishes twice
tüntető
ostentatiously once
türelmes
patiently once
türelmetlen
with impatience; impatiently twice
tüzel
kindles once
tűnődő
musing twice
tűnődve
musing once
tűrhetetlen
unbearable once
tűrvén
suffering, tolerating once
tűzhányó
its volcano; volcano twice
tűzvonal
into the line of fire once
tűzzel-vassal
by fire and sword once
The particulars
- The words
- Every word of the text, parsed: its headword, its form and its meaning in the line. Source texts: public domain (Frigyes Karinthy, d. 1938; Hungarian originals Utazás Faremidóba 1916 and Capillária 1921, MEK #00721 and #00715).
- Translation
- Public-domain Hungarian (Karinthy, d. 1938; published 1916 and 1921). English translation © 2026 1732 Studios, LLC.
- Data
- JSON · A guide for agents